Kovács Zoltán

Tovább

Január végén jelentette be a külügyminiszter, hogy Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon. „Mi, magyarok szerencsésnek vallhatjuk magunkat, hiszen viszonylag időben már rendelkezésre állt olyan mennyiségű oltóanyag, hogy Európában is a leggyorsabban tudtunk oltani” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. A 304 ezer vakcinadózist tartalmazó adományt át is adták a latin-amerikai térség egyik legrosszabb gazdasági helyzetben lévő országának, Nicaraguának. Kicsit zavarba ejtő ez a „szerencsésnek vallhatjuk magunkat” fordulat, mert az ember azt gondolná, hogy a beszerzések tervszerűen zajlanak, amihez persze szerencse is kell, de elsősorban valószínűleg nem az. Ráadásul visszatekintve a COVID-időkre ma már tudjuk, semmi sem igaz abból, hogy Európában a leggyorsabban oltottunk, legföljebb annyi, hogy a kormány beszerzett mérhetetlen mennyiségű bizonytalan hatékonyságú vakcinát. Ennek egyikéről-másikáról kiderült, hogy alkalmatlan a hatékony védekezésre, viszont kiválóan alkalmas a fentihez hasonló győzelmi jelentésekhez. Ennyit a vakcinákról. Igazi nyilvános és érdemi összegzése az oltási folyamatnak mind a mai napig nincsen, az egymásnak ellentmondó operatív bizottsági adatok pedig az oltakozással kapcsolatos bizalmat is gyengítették. Azt most már tehát tudjuk, hány koronavírus-vakcinát kapott tőlünk Nicaragua.

Egy korábbi, 2021-es bejelentés óta még azt is, hány lélegeztetőgépet adományozott az ország Mongóliának, de ha nagyon szigorúak akarunk lenni, meg kicsit cinikusak is vagyunk, megállapíthatnánk akár azt is, ezen a két adaton kívül további hasonlóképpen biztos számot aligha tudunk.

Tovább

Tovább

Tovább

2004. május 1-jén Magyarország kilenc további állammal csatlakozott az Európai Unióhoz, amivel a nemzet nagy álma vált valóra, az ország immár formálisan is tagja lett az európai közösségnek.

 A tagállamok közül még aznap megnyitotta a magyarok előtt a munkaerőpiacot az Egyesült Királyság, Írország és Svédország. A 2007–2013 közötti költségvetési időszakban Magyarország évente mintegy 3,5 milliárd euró támogatásra lett jogosult az EU kohéziós politikája keretében, időközben Magyarország – többek között a szomszédos Szlovákiával és Szlovéniával együtt – csatlakozott a schengeni övezethez.

Nem egészen tizenkilenc év telt el azóta, és az aktuális magyar miniszterelnök újabban arról kezd beszélni, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a tömbösödésből. Ez nem azt jelenti, mondják újságírók kérdésére válaszolva ideológiai és kommunikációs kengyelfutók, hogy ki kellene lépni az unióból, sőt, azt bizonygatják, hogy Magyarország és az unió kapcsolata erős. Nem mellékesen, a vak is látja, hogy az unió és Magyarország viszonya sohasem volt olyan rossz, mint amióta Orbán Viktor nyilvánvalóan hatalombiztosítási célzattal Erdélyben meghirdette az illiberális ideológia neki és eszmetársainak kedves tételeit, szembemenetelve az unió alapértékeivel. Ezt az akkor meghirdetett elképesztő eszmei tartalmú zagyvalékot fölhasználva a végletekig élezte a feszültséget a levegő után kapkodó uniós vezetőkkel szemben.

Tovább

Tovább

Tovább

Ebben az országban csakis olyanok élhetnének boldogan és kiegyensúlyozottan, akik semmin se tudnak csodálkozni. Akik egyre nagyobb beletörődéssel nézik, mi folyik itt. Tekintetüket néha megjártatják azon, ami a szemük láttára, világos nappal történik: hogy például egyik napról a másikra eltűnik egy testes balatoni partszakasz, hiányoznak a hegyek tegnap még megszokott ormai, mert helyüket napjaink úgynevezett nagyvállalkozói (értsd: a város közismert simlisei) beépítették. Valakik megvettek egy hőerőművet az államtól, amit aztán az állam drágábban visszavásárolt (lásd még készpénztranszfer). Csak közben a hőerőmű néhány hónapos szakszerűtlen működtetése egyszer s mindenkorra elszennyezett két hegyi patakot, és kipusztította a környező élővilágot. Vagy ennek a fordítottja: kőbányát is vettek már pártközeli cégek pénzén, de aztán olcsón eladták egy rokonnak (lásd még készpénztranszfer). Amire Simicska Lajosnak annyi megjegyzése volt korábbi elvtársai körében: mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni (1993, a Fidesz kihelyezett frakcióértekezletének immár kilazult hangulatú záróaktusa a somogyaszalói éjszakában). Aztán a szemek lassan megszoknak mindent, nem csodálkozik itt már senki.

Tovább

Tovább

Tovább

A hét eseménye, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kritizálta a magyar gazdaságirányítást az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén. Fő megállapításai szerint „szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van”, és „megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja – és ez sokba kerül”. A jegybankelnök úgy látja, „helytelen a kormány válságkezelési stratégiája”. Ha ez még nem lett volna elég, azt elemezte, hogy a mostani helyzet nem egyszerűen a szomszédban zajló háború következménye. „Szembe kell nézni azzal, hogy a pénzügyi, makrogazdasági mutatóink az Európai Unióban az első-második legrosszabb helyen vannak – jelentette ki, sőt hozzátette: – Jövőre már a legrosszabb lesz, mert a 15–18 százalék között várható infláció a legmagasabb lesz az Európai Unióban. Szembe kell nézni azzal is, ha Magyarország nem változtat a gazdaságpolitikáján, ha nem hajt végre kétharmados gazdaságpolitikai fordulatot, akkor elveszíti az évtizedet, stagnálás, stagfláció következik. Ez most még visszafordítható, jövőre már nem.” Ezt mondta.

Ez mintha túlmenne azon a határon, amit úgy lehet elkönyvelni, hogy a jegybanki elnök és Varga pénzügyminiszter régóta vívott presztízscsatája. Matolcsy alapvető hibákat sorol fel, olyan mélységűeket, amelyek szerinte akár csődközeli helyzetet is előidézhetnek. Sőt, Matolcsy tudomása szerint a kormány jövőre jelentős hitelfelvételre készül. Úgy véli, több ezer milliárd forintra lenne szükség, „a 25 vagy 50 milliárd forintos energiahatékonysági programok olyanok, mintha nem lennének”.

Tovább

Tovább

Tovább

Magyarországon élek, ahol tulajdonképpen nem élhetne más, mint a miniszterelnök tágabb baráti köre meg a pályázati támogatásokat elnyerő és fölélő, valami tragikus félreértés folytán mégis nemzeti polgárságnak nevezett lumpenréteg. A kormányzati kommunikáció ugyan keservesen erőlteti azt az ideológiai tételt, miszerint minden fejlődés alapja az erős nemzeti burzsoázia, ami amúgy teoretikusan igaz, praktikusan viszont nálunk az látszik, hogy a magyar nemzeti burzsoázia a pénzt nem termeli és hozza, hanem megkapja és viszi. Nyilván az elmúlt tíz-tizenkét évben valami lecsorgott az alsó régiókban dolgozókhoz is. Hogy a szégyen nagyobb legyen, a fél ország örül ennek a nekik jutó pénznek, hiszen fogalmuk sincs arról, mennyit is kaphatnának, ha a fölöttük egymáshoz és még följebb dörgölődző, úgynevezett munkáltatók rendesen kifizetnék őket.

Ebben az országban továbbá jól ellehetnek még a békeidőben kiválóan és újabban egyre nagyobb kormányzati megbecsülésnek örvendő katona­tisztek, de pláne a további fegyveres testületek élállománya. A kormányfő legújabban készült fotóinak többségén éppen ellép a terepmintás állomány előtt, a háttérben a civil ruhába öltözött, szigorú tekintetű vezérkar. Vannak még aztán egyenruhások, például a postások, vasutasok meg a tűzoltók, de azok nem számítanak. Egy büszkén tovaszirénázó tűzoltókocsiról azt sem tudni, van-e annyi benzinjük, hogy elérjenek a tűzig.

Tovább

Tovább

Tovább

A magyar kormányfő berlini látogatása alkalmából terjedelmes interjút adott a német nyelvű Budapester Zeitungnak, amelyben többek között azt fejtegette, hogy Németországhoz képest Magyarország ma a béke és a szabadság szigete. „Németországban most liberális hegemónia uralkodik” – szemlézte a magyarorszag.hu. „Csak egy narratívának van helye a nyilvánosság előtt. Aki ettől eltér, az már nem létezik ennek a nyilvánosságnak” – állapította meg a magyar kormányfő, és hozzátette, hogy ezzel szemben Magyarországon „pluralista struktúra van a nyilvános párbeszédben”. A miniszterelnök az interjúban később odáig ment, hogy meggyőződése szerint a következő tíz-húsz évben „egyre több olyan nyugat-európai érkezik hozzánk, aki szívesebben lakna velünk, mert Magyarország biztonságos, keresztény és hagyománytudatos ország”. Orbán azt is hozzátette: biztatjuk a németeket és más nyugat-európaiakat, hogy jöjjenek hozzánk. Ezzel a prognózissal az mindenképp nagy baj, hogy 2032 igen messze van, nem beszélve 2042-ről, ilyen távlatokban bármit lehet mondani bármiféle politikusi felelősségtől mentesen. Vagy így lesz, vagy nem így lesz. A másik gond ezzel a jóslattal kapcsolatban, hogy egyelőre nem Nyugat-Európából özönlik a nép Magyarországra, hanem éppen fordítva: mind a mai napig a magyarok százezrei keresik a boldogulást, de főleg az egzisztenciális biztonságot Nyugaton, és lehet, hogy a kormányfőt ez szíven üti, de nem más miatt, hanem azért, mert jobban akarnak élni, és egyre kevésbé viselik azt a fülsértő süketelést, amit épp a magyar kormányzat mutat be országon belül, Európában és a világpolitikai porondokon egyaránt.

Tovább

Tovább

Tovább

Lapzártakor folytatódik a tanárok sztrájkja. Kedd reggeli hírek szerint a Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanárát elbocsátották. Délelőtti hírek szerint a Szent István Gimnázium diákjai sorfalat álltak, miközben figyelmeztető levelet kapott három, korábban polgári engedetlenségi akcióban részt vevő tanáruk. Időközben a kormány és a vezető párt domesztikált csatornáján megszólalt Kövér László házelnök, aki igencsak otromba rendszerezésével a tanárok tisztességes csoportját állította példaként: az idetartozó tanárokról bölcselkedve fejtegette, hogy a tisztességes pedagógusok teljesítménye nem a fizetésüktől függ. (Vagyis Kövér ezzel azt akarta mondani, hogy nincs pénz a fizetésemelésre, erre ne számítson egyetlenegy tanár se.) Nem folytatnám ezt a logikát, mert ha ezt a házelnöki gondolatfutamot megfordítjuk, akkor oda lyukadunk ki, hogy a tisztességtelen tanár teljesítménye viszont arányos a fizetésével, és ez a logikai gondolat a hülyeség még nagyobb tartományát nyitja elénk. Ez már A tanú című film Virág elvtársát idézi, aki mély meggyőződéssel magyarázta Pelikán gátőrnek, hogy az a gyanús, aki nem gyanús. Erre akkoriban egy egész világrendszert lehetett alapozni, de amint hallgatom a magyar parlament elnökét, ezt a világrendszert a vezető párt vezető emberei ma sem tartják kivitelezhetetlennek, alighanem kísérletet is tesznek rá. Gyanúsak, nem gyanúsak, tisztességesek, tisztességtelenek, ilyen egyszerű az élet, hogy pedig ki melyikek közé tartozik, azt a kor Virág elvtársai eldöntik majd.

Persze mondott mást is: „A pedagógusok béremelésére szükség van, jelenlegi bérük ahhoz a munkához és felelősséghez képest, ami terheli és kötelezi őket, nem méltányos. (...) Mivel a gyermekeink jövője múlik az oktatási rendszeren, hosszú távú stratégiai kérdésként kell szem előtt tartani, hogyan lehet az iskolarendszert és a pedagógusbéreket is olyan állapotba hozni, hogy ne legyen ok az aggodalomra.”

Tovább
Élet és Irodalom 2024