A hídnál egyre több az ember, a lámpa nem vált, néha elnézünk az aluljáró felé, inkább várunk. Egyik verzió sem igaz, de mindegyik őszinte. Egy világító cipős kislány körbe-körbe sétál, engem kerülget, ha valakivel sosem jártál, lehet-e vele szakítani?

Nem akart elszakadni a napraforgó szára, a lakberendező barátnőm a metszőollót nyújtotta, én bizonygattam, hogy a kék kanapén már egyértelmű volt, hogy nem működne M-mel, az oroszlános rajz miatt, amit az apja rajzolt neki. A közepesek kellenek, ismételgette a lakberendező barátnőm, mindegyik napraforgófej más, nekünk a közepesek kellenek.

A muszlim nő jegyzetel, színes lapokra ír, témánként külön szín, Barthnak a zöld jutott. Praktikus. Bastmának hívják, Anna ezt huszonhat perc múlva tudja meg. Otthon Erasmussal voltak törökök, tavaly vagy két éve. Ősszel, ez biztos, mert a lányok nevettek azon, hogy fújja a szél a ruhájukat a Rádayn. Muszlim törökök voltak, eltűntek. Van olyan, hogy praktikus barna, valahol olvasta. Ez zöld. Kiesik a galacsin, Frau Schmidt ránéz, nem hajol le. Barth azt gondolja, nincs olyan az imágónkban, ami által kapcsolódni tudunk Istenhez. Nem maradt semmi az Istenarcból. Nincs bennünk eltemetve. Szegény Reményik. Praktikus zöld, pötyögi a Google-be. Nem tudunk Istenről beszélni. Nincs kapcsolat.

Jelszót kér. Mindenki saját jelszót kapott a nethez. A mandarinillatú srác az a hümmögve helyeselős típus. Barth szerint Istenről nem lehet beszélni, mondja Frau Schmidt, a srác hümmög, leírja, Istenről nem lehet beszélni. Különböző nyelvekben máshogy húzzák ugyanazt a betűt. Minden német hasonlóan írja, hogy Gott, nem egyformán, csak hasonlóan. Ha itt mindenki felírná a nagy gét a táblára, tudnánk, ki német. Bastma például simán lehet német. Ennek semmi értelme. 

Nóri rám írt, hogy neked van-e tetkód, mert AzaLány most posztolt egy képet, és nem tudja, hogy te vagy-e az a pasi AzaLány mellett, vagy nem, a fotón csak két egymásba fonódó kéz látható, a női kéz AzaLányhoz tartozik, ez biztos, de a pasi keze tetovált, nem tudom, válaszoltam, egy éve még nem volt, mire Nóri, faszsetudja, küldtem egy lájkot, majd egy üzenetet, hogy engem ez egyáltalánnem érdekel, így írtam, egybe, hogy egyáltalánnem, mert sosem volt temeg­én, ez egy régi történet, és mint ilyen, engem egyáltalánnem érdekel, hogy összejöttél-e valakivel, de persze, ha őt igen, akkor küldje a képet, és ránézek.

Szeretem Bélát, máskor különösképpen nem rajongok a macskákért, de Béla tenyérnyi vörös foltjai és sűrű fehér gallérja tetszenek, amióta az eszemet tudom, megvan, ő a férfi a háznál. Csonka család, ezt is népismeretórán tanultuk. Van a normális és a csonka. Addig azt hittem, hogy a csonka család azok Janiék, mert ő Csonka János, de ők nem, mert az apukája velük él, és tugedör forevör van. Ez az egészséges, és ez látszik a gyereken mindig, hogy milyen családból jön, mert az másként viselkedik, és az érzelmi micsodája is magas, többre viszi az életben, mert örökölt sorsunk van.

Lenyűgöző!  Jani a Gecigránátot bömböltette a szünetben. Tényleg eszembe nem jutott volna. De még mindig jobb, mint Rozinak, hát az haláli volt, ahogy Mária néni elvörösödött, amikor Rozi megkérdezte, hogy vele mi a helyzet, mert neki ugye két anyukája van, és az kettő, nem egy, de nincs apukája, és hát akkor ez most csonka vagy nem csonka. Egyébként Vágási a Rozi. Az nem normális! – vágta rá Mária néni. Miért? – Csak! – Ezzel senki nem vitatkozott.

Dani.