► Nádas Péter: Szépírás mint hi­vatás. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 116 oldal, 3499 Ft

Nádas Péter Szépírás mint hivatás című, a kötet köldökébe helyezett nagyesszéje nem a körülményekről, hanem a tényleges munkáról szól, a szó szoros értelemben elvégzett munkáról, következésképp  arról is, ami úgymond „néma poétikaként” ivódik bele a szövegstruktúrába. Hiszen akár túlsúlyba is kerülhet mindaz, ami nem is íródik bele egy szövegbe, vagy ha netán leíródik, akkor az ellenőrző munka során eshet meg, hogy a szerző boldogan vagy gyötrelmesen szabadul meg tőle.

Tévedés ne essék, ezek az eltüntetett izomrostok vagy nyirokcsomók nem a szöveg fantomfájdalmait gerjesztik, hanem részt vesznek a tökéletesnek ható vagy vélt corpus konkrét fiziológiai megformálásában. A szisztematikus, különös kegyetlenséggel elkövetett húzásokról legalább annyi szó esik, mint a tyché és a techné összekapcsolódásainak olajozott tornamutatványairól az archeológiai területté nyilvánított antik stadionban. Nem a levegőbe beszélünk, de mégiscsak a levegő rezegteti a hangszálainkat. A szövegstatikai és szövegstratégiai döntések lemondásokkal kapcsolatos részletei nem egy veszteségpoétika áldozatai, hanem egy nyereségprogram katalizátorai. Mondhatnánk némi túlzással, hogy a szövegtest külső szemmel láthatatlan belső szervei.

► Fenyvesi Orsolya: Mindig kezdetben. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 104 oldal, 2990 Ft

A poénok halmozódnak, és halmozottan problematizálódnak, a metaforátlanítás olykor megkövetel egy bizonyos olvasói tűréshatárt: „Szerettem volna, ha áldottnak nevezi /méhem gyümölcsét, erre azt felelte, / ha teheti, ő termelői piacra megy”. Az őrangyalok nem mindig vigyáznak a költőkre, a nyelv kijátssza, megrontja, elbizonytalanítja őket. Bálványozza-e a költő a képet kedvére, vagy inkább ne is csináljon magának, magáról képeket? Fenyvesi Orsolya könyvének számos, hasonlóan trükkös metapoétikai felvetése van. A Ne csinálj magadnak ehető képet című vers imént említett dilemmája például egy ostyára fotózott fiatalkori kép nyomán bontakozik ki. A tortán megjelenített fénykép családi elfogyasztása mosódik össze a pusztulás, a felfalatás, a megsemmisülés, a többes számban való feloldódás képeivel („az utolsó morzsáig élek”), illetve társul a bálványimádás bűnének érzeteihez.

► Babics Imre: Dérkristályok Nö­vek­vő Sóhajából. Cédrus Mű­vé­szeti Alapítvány, Budapest, 2022, 54 oldal, 2000 Ft

Ki ne emlékezne Tandori Dezső Celsiusának végtelenül sorjázó alkaioszi látványstrófáira? Ezek a pszeudostrófák (néhány metrikailag cizellált, a klasszikus metrumnak maradéktalanul megfelelő betéttől eltekintve) inkább csak a kulturális emlékezet mozgósítására szolgáltak, és a naplóbejegyzések, a köznapok mértékegységeinek hatottak. Tény ugyanakkor, hogy Tandori folyamatosan reflektál a strófaírás nehézségeire, kalandjaira, a kivételes koncentrációt igénylő, gondolateltérítő ősformára, a hibát pedig szerves összetevőként kezeli. Babics strófái viszont úgyszólván a legszigorúbb verstani előírásoknak is megfelelnek. A hibalehetőségekhez való viszony ugyanakkor nála is önreflexív: egyes strófák zárlatainál alternatív lehetőségeket is feltüntet, ezt kapcsos zárójel vagy törtvonal, esetleg kiemelés jelzi. Babics strófái geometrikus zenei kompozícióvá alakulnak, melyeket a szimmetriák és a különféle rokonítási lehetőségek cizellálnak.

Kovács András Ferenc: Névtelen cserépdarab. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2023, 126 oldal, 5290 Ft

Alteregót keressünk vagy egy fiktív filológiai játék bűvészmutatványait csodáljuk? Olvassuk a magyar műfordítás-irodalommal folytatott polémia felől? Vagy keressünk áthallásokat? „Jaj, kicsi Victor, nagy szerelem tüze perzseli elméd: / bősz hatalomvágy vad lángja emészt – hisz ugatsz?”. Ugyan kinek jutna erről eszébe más, mint Catullus híres Victor-epigrammája (a 80. carmen)?  A catullusi versszereplők csak úgy grasszálnak e líra promenádjain, olykor Róma zugaiban bújnak meg kétes üzelmeikkel, hol párbeszédbe, hol kérdőre vonva az őseredetit. A Calvus-versalakok sokszor jövendőbeli horatiusi alakok jövetelét jósolják meg, vagy épp a túlságosan fiatal Horatiust tanítják meg, hogy miként kell egy szellemes episztolát túlterhelt gnómák és tudós utalások mértékletesebb alkalmazásával jól megírni. A közelítő nyárban felvillan Berzsenyi, a magyar Horatius alakja is.

► Várady Szabolcs: Válogatott versek. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2023, 176 oldal, 4390 Ft

Várady eleve szűken méri a verset, univerzuma viszonylag jól belátható, a válogatott szinte lehetne az összes is. Publikált költészete nem sűrű erdő, hanem kivételes műgonddal ápolt park. Már a 2003-as A rejtett kijárat című gyűjteményes kötet olvasásakor is feltűnt, hogy az 533 oldalas könyvből mindössze 87 oldalnyi jutott a saját verseknek, majd 77 az úgynevezett „majdnem verseknek” és „egyebeknek”. A verseket és a „verseket” a műfordítások és esszék nemesfémekben gazdag, szigorú hegyvonulatai választották el egymástól. Pedig ezek a térfelek elválaszthatatlanok.

A Várady-verskötet egyik jellemzője, mondhatni, hogy túl hamar ér véget. E tekintetben a nyolcvanadik születésnapra megjelent Válogatott versek sem változtatott a bevett gyakorlaton.

► Pertics Gergő: Megjöttek a döngetők. K.E.R.T. Kiadó, Budapest, 2023, 116 oldal, 3490 Ft

Pertics könyve mintha egyszerre két könyv lenne, két alaphangja van: az egyik egy parodisztikus, neoavantgárd versgenerátoré, mely részint a pornográf-erotikus hagyománnyal (a dönget szó szleng jelentése közismert), részint a magyar népköltészeti tradícióval játszik, a másik a leginkább a Kavafisz nevével fémjelezhető, szikárabb, narratív-anekdotikus verstechnikát fejleszti tovább. A mitikus-démoniság az egyik térfelet delejezi, a kiérlelten és agyafúrtan okos, a kultúrtörténeti alapanyagot részleteiben átlátó anekdotikus racionalizmus a másikat. A két hang annak ellenére jól elkülöníthető, hogy vegyítve, egymással birkózva küzdenek a figyelmünkért. Izgalmasan diszkrét ez az elkülönítés: az antik, illetve sumer mitikus hagyományra reagáló szövegek csak egy címet kaptak, míg a groteszk narratíva darabjai alcímekkel is el vannak látva (a főcímek itt rejtélyesen névszerűek, olykor mintha anagrammák lennének, például Csúz Idaho, Mango Katana, Don Bilobil Dajka, Karen Ogdoy stb.), viszont a tartalomjegyzékben ezek az alcímek emelkednek főcímekké.

► Závada Péter: A muréna mozgása. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 88 oldal, 2499 Ft

A versek egy csoportját a teátralitással való játék öröme hatja át. Itt is van metafora: „az alkalmazott dramaturgia ormótlan homokzsák”, mely „a művészi integritás ballonját holtteherként húzza”. De aztán a vers visszatér az ironikus szerepfelfogáshoz mint kárpótláshoz. A játék és a játéktér kialakítása, megtervezése kritikai felülvizsgálat alá esik, a legfőbb rendezőelv talán a mozgások koreográfiája.  A mozgás leképezhetőségének gazdag tárházát adja az élővilág, például a muréna vagy a polip életdinamikája. De ugyanilyen fontos a térképészet is, mely új országokat, neveket, helyeket visz fel tájékozódási pontként a papírra. Ezek a születő térképek mai szemmel nézve archívumok, a versben tematizált korszak felől nézve teremtődés-nyomok. A gyarmatosítás valóságos költői izgalom, és talán az egzotikumvágy ad magyarázatot a metafora kultuszára is.

► Tasnády Attila: Süllyedő vér. K.E.R.T. Kiadó, Budapest, 2022, 76 oldal, 2490 Ft

Tasnády tényleg kiváló költő: a kedélyes spontaneitást remekül vegyíti a nyelv szinte öngerjesztő variabilitásának felismerését életértelmezéssé tágító tapasztalatával. Nagy témák helyett egyetlen nagy témára összpontosít, magára a matériára, hogy mit lehet kezdeni a folyton-folyvást hibákat, repedéseket, töréseket előállító, vagy az önmaga szörnyetegségében gyönyörködő nyelvvel, illetve a stabilnak vélt minőségeket kikezdő szimultaneitás szükségszerűségével. Egy-egy áthallás, szójáték vagy utalás fertőzőképességével. Egy-egy köznapi helyzettel, melynek leírását maga a leírás módja és szándéka akadályozza. És a hagyománnyal, mely egyszerre gát és energiaforrás. Ezért ír Tasnády remek palimpszesztusokat, levakart tudatú pergamenekre új szövegeket a még kibetűzhető átsejlésekből.  A memória működési mechanizmusait képezi le: így emlékezik az agy a „lényegre”, a személyesen keresztül korrumpálódik az intertextus. Dosztojevszkij, Kleist, Descartes, J. Green és Jókai vesznek részt ebben a mnemotechnikai játékban, s épp ezek a szövegek tagolják a kötetkompozíciót is, alternatív kötéseikkel csatolják a szellősebb szövegeket a „komoly” hagyományhoz.

► Veszprémi Szilveszter: Helyek, ahol rám öröm vár, Prae Kiadó, Bu­da­pest, 2022, 104 oldal, 2790 Ft

Több jelentékeny versszövegben a test feltérképezése kilép a metaforikusságból és a valós koordinátákat kérlelhetetlenül felvonultató térkép beleíródik a testbe: „térképek képződnek a vádlimon”. A másik megértéséhez, belakásáshoz vezető térképolvasás a memóriahordalékokkal való küzdelemmel és a helyváltoztatás kényszerhelyzeteivel alkot ellenpontot: „már nem jegyzem meg az új lakások irányítószámát”. A hely fontosságánál már csak a belehelyezkedés kísérletei fontosabbak. A „saját bolygó” víziója és a vízióba időnként beleszóló realitás játékterében keresi hitelét az az analitikus költői nyelv, mely az önpozicionálást, a mássággenerálás természetességét akarja megragadni. „Kövér vagyok”, „terméketlen vagyok”, „más a pH-m” – kontextualizálja az elkülönítő, negatív effektusokat a Gömböc című vers. A kegyetlen öndefiníciós kísérletekből jutunk el a transzcendenciáig, a titkokig és az „isteni” titkok dogmatikus, illetve privát magyarázatáig, miközben olyan archetipikus minőségek is szóba kerülnek, mint az ősi terresztriális képzetek. A költői tudatarcheológia leletei kerülnek katalógusba, a kiásás és a betemetés a tereprendezés két nélkülözhetetlen módszere. 

► Bánki Éva: Át. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2022, 114 oldal, 2490 Ft

Persze, a vers csak a legritkább esetben lehet a magabiztosság terepe: a nyitó költeményben például maja indiánok kötnek ki a XIII. századi Portugália partjain, akik elhűlve, egy antropológus egzaktságával, de fölöttébb kritikusan csodálkoznak rá az európaiak tudatlanságára, könyörtelenségére, szomorúságára, magára a szánalomra méltó másságra. Az egzakt jelek azonban mégsem vezetnek egzakt felismeréshez: „De nekünk, Tulum fiainak / nincs tőlük semmi félnivalónk” – összegez a vers, mely kavafiszi értelemben teszi nyilvánvalóvá, hogy a jelek félreértelmezése a történelem egyik ismétlődő alaphelyzete. A jelek olvasása és félreolvasása életfogytig tartó kényszertevékenység és kényszerhelyzet: ez talán a kötet egyik költői alaptézise.

Nem lövöm fejbe magam. 11 kortárs amerikai költő. Szerkesztette Gerevich András. Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2022, 176 oldal, ármegjelölés nélkül

Tizenegy költő, tizenegy fordító: remek szerkesztői ötlet (a könyvet Gerevich András jegyzi), az azonosulások, affinitások sokfélesége ösztönösen megőrzi az egyedi hangokat. Egy ilyen „megosztott” kötet nem kíván egyetlen fordító-kaméleont, és természetesen kamatoztatja a változatos hangok energiatöbbletét. Az alkotók száma ideális, hiszen lehetőséget kínál az elmélyülésre, portréalkotásra. Ellenpéldának a sorozat szlovák költészetet bemutató antológiáját hozhatnánk fel, mely közel ugyanennyi oldalon 41 szerzőt villant fel, ráadásul ezek jelentős hányada a részletek alapján vagy műkedvelőnek tűnik (az is), vagy „ennyiből” egyszerűen megítélhetetlen.

2021-ben már jelent meg egy Kortárs amerikai költészet és próza alcímű antológia Domokos Johanna válogatásában és Gyukics Gábor fordításában (Viselnéd a szemem), vannak átfedések is, például Natasha Trethewey vagy Tracy K. Smith versei itt is, ott is szerepelnek, s akadnak olyan darabok is, melyeknek két magyar fordításuk is van. Az olvasó kedvére bogarászhat.

► Szabó Marcell: A zseb vallási karaktere. Materialista vigasztalások. Műút Kiadó, Miskolc, 2022, 94 oldal, 2000 Ft

Szabó Marcell új könyve korántsem antiklerikális szatíra, ahogy azt a cím sejtetni engedné. Ám szatírának tekinthető még akkor is, ha alcíme (Materialista vigasztalások) szerint és verses karaktere ellenére a közismert senecai műfaj bölcseleti-retorikai variánsaihoz látszik inklinálni. A poémát erősen asszociatív írásmód uralja, mely paradox módon igyekszik fenntartani a szigorú, intellektuális ellenőrzés illúzióját, miközben önmaga technikai zsenialitásának eleven szatírájává válik. „Mennyi tartalmazás!”– kiált fel egy helyütt a szöveg, s ebben a felismerésben ez az öngerjesztő poézis módszert is talál a folyamatos túlélésre. „Zuhog a környezet!” – mondja a kötet másutt, és az abundancia háborúihoz már fel is sorakoznak a felek. A látványosságok könyve tárul ki, a hatalmi manipuláció cirkusza.

Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? Scolar Kiadó, Budapest, 2022, 96 oldal, 1990 Ft

Élénken emlékszünk még Nemes Z. Márió 2014-es hercegprímására, aki a kötetcímben „elsírja magát”, s most itt az őrgróf, akiről viszont nem sejthető, hogy „egyébként is, mit akarhatott itt”. A vershagyomány kreolizálása és karamellizálása nem ráz meg minket, ugyanakkor az, amit Vajna művel, sokkal több ennél: nála olyan természetességgel történnek meg a groteszk szimultaneitásba rendezett események, mintha ebben a mátrixban végül is minden a helyére rázódhatna. A deklasszálódott politika, a nagybetűs történelem diszlexiás olvasata, a létértelmezés alapjaként szolgáló bagatellizálás.

Cserna-Szabó András: Zerkó – Attila törpéje. Helikon Kiadó, Bu­da­pest, 2022, 410 oldal, 4299 Ft

Olykor mintha Spiró Fogságának paródiáját olvasnánk, vagy Faludy György Karotonjának sokkal jobban sikerült rokonát. Kicsit olyan a regény hagyományhoz való viszonya, mint Caius Geganius Plancus, Zerkó egyik egyszerre ínyenc és perverz tulajdonosának a kéj új formáihoz. Plancus, miután megőrül, lyukakat furat mindenüvé, fákba, emberekbe, tárgyakra, hogy a személyes élvezet új formáit lelje meg (az őscopyright Suetoniusé). A narrátor is lyukat fúr mindenbe, ahonnan új élvezetre lát esélyt, legyen az a vandál hiedelemvilág, a buddhizmus, a kereszténység, a Lucifer-kultusz, az antik mágia, egyszerre parodisztikusan allegorikus és kedélyesre butított „drámaelemzés”, vagy épp Ildikó, a bérgyilkos „gót luvnya” sztorija, aki elképesztően hosszú nyelvére szerelt gyűrűvel csókolta halálba Attilát.

Csiszár Gábor (szerk.): Ne uszítsatok levelezésre!
N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya
Rodney Garland: A számkivetett szív
Kőrössi P. József (szerk.): Mágnes mellett a vas

Ketten egy új könyvről – Bene Sándor: A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete. Osiris Kiadó – Gondolat Kiadó, Budapest, 2021, 1068 oldal, 7985 Ft

Bene Sándor könyvéből egy olyan költői énformálási stratégiával megkonstruált szerző alakja sejlik ki, aki nemcsak a múltat tudta (kikezdhetetlen mesterségbeli tudása és költői invenciója révén) belakni, hanem döbbenetesen élő és modern poétikai „konstrukcióként” örökítette át magát a mindenkori jelenbe. Zrínyit, a szirént nem érdemes kiszolgáltatni a biográf mozzanatok roncsait a szöveg tengerén kutató szorgos allegóriafejtőknek. A viaszt ki lehet venni a fülből. Bene sokkal meggyőzőbb, nemzetközibb módszert választ: magát a sokszólamú barokkot szólaltatja meg, a rétegezettségek, transzkulturális tükörjátékok bonyolult rendszerét tárja elénk 1068 oldalon.

„Fiatalon sokáig nem akartam írni, mert meleg vagyok, és nem mertem ezzel előállni, pedig a szerelemről van a legtöbb mondanivalóm” – írta Nádasdy a Verejték van a szobrokon című válogatott és újabb verseket tartalmazó kötetének fülszövegében. Ahhoz képest mai szemmel olvasva már az első kötet is rendkívül bátor könyv, és visszafelé tekintgetve a költő nagyon is sokat beszél a szerelemről, jeleket és maszkokat működtet, kibillenti a standard identitásokat.  „Mondja, kedves Thomas Mann, / magánál ez hogyan van?” – kérdezi a fiatal Nádasdy, mintha csak egy könnyű kuplét dúdolgatna, majd fokozatosan elviselhetetlen súlyokat aggat erre a zenebonára.

„Pilinszkynek a verseire azt lehetne mondani, hogy kár, hogy ilyen kevés, miért nem több. Az enyémre azt lehetne, kár, hogy ilyen sok, miért nem leszűrtebb, válogatottabb” – mondja áradó szeretettel a korszak másik meghatározó géniusza, Weöres Sándor egy 1981-es interjú felvételén Kabdebó Lórántnak. Nehéz lenne nagyobb gyötrelmet elképzelni, mint ha valamilyen megátalkodott személyiségzavar miatt Weöres Pilinszky, Pilinszky pedig Weöres akart volna lenni. Pilinszky attól sok, hogy túl sokat beszélteti a csöndet, az elhallgatást, Weöres meg attól, hogy retteg a csöndtől, és egy hermetikus költőhöz képest túlságosan alapos költői diagnózisokat állít fel. Az egyik egyszemű Küklopsz, a másik százszemű Árgus.