Darvasi László

Paródiák, rólunk – Tematikus próza-összeállítás

Darvasi László kollégánknak már hiányzik a szerkesztőségi élet, ezért – a teljesség igénye nélkül – megidézte az Élet és Irodalom alkotóműhelyének néhány tagját. De, hogy ő se érezze elhanyagolva magát, megkértük Király Levente írót, hogy egy Darvasi (Szív Ernő) paródiával egészítse ki a tematikus összeállítást. Így harap a posztmodern (?) kelgyó már megint enfarkába.  

Tovább

„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás

A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).

Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.


Úgy gondolta, az első útja haza fog vezetni. Már hogy haza, ezen elmosolyodott, hitetlenkedő, kényszeres mosoly volt, egészen értetlen, a következő pillanatban erős émelygés fogta el. Hányt is egy barakk tövébe, épp festették. Május volt, szinte hőség. Néhány kilót már fölszedett magára. A kórosan vékony ember nem mosolyog, az vicsorog. Ki fog jutni innen, ez már bizonyos, de lehet, hogy ott marad az arcán a halál, amíg csak él?

Kereshette volna előbb Hanna néniéket, de tartott attól, hogy őket se forgatta vissza a szerencséjük, hiába kopogtat náluk a hatalmas, visszhangzó Golopenza házban. Vagy nem hiába kopogtat, idegen arc mered rá az ajtóból, ahogy ilyenkor lenni szokott. Mit akar? Mi tetszik? Nahát, nem felejtette el az épület nevét, milyen név az, hogy Golonpenza. Senki nem tért vissza a családból. Csak őt tette vissza az újabb semmibe a keze, őt, a legbutábbat. Tömött, bőröndökkel és zsákokkal megpakolt bérkocsival utazott le a városba, afféle aprócska busz volt, ahogy a keresztények mondják, a szentlélek tartotta össze, remegett, reszketett és nyikorgott, mint az élet, túlélte a háborút, nem rekvirálták el, nyilván eldugták, rejtegették valahol, büdös volt, de zötyögött, zsúfolódtak az emberek, egy asszony kosara könyvekkel volt tele, Tolsztoj és Márai Sándor. Egy szakadt fedelű Petőfi.

Tovább

A sofőr aztán hallgatott, kidobta a csikket, egy tócsa mellett kanyarította vékony füstjét tovább, hát jó, talán. Talán csak kap visszafelé egy kis négercsókos szájhabot. Erna! Eljátssza a grófnőt, a ruhájába öltözik. A gróf úr meg ne tudja, abból méretes botrány kerekedne! Kirakta szépen a lányt a fotográfusi műterem előtt, nem szállt ki a járműből, duzzogtatta a motort, várta, hogy Erna bemenjen Zalatnai úrhoz, aki akkor is ordított, amikor csak súgni akart valami különleges indiszkréciót. Kiszállt Bézsé, flegma tartást vett föl, a kocsi oldalának dőlt. Így várakoznak a komoly sofőrök. Fél keze volt, mégis mennyi barátnő itt-ott a városban! Női hódolók! Egy félkezű sofőr! Hogy pillognak rá a lányok, illegetik magukat, kacarásznak, mint a kicsi pávák. Elég szépen, férfiasan mutat, az már igaz. Sofőrsapka, kockás zakó, finom mintás sál a nyakban, ő is néz divatfüzeteket, és máshogy ölel, ahogy a kétkezűek. Erna te kis dög, te cafka.


Mészöly 100 – Tematikus próza-összeállítás

A „Mészöly-hónapot” Bazsányi Sándor esszéjével indítottuk három hete, majd Károlyi Csaba esszéjével folytattuk a múlt héten a Feuilleton rovatban, és – bár még biztosan találkozunk majd újraolvasási kísérletekkel az Élet és Irodalomban – az emlékezést Darvasi László és Péterfy Gergely Mészölynek dedikált prózájával és Mikola Gyöngyi esszéjével zárjuk.

Tovább

Szüts Miklós: Hogyan tanítottam meg a Vojnichot festeni?
Később lett egy nagyon szerencsés napom. Reggel fél hétkor – pedig még aludt, nem volt egy korán kelő alkat – megismerkedtem Esterházy Péterrel, aztán délelőtt Kocsis Zoltánnal, fizettem neki tizenegy eszpresszót, délután pedig összefutottam Alföldi Róberttel, aki megkért, fessem át a Nemzeti Színházat. Hamarosan ki fogják rúgni, de még szeretne valami emlékezetest hagyni maga után. Akkor már dolgoztam fagiforral, komlói bányásznyállal és pezsgős aszpirinbe hintett cementporral, kérdeztem is, jó-e, ha ezeket a színeket variálom. Zöld nem lesz, nehogy már fölidegesítsen egy fűszál.

Bakos Ildikó a pizsamám zsebében megtalált egy szürke gipsz női mellet, azonnal kiadta az utamat. Még megöleltem anyukámat, és hamis, magam festette MÁV-örökjeggyel utaztam Kecskemétre, a konzervgyári ösztöndíjra. Naponta bejártam az üzembe, rugdostam az üres konzervdobozokat, amikor észrevettem egy rozsdás vasajtót, bon voyage, mon amie. Az egyik diszpécser, aki különben hasonlított a Kurtág házaspárra, rám szólt, Jóska, bazmeg, oda nem tudsz bemenni, én azért az egyik régen használt ecsetemmel kinyitottam a zárat.

Tovább

Majd vesz csokoládét, magyarázott Hanna néni, így, kisfiam, nem lehet hazajönni, micsoda lelketlenség. Mondhatna faragatlanságot is!

Ajándék nélkül, hogy gondolod berúgni az ajtót?!

Egyszer az Emil ajándék nélkül jött meg a bécsi rokonlátogatásról, egy szarházi kis hajcsat se volt nála, hát mit tettem, azt tettem, hogy nem szóltam hozzá, csitt. A nevét is elfelejtettem, hogy Emil. Semmi közeledés, semmi viszonyulás. Meddig csináltam, fiam? Addig, míg ki nem utazott újra, a Kärtner Strassén vett egy helyes kis sálat meg néhány tábla csokoládét, és már fordult is vissza. Tudod, milyen kicsi ember.

Tovább

Tovább

Erna olvasni kezdett, fél oldal, egy, hirtelen el-elakadt a szava.

Nincsen neve annak az embernek, akiről szól a történet. Milyen lehet az arca, hogyan reszel a beszéde, hogyan mozdul a keze, a lába. Hogy néz ki, szép, csúf, érdekes, nevetséges? Úgy néz ki, mint... Gál tanár? Talán úgy. Néhány papírlap zizeg mindössze. Egy novella csak. Így nevezik ezt, hogy novella. Történet. Aminek, kérem, van csattanója, anélkül nehéz lenne emlékezetessé válnia, csak mert a csattanóra mindig emlékszünk, az olyan, mint egy tréfa hangos poénja. Úgy tartják az okosok, a csattanó az, hogy lezárjuk az életnek ezt kis részletét, bizonyosan zárlat, valószínűleg temetés. Zárjad derengő, kemény gyöngybe az egészet. A csattanó az, hogy a gyöngy a földön koppan. Ami csak elgurul, hm.

Tovább

Tovább

A hatvanadik születésnapján (Parti Nagy Lajos remek és merész ötlete volt) hatvan írót kértem föl, hogy írjanak neki egy-egy mondatot. Abból szerkesztettem össze egy Esterházy-„vendégszöveget”. Nem örült neki. Nem lehet és nem is merném a gesztust az ő Ottlik-átírásához mérni (bár szerkesztői szempontból maga volt a pokol), de azt talán lehet mondani, hogy úgy nem örült, ahogy az anekdota szerint Ottlik fanyalgott a tárgyiasított Iskolát látva. Bárcsak várhatnám megint, ehhez mit szól itt.
Kiváló kollégáinkat arra kértük, ihletődjenek meg egy rövid szövegrészlettől a Harmoniából.
Esterházy Péter április 14-én lenne hetvenéves. Mi meg magunk vagyunk.

Tovább

Tíz perc lehetett a filmből, amikor áramszünet lett. Akkoriban még Rex-Balatinu tipusú géppel vetítettek. Amikor a moziteremben lekapcsolták a világítást, akárha vezényszóra történne, elszabadult a pokol. Üvöltöttek. Mindenki üvöltött, még én is, kislányhangon, sivítottam, mintha disznót ölnének. A szabadság ez volt, általában sötétben tört ki, de néhány másodpercperc után már a sorok közé világítottak a milicisták. Mindig volt belőlük vagy kettő. Kiemeltek két-három tagot, találomra. Valami tompán puffogott, gumibot. Elült a nyöszörgés, elfogytak a halk sikolyok. Aztán folytatták a vetítést, tessék. Többnyire orosz filmek futottak, az Arbaton lakó színész szenved a sztyeppén, mint Attila hun nagykán harcosa. Román aranyfiúk, olasz és francia playboyok kavarogtak Florian Bán mozijában. A tenger! Nem a Fekete, hanem a Côte d’Azur! Amikor a La strada vetítésén áramszünet lett, éppen nem voltak milicisták, és a mozigépész, Florian Bán kilépett vászon elé.

Tovább

A szállodaszobákban már régen nem lehet dohányozni. Az ablakból ráláttam a színház épületére, amely olyan volt, mintha egy dühös óriás dobálta volna egymásra a hatalmas kőkockákat. A csarnokból még mindig sétáltak ki magányos nézők, végül előtódult egy nagyobb csoport, fiatalok voltak, és önfeledtek, egymás szavába vágva vitatkoztak, éles női nevetés halt el a késő estében, és aztán csönd lett. Akkor láttam először, ezen az első, valószerűtlenül langyos estén. November volt, és mintha tavasz, kora délután még pólóban is jártak a városban. De akkor már este volt.

Tovább

Lujzát akkoriban alkalmazták a grófi udvarban szolgálatra, amikor egy vak veterán, Karl bácsi, fejjel szaladt neki egy városi nevezetességnek, amely eléggé élethűen, bár jóval tekintélyesebb formában a gróf úr csizmáját ábrázolta. Szét akarta volna verni a homlokával? Igencsak úgy tűnik. Arányos méretek, kemény szerkezet, igencsak szétbassza a fejet. Karl bácsi koponyája megreped, miközben Lujzáért jönnek, álldogál a kovácsműhely előtt egy batár, néhány cifra szolga teszi a szépet. Tudnak megjelenni. Tudnak ékes szavakkal szólni. 

Kovács, a kurva anyádat, ideadod a beteg lányt, és kész.

Nacht úr lihegett, nem szólt, pedig éppenséggel volt kalapács nála.

Petra Nacht sem szólt, de azért nyújtotta a kezét a lány után.

Szegényke.

Tovább

Tovább

A lány fölvételének idején a gróf úr már kilógatott hímtaggal járt. Lujza az első napon szembesült a jelenséggel, mégpedig egy gazdasági természetű tárgyalás alkalmával, melyet a gróf egy szomszédos tartomány megbízottjaival folytatott, nyitott sliccel jelent meg a megbeszélésen, s miközben, még mindig állva, elfogadta Lujzától az elé emelt boros poharat, a nyitott sliccen kikandikált a szerszáma. Egy afféle homokszínű bőrrel félig fedett makk. Körülbelül így hajol ki egy ablakon az ember, és mit lát. A mindenséget, természetesen. Nem lehetett eldönteni, szándékos volt-e ez a helyzet vagy csupán csak véletlen. Az új, a helyzetet szintén megtapasztaló intéző némi morfondírozás után úgy döntött, nem szól, a gróf úr a tárgyalási pozícióit kívánja megerősíteni e szokatlan viselettel, de az is lehet, mégis véletlenség esete forog fent, ahogyan például egy villámcsapás történik, miért éppen oda üt a mennykő, ahová. Vagy egy bokatörés a hepehupás úton. Miért annál a mélyedésnél, miért nem a másiknál?

Tovább

Tovább

Letette a szolgálatot, indult a kastélyból, azt mondta Bézsének, most elég, ha elszállítja a város határában árválkodó Krisztus-keresztig, tovább nem szükséges, a síneken majd átszaporázik a két saját lábával, sétálni szeretne. Bézsé Gerzson gyanakodott, nem is sétálni akar Erna, hanem biztosan találkozni. Hogy randevúja van valaki férfival, úgyhogy Erna azonnal és köntörfalazás nélkül mondja csak meg, kivel, terítse ki a lapjait. Mit terítsek ki, te hiába féltékenykedő átokfajzat, Erna váratlanul rikácsolni kezdett, majd téged terítelek ki, hát már megbocsáss, de nem elég nekem az uram makacssága, konok, kőből kikalapált feje, a szúrós boldogtalansága, az a néma örök vád, még te is azzal jössz, hogy mit szabad nekem, meg mit nem?!

Tovább

Tovább

Tovább

Olyan összevissza napok következtek. Hol jöttek a bolsevikok, hol se szó, se beszéd, elrobogtak. Az egyik este kocsi hozta vissza a kastélyba Karolinát, aki földúlt volt, a szeme kisírva. Remegett a keze, nem találta a kilincset. Aztán ivott likőrt, megkínálta Ernát is, az apjával beszélt hosszan valamit, amitől végre megnyugodott. De lehet, hogy az a legalább öt pohár likőr is segített. Biztosan összevesztek az elvtárssal. A nagyhatalmú elvtárssal.

Tovább

Igencsak tanulságos esemény volt a Magvető Café Kehlmann szeánsza, ahol jeles magyar irodalmárok azt – is – igyekeztek eldönteni, a kortárs osztrák-német nyelvű irodalomban, a nagyok, Ransmayr és Menasse, vagy a jelentékeny középgeneráció képviselői, Glavinic vagy Wolf Haas mellett- Kehlmann – világhír ide vagy oda – igazán nagy író-e. Az asztalra került pró, és kontra érv is. Nem lett egyértelmű eredményhirdetés. Egy igen, egy nem, egy tartózkodás. Kétségtelen, hogy ez az ítészi, kritikai bizonytalanság, jóllehet az író már harminc évesen érettségi tételként tündökölt az osztrák középiskolákban, és komolyan aratott a világ – Amerika!!! – slágerlistáin, hozzáteszem, nem érdemtelenül, erősen jellemző.

Tovább
Élet és Irodalom 2021