Grecsó Krisztián

(Ki a kommunista a Fidesz szerint, ha a III/II-es sem az?, Bakró-Nagy Ferenc, Szabó Péter videója, Index.hu)  

Tovább

Tanár úr kérem

Tematikus próza

A Petőfi Irodalmi Múzeum rendhagyó programmal búcsúztatta a Számadás a tálentomról című Karinthy-kiállítást. Az Így írtok ti, a Nem mondhatom el senkinek, az Utazás a koponyám körül Kosztolányi szeretetteljes túlzását is igazolja: „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni”. Kovács Ida és Horváth Csaba szervezésében kortárs írók fogalmazták újra a Tanár úr kérem néhány fejezetét. A szerzők parafrázisai hol a felnőttkor megbocsátó visszatekintésével idézték fel a mindannyiunkban megbújó kisdiákot, hol a léthelyzetté általánosodó iskolai hierarchiát nevettették ki, bár ebben az esetben messze nem az önfeledt jókedv volt az elsődleges. Az írásokat a PIM később önálló kiadványként is meg fogja jelentetni. 

Tovább

(ATV Start, 06.10.)

Tovább

(„Kíváncsi még valaki a válaszomra?”, az ATV felvétele)

Tovább

(12 nap ébren, aztán 21 lekötözve, Horváth Balázs, Papp Levente, Szilli Tamás munkája, indexvideó, május 12.)

Tovább

(Hír 24, „Budapesten is lehetne...”; Duna Word, Puskás Suzuki Kupa élő közvetítés)  

Tovább

(Hajós a dobozban, SuperTV2)      

Tovább

(Az origo.hu felvételei a soros békemenetről)   

Tovább

(Rejtő Jenő végre része az irodalmi kánonnak, NolTV, március 12.)

Tovább

(A hír24.hu tudósításai, „Így néz ki belülről a felcsúti stadion”, Petur András videoblogja; „Ez nem csak stadion, ez műalkotás”, Kazimir Annamari és Oroszi Babett riportja)      

Tovább

(Közmunkások pártmunkán?, RTL Klub Híradó, február 18.)

Tovább

(A Dal, MTV,  január 30.)

Tovább

 (RTL II., Való Világ 6.)

Tovább

Tovább

(Kandalló csatorna, korábban „Ünnepi hangulat”, UPC)

Tovább

Tovább

(Friderikusz, ATV, december 11.)

Tovább

(Világ-Panoráma, Echo Tv, 12. 02.)

Tovább

(Napló, TV2, november 10.)

Tovább

A Pécsi Tudományegyetem popkultúrával és zenei menedzsmenttel foglalkozó „Zenélő Egyetem” programjának projektvezetője, a romológia tanszék adjunktusa. Nem mellesleg dalszerző, a 30Y zenekar frontembere, a pécsi kulturális élet meghatározó személyisége.

Az ÉS-ben többek között a popkultúra kanonizációjáról és a provokációs divatokról kérdeztük.

Tovább
Élet és Irodalom 2024