Mi számít igazán: ami valójában megtörténik, vagy amire később valóságként emlékezünk? A kamaszkori énkeresésben és a felnőttkori identitáskutatásban meddig tart a személyes múltrekonstrukció, és mikortól érvényesül az írói fantázia? Nagy Gerzson szikár stílusú, montázsszerűen építkező kisprózái és nagyobb lélegzetvételű munkái, a Délután apámmal, illetve az Ablak az Ontario-tóra, nemcsak az iménti kérdéseket feszegetik, de körbejárják az elmúlás tematikáját is. A negyvenhét éves szépíróval a két prózakötete nyomán beszélgettünk apa-fia viszonyról, a rendszerváltás környéki valós és fiktív emlékképekről, a se veled, se nélküled férfi-nő kapcsolatokról, és szóba került a pillanatnyi írásstop is.

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg. Fordította Orosz Anna. Agave Könyvek, Budapest, 2021, 368 oldal, 4480 Ft

Ha valaki, Richard Osman igazán tudja, hogyan lehet agyafúrt rejtvényekkel rabul ejteni a közönséget. A brit tévés producer és műsorvezető, mielőtt regényírásba kezdett, csaknem három évtizeden át adta a nevét nagy nézettségű kvízjátékokhoz. Állítása szerint, őt is meglepetésként érte, hogy első regénye (The Thursday Murder Club, 2020) szabályosan felrobbantotta az angol könyvpiacot. Nálunk tavaly májusban jelent meg A csütörtöki nyomozóklub, és idehaza is azonnal a sikerlisták élére került. Az idén ötvenegy éves szerző debütáló regényének folytatására – The Man Who Died Twice, 2021 – nem kellett sokat várniuk a rajongóknak. S bár önállóan is olvasható a krimisorozat második, szintén bestsellerré vált kötete – A férfi, aki kétszer halt meg –, már csak az élvezet kedvéért is érdemes a nyitódarabbal kezdeni.

Új oldaláról mutatkozott be nemrégiben Ragályi Elemér. Bár néhány éve visszavonult az aktív filmezéstől, a művészi kreativitása nem ment nyugdíjba. A világhírű operatőr-rendező a könyvhétre időzítve jelentkezett első, Mancikám, Déneském és még sokan mások című novelláskötetével. A privát családtörténetek nyomán beszélgettünk szunnyadó írásvágyról, a személyes és nagybetűs történelem kapcsolódási pontjairól, erős nőkről és karizmatikus férfiakról, ahogyan az is szóba került, tervezi-e a hat évtizedes filmes pályájának emlékképeit papírra vetni.

Michael Chabon: Fenegyerekek
Guillaume Musso: Regényélet
Janne Teller: Gyere
Richard Flanagan: Első személy

Az elmúlt évtizedekben találkozhattunk a nevével lemezborítón éppúgy, mint tudományos kötetek címlapján. A rendszerváltás óta tanított vallásbölcseletet, megalapította a Logos Kiadót, és létrehozta az Új Dimenzió Műhely kvartettet. A kontrabasszus-klarinétművészként és bibliakutatóként egyaránt ismert Babits Antal nem váltott ugyan teljes profilt, de mindenképpen új fejezetet nyitott a könyvkiadás területén, amikor a pandémia idején online formában, ingyenesen elérhetővé tette legújabb tudományos munkáját. Az Ószövetségi szómutató szótár nyolcezer oldalas digitális kiadvány, ami a héberül nem tudóknak is felkínálja az eredeti szöveg tanulmányozását, illetve bármelyik bibliafordításhoz használható. A Scheiber-díjas vallásbölcselővel az elektronikus tudástárral kapcsolatban beszélgettünk tudomány és művészet konkordanciájáról. 

Joanna Rakoff: Egy évem Salingerrel. Fordította Bozai Ágota. Helikon Kiadó, Budapest, 2021, 389 oldal, 3799 Ft

Egy magánéleti válságpillanatban (Joanna önimádó barátja – Don – egyedül megy el a legjobb barátja esküvőjére), nyolc hónappal azután, hogy belépett az ügynökséghez, Ms. Rakoff úgy dönt, hogy egy hosszú hétvégén elolvassa a Salinger-összest. A könyvek elementáris erővel hatnak rá. A szerző minderről így ír: „Salinger brutális és komikus és pontos (…) a Salinger-történetek olvasásának élménye olyan, mintha Salinger maga suttogná élete történéseit a füledbe.”

Amikor Janne Tellerrel megbeszéltük ezt az interjút, már érződött a puskaporszag a levegőben, de még békeidőt írtunk, legalábbis itt Európában. Az időközben kiéleződött orosz–ukrán konfliktus bár átrendezte a beszélgetésünket, teljesen nem szabta át. A dán író, esszéista szépirodalmi munkái ugyanis eleve olyan morálfilozófiai stoptáblák, amelyek a magánharcok és a világszínpadon zajló atrocitások széles körét járják körbe. Janne Tellerrel a magyarul megjelent kötetei – Semmi, Minden, Ha háború lenne nálunk, Macskaköröm – és a legfrissebb regénye: Gyere kapcsán beszélgettünk traumairodalomról, létfilozófiai kérdésekről, és hangsúlyosan szót ejtettünk Putyin hatalmi ámokfutásáról.

Deborah Feldman: Exodus – Hogyan találtam meg a saját utam, miután kiléptem a haszid közösségből. Fordította Getto Katalin. Libri Könyvkiadó, Budapest, 2021, 426 oldal, 3999 Ft

Kevesen merik olyan bátran a kezükbe venni a sorsuk irányítását, mint tette azt Deborah Feldman, aki megelégelve a rá és névtelen sorstársaira osztott női szerepet, kilépett a kíméletlenül férficentrikus, hermetikusan zárt haszid életközösségből (értsd: a brooklyni Williamsburgben található szatmári ortodox közösségből). Bár a XXI. században logikus lépésnek tűnik hátat fordítani egy olyan anakronisztikus mikrovilágnak, mint ez a fojtogató vallási közeg, az újrakezdés embert próbáló feladat. Elvégre mit tud kezdeni magával egy kisgyerekes anya, itt és most Deborah Feldman, aki hirtelenjében a senkiföldjén találja magát? A kitartó olvasó természetesen nem marad kétségek között, mivelhogy az Exodus maradéktalanul feloldja az Unortodox kérdőjeleit.

Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok. Fordította Nádori Lídia. Prae Kiadó, Budapest, 2021, 260 oldal, 3990 Ft

A Jóravaló gyilkosok úgy indul, mint egy kései Dickens-regény. Az első fejezetben, a mindentudó narrátor látszólag kiteríti az összes lapját, mialatt elbeszéli a drezdai antikvárius több évtizedet felölelő élettörténetét. Az 1953-ban született Norbert Paulini, akinek mondhatni a bölcsőjét is könyvek ringatták, már gyermekként eldönti, hogy az olvasást választja élethivatásául. A könyv főhőse maradéktalanul be is váltja az ígéretét, amikor fiatalon elhunyt édesanyja nyomdokaiba lépve, megnyitja saját antikváriumát.

John Cleese: Csak kreatívan!
Stephen King: Az írásról
John Rodden: George Orwell
Ingmar Bergman: Munkanapló I. – 1955–1974; Munkanapló II. – 1975–2001

Eve Harris: A Kaufman lány há­zas­sága. Fordította Mesterházi Mó­ni­ka. Libri Kiadó, Budapest, 2021, 424 oldal, 3999 Ft

A londoni születésű szerző, bár nem vallásos családból származik, így a Man Booker-díjra jelölt könyve nem tekinthető autobiográfiának, a témaválasztása mégiscsak személyes indíttatású. Eve Harris a 2000-es évek elején egy ultraortodox zsidó lányiskolában tanított, így behatóan megismerkedhetett szülővárosának haredi közösségével, illetve testközelből is megtapasztalta a hagyományos hitélet, amikor férjhez ment egy ortodox rabbihoz. A debütáló kötetnek már a címe felfedi a cselekmény magját, de ettől még senki ne higgye, hogy A Kaufman lány házassága (The Marrying of Chani Kaufman) szimpla kontyalávaló olvasmány.

Esi Edugyan: Washington Black. Fordította Gy. Horváth László. 21. Század Kiadó, Budapest, 2020, 364 oldal, 4490 Ft

Esi Edugyan harmadik regényének olyan rabszolga-narratívák ágyaztak meg, mint például a Nobel-díjas Toni Morrison 1987-es remekműve Beloved (A kedves, Novella Kiadó, 2007. fordította M. Nagy Miklós) vagy Colsen Whitehead – A föld alatti vasút (The Underground Railroad, 2016) - nagyívű alkotása. (lásd róla kritikánkat: Csuhai István: Amerika alagútban, ÉS 2017/48. december 1.) Hasonlóképpen az iménti művekhez, a kanadai írónő könyve is egy forrongó, változó korszak – a XIX. század harmadik évtizede – számunkra kevéssé ismert történelmi eseményeibe enged bepillantást.

Joseph O’Connor: Árnyjáték. Fordította Falcsik Mari. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2020, 427 oldal, 4499 Ft

A kortárs ír szerző polifonikus technikával szerkesztett regénye azokra a sorsdöntő évekre fókuszál, amikor Bram Stoker és a kor két briliáns színészegyénisége – a közönségkedvenc Ellen Terry, illetve a viktoriánus éra legnagyobb Shakespeare-előadója, Henry Irving – között élethosszig tartó bensőséges kapcsolat alakult ki. Az O’Connor-mű alaptónusát ennek a szerelmi-baráti háromszögnek a lelki hullámzása adja, de a sokszólamú narratíva alkalmazása egyértelmű főhajtás Bram Stoker remekműve előtt. Az Árnyjáték – hasonlóan a Drakula (Dracula, 1897) nyelvezetéhez – naplórészletek, levelek és korabeli újsághírek szövegeiből építkezik.

Megkérdőjelezhetetlenül brit, de ugyanakkor virtigli européer. Éppolyan franciás sikkel fogalmaz a mindennapok banalitásairól, mint amilyen magától értetődő természetességgel közelít az élet-halál kérdésekhez. Hasonlóképpen nem riad vissza a kiszámítható narratív kliséktől sem, mert még egy üres frázist is képes többletjelentéssel felruházni. Szépírásaiban nem különülnek el élesen a műfajok és válfajok, mert a rövidebb-hosszabb munkáiban nagyjából (irodalom) és egészében (élet) minden összefügg és szervesül. Teszem azt, amit ő nem tud Gustave Flaubert-ről vagy a francia gasztronómiáról, azt talán nem is érdemes firtatni. Úgy gondolkodik, mint egy angol, s közben úgy kontemplál, mint egy született francia. S hogy ki ő? A kortárs brit irodalom doyenje a 75 éve született Julian Barnes, aki írjon bár esszét vagy regényt, vagy éppenséggel disztópiát, így vagy úgy, de minden esetben belecsempész a szövegbe egy árnyalatnyi franciaságot, önreflektív élet­elemet meg egy csipetnyi angol humort.

Sokan habzsolják a bűnügyi történeteket, de ettől még nem válnak krimiíróvá. Szerencsére. Richard Osman nevét azonban érdemes megjegyezni. A népszerű brit tévés producer és műsorvezető ugyanis a karanténidőszak alatt összehozott egy falrengető detektívtörténetet. A tavaly szeptemberben megjelent krimi – The Thursday Murder Club – pillanatok alatt bestsellerré vált. A regényből több mint egymillió példány kelt el Angliában, de még jóval a zajos siker előtt Steven Spielberg produkciós cége megvásárolta a könyv filmjogait. Richard Osman szerencsesorozata azóta is tart. Néhány hete átvehette az év brit írójának járó elismerést, és már alig várja szeptember 16-át, amikor is a bestseller folytatása – The Man Who Died Twice – megjelenik az Egyesült Királyságban. Itthon május elején debütált A csütörtöki nyomozóklub (fordította Orosz Anna, Agave Könyvek, 2021), és nálunk is azonnal a sikerlisták élére került (Kritika róla: Csuhai István: Egyszóval angol, ÉS, 2021/25., jún. 25.). A hazai olvasóközönségnek sem kell sokáig várnia a második kötetre, mert év végére magyarul is elérhető lesz A férfi, aki kétszer halt meg.

De mit tud ez az Osman-krimi, ami a kritikusoknak és az olvasóknak is ennyire bejön? Nos, a regény egy csendes-békés angliai nyug­dí­jas­otthonban játszódik, főszereplői pedig olyan hetven pluszos karakterek, akiknek eszük ágában sincs a szobamagányukban unatkozni. Minden héten összejönnek, hogy meg­oldatlan ügyeket vitassanak meg, majd amikor gyil­kosság történik a faluban, a botcsinálta detektívek akcióba lendülnek. A brit szerzővel egyebek mel­lett a biztos siker receptjéről, a múlt és a jelen pár­beszédéről, illetve a könyv fineszes karaktereiről beszélgettünk, és természetesen szóba került a Spielberg-féle adaptáció is.

André Aciman: Harvard tér. For­dí­totta Neset Adrienn. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2020, 295 oldal, 3999 Ft

Az amerikai esszéista, memoár-és regényíró neve még azokból a békeidőkből lehet sokak számára ismerős, amikor átmenetileg járhattunk moziba. André Aciman világsikert hozó regénye (Call Me by Your Name, 2007), amely magyarul Szólíts a neveden címmel 2018-ban jelent meg, hatalmas szakmai-és közönségsikernek bizonyult. (lásd róla kritikánkat: Stőhr Lóránt: A barack húsa, ÉS, 2018/6., február 9.) Gyors egymásutánban további három Aciman-kötet is debütált idehaza, eddigi utolsóként a Harvard tér.

Mint pók a hálóját, úgy szövi egymásba Afonso Cruz a regényfolyamait. Bár a portugál összművész viszonylag későn – közel a negyvenhez – debütált íróként, 2008-as indulása óta már több mint harminc önálló kötete jelent meg. Az idén ötvenéves író, grafikus maga illusztrálja a könyveit, s amikor ideje engedi, animációs filmeket rendez. Teszi mindezt olyan derűs könnyedséggel, hogy már-már azt hihetnénk, van egy tehetséges hasonmása, aki mondjuk hétvégenként a The Soaked Lamb zenekarban gitározik, bendzsózik, ukulelézik, és ha kedve tartja, még énekel is. Amikor éppen nem könyvet ír, rajzol vagy zenél, akkor utazik. Afonso Cruz az elmúlt évtizedekben keresztül-kasul bejárta a világot, mert, mint mondja, az új helyek felfedezése nyújt számára valódi inspirációt a munkához. Magyarországra is többször ellátogatott, utoljára 2019-ben.

Idehaza négy könyve jelent meg eddig, elsőként az Európai Unió Irodalmi Díjával elismert Kokoschka babája [fordította Bense Mónika, 2014 – lásd róla kritikánkat: Csuhai István: A fikció az ember legjobb barátja, ÉS, 2015/9. febr. 27.]. A portugál szerzővel a magyarul elérhető könyvei – Virágok, Festő a mosogató alatt, Időtlen napló – kapcsán beszélgettünk a szövegek érzékiségéről, a boldogság melankóliájáról, továbbá arról, hogy Fernando Pessoa miért élvezné a bolyongást ezekben a szöveglabirintusokban.

Hirokazu Kore-eda: Bolti tolvajok. Fordította Nikolényi Gergely. Partvonal Kiadó, Budapest, 2020, 256 oldal, 3499 Ft

A számos díjjal elismert japán filmest a pályája legeleje óta a mozaik- illetve atipikus családok története izgatja. Alkotásaiban arra keresi a választ, hogy mitől tekinthető családnak a társadalom legkisebb sejtje. Röviden összefoglalva két évtizedes filmográfiáját, azt mondhatjuk, hogy Kore-eda szerint nem a vérségi köteléktől válik családdá egy família. A Bolti tolvajok pedig még rátesz egy újabb lapáttal a fentiekre, ugyanis ebben az esetben még patchwork-családról sem beszélhetünk, bár az elején mást sejtet a regény.

J. S. Margot: Mazel tov
Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van
Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben
Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona

Olvass, ne háborúzz! – akár ezzel a címmel is meg­je­lenhetett volna bő két éve Anna Burns Man Booker-díjas könyve. A Belfastban született, de évtizedek óta Angliában élő szerző 2018-ban nyerte el a rangos brit irodalmi elismerést Tejes (Milkman, 2018) című #metoo-regényként is aposztrofált kötetéért. A sötét tónusú történet a hetvenes években játszódik, egy meg nem nevezett városban, ahol a mindennemű erőszak a hétköznapok velejárója. A regény narrátora egy nevenincs tizennyolc éves lány, akinek a szub­jektív nézőpontján keresztül szerezhetünk tudomást arról, milyen traumákkal járhatott felnőni a hosszan elhúzódó – 1968–1998 között zajló – észak-írországi vallási és politikai zavargások idején. A regény éppúgy szól a fizikai erőszakról, mint a szavak pusztító erejéről, illetve a lelki és testi szexuális abúzusról. Ennélfogva az olvasó gond nélkül azonosul a betűalkoholista főszereplővel, aki azáltal válik kirekesztetté, hogy – énvédelemből – sétálás közben olvas. A kritikusok majdhogynem egyöntetű véleménye szerint Anna Burns immár magyarul is olvasható harmadik regényét szokatlan narratív technikája és sötét humora teszi egyedivé. Vitathatatlan, hogy a Tejes (fordította Greskovits Endre, Scolar Kiadó, 2020) sajátos hangnemet használva fogalmazza újra az európai irodalmi toposzokat. A Man Booker-díjas szerzőt többek között a gyilkos és simogató szavak ambivalens erejéről, a mikroközösségben lejátszott hatalmi játszmákról és az emberi gonoszság banalitásairól is kérdeztük.