► Szabó Miklós: Megkoronázott köztársaság. Szerkesztette Jankó Attila. Gondolat Kiadó, Budapest, 2023, 362 oldal, 5000 Ft

1993-ban Szabó Miklós volt az utolsó demokrata, aki még írt a kormány által aljas módon kisajátított Magyar Nemzetbe. Aki akkor – a recenzenshez hasonlóan – elvből nem vette kézbe a lapot, most fedezheti fel, milyen zseniális és az Antall-kurzus elevenébe vágó cikkeket írt oda Szabó a jobboldal ellenségképeiről: 1918-ról, a szabadkőművességről és a kozmopolitizmusról. Óriási, a kutatási területétől távoli múltba is leérő, sokfelé ágazó tudásából emelte ki azokat a szálakat, amelyek ezen ellenségképekig elvezettek. Ugyanilyen lenyűgöző erudícióval írta meg a polgári engedetlenség történetéről és természetéről szóló cikkét a taxisblokád után pár nappal a Beszélőben.

Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma. Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság története. Jaffa Kiadó, Budapest, 2021, 608 oldal, 4499 Ft

A torz rendszerekkel járó torzítási kötelezettségek múltán eljött a lehetősége a két forradalomhoz és az azokat követő ellenforradalomhoz kötődő hamis sémák és köztudomások lebontásának, legalábbis a valóságra érzékeny, nyitott olvasóközönség körében.

B. Zs. urat ismét fején találta a szög. Művelt és daliás honfitársunk tájékoztatott minket arról, milyenek a magyar urak: „1858-ban báró Haynau vásárolta meg a nagygéci pusztát, és kúriát építtetett magának, ide, éppen ide. Ősi magyar földre, Szatmárba, Aradtól kétszáz kilométerre. (...) Aztán meghívta a környékbeli magyar urakat magához – de soha nem ment el őhozzá senki sem. Aztán ment a hiéna maga, látogatóba, de becsukódtak előtte a kapuk. Ezért aztán eltakarodott Haynau a nagygéci pusztából” (Magyar Hírlap, 2012. aug. 25.).

Ez a vásárlás és eltakarodás öt esztendővel Haynau 1853. március 14-én bekövetkezett halála után történhetett.

Kevésbé művelt és daliás források szerint Haynau 1850-ben vásárolta meg a nagygéci birtokot, ahol elég vidáman élt. „…két fiatal nő vezette a háztartását. Ezek egy elesett ezredes bajtársa lányai voltak, és a környékbeliek rögtön hírbe hozták őket a nagy bajszú lovaggal. Ez azonban nem zsenírozta a szomszédos birtokosokat: vidáman barátkoztak a véreskezű szörnyeteggel, aki teljesen hozzájuk idomult. Ugyanazokat a fűszeres, zsíros ételeket ette, mint ők, ugyanazokat a nehéz tokaji borokat itta. Még magyarul is kezdett gagyogni, főleg a káromkodásokhoz volt jó nyelvérzéke.” (Vitál Anna: Szomorú történetek, Új Szó, 2010. okt. 6., http://vasarnap.ujszo.com/clanok.asp?cl=5584076)

A legkevésbé művelt és legkevésbé daliás magyarok egy B. Zs. úr számára ismeretlen szemtanúról is tudnak. Jókai Mórnak hívják az illetőt, aki Az új földesúr című, a művelt és daliás magyarok által régen és bizonyára méltán elfeledett műve utószavában ezt írja: „Én láttam egy este Haynau tábornagyot (a nyugalmazottat) magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel a fején, a legkizárólagosabb magyar urak társaságában megjelenni. Még élnek többen, akik hallották tőle ezen erős mondást: »wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren!« Már akkor a nyugalmazott tábornagy magyarországi földbirtokos volt.”