Jonathan Franzen: Keresztutak I–II. Fordította Pék Zoltán. XXI. Század Kiadó, Budapest, 2021, 398+231 oldal, 5990 Ft

A Keresztutak a szerző eddigi legambiciózusabb vállalkozása, amennyiben nem egyetlen generáció történeti ívét követi, hanem egy tervezett trilógia első könyve. A Minden mitológia kulcsa címet viselő regényfolyam három nemzedék életének foglalata kíván lenni, Franzen elképzelése szerint egészen napjainkig, azaz célja nem kevesebb, mint megírni a jelen történetét követve egy család évtizedeken átnyúló genealógiáját. A trilógia címadása se véletlen, a George Eliot Middlemarch című regényében szereplő Casaubon tiszteletes befejezetlen kézirata után kapta a címét. Az 1829 és 1832 között játszódó regény különböző, egymást keresztező történeteket követ, számos szereplővel. Ahogy a Keresztutak ’70-es évei, ez is egy forró korszak nagy átrendeződésekkel, a regény témái között szerepel a nők helyzete, a vallás szerepe, a házasság természete, ahogy George Steiner epésen megjegyzi, „mindkét fő cselekmény (Dorotheáé és Lydgate-é) a sikertelen házasság esettanulmánya”, miközben nagypolitikai fordulatokat követ (például az 1832-es reformtörvényt) egy kisközösség életén keresztül.

Max Porter: Lanny. Fordította Fal­csik Mari. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 284 oldal, 3699 Ft

„Mindig vannak újabb rémtörténetek” – áll Max Porter regényének utolsó oldalán. Ahogy az angol misztikus históriákból és krimikből tudjuk, egy ilyen történet kibontakozására nem sok alkalmasabb helyszín van egy csendes kis brit falunál. A Lanny egy hiányzó gyermek története, helyszíne egy békés, idilli angol falu egyórányi vonatútra Londontól, ahol a vörös téglás, borostyánnal borított házak sorát csak egy templom és egy kocsma szakítja meg, és ahol látszólag a legmegrázóbb esemény egy gyepszegélyen parkoló autó.

K. Horváth Zsolt: A bundátlan Vénusz. A női testszőrzet biopolitikája és az eszményi test politikai antropológiája. Prae Kiadó, Budapest, 2021, 164 oldal, 3200 Ft

A bundátlan Vénusz voltaképpen arról szól, hogy a szeméremszőrzet az utolsó utáni tabu vagy másként: „hogy az elmúlt évtizedekben eltűnt az emberekről, férfiakról és nőkről egyaránt, a testszőrzet”. A testet érintő kritikai kutatások ugyan nagy hangsúlyt fektetnek a test-hatalom-intézmény hármas vizsgálatára, a médiahatások és a testkép kapcsolatára, és az ezekből következő étkezési, önértékelési és pszichés zavarok összefüggéseire. Ám a test szőrtelenítésével kapcsolatos kérdésfeltevések általában vagy túl magától értetődőnek vagy túl komolytalannak hatottak ahhoz, hogy a társadalomtudományos munkák kitüntetett figyelmet szenteljenek neki, így meglétével vagy hiányával, változó funkciójával, rituális használatával és jelentéseivel, reprezentációjával, valamint a mindenkori szépségeszményhez kapcsolódó viszonyával alig foglalkoztak.

Fordulat 28 – Kritikai pedagógia. Szerkesztette Berényi Eszter, Buka Virág, Domschitz Mátyás, Eredics Lilla, Gegő Virág, Herr Martin, Horváth Eszter, Lafferton Sára, Nagy Kristóf, Papp András, Sidó Zoltán, Szarka Alexandra, Tóth Kinga. Szövetkezetiséget Támogató Egyesület, Budapest, 2021, 268 oldal, 1900 Ft

A Fordulat kritikai pedagógiáról szóló száma épp arra tesz kísérletet, hogy kivezessen bennünket ebből a zsibbasztó kétosztatúságból. De mi is az a kritikai pedagógia? A lapszámból hamar kiderül, hogy helyesebb inkább kritikai pedagógiákról beszélnünk: egy olyan, egységesnek nem igazán tekinthető mezőről, ami alá sokféle akadémiai-elméleti megközelítés és társadalmi praxis belefér. Ami a lapszám szövegeinek kritikai pedagógia-meghatározásaiban közös: egy olyan szemlélet és/vagy módszertan, amelynek célja, hogy képessé tegyen saját társadalmi pozíciónk felismerésére, tudatosítására, a fennálló körülmények aktív formálására, a kritikus gondolkodásra és a közösségiségre. 

Düledék palota. Klasszikus rémtörténetek. Válogatta, szerkesztette Sárközy Bence. Helikon Kiadó, Budapest, 2021, 408 oldal, 3999 Ft

A kötetből szépen kirajzolódik, hogy már a klasszikus horrornak sem az erőszakos jelenetek halmozása volt a legfontosabb eszköze, a kiváltani kívánt hatást (katarzis, borzongás) a következetesen végigvitt cselekményszál végkifejlete vagy a transzgresszió határsértő mozzanatai, alakzatai hozták meg (ami a Düledék palotában leggyakrabban az életre kelt élettelennel való találkozás, vagy az élő és a tárgy határainak elmosódásából keletkező feszültségből következik). A kötet válogatásai közül is azok a darabok a máig legizgalmasabbak és legérvényesebbek, ahol a szubjektumra vonatkozó és az ismeretelméleti kérdések felfejtésének a szándéka válik a cselekmény katalizátorává, vagy amelyek valamilyen módon az érzékelés működésének leírására szolgálnak.

Alice Munro: A Jupiter holdjai. Fordította Elekes Dóra. Park Könyv­ki­adó, Budapest, 335 oldal, 4500 Ft

Munro írásaiban nem történnek világrengető események, a kötet elbeszéléseiben az a rendkívüli, hogy akár egy mondatban össze is foglalhatnánk a cselekményüket, mert annyi az egész, hogy: egy idősotthonba új lakó érkezik (Mrs. Cross and Mrs. Kidd), négy szabadszájú unokanővér egy családi találkozón történetekkel szórakoztatja egymást (Chaddeley-k és Flemingek); egy baráti látogatás alkalmával mindenki elbeszél a másik mellett (Valerie vacsorája). Munro azonban iszonyatosan jól tud mesélni, a kötetben az az egyik legizgalmasabb, hogyan csinál látszólag mellékes eseményekből és jelentéktelen figurákból bámulatos belső történeteket és szerethető karaktereket.

Az elbeszélések nagyrésze több, egymáshoz lazán kapcsolódó helyzetből, és/vagy szikár, letisztult nyelven előadott félmondatos jellemrajzokból indul ki: Munro először az aprólékosan és sűrűn kidolgozott felületeket mutatja, egy túlméretezett brosst, egy tupírozott frizurát, hogy aztán mozdulatról mozdulatra hatoljon le szereplői traumáihoz, önmaga előtt is rejtegetett titkaihoz, és tapintatosan hozza felszínre a tagadás vagy a felejtés rétegei alól.

Byung-Chul Han: A szép meg­men­té­se. Fordította Csordás Gá­bor. Typotex Kiadó, Budapest, 2021, 107 oldal, 2500 Ft

Ha a neoliberális rendszer uralom- és hatalomtechnikája a pszichopolitika, akkor esztétikája a simaság esztétikája, állítja A szép megmentése című kötetében Han. Könyve az esztétikai elméletek mashupja, ami abból indul ki, hogy paradox módon ma a szépségnek ugyan soha nem látott kultusza van, miközben teljesen elveszítette transzcendenciáját, immár alig több, mint a fogyasztás egyik aspektusa. A szépség megrendítő és nyugtalanító vonásai átadták helyüket a lájkok és azonnali ingerek uralmának, föladva az esztétikain túl az etikaihoz, vagy a politikaihoz való kapcsolódás lehetőségét.

Földes Györgyi: Akit „nem látni az erdőben”. Avantgárd nőírók nemzetközi és magyar kontex­tus­ban. Balassi Kiadó, Budapest, 2021, 172 oldal, 3000 Ft

Az avantgárd történetét olyan hívószavak segítségével szoktuk elbeszélni, mint az intézmény- és hagyományellenesség, a kollektivizmus, a tömegkultúra, az internacionalizmus; mindazon képzőművészeti és irodalmi irányzatok ernyőfogalmaként használjuk, amelyek tudatosan törekedtek arra, hogy megszüntessék a művészetek szociológiai tagoltságát.

Innen nézve meglepő, hogy az avantgárd nemcsak magyar, de nemzetközi vonatkozásban is alapvetően „férfiklubként” működött (persze, Földes alaposan körüljárja a különböző irányzatokban megjelenő árnyalatokat, mondjuk a leginkluzívabb dadán át a német expresszionistákon keresztül, egészen az nyíltan nőgyűlölő futuristákig), modern és felforgató művészet- és irodalomesztétikájába könnyedén beágyazódik a XIX. század végének mizogün képzelete. Hiába az irányzatok emancipatorikus törekvései, a modern demokratizálódó társadalmak egyenlősítő tendenciái, a dichotóm oppozíció ennek ellenére sem számolódik fel a mozgalom fantáziájában.

Bereményi Géza: Azóta is élek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 439 oldal, 3999 Ft

Az Azóta is élekben már ott van egy művészregény, amely egy fiatal férfi és egy pályakezdő író önkereséséről szól, egy családregény, egy nevelődési regény, egy nemzedéki regény, illetve ezek kontaminációja. A Kádár nevével jelzett korszak történetének darabkái alulnézetből, az 50-es, 60-as évek Budapestjének figurái, a Teleki tér, a VIII. kerületi albérletek világa, a nagyszülők történetei, a diftéria, a nevelőapa, a gimnáziumi élmények és az ismerős nevek: Szukits Magda vagy Rajnák igazgatóhelyettes. A Megáll az időből szállóigévé vált mondat: „Jó, hát akkor itt fogunk élni” – ami a kötetben kétszer is, más-más tétekkel fordul elő.

Kulturális iparágak, kánonok és filterbuborékok. Szerkesztette: Bárány Tibor, Hamp Gábor, Her­mann Veronika. Typotex Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 196 oldal, 3600 Ft

Az olyan témák, mint a nagy techcégek szigorúbb szabályozása, a társadalmi és politikai nyilvánosság megváltozott szerkezete, a kulturális javak termelésének és fogyasztásának átalakult gyakorlatai, a digitális médiát és kultúrát övező legkülönbözőbb technooptimista és pesszimista diskurzusok és víziók, már nem csupán a szűken értelmezett médiaelméletek területeit uralják, hanem a fősodrú nyilvánosságot is.

A kötet ebbe a globális kontextusba érkezik, tanulmányai pedig arra tesznek kísérletet, hogy körvonalazzák, milyen valódi hatást gyakorolt a technológiai fordulat a kulturális iparágak működésére. 2019-ben az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéke a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékével közösen indította el a Kultúra a digitális forradalom idején című konferencia- és könyvsorozatát. A közreadott tanulmányok – egyetlen kivétellel – (a kötettel azonos című) első konferencia-alkalom előadásainak írott változatai. 

Sofi Oksanen: A kutyafuttató. Fordította Bába Laura. Scolar Kiadó, Budapest, 2020, 398 oldal, 3999 Ft

A női test, a szexuális erőszak és a hatalom viszonya az előző Oksanen-regényeknek is központi témája. Tetralógiájának eddig megjelent darabjai (Sztálin tehenei, Tisztogatás, Mikor eltűntek a galambok) olyan transzgenerációs női történetek, amelyek a trauma, a szégyen, a félelem továbbörökítésének tapasztalatait viszik színre, a kollektív sérülések elmesélhetetlen történeteit teszik közös tudásunk részévé.

A kutyafuttató az előző regényekből ismerős narratív megoldásokkal dolgozik: időkezelése, elbeszélésmódja töredezett, mozaikszerű. Két helyszínen és idősíkon fut a cselekmény, az egyik közvetlenül a narancsos forradalom utáni Ukrajnában bontakozik ki (2006), a másik pedig nem sokkal a Krím elfoglalása, az Ukrajna elleni orosz fegyveres beavatkozások nyomán kirobbanó ukrán-orosz konfliktusokat követően játszódik (2016), de ezek az események már csak Helsinkiben szivárognak be narrátorunk életébe.

Mark Fisher: Kapitalista realizmus – Nincs alternatíva? Fordította Tillmann Ármin, Zemlényi-Kovács Barnabás. Napvilág Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 127 oldal, 1900 Ft

Mi tehát Fisher szerint a kapitalista realizmus? Adná magát, hogy az összetételt a szocialista realizmus ironikus parafrázisaként olvassuk, azonban Fisher arra figyelmeztet, hogy a jelenség nem korlátozódik csupán a művészeti szférára. Inkább egy mindent átható logikát kell értenünk rajta, amely nem csak a kulturális termelést, de egyebek mellett a munkát, a politikai képzeletet és az oktatást vagy épp a társas érintkezéseinket is szabályozza, a képzelet és a cselekvés egyfajta észrevétlen, mégis mindenhol jelen lévő korlátjaként. Vagyis nem pusztán a kulturális termelést érinti, de nem is kizárólag egy gazdasági és politikai rendszert értünk ezen, sokkal inkább egy „mindent átható atmoszférát”, ami repedések nélkül tölti ki az elgondolható horizontját, megbénítva az alternatívák elképzeléséhez szükséges egyéni és/vagy közös fantázia működését.

Lucia Berlin: Este a paradicsomban. Újabb történetek. Fordította Lu­kács Laura. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 556 oldal, 2959 Ft

Szörnyű dolgok esnek meg ebben a huszonkét történetben: egy 14 éves lányt egy gazdag özvegyember elcsábít, amikor lovaskocsijuk egy jeges patakba zuhan. Egy terhes nő meggyilkolja tehetős férje dílerét Mexikóban, miközben gyermekei alszanak. Egy fiatal nőt egyedül hagy a férje alig totyogó és még meg nem született gyermekükkel, és soha többé nem tér vissza. És mégis élni támad ezektől a szövegektől kedve az embernek, van ugyanis az iszonyatos történetek mögött valami végtelen bizalom és derű. Amit Lucia Berlin nagyon tud: egyszerre írni meg a horrort és a reményt.  Mindezt érzéki, affektusokban tobzódó írásmódjával éri el, amiben sok van abból a vadságból és konvenciómentességből, ahogy gyerekek látják a világot.

FORDULAT23: Digitális kapitalizmus

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a narcizmusról

David Foster Wallace: Végtelen tréfa

Ketten egy új könyvről – Szeifert Natália: Mi van veletek, semmi? Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 256 oldal, 3500 Ft

Több okból érdemes együtt olvasnunk a Mi van veleteket Szeifert előző, Az altató szerekről című regényével, bár kidolgozottságában el is marad attól. A gyermek- és kamaszkori emlékképek, a szülők élete, a rendszerváltás előtti időszak viszonyairól és társadalomszerkezetéről szóló visszatekintések túlságosan felszabdalják a szöveget, még úgy is, hogy vannak nagyon érzékenyen és plasztikusan megrajzolt jelenetek. Túl sokat akar a regény: egyszerre igyekszik tematizálni az alkotóvá válás, az alkotói identitás elnyerésének kérdéseit, például Grafit kettős életét, amelyben hol rajztanár, „aki megpróbálja a kamaszokkal elhitetni, hogy múzeumba menni, rajzolni meg festeni nem buziság”, hol majdnem-művész. Aztán a két kitüntetett szólamon keresztül egy generációs-szál is van, a 30-as férfiak „midlife crisis”-a, vagy a város „két felülete” és ehhez kapcsolódva valójában két társadalmi réteg konfliktusa, aminek a kimunkálatlansága olykor bántó egyszerűsítésekhez vezet. Viszont egy dologhoz nagyon ért Szeifert Natália, és ez már a korábbi szövegeiből is kiderült, méghozzá a másikkal való találkozás dramatizálásához.

Szabó Magda: Az ​élet újrakezdhető. Interjúk és vallomások. Válogatta Jolsvai Júlia. Jaffa Kiadó, Budapest, 2019, 272 oldal, 3490 Ft

Az interjúkérdések (kevés kivétellel) majdnem azonos eseményekre vonatkoznak, amelyekre így nyilván azonos válaszok is érkeznek – nem lehet egy életet ezerféleképpen elmesélni. Külön-külön vannak remek szövegek, egymás mellé helyezve viszont önismétlőek, ahogy a fülszöveg ígérete sem teljesül, tudniillik hogy az interjúkat és vallomásokat tartalmazó kötetből olyasmit tudnánk meg, amit eddig nem sejtettünk Szabó Magda írói praxisáról, életéről, hiszen mégiscsak a nyilvánosságban egy gyakran megjelenő, nyitott, közismert szerzőről van szó.

Földes Györgyi: Test – szöveg – test. Testreprezentációk és a Másik szépirodalmi alkotásokban. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 326 oldal, 3000 Ft

A kötetből jól körvonalazható Földes szűkebb érdeklődése: a korporális narratológia, annak is főleg azon irányzatai, amelyek a pszichoanalitikus elméletekkel is kapcsolatban vannak, például Peter Brooks vagy a posztstrukturalista feminizmus képvielői, Cixous, Kristeva, Irigaray, de Daniel Punday fenomenológiai ihletésű korporális narratológiája, vagy a testelméletek és a Másik elméleteinek olyan megkerülhetetlen teoretikusai is folyamatosan elő kerülnek, mint Barthes, Foucault, vagy a Deleuze és Guattari szerzőpáros. A valahanyadik nem című második egység főként olyan szerzők és szépirodalmi művek elemzésével foglalkozik, amelyek kevéssé kanonikusak, vagy kanonizációjuk csak az elmúlt évtizedben indult útnak, leginkább a „női írás” (écriture féminine) és a test kapcsolata felől (Lesznai Anna lírája, Galgóczi Erzsébet prózája, de előkerül Rakovszky Zsuzsa VS című műve is stb.). Így ezt a XX. századi magyar nyelvű női irodalmi hagyomány egy részének megmutatására, rehabilitására törekvő kánonrevízióként is olvashatjuk. A kötet a zsidó mint Másik (Spiró György Fogságának Urija „mint értelmiségi, mint római zsidó, mint – enyhén– fogyatékos testű személy az idegen, a Másik tökéletes példája”), valamint a másod- és harmadgenerációs holokauszttraumák feminista vetületeivel foglalkozó elemzésekkel zárul (Marianne Hirsch – Turi Tímea, Csobánka Zsuzsa, Clara Royer).

Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Szvoren Edina: Verseim
Papp-Zakor Ilka: Az utolsó állatkert
Serestély Zalán: Az ​állomás 3 kutyái

Ketten egy új könyvről – Kemény István: Nílus. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 88 oldal, 2699 Ft

Felfedezhetünk tehát tematikus fókuszokat is: vannak az ember és technológia viszonyával foglalkozó szövegek (például a Poszthumán jelenet, Címszó az ásványlexikonból, Az új porszívó vagy az Internet, amelyekben azonban az ember – állat – gép viszony lehetne árnyaltabb és komplexebb, és talán közel sem ad annyi pesszimizmusra okot, mint ahogy az a fent hivatkozott versekből kiolvasható), a közéleti és közérzeti szövegek, az alkalmi versek stb.  A „témák” ugyan kijelölhetők, azonban mégsem választhatóak el szigorúan egymástól, a kompozíció lehetővé teszi, hogy folyamatosan egymást értelmezzék, vagy akár vitába szálljanak egymással – ez a dinamika pedig több szöveg előnyére is válik.

Bartók Imre: Jerikó épül. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 608 oldal, 4499 Ft

Az automatikus írás látszatát keltő, tudatfolyamszerű prózanyelv ugyanakkor folyton leleplezi magát a nagyfokú reflexivitással, és mindentudással, ezzel saját megszerkesztettségét állítva előtérbe. Illetve annak a kérdését, hogy mi történik a különböző (sokszor) jelöletlenül átemelt (vendég)szövegekkel, ha azok bekerülnek az irodalom terébe, például magánlevelekkel, a regény végén megjelenő interjúval, Bartók előzőleg közölt szövegeivel, például Houellebecq vagy Bolaño-recenzióival, kiállításkritikáival vagy hogy hogyan kapcsolódik össze egy gyerekkori mátrafüredi családi kirándulás emléke, a Ragyogásból ismert Torrance család Overlook Hotelben kibontakozó történetével és a Varázshegy davosi tüdőszanatóriumával.