A Madam mondta el a háziszabályokat, nőt nem lehet felhozni, és tilos az alkohol, azonnal lenyúlta az összes rúpiámat előlegbe, ez a szokás. Kérdezte, honnan jöttem, mondtam, hogy Tiruvanantapuramból, és hogy ez Kerala fővárosa, ó, ne basszam már, felelte, ezt nem lehet kimondani, akkor legyen Trivandrum, ahogy az angolok nevezték, nyilván ők sem nagyon bírták kiejteni, mondjuk itt, Pesten van egy Második-János-Pál-Pápa tér, azért az sem akármi, nekik is belebotlik a nyelvük. Szóval, Kerala, szívesen meséltem volna, mutattam is néhány fotót a tengerpartról. Harmincmillióan vagyunk, malayalam nyelvet beszélünk, volt egy világhírű csillagászunk, Madhava Sangramagrama, de hát nem nagyon érdekli őket, persze, én sem tudtam sokat róluk, mielőtt beálltam ide a melóba.

Kapcsolatunk meghitt, élvezetes volt, ám kizárólag a Hunyady utcára korlátozódott. Rendszeresen találkoztunk, Juli az Apostol utcából jött, ahol a szüleivel lakott, a Clark Ádámon randevúztunk, vettünk valami italt meg szendvicsrevalót, és mentünk a Hunyadyba. Volt egy kis lépcső a Fő utcából felfelé, már ott csókolóztunk. Néha gondoltam arra is, hogy mi lenne, ha feleségül venném, de aztán eltanácsoltam magamtól az ötletet.

– Csak vigyázzon vele – mondta nekem Irénke, a titkárnőm, aki, mint minden titkárnő, jól értesült volt. Mintha a titkárnők egy másik világban, a Jólértesültek Világában éltek volna. – Az apukája magas rangú belügyes. Nem is csak magas rangú, hanem – tette hozzá súgva Irénke, mintha államtitkot árult volna el – tábornok, Odze elvtárs, tábornok. – És aggodalmaskodva körülnézett, mintha attól tartana, hogy Fischer tábornok egyszer csak megjelenik az irodában, és főbe lő bennünket hazaárulásért.

– Azt hittem, újságíró – feleltem, mintha így emlékeztem volna a beadott életrajzra, amit persze nem olvastam el figyelmesen.

– Csak vigyázzon – emelte fel a mutatóujját Irénke.

Három másodperc. Egy-kettő-három. Ennyi. Mire kimondja az ember, már elmúlik. Ennyi idő. Mennyi? Semennyi, nem is vesszük észre. Tíz másodperc is semmi, nemhogy három. Egy jamaikai atléta tíz másodperc alatt lefut száz métert síkon, világbajnok lesz, mindenki őt ünnepli, felemelt ujjaival mutatja a V betűket, baromi nagy dolognak számít, pedig tulajdonképpen semmi értelme, mégis vezető hír lesz a sportrovatban, a mikróban tíz másodperc alatt megmelegszik egy pohár víz, nem is idő, az egész idő-fogalom csak az emberi fantáziában született, hogy mérni tudjuk az életünket, de nagy találmány, a történelem során minden korban és kultúrában fennmaradt. És két nap, az mennyi? Semmi.