Géczi János

Tovább

Tovább

A második másodperc az állatkerté. A kisfiú a szükségesnél néhány számmal nagyobb gatyán kívül nem visel mást. A gyermek az üres májkrémes, löncshúsos dobozokban, tejfölöspoharakban, repedt üvegekben, bádogládákban és banánosdobozokban fogva tartott állatseregletét gondozza. Az állatok iparkodnak, hogy kiszabaduljanak. A srác felügyeli őket, s ha valamelyik elkóborol, menten visszahelyezi a helyére. A kisfiúnak, aki büszke az apjától öröklött kék csíkos bokszergatyájára, elefántja, tigrise, egy kivénhedt oroszlánja, strucca, csincsillája, teguja, kaméleonja, arája, kolibrijai, gatyás tyúkjai és megnevezhetetlen lényei vannak. Azokat eteti, itatja és gyógyítja. Mindezeken túl pillanatnyi gondjai vannak, mivel az egyiknek a foga éppen fáj, a másik vedlik, némelyik pedig rühes.

Tovább

Hórapollón: Hieroglyphica. Az egyiptomi írás magyarázata. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2020, 454 oldal, 2990 Ft

A rejtélyes életű és munkásságú Hórapollónnak tulajdonított kétkötetes kézirat születése után mintegy tíz évszázaddal válik csak fontossá, amikor a reneszánsz kori alkotók egyiptomi kultúra iránti érdeklődését elégíti ki. Az egyiptomi tudásátadás egyik eleméről, az írásról (valójában az írás egyik eleméről, a piktogramról) tudósító, görög nyelven keletkezett mű annak az egyiptomi fölismerésnek a bizonyítéka, hogy a régi eredetű saját hagyományt a hatalomra került idegenek számára nem pusztán át kell adni, hanem azt számukra elfogadható módon szükséges elrendezni és magyarázatokkal ellátni.

Tovább

Petőcz András: Concrete
Szkárosi Endre: Égzsák
Lesi Zoltán: Magasugrás
Áfra János/Szegedi-Varga Zsuzsanna: Termékeny félre­értés/Productive Misreadings

Tovább

Tovább

Tovább

Monok István: Könyvtári (?) prob­lémák. A Magyar Tudományos Aka­dé­mia Könyvtárának Közleményei. Új sorozat 41. (116), Budapest, 2020, 272 oldal, 3000 Ft

A kötet akár Monok István (közintézményi) munkásságának eszenciája is lehet. Az eszme- és mentalitástörténeti áttekintés révén világossá teszi a magyar könyvtárazás ügyének valamennyi kérdését. Köztük ilyeneket. A gazdasági, társadalmi és kulturális változásokra nem lehet az európai és a nemzeti tradíciók ismerete nélkül helyesen reagálni. A technológiai változások gyorsasága többnyire nem szakmai elvárást elégít ki, hiszen az irántuk való igényt önmaguk alakítják ki, s nem a tartalomra történő figyelés. A dokumentumok feltárási mélységéhez, a modern gyűjtemény kezeléséhez megfelelő tudással rendelkező emberek képzése (s a képzés tartalmának kialakítása) megoldandó. A könyvtárak modern funkcióit, azaz közfeladat ellátását kétséges a vállalkozásra épülő magáncégeknek adni.

Tovább

– Nem a szarvas megy át az erdőn, hanem az útja! – ez az egyik vagy talán az utolsó mondata Essadnak. Amikor mondja, tudom, hogy van saját oroszlánom. És azt is, hogy ezt már olvastam egy indiánregényben. Azonban nem merem megemlíteni neki a felfedezésemet.

Essad majd három évig él velünk. Pápká és Jerma nappal egymástól távol, éjszaka (hiába titkolják előlem) közös szobában, én (ha nem vagyok az iskolában) a saját szobáimban, a lakásból labirintusszerű házzá terebélyesedő épületben (a szomszédaink sorra elköltöznek), Essad pedig az épület előtt lebzsel, többnyire a lépcsőfeljáró alatt üldögél, vagy a szemközti lakótömbök valamelyik szeméttárolójában (ahonnan szemmel tartható minden, mármint ami Essad mindene), hol elfeküdve a betonkorláton, amely az alagsorba vezető félköríves autólejárót határolja. Szüntelen illatos magvakat rágcsál.

Essad az idők folyamán egyre növekedik, hiába leszek minden évben egy-egy arasszal nagyobb, ő nálamnál sokkal gyorsabb iramban hosszul. Egyben soványodik, talán azért, hogy kevesebb hely legyen rajta a kék foltok számára.

Tovább

Vígh Éva (szerk.): Állat­szim­bó­lum­tár. Balassi Kiadó, Budapest, 2019, 398 oldal, 5400 Ft

A zooszimbolika, amelynek leginkább az emberi közösségek etikai szabályozásában jutott és jut szerep, több évezredes történettel rendelkezik. Némelykor elrugaszkodási pontokként ragadhatóak meg a tudományos állatan által is elfogadható ismeretek. Fontos állomásai közismertek és hivatkozókra is találtak – Plinius leírásai révén, a Physiologus másolatai kapcsán, Sevillai Isidorus és munkatársainak középkorban sokat forgatott enciklopédiája jóvoltából, vagy a reneszánsz kézikönyvek, a skolasztikus és a reneszánsz állatvilágról gondolkodást egyként hűséggel megjelenítő bestiáriumok közvetítésével tanulmányozhatók az állatértemezések európai változatai. Az állatjelképek bemutatására vállalkoznak a szerzők (köztük, a középkori és a reneszánsz passzusokat jegyző Vígh Éva mellett Újvári Edit, aki a Biblia és a régi magyar művelődéstörténet, Barna Gábor és munkatársai, akik a néprajz, Tüskés Anna, a magyar művészettörténet felől közelítenek a tárgyhoz).

Tovább

A falvakban pusztán férfiakkal futunk össze, mások ostáblát játszva üldögélnek az apró boltok előtt vagy a teaházak teraszán, és életre-halálra dominóznak, olykor az útpadkához állított széken, fa alá emelt agyagpadon pöfékelnek, szúrós szeműek és hajlott hátúak. Az öregeknek sosincs foguk. Mintha asszonyirtóval permetezték volna le a síkság falvait.

Pápká szidja a léhűtőket, ő bizony keményen dolgozik. Én mások ügyét alakítom. Én fullajtár vagyok, ha kell. Én paprikajancsi. Én diótörőként vigyorgok bárkire.

Én ölök. Egy-egy jól szemügyre vehető, távoli sziklát választok ki, minél barnábbat, az a megfelelő, ha messzebbről keresem, a messziségben találok rá, s minél barnább. Nem szükséges, hogy magas legyen, az se, hogy széles, nem szükséges alak szerint választani, bármilyen lehet a formája, mammutfog, tojás, piramis, kizárólag a színe a fontos. Türelmesen várok, hogy a közelébe érjünk. Lőtávolságba. Ha kiválasztom, célkeresztbe fogom, ügyelek, hogy a szememmel fogva tartsam. Nem kell ahhoz egyéb, mint pislogás nélkül, kigúvadó szemmel figyelni. Ha lecsukódik az ember szeme, annyi idő éppen elég ahhoz, hogy megugorjon avagy a földre hasaljon a zsákmány.

Tovább

A bestiárium-hagyományt követők nagyszámú példát nyújtanak a kulturális átörökítés sajátságaira. Csöppet sem természetes, még ha történetileg indokolódik is, hogy az antikvitás földrajzi térségének emberközeli élőlényei mind a mai napig a szimbólumtárunk részét képezik, mivel az afrikai és a közel-keleti állatok nem gyakoriak nálunk. Az sem természetes, hogy a valóság és a képzet mily nagy mértékben fonódik egybe, s nem akarjuk az elválasztásukat a különböző társadalmi csoportok rituáléiban. Vagy, hogy mennyire igényeljük az egzotikumokat, akár az önmegjelenítésben, akár a hatalmi reprezentáció során. Tradícióink sajátossága az is, hogy miként tiszteljük és hagyományozzuk át a teljesítményeket. Arisztotelész tekintélye következtében majd két ezer éven át követőkre lelő, az antikvitás nedvkórtanára alapozott állatrendszertan határozza meg a bestiárium-kéziratok struktúráját. A szentekhez kapcsolt attribútum-élőlények értelmezése pedig a szentek életében szerephez jutó állatokhoz kapcsolódik.

Tovább

Felmondja az ábécét és a magyar nyelvben leggyakrabban előforduló szótagokat, atól űig. Átmegy a szélesre tárt kapun.

– Asszonyom!

– Igen?

– Asszonyom! Ugye szólíthatom így, asszonyom?

A temetőben kezdődik a nap. Ugyan héttől nyitják a kapuját, de a látogatók később érkeznek, s ahhoz szükség mutatkozik némi napsütésre. Eta lassan fordul az ismeretlen felé, közben a mozdulattól elcsúszott lila kalapkáját megigazítja a fején. A kalaphoz kesztyű is tartozik, azonos színű, de azt, éppen, amikor megszólítják, a táskájába rejtette. Olyan nap ez, amikor szükséges, hogy csinos legyen, a kesztyű erősítésnek kell. Szemügyre veszi megszólítóját. Szürke, szíjas, kicsi ember, takarosan öltözött. Készségesnek tűnik, csupa mértéktartó hajlongás.

– Szép lesz ez a mai nap. Sikerrel fog járni.

Tovább

Az antológiák olvasójának a feladata, hogy fellelje, van-e összefüggés a szerző szövege és a semleges vagy az első rátekintésre közömbös hátterű portréja, illetve az életképből lett kimetszett, portrévá alakított képe között. A megdolgozott arcmások hőseinek cselekvési helyzete mennyiben járul hozzá a közölt művéhez – akkor, ha hómezőn, szem elé tolt síszemüveggel pózol, fából ácsolt pavilon árnyékában áll, cigarettájába kapaszkodik, fotelban terpeszkedik, könyvtárban, ablakszárnyak vagy becsukott zsalugáter előtt mereng, illetve, ha a hátterében kupolás építmény látható, amelynek a tetején kereszt magasodik.  Esetleg a falusi környezet vagy a városi? A képkészítő elgondolása szerint arcképnek szánt műveken miként hangsúlyozódnak az arc jellegzetességei – s mivé váltak a könyvekben?

Tovább

Tovább

Tovább

Nem előzmények nélküli Sziveri képvilágának beavatott módú képviselete. A Puskin utca egy megformált hagyományt követett. 1994-ben Mátis Lívia szerkesztésében és Baráth Ferenc tervezésében a Kortárs Kiadónál napvilágot látó Sziveri János minden verse is utalt már arra a gazdag és igényes, a képző- és fotóművészet új fejleményeivel rokonságot tartó, s a vajdasági könyv- és folyóirat-kiadásra többnyire jellemző képmívességre, amely hatása alatt nem kizárólag a költő, képzőművész, szerkesztő Sziveri értékvilága formálódott ki. Mindennek kimutatható a hatása Sziveri közszerepléseinek szcenírozottságára, irodalmi megnyilvánulásai performalitására és létezése vizuális dokumentálódására. A verskollekció tipográfiájának, a könyvmű képiségének kialakítója a szintén vajdasági Baráth Ferenc grafikus, aki avatott ismerője a költő élettereinek, a költői életmű képvilágainak és a fényképanyagnak. Elképzelése szerint valósult meg a gyűjtemény: a kötetek szerint fejezetekké rendeződő verseket az első megjelenés idejéhez kötődő felvételek egészítik ki. Valamennyi részt egy teljes oldalas, 3-4 képből összeállt és az egyoldalas, Sziverit centrumba helyező fotó vezeti fel. Dormán László, Dudás Szabolcs, Grencsó István, Lábass Endre fényképei hol portrék, hol pedig életképek. Beállított pillanatképek véletlenül sem szerepelnek. Az utolsó, a szerző által ugyan autografizált, de a kezéhez nem került kötetnek, az 1991-es Magánterületnek az anyagát a farkasréti temetés képi emlékei vezetik föl.

Tovább

Baka István képei alapján, összehasonlító vizsgálat eredményeként beszélhetünk akár költőnk attribútumairól, élete állandó kellékeiről, akár azokról a hatásokról, amelyek meghatározóak rá illetve korára. Hol a szájában, hol a jobb kezében, ott az időről időre más alakú pipa. Nincs szinte kép, amely a pipájával történt ádáz hadakozásait ne dokumentálná, s emlékező, aki ne jegyezné meg. S azt, hogy mily akkurátusan tudta szétmorzsolni, s végezetül porrá őrölni és szerteszórni környezetében a dohánytörmeléket, s a hamut. Terjedelmes lencséjű, mindenkor vastag keretű szemüvege ugyancsak állandó viselete, definitív kelléke. Pápaszemet használt, távolba látóra volt szüksége, az általános iskolától kezdve viselte a gyermekkorában inkább keskeny, aztán ifjúságában, kora felnőtt korában egyre magasodó és szélesedő okulárét. (Ha megnézzük a korabeli érettségi tablókat, a legtöbb szemüveges ilyesfélét visel.)

Tovább

Tovább

Mindhárman különösek voltak, és sokak szerint zseniálisan alakították ki, majd át rendkívüliségüket. A két író – Viktor (1868–1912) és László (1878–1929) – tulajdonképpen mindent megtett azért, hogy kivezetődjön az irodalomból. Amelynek összetett látásmódjuk és virtuozitásuk miatt nélkülözhetetlen alkotói. Viktor egy 1910-es interjúban elmondta, azon ügyködik, hogyan menekülhetne meg az irodalomtól. Ugyanakkor könyvek sora, újságcikkek tömege fűződik a nevükhöz, amit mégsem láthatunk csupán a megélhetés kényszerének termékeként. Jenő (1870–1950), a tudós és ismeretterjesztő, aki népszerűsége következményének állítja az útleírásait (ámbár ezek honoráriumából tartja el a századfordulótól kezdve apját s testvéreit és azok családját). 

Tovább
Élet és Irodalom 2021