Zajácz D. Zoltán: Haragos Ba­la­ton. General Press Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2022, 301 oldal, 3490 Ft

Míg a balatoni hangulatteremtés jól működik, addig a nyolcvanas évtized mindennapjainak, atmoszférájának aprólékos ábrázolása mintha hiányt szenvedne a kötetben. Jóllehet, a zsánerirodalomtól ilyesmit eleve kevésbé várunk. A korra jellemző autótípusok, közlekedési lehetőségek, épülő autópályák számba vétele megjelenik ugyan, azonban az a zamat, ami igazán „retróvá” tenné a történetet, nem domborodik ki igazán.

Vöröskéry Dóra: A pozitív egész számok jelentéktelenségéről. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2021, 136 oldal, 2990 Ft

A második kötet általában fajsúlyos egy szerzői pálya alakulása szempontjából. Míg az első kötet portfóliójellege, a bemutatkozás frissessége hajlamos elfeledtetni az olvasóval és a recenzenssel az esetleges kisebb egyenetlenségeket, hibákat, addig a folytatáshoz szigorúbban, már valamiféle előzetes elvárásokkal fordul a befogadó. Hoz-e az első kötethez hasonlóan újszerűséget, meglepő hangot? Tudja-e korrigálni az esetleges korábbi hibákat? Meg tud-e újulni úgy, hogy közben önazonos is maradjon? E nehéz, de kétségkívül fontos kérdések sokasága mellett azonban mégiscsak az a legérdekesebb, hogy olvasmányként szívesen veszi-e kézbe a munkát mindenkori olvasó, és hogy az egyszer vagy többször olvasandó kötetek közé kerül a könyvespolcán. Ez utóbbi kérdésre egyértelműen pozitív a válasz Vöröskéry Dóra könyve esetében, amelyért a szerzői fantázia gazdagsága szavatol, amely a hétköznapiban is képes meglátni a rendkívülit, egy-egy novella leendő magját vagy éppen csattanóját.

Bakos András: Isteni testek. Tiszatáj Kiadó, Szeged, 2021, 74 oldal, 2490 Ft

Az ismerősség és az idegenség kódjait kombináló líraépítkezés a második ciklusban is folytatódik, csak itt már nem a fizikai, térbeli távolság lesz a meghatározó, hanem az ismerőstől, a sajáttól való elkülönböződés. „Meglepő, / hogy ez most az övé, másvalaki / öregkorának jobban el tudná / képzelni” (40.) – olvashatjuk a Repce Szomolyában című versben. A lírai beszélő sohasem próbálja meg elkendőzni a személyességet: gyakran szólal meg egyes vagy többes szám első személyben. A lírai én saját tettei, gondolatai, fájdalmai nyernek megfogalmazást, vagy éppen a mi (értsük bármily tágan is a szót) közös sorsunkról mesél.

Karl Ove Knausgård: Harcok (Harcom 6.)
Roy Jacobsen: Fehér tenger (Ingrid Barrøy 2.)
Anders Roslund: Szép álmokat (A névtelen lányok 2.)
Mattias Edvardsson: Jó szomszédok

H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregék. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2021, 168 oldal, 3290 Ft

A kötet valamennyi írása szerteágazó, gazdag szövésű történetmesélő próza. Olykor mintha Hrabal hősét, Pepin bácsit hallgatnánk: egyszerre hihetők és hihetetlenek, mindennapiak és fantasztikusak ezek a történetek. Ahogyan már a kötet nyitánya jelzi: „az ember éppen úgy szedi össze innen-onnan a történeteit, mint ahogyan a szél gyűjti buckába a homokot. Egyszer így rendezi őket formába, a másik nap meg máshogyan.” (9.)

Juhász Tibor: Amire telik. Sco­lar Live sorozat, Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 68 oldal, 1790 Ft

Ha Juhász munkáit olvassuk, megkerülhetetlenül eszünkbe juthat két jelentős szerző(előd): Oravecz Imre és Tar Sándor. Oravecz lírájának egy-egy darabja nem csupán azért citálható, mert a szerző maga is Oravecz-részletet választ mottónak, amivel valamelyest már irányítja is önnön értelmezését, és nem is csupán a tematikus rokonság, a pusztulás- és veszteségtapasztalat színre vitele alkotja a közös nevezőt. A szikár, mindent akkurátusan leltározó és rögzítő prózaversforma, valamint a szövegek működésmódja, befogadástechnikája az, ami teret adhat a további kapcsolatkeresésnek.

A nyelv mellett, parasztregényekről lévén szó, legalább ennyire fontos a néprajz és irodalom összefüggése is. Fenyő Miksa úgy fogalmaz, hogy – Móriczcal szemben – Reymont regényén „még érzik a néprajz szomszédsága” (Fenyő Miksa: Két regény, Nyugat, 1925/12-13). Bár bíráló megjegyzésnek szánja, meglátása a mából szemlélve véleményem szerint különösen pozitív értelemben tűnik fel, és részint ugyanazt a törekvést fogalmazza meg, amit az eddig idézett recenziók. Irodalom és néprajz kapcsolatának felmutatása pedig azért is lehet fontos, mert Oravecz esetében, szereplői bármennyire is atipikus, a paraszti világból valamilyen módon kilógó figurák, nagyon fontos viszonyítási pont a néprajz. Oravecz munkája nem egyedülálló e tekintetben: elég, ha a kortárs és a félmúltbeli magyar irodalom emblematikus szövegeire, akár Csalog Zsolt Parasztregényére, akár Tar Sándor Egy régi hangra várva című novellájára gondolunk, amelyekben a néprajzi életút-interjú szolgál narrációs modellként.

Kondor Vilmos: A budapesti gengszter. Libri Kiadó, Budapest, 2019, 434 oldal, 3699 Ft

Az előző Kondor-regények sajátos atmoszférája a krimiszál mellett az erős korfestésben és a különböző terek beható ábrázolásában volt megragadható. Az új regény talán ezért is lehet kissé csalódás: mindaz, ami Budapest-regényként unikálissá tette a korábbi köteteteket, mintha elveszni látszana az amerikai kalandok mesélésekor. Az eddigieknél radikálisabban kerül előtérbe az akció, amely a korhangulat helyére lép: a kemény krimik sémáinak felidézése (ismétlése?) azonban korlátozott izgalmakat ígér. A gyakran súlytalannak látszó szereplők és az egymásba gabalyodó történetszálak sokasága a kidolgozatlanság érzetét kelti, emiatt ráadásul azt is nehéz eldönteni, mit szeretne fókuszba helyezni a történet valójában. A szesztilalom éveit és a maffialeszámolások bel- és alvilágát? A századeleji kivándorlástörténetet, a magyarok megtelepedésének és kinti életének krónikáját? Esetleg a főhős újságíró magánéleti hányattatásait? Jóllehet bármely szálra fókuszálva olvasható a regény, mégis gyakran széttartónak, darabosnak tűnik a történetvezetés – ehhez társul az is, hogy a kivándorlás-visszatérés, az idegenség és otthonosság dilemmája mintha csak illusztráció lenne, pedig ez a szál a regény egyik legerősebb vonulatává nőhette volna ki magát.

Bán Zoltán András: Betűtészta
Keresztesi József: Meteorkövek
Balázs Imre József: Ezeregy mondat
Visy Beatrix: Madártávlat és halszemoptika

Ketten egy új könyvről – Korpa Tamás–Pataki Viktor–Mészáros Márton (szerk.): A magyar falu poétikái, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2018, 284 oldal, 3000 Ft

Az írások többsége a bevett toposzok felmutatásával és lebontásával mutat rá a faluirodalomról szóló tudásunk közhelyességére. Hogy csak néhány példát említsek: a „tiszta falu – bűnös város” oppozíció történeti gyökereinek szövegszerű megmutatása, a kortárs kritikai diskurzusban gyakran citált „móriczi hagyomány” címkéjének szétszálazása, a falufogalom többszörös rétegzettségének érzékeny vizsgálata vagy éppen a couleur locale történeti problémájának középpontba állítása mind olyan szempont, amely már önmagában is jelentékennyé teszi ezt a könyvet. Annál is inkább, mert tudomásom szerint eddig még nem született ehhez hasonló, a magyar falupoétikákat komolyan végiggondoló, többféle szempontot, elméleti keretet mozgósító és szembesítő vállalkozás. Egymástól elszigetelten létező írások természetesen eddig is voltak, ám ezek inkább egy-egy szöveg vagy életmű falupoétikai mintázatának kimutatására, mintsem átfogóbb problémák feltérképezésére vállalkoztak.

Potozky László: Égéstermék. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 168 oldal, 2999 Ft

A már említett és vitathatatlan etikai tétek mellett azonban a kötet esztétikai gyengeségeivel is szembe kell nézni. Meglehetősen nehéz nem referenciálisan olvasni az előkészítetlenül kitörő, spontán módon eszkalálódó tüntetés, majd a forradalom eseményeit. A valós névvel (RTL, egyes csatorna) vagy apró változtatással (a jelenlegi magyar kormánypárt nevére könnyedén ráolvasható Szabisz) szereplő megnevezések túlságosan eltolják a szöveget egy valóságreferens értelmezés irányába, és háttérbe szorítják annak metaforikus-motivikus jelentéshálóját. Ugyancsak kidolgozatlannak, motiválatlannak éreztem az elbeszélő és Nikka párkapcsolati vívódását, ahogyan a karakterábrázolás is lehetett volna kidolgozottabb, még a sodródó, „felesleges ember”-típusú hősök esetében is.

Korpa Tamás–Mészáros Már­ton–Por­czió Veronika (szerk.): KAF-olvasókönyv (Válogatott kritikák, tanulmányok Kovács András Ferenc költészetéről), Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2017, 448 oldal, 3600 Ft

A válogatás ugyanakkor igen alapos munka eredménye, amely abból is látszik, hogy nagyon gyakran egymásra reflektáló, sőt, egymással polemizáló szövegeket találunk, amelyek nemcsak különféle olvasási stratégiákat rajzolnak meg, de jelzik a recepció rizomatikus összefonódásait is. Ilyen módon a kötet valamelyest leképezi a KAF-költészet arc- és maszkváltó játékosságát, a különféle tekintetek lehetséges összekapcsolódását. Ez a mozaikosság (és a várt-vágyott KAF-monográfia hiánya) mintha arról is szólna, hogy az egészet egyben láttatni kívánó értelmezői pozíció helyett – e költészetre nézvést legalábbis mindenképpen – termékenyebbnek bizonyul, ha különböző interpretációk lépnek egymással párbeszédbe.

Fogarasi György: Nekromantika és kritikai elmélet. Kísértetjárás és halottidézés Gray, Wordsworth, Marx és Benjamin írásaiban. Deb­re­ceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2016. 250 oldal,2900 Ft

Fogarasi kötete értő befogadóra számít, de nem kizárólag komparatista olvasóra: a Nekromantika és kritikai elmélet szerteágazó társtudományi kapcsolódásai miatt egyszerre képes megszólítani a bölcsészettudományok széles spektrumának művelőit. Az egyes fejezetek magabiztos érveléssel vezetnek végig tárgyukon, a hazai és nemzetközi szakirodalmon alapuló, azzal párbeszédet kezdeményező narratíva radikálisan képes újrarendezni a tárgyról korábban alkotott hipotéziseinket.