Bár a rendkívül fontos pártfórumnak még a helyszínét, egy zárt katonai protokollszállót is igyekeztek titokban tartani, világszerte óriási várakozás előzte meg a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának négynapos plénumát. A Hszi Csin-ping főtitkár-elnök vezette hatalom jó előre meglebegtette: „sosem látott” útiterv elkészítésére készül. De hát volt már ilyen. Hogy mindebből mit ültetnek majd át a gyakorlatba, maholnap kiderül.

A Koreai-félsziget a hidegháború kegyetlen lerakata. Északi felén az önmagát (és a kelet-európai rendszerváltásokat) rezzenetlenül túlélő kőkorszaki kommunista diktatúra a világ ötödik legnagyobb hadseregét tartja fönn. Mesterségesen izmozó politikai és katonai lépéseivel már legfőbb – vagy egyedüli – szövetségesét, Pekinget is magára haragítja. De vajon megállítható-e a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kapujánál a történelem?

2011-ben sorra tűntek le a diktátorok. Az év vége felé Kim Dzsong Il hagyta magára országát. Ám sehol sem sejlik föl érdemi demokratikus virradat, a legkevésbé Észak-Koreában, ahol mintegy rezzenetlenül folytatódik az első kommunista dinasztia harmadik nemzedékének uralma. Kim meghalt, éljen (egy újabb) Kim!

Két, látszólag egymásnak ellentmondó „szenzációval" szolgált a közelmúltban az afganisztáni háború. Az egyik: amerikai kutatók nagyságrendileg ezermilliárd dollárra becsült nyersanyagkincset föltételeznek a kopár közép-keleti föld méhében. A másik: a WikiLeaks nemzetközi hackerszervezet több mint kilencvenezer oldalnyi titkos amerikai dokumentumot szívott le, majd töltött fel a világhálóra, amelyben a kegyetlen hadviselés sötét oldaláról rántják le a leplet. Hol itt az ellentmondás?

Alig két évvel a pekingi nyári olimpia után ismét egy kínai metropolisra irányul a nagyvilág figyelme. A tengermelléki Sanghaj a világkiállítás megrendezésével minden korábbi „világcsúcs" megdöntésére készül. Miközben építészetileg is az egekbe tör, Hongkongot és a fővárost megelőzve igyekszik a Mennyei Birodalom pénzügyi központjává kinőni magát.

Bangkok ostromállapotot él meg. Az ellenzéki vörösingesek követelése: a kormány „monnyon le", írjanak ki előrehozott választásokat. A miniszterelnök ez elől - a szó szoros és átvitt értelmében - elzárkózik, bár tárgyalgatna. Elődje, Thakszin Sinavatra a büntetése elől külföldre menekült (vagyonának majd\' kétharmadát nemrég el is kobozták), és további tüntetésekre tüzeli hazai híveit. A főleg vidéken változatlanul népszerű milliárdos az emigrációból is jelentős veszélyt jelent politikai ellenfeleinek. A megannyi puccson edződött hadsereg ugrásra kész.

„Kabult és a tartományi székhelyeket ellenőrzésünk alatt tartjuk. De az elfoglalt területeken nem tudunk tartósan berendezkedni. Az afgán nép megnyeréséért folytatott háború elbukott." Félreértés ne essék: nem valamilyen kiszivárogtatott nyugati titkosszolgálati jelentésből idézek. Hanem egy nemrég hozzáférhetővé vált szovjet politikai bizottsági ülés jegyzőkönyvéből. A dátum: 1986. november 13. Még jó két évbe telt, amíg a Vörös Hadsereg - vereségét elismerve - kivonult Afganisztánból. A tízesztendős jelenlét alatt kb. 14 ezer katonájuk veszett oda. Akkoriban az afgán hadsereg létszáma elérte a 160 ezret. Csaknem kétszer akkora volt, mint a mai.