A földigiliszta két vége
► Nádas Péter: Szépírás mint hivatás. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 116 oldal, 3499 Ft
Nádas Péter Szépírás mint hivatás című, a kötet köldökébe helyezett nagyesszéje nem a körülményekről, hanem a tényleges munkáról szól, a szó szoros értelemben elvégzett munkáról, következésképp arról is, ami úgymond „néma poétikaként” ivódik bele a szövegstruktúrába. Hiszen akár túlsúlyba is kerülhet mindaz, ami nem is íródik bele egy szövegbe, vagy ha netán leíródik, akkor az ellenőrző munka során eshet meg, hogy a szerző boldogan vagy gyötrelmesen szabadul meg tőle.
Tévedés ne essék, ezek az eltüntetett izomrostok vagy nyirokcsomók nem a szöveg fantomfájdalmait gerjesztik, hanem részt vesznek a tökéletesnek ható vagy vélt corpus konkrét fiziológiai megformálásában. A szisztematikus, különös kegyetlenséggel elkövetett húzásokról legalább annyi szó esik, mint a tyché és a techné összekapcsolódásainak olajozott tornamutatványairól az archeológiai területté nyilvánított antik stadionban. Nem a levegőbe beszélünk, de mégiscsak a levegő rezegteti a hangszálainkat. A szövegstatikai és szövegstratégiai döntések lemondásokkal kapcsolatos részletei nem egy veszteségpoétika áldozatai, hanem egy nyereségprogram katalizátorai. Mondhatnánk némi túlzással, hogy a szövegtest külső szemmel láthatatlan belső szervei.
Kezdetben volt az igeidő
► Fenyvesi Orsolya: Mindig kezdetben. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 104 oldal, 2990 Ft
A poénok halmozódnak, és halmozottan problematizálódnak, a metaforátlanítás olykor megkövetel egy bizonyos olvasói tűréshatárt: „Szerettem volna, ha áldottnak nevezi /méhem gyümölcsét, erre azt felelte, / ha teheti, ő termelői piacra megy”. Az őrangyalok nem mindig vigyáznak a költőkre, a nyelv kijátssza, megrontja, elbizonytalanítja őket. Bálványozza-e a költő a képet kedvére, vagy inkább ne is csináljon magának, magáról képeket? Fenyvesi Orsolya könyvének számos, hasonlóan trükkös metapoétikai felvetése van. A Ne csinálj magadnak ehető képet című vers imént említett dilemmája például egy ostyára fotózott fiatalkori kép nyomán bontakozik ki. A tortán megjelenített fénykép családi elfogyasztása mosódik össze a pusztulás, a felfalatás, a megsemmisülés, a többes számban való feloldódás képeivel („az utolsó morzsáig élek”), illetve társul a bálványimádás bűnének érzeteihez.
Mindannyian dérkristályok vagyunk
► Babics Imre: Dérkristályok Növekvő Sóhajából. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2022, 54 oldal, 2000 Ft
Ki ne emlékezne Tandori Dezső Celsiusának végtelenül sorjázó alkaioszi látványstrófáira? Ezek a pszeudostrófák (néhány metrikailag cizellált, a klasszikus metrumnak maradéktalanul megfelelő betéttől eltekintve) inkább csak a kulturális emlékezet mozgósítására szolgáltak, és a naplóbejegyzések, a köznapok mértékegységeinek hatottak. Tény ugyanakkor, hogy Tandori folyamatosan reflektál a strófaírás nehézségeire, kalandjaira, a kivételes koncentrációt igénylő, gondolateltérítő ősformára, a hibát pedig szerves összetevőként kezeli. Babics strófái viszont úgyszólván a legszigorúbb verstani előírásoknak is megfelelnek. A hibalehetőségekhez való viszony ugyanakkor nála is önreflexív: egyes strófák zárlatainál alternatív lehetőségeket is feltüntet, ezt kapcsos zárójel vagy törtvonal, esetleg kiemelés jelzi. Babics strófái geometrikus zenei kompozícióvá alakulnak, melyeket a szimmetriák és a különféle rokonítási lehetőségek cizellálnak.
Összerakni egy víziorgonát
Kovács András Ferenc: Névtelen cserépdarab. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2023, 126 oldal, 5290 Ft
Alteregót keressünk vagy egy fiktív filológiai játék bűvészmutatványait csodáljuk? Olvassuk a magyar műfordítás-irodalommal folytatott polémia felől? Vagy keressünk áthallásokat? „Jaj, kicsi Victor, nagy szerelem tüze perzseli elméd: / bősz hatalomvágy vad lángja emészt – hisz ugatsz?”. Ugyan kinek jutna erről eszébe más, mint Catullus híres Victor-epigrammája (a 80. carmen)? A catullusi versszereplők csak úgy grasszálnak e líra promenádjain, olykor Róma zugaiban bújnak meg kétes üzelmeikkel, hol párbeszédbe, hol kérdőre vonva az őseredetit. A Calvus-versalakok sokszor jövendőbeli horatiusi alakok jövetelét jósolják meg, vagy épp a túlságosan fiatal Horatiust tanítják meg, hogy miként kell egy szellemes episztolát túlterhelt gnómák és tudós utalások mértékletesebb alkalmazásával jól megírni. A közelítő nyárban felvillan Berzsenyi, a magyar Horatius alakja is.
Elvetemült ablakok
► Várady Szabolcs: Válogatott versek. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2023, 176 oldal, 4390 Ft
Várady eleve szűken méri a verset, univerzuma viszonylag jól belátható, a válogatott szinte lehetne az összes is. Publikált költészete nem sűrű erdő, hanem kivételes műgonddal ápolt park. Már a 2003-as A rejtett kijárat című gyűjteményes kötet olvasásakor is feltűnt, hogy az 533 oldalas könyvből mindössze 87 oldalnyi jutott a saját verseknek, majd 77 az úgynevezett „majdnem verseknek” és „egyebeknek”. A verseket és a „verseket” a műfordítások és esszék nemesfémekben gazdag, szigorú hegyvonulatai választották el egymástól. Pedig ezek a térfelek elválaszthatatlanok.
A Várady-verskötet egyik jellemzője, mondhatni, hogy túl hamar ér véget. E tekintetben a nyolcvanadik születésnapra megjelent Válogatott versek sem változtatott a bevett gyakorlaton.
LátványTarzan
► Pertics Gergő: Megjöttek a döngetők. K.E.R.T. Kiadó, Budapest, 2023, 116 oldal, 3490 Ft
Pertics könyve mintha egyszerre két könyv lenne, két alaphangja van: az egyik egy parodisztikus, neoavantgárd versgenerátoré, mely részint a pornográf-erotikus hagyománnyal (a dönget szó szleng jelentése közismert), részint a magyar népköltészeti tradícióval játszik, a másik a leginkább a Kavafisz nevével fémjelezhető, szikárabb, narratív-anekdotikus verstechnikát fejleszti tovább. A mitikus-démoniság az egyik térfelet delejezi, a kiérlelten és agyafúrtan okos, a kultúrtörténeti alapanyagot részleteiben átlátó anekdotikus racionalizmus a másikat. A két hang annak ellenére jól elkülöníthető, hogy vegyítve, egymással birkózva küzdenek a figyelmünkért. Izgalmasan diszkrét ez az elkülönítés: az antik, illetve sumer mitikus hagyományra reagáló szövegek csak egy címet kaptak, míg a groteszk narratíva darabjai alcímekkel is el vannak látva (a főcímek itt rejtélyesen névszerűek, olykor mintha anagrammák lennének, például Csúz Idaho, Mango Katana, Don Bilobil Dajka, Karen Ogdoy stb.), viszont a tartalomjegyzékben ezek az alcímek emelkednek főcímekké.
Mit mutat az arisztotelészi messzelátó ma?
► Závada Péter: A muréna mozgása. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 88 oldal, 2499 Ft
A versek egy csoportját a teátralitással való játék öröme hatja át. Itt is van metafora: „az alkalmazott dramaturgia ormótlan homokzsák”, mely „a művészi integritás ballonját holtteherként húzza”. De aztán a vers visszatér az ironikus szerepfelfogáshoz mint kárpótláshoz. A játék és a játéktér kialakítása, megtervezése kritikai felülvizsgálat alá esik, a legfőbb rendezőelv talán a mozgások koreográfiája. A mozgás leképezhetőségének gazdag tárházát adja az élővilág, például a muréna vagy a polip életdinamikája. De ugyanilyen fontos a térképészet is, mely új országokat, neveket, helyeket visz fel tájékozódási pontként a papírra. Ezek a születő térképek mai szemmel nézve archívumok, a versben tematizált korszak felől nézve teremtődés-nyomok. A gyarmatosítás valóságos költői izgalom, és talán az egzotikumvágy ad magyarázatot a metafora kultuszára is.
A „vatikántól batu kánig” és vissza
► Tasnády Attila: Süllyedő vér. K.E.R.T. Kiadó, Budapest, 2022, 76 oldal, 2490 Ft
Tasnády tényleg kiváló költő: a kedélyes spontaneitást remekül vegyíti a nyelv szinte öngerjesztő variabilitásának felismerését életértelmezéssé tágító tapasztalatával. Nagy témák helyett egyetlen nagy témára összpontosít, magára a matériára, hogy mit lehet kezdeni a folyton-folyvást hibákat, repedéseket, töréseket előállító, vagy az önmaga szörnyetegségében gyönyörködő nyelvvel, illetve a stabilnak vélt minőségeket kikezdő szimultaneitás szükségszerűségével. Egy-egy áthallás, szójáték vagy utalás fertőzőképességével. Egy-egy köznapi helyzettel, melynek leírását maga a leírás módja és szándéka akadályozza. És a hagyománnyal, mely egyszerre gát és energiaforrás. Ezért ír Tasnády remek palimpszesztusokat, levakart tudatú pergamenekre új szövegeket a még kibetűzhető átsejlésekből. A memória működési mechanizmusait képezi le: így emlékezik az agy a „lényegre”, a személyesen keresztül korrumpálódik az intertextus. Dosztojevszkij, Kleist, Descartes, J. Green és Jókai vesznek részt ebben a mnemotechnikai játékban, s épp ezek a szövegek tagolják a kötetkompozíciót is, alternatív kötéseikkel csatolják a szellősebb szövegeket a „komoly” hagyományhoz.
Egy köbméter jó vers
► Veszprémi Szilveszter: Helyek, ahol rám öröm vár, Prae Kiadó, Budapest, 2022, 104 oldal, 2790 Ft
Több jelentékeny versszövegben a test feltérképezése kilép a metaforikusságból és a valós koordinátákat kérlelhetetlenül felvonultató térkép beleíródik a testbe: „térképek képződnek a vádlimon”. A másik megértéséhez, belakásáshoz vezető térképolvasás a memóriahordalékokkal való küzdelemmel és a helyváltoztatás kényszerhelyzeteivel alkot ellenpontot: „már nem jegyzem meg az új lakások irányítószámát”. A hely fontosságánál már csak a belehelyezkedés kísérletei fontosabbak. A „saját bolygó” víziója és a vízióba időnként beleszóló realitás játékterében keresi hitelét az az analitikus költői nyelv, mely az önpozicionálást, a mássággenerálás természetességét akarja megragadni. „Kövér vagyok”, „terméketlen vagyok”, „más a pH-m” – kontextualizálja az elkülönítő, negatív effektusokat a Gömböc című vers. A kegyetlen öndefiníciós kísérletekből jutunk el a transzcendenciáig, a titkokig és az „isteni” titkok dogmatikus, illetve privát magyarázatáig, miközben olyan archetipikus minőségek is szóba kerülnek, mint az ősi terresztriális képzetek. A költői tudatarcheológia leletei kerülnek katalógusba, a kiásás és a betemetés a tereprendezés két nélkülözhetetlen módszere.
Csak, csak, csak
► Bánki Éva: Át. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2022, 114 oldal, 2490 Ft
Persze, a vers csak a legritkább esetben lehet a magabiztosság terepe: a nyitó költeményben például maja indiánok kötnek ki a XIII. századi Portugália partjain, akik elhűlve, egy antropológus egzaktságával, de fölöttébb kritikusan csodálkoznak rá az európaiak tudatlanságára, könyörtelenségére, szomorúságára, magára a szánalomra méltó másságra. Az egzakt jelek azonban mégsem vezetnek egzakt felismeréshez: „De nekünk, Tulum fiainak / nincs tőlük semmi félnivalónk” – összegez a vers, mely kavafiszi értelemben teszi nyilvánvalóvá, hogy a jelek félreértelmezése a történelem egyik ismétlődő alaphelyzete. A jelek olvasása és félreolvasása életfogytig tartó kényszertevékenység és kényszerhelyzet: ez talán a kötet egyik költői alaptézise.
Orlando, Bambi, Patroklosz
Nem lövöm fejbe magam. 11 kortárs amerikai költő. Szerkesztette Gerevich András. Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2022, 176 oldal, ármegjelölés nélkül
Tizenegy költő, tizenegy fordító: remek szerkesztői ötlet (a könyvet Gerevich András jegyzi), az azonosulások, affinitások sokfélesége ösztönösen megőrzi az egyedi hangokat. Egy ilyen „megosztott” kötet nem kíván egyetlen fordító-kaméleont, és természetesen kamatoztatja a változatos hangok energiatöbbletét. Az alkotók száma ideális, hiszen lehetőséget kínál az elmélyülésre, portréalkotásra. Ellenpéldának a sorozat szlovák költészetet bemutató antológiáját hozhatnánk fel, mely közel ugyanennyi oldalon 41 szerzőt villant fel, ráadásul ezek jelentős hányada a részletek alapján vagy műkedvelőnek tűnik (az is), vagy „ennyiből” egyszerűen megítélhetetlen.
2021-ben már jelent meg egy Kortárs amerikai költészet és próza alcímű antológia Domokos Johanna válogatásában és Gyukics Gábor fordításában (Viselnéd a szemem), vannak átfedések is, például Natasha Trethewey vagy Tracy K. Smith versei itt is, ott is szerepelnek, s akadnak olyan darabok is, melyeknek két magyar fordításuk is van. Az olvasó kedvére bogarászhat.
A szavak szükségletei
► Szabó Marcell: A zseb vallási karaktere. Materialista vigasztalások. Műút Kiadó, Miskolc, 2022, 94 oldal, 2000 Ft
Szabó Marcell új könyve korántsem antiklerikális szatíra, ahogy azt a cím sejtetni engedné. Ám szatírának tekinthető még akkor is, ha alcíme (Materialista vigasztalások) szerint és verses karaktere ellenére a közismert senecai műfaj bölcseleti-retorikai variánsaihoz látszik inklinálni. A poémát erősen asszociatív írásmód uralja, mely paradox módon igyekszik fenntartani a szigorú, intellektuális ellenőrzés illúzióját, miközben önmaga technikai zsenialitásának eleven szatírájává válik. „Mennyi tartalmazás!”– kiált fel egy helyütt a szöveg, s ebben a felismerésben ez az öngerjesztő poézis módszert is talál a folyamatos túlélésre. „Zuhog a környezet!” – mondja a kötet másutt, és az abundancia háborúihoz már fel is sorakoznak a felek. A látványosságok könyve tárul ki, a hatalmi manipuláció cirkusza.
Terapeuta hedonizmus
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? Scolar Kiadó, Budapest, 2022, 96 oldal, 1990 Ft
Élénken emlékszünk még Nemes Z. Márió 2014-es hercegprímására, aki a kötetcímben „elsírja magát”, s most itt az őrgróf, akiről viszont nem sejthető, hogy „egyébként is, mit akarhatott itt”. A vershagyomány kreolizálása és karamellizálása nem ráz meg minket, ugyanakkor az, amit Vajna művel, sokkal több ennél: nála olyan természetességgel történnek meg a groteszk szimultaneitásba rendezett események, mintha ebben a mátrixban végül is minden a helyére rázódhatna. A deklasszálódott politika, a nagybetűs történelem diszlexiás olvasata, a létértelmezés alapjaként szolgáló bagatellizálás.
Fallosszal és fallosz nélkül
Cserna-Szabó András: Zerkó – Attila törpéje. Helikon Kiadó, Budapest, 2022, 410 oldal, 4299 Ft
Olykor mintha Spiró Fogságának paródiáját olvasnánk, vagy Faludy György Karotonjának sokkal jobban sikerült rokonát. Kicsit olyan a regény hagyományhoz való viszonya, mint Caius Geganius Plancus, Zerkó egyik egyszerre ínyenc és perverz tulajdonosának a kéj új formáihoz. Plancus, miután megőrül, lyukakat furat mindenüvé, fákba, emberekbe, tárgyakra, hogy a személyes élvezet új formáit lelje meg (az őscopyright Suetoniusé). A narrátor is lyukat fúr mindenbe, ahonnan új élvezetre lát esélyt, legyen az a vandál hiedelemvilág, a buddhizmus, a kereszténység, a Lucifer-kultusz, az antik mágia, egyszerre parodisztikusan allegorikus és kedélyesre butított „drámaelemzés”, vagy épp Ildikó, a bérgyilkos „gót luvnya” sztorija, aki elképesztően hosszú nyelvére szerelt gyűrűvel csókolta halálba Attilát.
Ex libris
Csiszár Gábor (szerk.): Ne uszítsatok levelezésre!
N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya
Rodney Garland: A számkivetett szív
Kőrössi P. József (szerk.): Mágnes mellett a vas
A legmodernebb szirén
Ketten egy új könyvről – Bene Sándor: A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete. Osiris Kiadó – Gondolat Kiadó, Budapest, 2021, 1068 oldal, 7985 Ft
Bene Sándor könyvéből egy olyan költői énformálási stratégiával megkonstruált szerző alakja sejlik ki, aki nemcsak a múltat tudta (kikezdhetetlen mesterségbeli tudása és költői invenciója révén) belakni, hanem döbbenetesen élő és modern poétikai „konstrukcióként” örökítette át magát a mindenkori jelenbe. Zrínyit, a szirént nem érdemes kiszolgáltatni a biográf mozzanatok roncsait a szöveg tengerén kutató szorgos allegóriafejtőknek. A viaszt ki lehet venni a fülből. Bene sokkal meggyőzőbb, nemzetközibb módszert választ: magát a sokszólamú barokkot szólaltatja meg, a rétegezettségek, transzkulturális tükörjátékok bonyolult rendszerét tárja elénk 1068 oldalon.
A nagy homálytalanító
„Fiatalon sokáig nem akartam írni, mert meleg vagyok, és nem mertem ezzel előállni, pedig a szerelemről van a legtöbb mondanivalóm” – írta Nádasdy a Verejték van a szobrokon című válogatott és újabb verseket tartalmazó kötetének fülszövegében. Ahhoz képest mai szemmel olvasva már az első kötet is rendkívül bátor könyv, és visszafelé tekintgetve a költő nagyon is sokat beszél a szerelemről, jeleket és maszkokat működtet, kibillenti a standard identitásokat. „Mondja, kedves Thomas Mann, / magánál ez hogyan van?” – kérdezi a fiatal Nádasdy, mintha csak egy könnyű kuplét dúdolgatna, majd fokozatosan elviselhetetlen súlyokat aggat erre a zenebonára.
Az atléták pozitív csöndje
„Pilinszkynek a verseire azt lehetne mondani, hogy kár, hogy ilyen kevés, miért nem több. Az enyémre azt lehetne, kár, hogy ilyen sok, miért nem leszűrtebb, válogatottabb” – mondja áradó szeretettel a korszak másik meghatározó géniusza, Weöres Sándor egy 1981-es interjú felvételén Kabdebó Lórántnak. Nehéz lenne nagyobb gyötrelmet elképzelni, mint ha valamilyen megátalkodott személyiségzavar miatt Weöres Pilinszky, Pilinszky pedig Weöres akart volna lenni. Pilinszky attól sok, hogy túl sokat beszélteti a csöndet, az elhallgatást, Weöres meg attól, hogy retteg a csöndtől, és egy hermetikus költőhöz képest túlságosan alapos költői diagnózisokat állít fel. Az egyik egyszemű Küklopsz, a másik százszemű Árgus.