Marno János

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Nem költői, még csak nem is retorikai kérdésként nyugtalanít engem azóta, hogy megpillantottam ezt a verset: vajon miért üt meg kíméletlenebbül ebben a sötét kontextusban a „törmelék”, mint az apokalipszist megfestő „egy jó tenyérnyi törmelék / akkorra már a teremtmények arca.” metaforája? Részben bizonyára azért, mert itt, az Akváriumban szinte tapintható realitásként van jelen a víziót kiváltó modell, a depresszió poklában szenvedő nővér, részben pedig talán az a szenvtelen és magatehetetlen ambivalencia, amire a költőnek nincs költői szava. Olyan ambivalencia ez, ami kénytelenül azonosul a „halmadár” ambiguitásával, a kimondhatatlan irtózattal, s ez a kimondhatatlanság dühöt gerjeszt a költő fivérben, aki amúgy sem állt soha szilárdan két lábbal a földön. Ebben az akváriumi mélységben veszett fejsze nyele a „kutyaólak csöndjé”-nek a pátosza, paradox fenségessége is, ahogy az Apokrifbeli törmelék kozmikus mélységéből fölzengő gyászzene is puszta szitokszóvá banalizálódik az akváriumi törmelékben.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

TÉREY JÁNOS 1970–2019

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Uri Asaf: A rózsa türelme. Sco­lar Kiadó, Budapest, 2018, 128 oldal, 2450 Ft

Itt hever kinyitva előttem a legújabb kötete, A rózsa türelme, a 42. oldalon szereplő címadó versnél, amely versnek azonban nem a címe, hanem a kezdő sora szerepel a könyv címeként, a vers címe: Nem is tudták a nevem. Az irodalomban kissé járatosabb olvasó ennek a címjátéknak a hallatán azonnal asszociálhat Umberto Eco híressé vált regényére, A rózsa nevére, és persze a mindennapi szólásra: “A türelem rózsát terem”, hogy azután a vers első két sorát elolvasva eszébe juthasson Rilke halálának története is, amit közvetlenül egy rózsatövis okozta sérülés sürgetett meg.

Tovább
Élet és Irodalom 2021