Sün
Engem tizenkilenc évesen szültél anyám. Öregasszonynak láttalak, amikor tizennyolc voltam. Aztán harminchét éves lehettél? Fiatalasszony. Vagy inkább asszony, de semmiképp öregasszony. Örökre negyvenkettő maradtál. Apám, akit csak úgy hívtunk a bátyámmal, hogy az Öreg, ő meg negyvenhárom. A kocsmákban ilyen korú csávókkal ittam.
Hárompercesek
Örkény 100
TEMATIKUS PRÓZA-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A centenárium többnyire üres ürügy, lenne valami vagy valaki, aki már nincs. Örkény komisz abszurditása viszont úgy forgatta be fölkért íróinkat, hogy ami a „gépből” kijött, egyszerre tovább írása valaminek, ami már hagyomány a magyar prózában (egy perc a hossza), és valami egészen más folytatás: meredeken saját út. Ahogy Láng Zsolt írta, „képzavar Arany meg nem írt verséből”. És még valami – képtelenül aktuális döbbenet.
A MeNyü
TEMATIKUS PRÓZA-ÖSSZEÁLLÍTÁS
„Nem szerelmes földrajz" sorozatunk első része tavaly ősszel jelent meg (Mi, tirpákok, 2010/34.), és most itt a mecseki folytatás. Benne Mészöly Miklós emlékezete, a kulturális fővárosi lét kalandja, Drakula gróf - és az ország legnagyobb szellemháza, vagyis: hamisítatlan mediterrán ájer. A prózák az ÉS felkérésére születtek.