► Bödőcs Tibor: Prímszámok hóesésben. Helikon Kiadó, Budapest, 2023, 178 oldal, 4499 Ft

A szerkezet időrendben lineáris: a „Bödőcs-enciklopédia” szó szerint Ádámmal és Évával, vagyis a születéssel, a teremtéssel kezdődik, és egy temetési jelenetről szóló miniatűrrel zárul. E keretes szerkezetnek megfelelően példázatos, hogy a kötet első mondata egy kérdés az Örökkévalóhoz: „Miért nem akadályozod meg?”; az utolsó mondat pedig voltaképpen válasz erre a kérdésre: „Látjátok, testvérek, motyogja a pap”. Hát, igen, látjuk. Mert ami az első kérdés és az utolsó mondat között van, az egyszerre keserű és groteszk tudósítás az emberi élet csodálatos jelentéktelenségéről; másfelől örkényi értelemben vett tömör, letisztult, esszenciális sötét humor.

► Lugosi Viktória: Akit itt felejtettek. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 334 oldal, 4999 Ft

A regény narrátora egy nő, aki a Köves Tamás nevű édesapja élettörténetét írja ki magából. Köves Tamás valóban nem mindennapi személyiség. Titokzatos egy figura, öntörvényű ember, akinek a karaktere és élete tényleg regényért kiált. De mit is akar ezzel a nem mindennapi főhőssel az elbeszélő kezdeni? Mire vágyik? Megértésre? Megbocsátásra? Feloldozásra? Szeretetre? Mi a célja ennek a nőnek, aki e különleges ember lányaként született? Saját magán akar segíteni azzal, hogy kiírja magából az édesapja, s közvetve a családja történetét? Vagy éppen ellenkezőleg: talán az édesapjának akar megbocsátani azáltal, hogy szinte mániákus igyekezettel nyomoz Köves Tamás életének legapróbb részletei iránt?

► Benedek Szabolcs: A spalatói bo­szor­kány. Athenaeum Kiadó, Bu­­da­­pest, 2023, 272 oldal, 4999 Ft

A narrátor párhuzamos időben és térben mozog: egyrészt a „spalatói boszorkány” körül kibontakozó eseményeket meséli el, másrészt a tatárjárást, miképpen azt Rogerius több mint két évtizeddel később Tamásnak elmeséli. A „spalatói boszorkányt” és a Spalatóban már érsekként szolgáló Rogeriust valamiképpen összeköti a tatárjárás – nem árulom el, hogy miképpen, hiszen ez a csattanó. De azt nem hallgathatom el, hogy habár az idős Rogerius és a Spalatóban váratlanul feltűnő „boszorkány” történetének elmesélése nagy lehetőségeket rejtett magában, ezek jelentős részét a szerző, úgy vélem, kihagyta. Az összesen huszonhat énekből álló regénynek szerintem az első ének a legjobban megírt darabja: az, amelyikben feltűnik Diocletianius szelleme. Ami a többi éneket illeti: az az érzésem, hogy az író túl könnyű kézzel, túl gyorsan dolgozott – ha el akarnám viccelni a dolgot, azt írnám, hogy nem értem, hová sietett, hiszen nem hajtotta a tatár.

► Ketten egy új könyvről – Komoróczy Géza: Jogot, mert emberek vagyunk – Zsidó történeti tanulmányok. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 340 oldal, 4990 Ft

„Az én személyes optimizmusom abból a történeti ismeretből fakad, sokszor elmondtam már, hogy az asszír birodalom is megbukott.” – Egyszerre sugároz bölcs derűt és rejt magában mély tragikumot ez az egyetlen mondat, amelyet Komoróczy professzor új könyvének 333. oldaláról idéztem a Nemzeti elzárkózás, válságok távlatában című, 2020-ban íródott esszéből. Amúgy az új kötet szinte bármelyik írásából idézhetnék, ha arra keresnék példát, hogy miképpen kell a világunkat (csöppnyi kis életünket) olyan világtörténeti perspektívából szemlélni, hogy az elénk táruló komor látványtól ne, vagy kevésbé facsarodjék össze a szívünk. Hiszen ha az asszír birodalom említett bukására gondolunk (ami i. e. 612 körül következett be Ninive elpusztításával), talán könnyebben elfogadjuk a NER által miránk kimért, sötét évtizedeket is... Mi mást tehetne az ember, ha olvasó?”​​​​​​

Egy pikareszk regénnyel szemben soha nem a társadalom elleni lázadás, az igaz út megmutatása az elvárás. Hanem hogy gunyoros hőse felmutassa világa fonákságait, megpróbáljon hozzá alkalmazkodni, miközben kineveti – mondja Fecske Milán élete, jó sora és viszontagságai című regényéről Kerékgyártó István.

Lugosi Béla a tücsök és a hangya meséjéből ismert tücsök típusát képviselte: amerikai karrierjének „rövid nyarát” – vagyis a Drakula-filmszerepet – „hosszú tél” követte, mialatt mégis azt közvetítette magáról, hogy ha újrakezdhetné, mindent ugyanígy csinálna. Én most egy olyan mesét akartam megírni, ahol a hangya vall a tücsök iránti vonzalmáról – mondja Gyurkovics Tamás író, akivel az Akcentus – Lugosi Amerikában című regénye kapcsán beszélgettünk.

► Ketten egy új könyvről – Csehov: A szerelemről és más történetek. Válogatta és fordította Morcsányi Géza. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 338 oldal, 4499 Ft

Morcsányi csak az 1883-1900 közötti évek terméséből válogatott, de például az 1885-ös esztendőből, amikor Csehov mintegy 80 (!) novellát írt, egyetlen darab sincs a kötetben. Ezt nem azért mondom, mert probléma, hanem éppen ellenkezőleg: számomra az a nagyszerű ebben a válogatásban, hogy egy új, modernebb Csehovra látok rá, aki Morcsányi újító nyelvi ereje révén válik a „kortársunkká”.

Miben rejlik ennek a válogatásnak az újdonsága és izgalmassága? Nemcsak abban, hogy hitelesen visszaadja a mai magyar olvasónak, hogy Csehovot milyen társadalmi problémák izgatták, s mik voltak azok az „örök kérdések”, amelyeket egy szerelmi kapcsolatban lényegbevágónak látott (függetlenül attól, hogy férfi-nő vagy férfi-férfi szerelemről van-e szó, e kötetben ugyanis az utóbbira is találunk példát, lásd: Nagyszombat éjén). Hanem abban is, hogy Morcsányi finoman ugyan, de radikálisan belenyúlt a szövegekbe, s teletűzdelte olyan XXI. századi nyelvi fordulatokkal, amik közelebb hozzák hozzánk Csehovot és remekül megformált alakjait.

► Székely Gábor: Elszakadás és visszafordulás. Magvető Könyvkiadó, Tények és tanúk sorozat, Budapest, 2022, 288 oldal, 5499 Ft

A családról, a felmenőkről szóló fejezetekben sokszor találkozni olyan megjegyzésekkel, hogy – mivel a szerző nem tudja, s nem is tudja már ellenőrizni sem, hogy egyes történetekből mennyi az igazság – bizonyos eseményekről, dolgokról csak hallomás útján van tudomása. De becsületére váljék, hogy ami nagyon érdekelte, annak utánajárt. Ráadásul olyasmiket is megír, amiket más már nem tudhatna, mivel senki nem él a régiek közül – erre a legjobb példa, hogy az egri zsidók miképpen ehettek rendszeresen kóser szarvast és őzet: a közeli Bükkben hálóval befogott állatokat sakter – zsidó mészáros – vágta le, de természetesen kóser módra. Alig hiszem, hogy ilyesmire ma már volna lehetőség.

Nádas 80, Darvasi 60 – Tematikus próza-összeállítás

Imponálóan kerek számok ürügyén továbbírt, újragondolt, átrajzolt írói motívumok, születésnapi köszöntések helyett prózatételek. Nádas Pétert és Darvasi Lászlót, és velük a magyar prózát ünnepeljük. Bán Zsófia, Forgách András, Grecsó Krisztián és Kácsor Zsolt állt bele a hatástörténetekbe.

Negyven éve nem jártam annál a régi háznál, abban a régi kertben, ahol az apám, a nagyapám, a dédapám és az ükapám felnőtt. Tíz lehettem, amikor a szüleim a régi házat eladták, pedig nyaranta mennyire szerettem az udvaron üldögélni a diófa alatt, s ha ezt meguntam, felkapaszkodtam a kertbe, leheveredtem a ribizlibokrok alá és bámultam az eget. Városi gyerek falun, s valahogy mégis otthon. A kert egy dombra futott föl, s az volt benne az izgalmas, hogy megdermedt lávából lett az a domb, ezt onnan tudom, hogy a hátsó kapu egy tufakőbe vájt pincébe vezetett. Kicsiny pince volt, két helyiségből állt mindössze, s voltak neki vakablakai, s a vakablakokban mindig, minden évszakban volt alma és volt három darab vesszőfonatú, üres demizson.

Erre emlékeztem negyven év távlatából, a pince dohos, édeskés illatára, és az almákra a vakablakokban meg az üres demizsonok vesszőből font burkolatára, emiatt fékeztem le a ház előtt, emiatt álltam meg, s emiatt csengettem be ahhoz az idegen emberhez. Meg akartam nézni a pincét, és bele akartam szagolni a múlt levegőjébe.

(...) 

az aluljáróban egyszerre csak megszólalt halkan

egy hegedű,

uramisten, s milyen rettenetesen szólt, nyekergett és nyikorgott az a hegedű, hamis volt minden hangja, nem volt elég ez a súlyosan fogyatékos hétköznap, de még ez is, ez a tehetségtelen hülye, aki éppen itt állt neki kornyikálni, és úgy belehasított a fejembe a fájdalom, mintha a hegedű hangjai tűket döftek volna a fülembe,

ó, rohadj meg,

gondoltam, s előrecsörtettem a tömegben, hogy megkeressem ezt a gyilkost, aki elhangolt hegedűvel öl, az aluljáró egyik vaskos oszlopa mellett állt a gyilkos, előtte a földön egy hegedűtok, a fején meg egy hülye szalmakalap, amitől, gondoltam, művésznek képzelte magát ez a tehetségtelen barom, odaálltam egyenesen eléje, úgy fél méterre lehetett tőle az arcom, mire felnézett, azt hiszem, belegyalogoltam az intim zónájába, mert (...)

Benedek Szabolcs: Ez nem Amerika. Helikon Kiadó, Budapest, 2022, 524 oldal, 4499 Ft

Először is a regényötlet, azon belül pedig a téma- és karakterválasztás kiváló: egy őszülő rocksztár a hősünk, aki a Halolaj nevű zenekar élén immár negyedszázada alakítja a „kemény rockert”. Huszonöt év hosszú idő ebben a „szakmában” – a szót azért tettem idézőjelbe, mert a Becsey Márton nevű, de mindenki által Dokinak szólított sztárunk eleinte tiltakozik ellene, hogy a zenélést – a szó szerinte „kispolgári” hangzása miatt – szakmának tekintse. Ám idővel be kell látnia, hogy a rockerkedést évtizedeken át iparszerűen űzni: az bizony szakma a javából.

Halász Rita: Mély levegő

Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed

Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja?

Várkonyi Judit: Vénusz virrasztása – a zaklatáson túl

Zoltán Gábor: Levegőt venni. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 213 oldal, 3990 Ft

Először azt gondoltam, hogy lehetetlen lesz ezt a könyvet úgy elolvasni, hogy az ember fejében hátul ne motoszkáljon az Orgia és a Szomszéd, az eddigi életmű két csúcspontja. De az előérzetem nem igazolódott be: annyira más világot, világokat látunk ezekben a novellákban, s annyira más nyelvet, hogy a két említett regényt már a harmadik írás után elfelejtettem. Ami nagy szó, merthogy ez a novelláskötet a maga nemében egy újabb remekmű, az életmű újabb csúcspontja, amely az Orgiától és a Szomszédtól függetlenül, önmagában is lélekmozgató erővel bír.

Ketten egy új könyvről – Závada Pál: Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 261 oldal, 4499 Ft

A szerző ezt a 7 részből álló szöveget összesen 478 darab (10-11 szótagszámú, 14 soros) strófában írta meg. Az első és az ötödik rész 56-56 strófából áll, az utolsó pedig 89-ből, így először azt hittem, ebben szándékosság rejlik, hiszen '56 és '89 a cselekmény két kitüntetett történelmi időpontja. De ez az egyezés véletlen lehet, hiszen a második, a harmadik, a negyedik és a hatodik rész strófaszámai (87, 70, 63, 57) nem utalnak szimbolikus dátumokra.

A sorok dinamikus lüktetéséből kiderül, hogy Závadának remek ritmusérzéke van, de mivel prózaírónak született, és nem lírikusnak, a saját tehetsége természetét érzésem szerint nem képes felülírni ebben a műben. Mondom, vérbeli prózaíró, akit – a később még említendő – Úr igen erős epikai, nem pedig lírikus tehetséggel áldott meg, holott egy ilyen szöveg (verses regény?) kivételes lírai szóképeket és poétikai megoldásokat követel a szerzőtől. Ebben a tekintetben hiányérzetem van.

Az ÉS könyve januárban – Identitás, nyelv, trauma – Tanulmányok Kertész Imréről. Szerkesztette György Péter. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 288 oldal, 3999 Ft

„Amikor kötetünk összeállításának gondolata megfogalmazódott, a kiindulópont egy új értelmezési tartomány megteremtésének reménye volt” – írja György Péter az Előszóban (mely előtt Takács Zsuzsa Rab-arc – egy kaddis emlékére című verse szerepel), úgyhogy az olvasás során ezt a deklarált szándékot tartottam szem előtt. Azt vizsgáltam, hogy a hét tanulmány közül melyek lehetnek azok, amelyek – szerény véleményem szerint – megfelelnek az említett szerkesztői elvárásnak, s úgy látom, ebből a szempontból csak két szöveg emelkedik ki magasan a mezőnyből: Radics Viktóriáé és György Péteré. De a maga nemében a többi is gondolatébresztő szöveg – arra tehát semmiképpen sem biztatnám az olvasókat, hogy az én felelőtlen felbujtásomra csak Radics és György munkáját olvassák el.

Az elmúlt hetekben jelent meg Márton László Bátor Csikó című drá­ma­kötete. Három olyan abszurd drámát tartalmaz, amelyek térben és időben látszólag messze vannak tőlünk, az első az ókori Athénban, a második egy mesebeli tájon, a harmadik pedig a kora középkori Rómában játszódik, ugyanakkor nagyon is a mai magyar nézőkhöz szólnak.

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak
Cserna-Szabó András: Extra dry
Kötter Tamás: A harcból nincs elbocsátás
Pető Péter: #halálka

Ha nem definiálja magát valaki zsidó írónak, milyen alapon címkézzük zsidónak? Lehet-e „billog” ez a címke? Milyen szempontok alapján tekinthetünk zsidó irodalomnak egy magyar művet? Kik a kortárs magyar zsidó irodalom főbb képviselői?