(Hősök naptára. Kossuth rádió)

(Rádiószínház. Följegyzések egy regény életéből. Írta és felolvassa Esterházy Péter. Szerkesztő Bán Magda, rendező Zoltán Gábor [1998]. Kossuth rádió, augusztus 15–19., 13.05.)

Szabó Róbert Csaba: Alakváltók. Libri Kiadó, Budapest, 2016. 261 oldal,3499 Ft

Az Alakváltók alapkérdése talán mégis az, hogy a szereplők – újabb és újabb alakban elénk kerülve – jutnak-e valahonnan valahová, vagy csak körben forognak kilátástalanul, és értelmetlenül kavarog körülöttük az egész történelem is.

(Garaczi László: Pompásan buszozunk! Rádiójáték. Felolvassa Kaszás Attila, rendező Csizmadia Tibor – 1998. Kossuth rádió, 2016. július 18–22. 21.30.)

Demény Péter: Apamozsár. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2016. 44 oldal, ármegjelölés nélkül

2014. júniusában a 13-a péntekre esett. Jó érzékkel avagy véletlenül, nem tudom, de pont akkor közölte Demény Péter a blogján (jodemenysegfoka.blog.hu) az „Apáink, becsaptatok minket!” kezdetű pamfletjét, melynek utolsó sora ez: „Apáink megbuktak.” Egyike lett legolvasottabb bejegyzéseinek, sokan vitatták, sokan lelkendeztek. A szerző „erős vitairat”-nak szánta írását, melyben azért nem árnyalta a dolgokat, hogy szavai minél jobban hassanak. Később úgy érezte, mégis árnyalnia kéne kijelentéseit, ezért megírta az egészet hosszabban is.

Soha nem akartam, hogy valakik kövessék az embert bármilyen vonatkozásban. Önállóságra próbáltam volna nevelni mindenkit, vagy sikerült, vagy nem. De hát vannak egészen kiváló doktori hallgatóim most is. Őket is arra biztatom, hogy saját útjukat járják. Ne az előttük járó nemzedékek közül bárkinek az írásmódját próbálják utánozni.

(Paláver. Karc FM)

Takáts József: Elmozdulások. Iro­da­lomkritika. Osiris Kiadó, Bu­da­pest, 2016. 265 oldal, 2980 Ft

Takáts észjárásának egyik fontos sajátossága, hogy a vizsgált jelenséget belülről és valahonnan máshonnan, kívülről is megnézi („kétirányú fényekkel” dolgozik). Vagy azért, hogy párhuzamba állítson dolgokat (mint régebben mondjuk a képzőművészetet, más művészeteket és az irodalmat), vagy azért, hogy szembeállítsa őket egymással (mondjuk a nyugati kulturális újságírást a hazaival). Kortárs művek, tendenciák vizsgálatakor történeti szempontokat hoz be, szóvá teszi például, ha a kritikának túl rövid az emlékezete, a magyar kultúra kapcsán pedig a világirodalmi kontextus igényét hangsúlyozza. 

Szép versek 2016

Körkép 2016

Tíz igaz történet 2.

Óda a sörhöz

Az ÉS könyve a könyvhéten - Esterházy Péter: Has­nyál­mi­rigy­nap­ló. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2016. 240 oldal, 3499 Ft

Ez a napló nem tér ki semmi elől. Talán azt akarja mondani, hogy ne féljünk, de vegyük komolyan ezt a nem-félést. Ne azért ne féljünk, mert nem akarunk szembenézni azzal, mi vár ránk. Esterházy valószínűleg sose írt volna naplót, ha nem így alakul az élete. Viszont nem tudta volna így megoldani a feladatot, ha nem ilyen az alkata. „Nézem azt az én híres ontológiai derűmet (Mészöly Miklós kifejezése). Nem látom még megtámadva. Még magamra nézvést se. Elég sok a »még« – óvatos duhaj vagyok. Az elején vagyok a végnek, vicceskedhetnék.” – olvasom a 2015. június 2-i sorokat.

Kántor Péter: Egy kötéltáncos feljegyzéseiből. Tárcák. Nád­ler István grafikáival. Magvető Könyv­ki­adó, Budapest, 2016. 92 oldal, 2490 Ft

Mellesleg kisujjában van a stilisztika. A költészet. Csehov és József Attila. Kosztolányi! Ne már, hogy nem tud táncolni a kötélen. Azt játssza, hogy mindjárt leesik, meg egyensúlyozó rúdra van szüksége, és egy pillanatra tényleg majdnem leesik, mint a bohóc, aki csak szórakozik velünk, a szívéhez kap a közönség, aztán taps, kis mosoly, na, ugye, megmondtam, hogy nem esik le. Technikásabb, mint a kötéltáncos, hiszen neki nem-leesve-leesni is tudnia kell. Mégsem vidám. Miért nem vidám? Mert a kötéltáncos akár vidám is lehetne, de a bohóc igazából sose lehet vidám?

(Lecsó, Lánchíd rádió, május 13. péntek)

Nádas Péter: Az élet sója. For­gách András rajzaival. Jelenkor Ki­adó, Budapest, 2016. 115 oldal, 2999 Ft

Nádas kiválóan ötvözi az elbeszélés és az esszé műfaját. Nem akarja hál’istennek megtanítani, hogyan működhetne jól a polgári erkölcs, a protestáns hit, az egyén és a társadalom viszonya hogyan is lehetne harmonikus. Ehelyett elmesél egy talált történetet erről az ismeretlen, egyedi kisvárosról. Cselesen mesél, ne tudjuk meg az elején, mit akar. Kezdi a városka megélhetését adó sófőzéssel, folytatja a település szerkezetének leírásával, a nem túl nagy „dóm” történetével, az üzlet és a vallás kapcsolatával, a harangok részletes bemutatásával.

(Az új évszázad meséi. Reményi József Tamás műsora. Magyar Katolikus Rádió, április 10., vasárnap, 18.30)

Váradi Júlia: Saul útja – a gon­do­lattól a világhírig. Kossuth Kiadó, Bu­da­pest, 2016. 190 oldal, 2990 Ft

Verena Lueken, a Frankfurter Allgemeine Zeitung kritikusa a film hányingerkeltő hatásvadászatáról beszélt. Claude Lanzmann azonban a Cannes-i vetítés után átölelte Röhrig Gézát. Azért olyan nagy baj akkor nem lehet. Talán nem is árt, ha felkavarja a német szellemi életet ez a mű. Az meg pláne nem árt, ha Hollywoodban is érzékelik. De legalább ilyen fontos, hogy itthon minél komolyabb szellemi munkára ösztönözzön. Világra szóló dolog történt, nem lehet róla eleget beszélni. Örömmel, méltósággal és tisztességgel beszél róla ez a könyv is.

A rendszerváltás után, nyitott kérdéssé vált, hogy hogyan lehet elutasító kritikát írni. Egy elméleti érv szólalt meg a negatív kritika ellen: az éppen felbomló különböző konszenzusok miatt azt a kérdést lehetett föltenni, hogy mi az a biztos nézőpont, ahonnan meg tudom ítélni a művet.

Művészetfilozófus, esztéta, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár. Lukácsistaként indult, Fehér Ferenc, Heller Ágnes, Vajda Mihály köréhez tartozott. Könyvkiadói szerkesztőként dolgozott 1969–1980 között, a ’80-as években „szellemi szabadfoglalkozású”, a demokratikus ellenzék fontos alakja, a Charta ’77 aláírója. Tizenhárom kötete jelent meg. Az első, A szenvedő misztikus (1981) misztika és líra összefüggéseit vizsgálta Pilinszky költészetén keresztül. Irodalomkritikáinak, szóhasználatában bírálatainak első impozáns gyűjteménye nagy késéssel, 1988-ban jelent meg Mi az, hogy beszélgetés? címmel. 2010‑ben két könyve véletlenül egyszerre látott napvilágot, nagyjából jelezve életművének máig alapvetően kettős, teoretikus és gyakorlati érdeklődését. A Jöjj és láss! a modern művészetfogalom keletkezését vizsgálja Winckelmann munkásságából kiindulva. Az Egy és a Sok újabb bírálatait és méltatásait gyűjti egybe, és főleg a kortárs magyar irodalomról szól. Egyes művei németül, angolul, franciául, olaszul és más nyelveken is megjelentek. 1989-től megszűnéséig, 2014-ig egyik legfontosabb szerkesztője volt a Holminak. A folyóirat és nem utolsósorban annak az ő nevével fémjelzett kritika- és tanulmányrovata 25 éven keresztül meghatározó volt a magyar szellemi életben. Az ÉS-nek is kedves szerzője, számos irodalomkritikája (Darvasiról, Csurkáról, Parti Nagyról, Petriről, Grosszmanról vagy Le Carréról) és számos köszöntője (többek közt György Péter, Lengyel Péter, Tarr Béla, Závada Pál méltatása) jelent meg itt. Rendszeresen ír lapunkba képzőművészekről (például Vojnich Erzsébetről, Szüts Miklósról, Megyik Jánosról, Nádler Istvánról, Váli Dezsőről), és gyakran közéleti ügyekről is (az alkotmányosságról, a „zugügyvéd-állam”-ról, az állami díjakról, a politikai költészetről, a filozófusperekről vagy a miniszterelnöki vacsorameghívás elutasításáról). 1990 óta oktató az ELTE-n, 1993 óta professzor, a napokban vonul nyugdíjba, de a doktoriskolán tanít. Jó, hogy van. Március 27-én ünnepeljük 70. születésnapját. Ez adja az apropóját ennek a beszélgetésnek. Isten éltesse sokáig!

(www.radiobezs.hu)

Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (+MILEN könyve). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2015. 364 oldal, 3490 Ft

Igen jó regény született. Sőt, most már biztos vagyok benne: megszületett egy író. Pontosabban a figyelemre méltó kortárs magyar írók száma eggyel nőtt. Az elbeszélő főhős, olvasom, túlélt egy nagy műtétet, ezért nem lehet gyereke. Helyette világra hozta a regényét, mely az olvasása során írja magát. Ahogyan főhősünk határozottan tökön ragadta Milent, és ebből máris tudta, kivel volt előtte, ugyanúgy határozottan megragadta művében szerzője az éjszakáknak azt a világát, amelyet így csak ő ismer.

(Értsünk szót!, Parászka Boróka műsora, Marosvásárhelyi Rádió, marosvasarhelyiradio.ro)

Dragomán György: Orosz­lán­kórus. Novellák. Magvető Könyv­kiadó, 2015. 247 oldal, 3490 Ft

Félelmetes és megható az a hozzáállás, az a fanatizmusnak való kiszolgáltatottság, amely az első novella nemsokára tizenhárom éves kisfiújának életét ugyanúgy meghatározza, mint az utolsó novella harmincöt éves festőjének sorsát. A kisfiút apja még a jéghideg kútba is leereszti, hogy minél jobban hegedüljön, és megfeleljen majd „a fekete hegedűs” elvárásainak. A festő pedig saját magát gyötri mindaddig, míg egy éjszakai önkínzás eredményeképpen föl nem gyújtja az összes képét.