Stőhr Lóránt

(Brandon Cronenberg: Végtelen víztükör)

Brandon Cronenberg, a nagy kanadai rendező, David Cronenberg fia apjához méltó bátorsággal szállt alá a testi létezés és a tudatalatti pokoli bugyraiba, miközben a Doppelgänger alakjának romantikából megörökölt filozófiai kérdéseit feszegeti. Meddig én az én? Honnan tudhatom, hogy én én vagyok, és nem a hasonmásom? S valóban én élek tovább, és nem a velem kinézetre, gondolkodásra, emlékekre tökéletesen identikus másik? S mit számít, hogy én nem haltam meg, ha mégis én haltam meg? A Végtelen víztükör a kortárs technológia nyomán valós fenyegetést jelentős hasonmás filozofikus kérdései mellett a bűnről és bűnhődésről is elmélkedik.

Tovább

(6. Budapesti Klasszikus Film Maraton, 2023. szeptember 12–17.)

A magyar filmek illő módon jelentékeny számban alakítják a programot, ám még fontosabb a külföldön karriert csináló magyar származású filmesek alkotásainak bemutatása. A téma a kezdetektől kiemelt hangsúlyt kapott a filmmaraton programjában, évről évre felvonulnak azok, akiket a filmtörténeti visszaemlékezésekben minduntalan büszkén emlegetünk. Az idén a brit filmben alkotó magyarok alkották az egyik fő témakört, a három Korda fivér, valamint Pressburger Imre előtt egyaránt tisztelgett a Film Maraton.

Tovább

(Koreeda Hirokazu: Szörnyeteg)

Koreeda Hirokazu, a kortárs japán film egyik legjelentősebb rendezője, a szülő-gyerek kapcsolatok érzékeny kameratollú szerzője ismét megindító történetet mesélt a veszteségektől, elhanyagolástól és abuzálástól szenvedő gyermekekről. Koreeda, aki a Szörnyeteg című filmjével nem először szerepelt a cannes-i versenyben (2018-ban a Bolti tolvajokkal el is hozta az Arany Pálmát), ezúttal kivételesen nem saját, hanem egy profi forgatókönyvíró könyvéből dolgozott. Az idegen toll nem érződik cselekményen, a rendező saját témái mély pszichológiai és dramaturgiai érzékkel bontakoznak ki a filmben: az elszenvedett fájdalmak dacára megélt szeretet, a gyerekek közti barátság és megértés, amellyel ellen tudnak állni a külvilágból érkező rossznak.

Tovább

Alice Diop: Saint Omer

Diop stílusában klasszikusan, sallangmentesen dolgozta fel a valóságban megesett tragikus történetet. Nyugodt tempóban vezet végig a tárgyalás folyamatán, időnként bele is veszünk, ununk a végtelen hosszú vallomásokba, melyeket nem színesítenek a tárgyalótermi szereplők, ügyész, ügyvéd, bíró drámai összecsapásai. A hősök statikus féltávoli, gyakran frontális, szimmetrikus képekben állnak, és tagoltan beszélnek múltjukról. A világítás tiszta fénnyel ragyog be mindent, a szövetek, az arcok textúrája szinte tapintható.

Tovább

Christopher Nolan: Oppenheimer

Bár lelkes kritikusai mesterművének tartják, az Oppenheimer Nolan egyik legkevésbé eredeti alkotása. Nyoma sincs benne a Memento csavaros időkezelésének, az Eredet álom és valóság közötti ugrálásának, A sötét lovag szorongatóan éjfekete Batman-olvasatának. Nolant rabul ejtette Oppenheimer alakja, akinek életén keresztül a modern tudományról és kultúráról, a huszadik századi amerikai politikáról, a hatalom természetrajzáról, az emberiség elpusztításának kézzelfogható veszélyéről egyszerre próbált magvasat szólni.

Tovább

(Charlotte Wells: Volt egyszer egy nyár. Elérhető a mozikban és a Cinego oldalon.)

Szép történet, csettinthetnénk elégedetten, óvatosan, diszkréten bontakozik ki egy szülő-gyerek kapcsolat sokféle szálból egybeszőtt szövete, ám nincs egészen így, a történetben rejlő finom emberi dráma csak ígéret maradt. A Volt egyszer egy nyárra ráfért volna egy jó dramaturg-vágó, hogy segítsen megtalálni a szerencsésebb ritmust, a helyesebb arányt a múlt és jelen, a sejtetések és megmutatások között. A film első harmadából hiányzik a feszültség, nem látszik még a belső konfliktus, amely, ugyan csak apránként és töredékesen, de később kibontakozik az elbeszélésben.

Tovább

(Saela Davis – Anna Rose Holmer: Isten teremtményei. Forgalmazó: HBO Max)

A Saela Davis és Anna Rose Holmer rendezőpáros első közös nagyjátékfilmje, melyet a tavalyi cannes-i filmfesztiválon mutattak be, fajsúlyos, de beváltatlan ígéret marad. Kudarca abból ered, hogy egyszerre próbál klasszikus tragédiát teremteni és kortárs forgatókönyvírói recepteket követni. Áthatolhatatlan titkok övezik a múltat, az alkoholista zombivá vált nagyapa, a háttérbe húzódó, erőtlen apa és a becsvágyó fiú régre nyúló emberi viszonyait, ugyanakkor unos-untalan leleplezi önmaga terveit és céljait az elbeszélőpáros, mintha nem bíznának nézőjük türelmében és képzeletében. 

Tovább

(Szabó Mátyás: Látom, amit látsz)

Ábel és Vera egyaránt szenvedélyes megfigyelők, a nézésbe menekülnek a nyomasztó külvilág elől. A fiút munkája miatt tréningezik a figyelmes nézésre, míg Vera saját analóg fényképein keresztül szemléli a megörökített pillanatokba sűrűsödő titkokat. A hosszas szemlélődés akár rendezői ars poeticaként is értelmezhető: a Látom, amit látsz a kortárs film gyors vágású, kézikamerás stílusával szemben fixekben, lassú svenkekben fogalmaz és nyugodt tempóban épül fel. Szabó Mátyás és Törőcsik Ambrus látványtervező a múltból itt ragadt, időtlen világot teremtett, a jelen társadalmi-politikai valósága nem szüremlik be a történetbe, mely a mobiltelefont leszámítva akár a nyolcvanas években is játszódhatna.

Tovább

(Claire Denis: Szerelemmel, szenvedéllyel; Dominik Moll: Akkor éjjel)

A mai francia film legmagasabban jegyzett alkotásai egyaránt feledhetőek, de legalább a feminista és posztkolonialista üzenet kipipálva. Ha lehetne cserélni, inkább az új hullám legendáit, Truffaut-t, Godard-t, Resnais-t nézném helyettük a mozikban.

Tovább

(Carlota Pereda: Röfi)

A plakát többet ígér annál, amit a film meg tud adni a nézőnek, brutálisabb horrort sejtet, mint ami a Röfiben kibomlik. Annyiban nem vezet félre minket, hogy sorra hullanak az emberek, állatok, és ömlik a vér, ám Carlota Pereda író-rendező inkább diszkréten sejtet, mintsem brutálisan sokkol a kegyetlenségek látványával. A spanyol elsőfilmes a kamaszok közötti, a családon belüli és a kisvárosi emberi viszonyok kritikáját helyezi előtérbe a rémület spektákulumával szemben, ugyanakkor a thrillerhősök és -fordulatok nyomása alatt csírájában porlad szét a mű eredetisége.

Tovább

(Püsök Botond: Túl közel. Forgalmazó: RTL +)

Püsök Botond kényes témát választott dokumentumfilmje tárgyául, de egy pillanatig sem élt vissza szereplői kiszolgáltatott helyzetével. A film képei arról tanúskodnak, hogy mély bizalmat épített ki a családdal, akik páratlanul bátrak voltak a kamera elé állni traumájukkal. Püsök együttérzéssel volt jelen, tapintatosan figyelt, őszintén érdeklődött, beszélgetett. Bacskai Brigitta vágóval találóan választottak jeleneteket, képeket, melyek lényegre törően mutatják meg a traumával vívott családi küzdelmet.

Tovább

(Ari Aster: Amitől félünk)

A Beau-t átjáró szorongásnak mélyre nyúlnak a gyökerei, egészen a születéséig, és forrása nem más, mint az anyja. A film nyitánya az anyaméhben játszódik, egy rózsaszín gomolyban, amelybe a külvilág rettenetes robajai törnek be – az Amitől félünk egyébként mindvégig igazi horrorhoz méltó kreatív hanghatásokkal játszik az idegeinken –, fények villannak fel, sikolyok hallatszanak, majd az anya kétségbeesett vádló szavai egy férfihoz. A születés traumájára az egyedülálló anya gyermekeként felnövés iszonyata következik.

Tovább

(Lotfy Nathan: Harka – tunéziai film. Forgalmazó: HBO MAX)

A cím, harka, a Földközi-tengeren át Európába irányuló migrációt jelölő kifejezés az arab szlengben – ez milliók álma Afrikában, közöttük a főhősé, Alié. Számtalan sorstársa közül e dráma hősévé hajlíthatatlan jelleme avatja a fiatalembert, Ali nem tűri a megaláztatásokat, nem bírja a leszegett fejű beletörődést a változtathatatlanba, akár önmagát is feláldozza, hogy megtörje a társadalmi igazságtalanságokat övező hallgatást.

Tovább

(Jerzy Skolimowski: Iá)

Skolimowski, az 1960-as évek lengyel új hullámának egykori fenegyereke nyolcvannégy évesen az -val visszatért a modern filmművészet virágkorához inspirációért. Bresson számára az állat az emberi bűnök szemtanújaként keresztény szimbólum. Skolimowski poszthumanista korszakban fogant filmje már magának a szamárnak és általában az élőlényeknek ember által okozott szenvedéséről beszél.

Tovább

(Császi Ádám: Háromezer számozott darab)

A hatalmi pozícióban lévő, saját nemzetközi karrierjét egyengető rendező és a társulat saját kiárusításukat többnyire passzívan tűrő tagjai állandó vitában állnak egymással. A színészek sérelmezik, hogy mivel saját nevükön, saját történetükkel szerepelnek, a közönség előtt újraélik traumáikat és azonosítják magukat stigmáikkal, a rendező szerint viszont önfelmentés folyton saját származásukra, traumáikra hivatkozniuk. A konfliktus a kezdőjelenet után veszít kezdeti gondolati intenzitásából, amint a színházrendező alakja pillanatok alatt megkérdőjelezhetetlenül belecsúszik a nárcisztikus akarnok, a közönség igényeit okosan kiszolgáló sikerhajhász provokatőr szerepébe.

Tovább

(Todd Field: Tár)

Cate Blanchett előkelő szépsége, méltóságot sugalló gesztusai, nyugodt mély hangja úgy ad testet a művésznő fegyelmezettségének, nagyvonalú műveltségének és magabiztosságának, hogy le nem lehet venni róla a szemünket, vonzó szörnyetegként áldozataival együtt minket is elcsábít, ugyanakkor a színésznő remegő, zavarodott tekintetétől, kontrollálatlanul indulatos viselkedéséből a tudattalanba száműzött szorongások, az elfojtott bűntudat is intenzív erővel bontakoznak ki. A film stílusán keresztül is Tár karakterét éljük át. Todd Field rendezésének minden beállítása éppolyan gondosan kidolgozott, mint főszereplője minden karrierlépése.

Tovább

(Cristian Mungiu: R.M.N.)

Az R.M.N. című román és részben magyar film hatásos felütése rejtélyekkel és szorongásokkal teli világot sejtet, de közben Cristian Mungiu író-rendező a hazai bűnügyi film barbár és misztikus Erdély-képével szemben szociografikusan pontos rajzolatra építi a megtörtént eseményeket újragondoló rémmeséjét.

Tovább

(Martin McDonagh: A sziget szellemei)

McDonagh komikus alapötlete, hogy az Írország nyugati partjai közelében fekvő, kitalált kis földdarab lakosaira, egy tehénpásztorra és egy hegedűsre testálja élet és halál örök dilemmáinak megvitatását és megélését. Az ír szerző ironikusan esztétikájában ellentmondásos módon felidézi-kifordítja Bergman értelmiségiekre írt komor modernista filmdrámáit, a komikumból indít, ám nem kevésbé keserű végkövetkeztetésekig jut el, mint a szigetlét nagy svéd író-rendezője.

Tovább

(Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál – BIDF, 2023. január 21–29.)

A korábbi években Szíria, idén Ukrajna. Háború és háború. A magyarországi nemzetközi dokumentumfilmes fesztiválok színes programjából mindig megtalálnak az aktuális háborús alkotások. Bármennyire is gazdag minden januárban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (és novemberenként a Verzió) kínálata, morális felháborodásom miatt jószerivel nem tudok másról írni, mint arról a mérhetetlen szenvedésről, melyet az éppen aktuális háború okoz az emberiségnek – pedig kínról és nyomorúságról éppenséggel más témájú dokumentumfilmek is jócskán tudósítanak. Az aktuális háború nyomában járva idén az ukrán és az orosz oldalt egyaránt bemutató versenyfilmek szolgáltatnak témát fesztiválbeszámolómhoz a BIDF sokszínű programjából. Félek, jövőre is.

Tovább

(Park Chan-wook: A titokzatos nő)

Klasszikus bűnügyi filmes toposzoktól hemzseg Park Chan-wook filmje, középpontban a morálisan megingó nyomozó és a femme fatale ambivalens kapcsolatával, ám A titokzatos nő lassanként az összes cifra bűnügyi díszítést és groteszk humort ledobva magáról romantikus melodrámaként áll előttünk. A Szerelemre hangolva elfojtásokkal teli s éppen ezért izzóan érzéki és szenvedélyes vonzalma szolgál erős előképként a nyomozó és a gyanúsított között formálódó szerelem számára, melynek lefojtott érzelmei és szexuális vágyai fűtik át a képeket, zenéket (Mahler 5. szimfóniájának Adagettiója csendül fel időről időre) és a két kiváló   főszereplő játékát.

Tovább
Élet és Irodalom 2024