Földényi F. László

Amíg éltek, nem hitték volna, hogy később minden lépésüket megpróbálják majd rekonstruálni. Fél évezred alatt mindent följegyeztek róluk; talán még olyasmit is, ami pedig nem is esett meg velük, s amin ők csodálkoznának a legjobban. Egyvalamiről azonban eddig senki nem írt: a kettejük találkozásáról. Pedig ennél fontosabb esemény kevés akadt az életükben. Mégis, e találkozást néma csend övezi a művészettörténetben. Ami érthető: nincsen rá semmilyen adat. Ám ez önmagában nem cáfolja, hogy találkoztak volna. Mert igenis találkozniuk kellett – amire persze csak közvetett bizonyítékok hozhatók fel. Ezek ereje pedig meggyőzőbb, mint az a néma csend, ami a közvetlen bizonyítékok hiányát övezi. (Szentkuthy Miklós volt az egyetlen, aki fölvetette kettejük találkozásának lehetőségét, Saturnus fia című regényes Dürer-életrajzában (1966); könyve azonban olyan sok „regényes” elemmel van teletűzdelve, hogy a lehetséges találkozó ettől végképp a képzelődés világába lett száműzve.)

Tovább

Akkor ismerkedtünk meg, amikor a nevét Magyarországon még alig ismerték: 1982-ben. Budapesten járt Tankred Dorst, akinek Merlin című könyvét ő fordította magyarra. A Dorst tiszteletére adott egyik összejövetelen találkoztunk először, a Vörösmarty téri PEN Klubban. Feltűnt, hogy mindig úgy helyezkedett, hogy lehetőleg a háttérbe kerüljön, de azért bármikor előléphessen. 

Tovább

Tovább

Tovább

Amikor olvastam a hírt, hogy 2013 novemberében New Yorkban a Christie’s aukcióján alig hatpercnyi licitálás után 142,4 millió dollárra szökött fel Francis Bacon egy festményének az ára, azonnal Bacon sokszor lefényképezett műterme jutott eszembe, a művészettörténetnek e legzsúfoltabb, legáttekinthetetlenebb, sokak szerint legrendetlenebb műterme. 

Tovább

Tovább

(Körösényi Tamás: A művészet él! Retrospektív kiállítás, Műcsarnok, 2013. június 13–szeptember 8.)

Tovább

(Fehér László Ellenfényben című kiállítása június 15-ig látható a Társalgó Galériában. Számunk grafikáit a kiállítás anyagából válogattuk.) 

Tovább

Két szempár. Két tekintet. Nézem őket – most, jelen időben, noha régebben történt –, áthatóan, ők azonban már nem reagálnak a pillantásomra. Elnéznek mellettem. Túlnéznek rajtam. Vagy átnéznek. Bárhogyan figyelem is őket, nyilvánvaló, hogy elenyésző pont vagyok számukra. Egy senki. Ahonnan néztek rám, ott más törvényeknek engedelmeskedik a látás (vagy az ottani látás maga a törvény?); és ahová néztek, ott sincsen egyelőre semmi keresnivalóm. Az egyikőjük még nem ismerte az Ént, a másik már nem ismerte. Az öntudat, amely nélkül a létezésemet elképzelni sem tudom, számukra elenyészően mellékes volt. Én képtelen vagyok elgondolni olyan állapotot – akár a halál utánit is –, hogy ne rendelkezzem valamiféle én-tudattal. Számukra viszont ez lehetett a legtermészetesebb.

Tovább

Marno János: Kairos. Versek. Palatinus Kiadó, Budapest, 2012. 168 oldal,2100 Ft

Tovább

Matthew Lewis: A szerzetes. Fordította Benkő Krisztián, General Press Kiadó, Budapest, 2012. 409 oldal,3500 Ft

Tovább

Darida Veronika: Filozófiai vallomások. Kijárat Kiadó, Budapest, 2011. 249 oldal,2400 Ft

Tovább

„Önmagunk ördögei vagyunk, saját magunkat űzzük ki a Paradicsomunkból”, írta 1767 őszén egy levelében az akkor még alig 18 éves Goethe. A filológusok a megmondhatói, hallott-e már ekkor Faustról és az ördöggel kötött paktumáról. Ő mindenesetre egy ördöggel már paktumot kötött – a sajátjával. Ez azonban korántsem jelentett kapitulációt. Ellenkezőleg: aki gyanakodni kezd, hogy a belsőjében ott lapul az ördög, az máris megtette az első lépést, hogy kiűzze azt. A fiatal Goethe megtapasztalhatta, hogy az ördög nem a tüzes pokolban lakik, mélyen a föld alatt, hanem valódi terepe a lélek. Várható volt hát, hogy hamar rátalál Faust figurájára. Néhány évvel a fenti levél után, az 1770-es évek első felében már az Ős-Fauston dolgozott, amelynek kitüntetett témája a „szomjú lélek” szüksége. És miben nyilvánul meg e „szükség”? „Nem vagyok-é földönfutó menekvő, / nyugtot s célt nem lelt szörnyeteg, / ki, mint sziklákon át, a szurdos hegyekből / lerontó víz, mélység felé eped?” (Jékely Zoltán fordítása)

Tovább

Tovább

Tovább

(Transzparencia - Átlátás. Nemzetközi csoportos kiállítás. Abonyi Alma, Joachim Bandau, Bálványos Levente, Hellmut Bruch, Eperjesi Ágnes, Erdődy J. Attila, Alfréd Forbáth, Gáyor Tibor, Gyarmathy Tihamér, György Katalin, Haász István, Halász Péter Tamás, Jederán György, Joláthy Attila, Jovánovics Tamás, György Kepes, André Kertész, Jiří Kolar, Maurer Dóra, Mengyán András, László Moholy-Nagy, Manfred Mohr, Vera Molnar, Nádler István, Nemes Judit, Németh Melitta, Paizs Péter, Perneczky Géza, Uli Pohl, Rákóczy Gizella, Franz Riedl, Rita Rohlfing, Vera Röhm, Fritz Ruprechter, Éva Sárközi, Regine Schumann, Victor Vasarely, Varga Bertalan, Ludwig Wilding, Wolsky András. Vasarely Múzeum, Budapest, nyitva május 1-ig.)

Tovább

A címekkel mindig is bajban voltam. Ennek az írásnak a címével is. Bár mindig tudtam jó előre, hogy miről akarok vagy fogok írni, a címet többnyire utólag gondoltam ki. S ez legalább olyan nehéz volt, mint maga az írás. Ha visszagondolok a saját könyveimre, akkor három kötet és három cím jut az eszembe. Mindegyiket önmagában is jellemzőnek és árulkodónak tartom.
Tovább

Tovább

Tovább

Regénynek nem regény Elias Canetti könyve, noha szövete néha már regényszerű. Van határozott dramaturgiája is, ám ez nem a lineáris, jól megcsinált dráma szabályait követő dramaturgia, amely a racionális logika szerint szerveződik. Inkább álomdramaturgiának mondanám. Nincs egy közös fókusz, amelynek minden alá lenne rendelve. Az egység hiányát mégsem lehet felróni a könyvnek vagy szerzőjének. Rokon könyveket keresve utalhatnék az avantgárd kísérleteire vagy Karl Krausra.

Tovább
Élet és Irodalom 2021