Közvetlen szomszédok vagyunk, mindketten innen a Lajtán és az egykori vasfüggönyön, évszázadokig egy államszervezetben éltünk, nyugati keresztény kultúrkörbe tartozó országaink között az Inglehart–Welzel-féle értéktérképen viszonylag kicsi a távolság, s nem utolsósorban Szlovákia népességének tizede magyar. Nincs más ország, melytől hasonlóan csekély történelmi és kulturális távolság választana el minket.

És mégis mi történt. Ma Szlovákiában összességében a jog uralkodik, Magyarországon kizárólagosan a kormányfő. Szlovákia csatlakozott az Európai Ügyészséghez, Magyarországon a legfőbb ügyész biztosítja a kormánypárt alkotmányozó többségét. Nekik eurójuk van már tíz éve, nekünk gyengülő forintunk. 1994-ben kevesen hitték volna, hogy így lesz. Egy szlovák dokumentumfilm segít elindítani a gondolkodást, hogy megértsük, miért történt így.

Minden ember esendőnek születik és marad.

Nem pontosan ez a szöveg áll az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata első pontjában, de ez a korszakos belátás vezette a francia Alkotmányozó Nemzetgyűlést és főként az Amerikában akkortájt alkotmányozó kortársaikat. Ezért volt az amerikai alapító atyák fő törekvése olyan alkotmány megalkotása, amely intézményes biztosítékokkal zárja ki a túlhatalom, a zsarnokság kialakulását.

A ’89-es magyar rendszerváltás alapító atyái nem majmolták Amerikát. A közjog eszközeivel nem a túlhatalom kialakulásának lehetőségét akarták kizárni, hanem a kormányozhatóságot biztosítani. Jobban féltek a weimarizálódástól, mint a zsarnokságtól, ebbéli félelmükben végül csak nyakunkra hozták a fasizmust. Ez is baj. Még nagyobb, hogy ennek még a felismerése is elmaradt.

Az ismert vicc szerint Vlagyimir, a moszkvai varrógépgyár dolgozója fejét vakarva panaszkodik szomszédjának: nem értem, akárhogy rakom össze a gyárból kilopott alkatrészeket, mindig Kalasnyikov lesz belőle. A tréfa ma mifelénk úgy hangozhatna, hogy Jenő, a budapesti értelmiségi legyint, és fejét fogva panaszkodik: hiába próbáljuk összerakni a máshol bevált alkatrészeket, nálunk sosem joguralom és hatalommegosztáson nyugvó polgári demokrácia, hanem autokrácia lesz belőle. Az az állítás már megfogalmazódott, hogy nincs mit tenni, ez ilyen elátkozott hely. Az a kérdés még nem, hogy vajon jól lett-e összerakva a szerkezet.

Orbánnak rendszertanilag közelebbi rokona Bokassa vagy Idi Amin Dada, mint Horthy vagy Kádár.

Már a harmadik világ legsötétebb zugaiban is csak elvétve létezik olyan ország, ahol a magyarországihoz hasonló mértékben koncentrálódik a hatalom egyetlen ember kezében. Ezt tartalmazza a World Justice Project friss elemzése, ezt tapasztaljuk mi, magyarok nap mint nap. A nemzet erőforrásai Orbán és családja szolgálatában állnak, Polt él, a jog halott. Az ellenzék pedig, amely egy éve kétharmadhoz segítette Orbánt, az EP-választást is elpuskázni készül.

Elöljáróban, a hatalomkoncentráció magyarországi mértékének pusztító következményei miatti aggodalmat egy pillanatra félretéve, hideg fejjel, tárgyszerűen, harag és indulat nélkül le kell szögezni az alábbia­kat. Elviselhetetlen szégyen, hogy a hatalommegosztás polgári elvének szentségét megcsúfolva minden hatalom egyetlen ember, Batthyány Lajos és Nagy Imre mártír miniszterelnökök közös kasszát dézsmáló, nemzetközileg koszos tolvajként számon tartott utóda, a büdös bunkó módjára egyetemet kiebrudaló, baltás gyilkost kiszabadító, korrupt bűnözőknek menedéket nyújtó és üldözötteket üldöző, és a Bartók, Neumann, Puskás és Rubik által fényessé tett magyar nevet beszennyező ember kezében összpontosul. A teljhatalom akkor is tűrhetetlen, ha jó ember gyakorolja. Ha Orbán, akkor kiváltképp.