► Péteri Lóránt: Gustav Mahler körút. Hét tanulmány. Kronosz Kiadó, Pécs, 2023, 208 oldal, 3500 Ft

Péteri Lóránt kötetének címe elsőrangú metafora. Ugyan ő maga az előszóban kibontja néhány elemét e metaforának, magam arra jutottam a tanulmányokat olvasva, hogy a budapesti Nagykörút sok kereszteződéssel találkozik: sugárúttal az Oktogonnál, nagy forgalmú főúttal a Nyugati téren, majd a Blaha Lujza téren, később az Üllői úttal, valamint kisebb-nagyobb keresztutcákkal (Dohány, Dob, Honvéd, Szemere, Wesselényi, Király stb.). Mármost, ha ezek a keresztutak is zeneszerzők neveit viselnék, akkor a Péteri Lóránt kötetében fontos szerepet kapó komponisták behálóznák Pest egész belső területét. S ha az egész Nagykörút Gustav Mahler nevét viselné, akkor kirajzolódna a XIX. század végi zenei élet egy igen jelentős szelete.

Nem szeretjük a rossz zenét. Ez olyan banális kijelentés, amelyet a tagadás tagadásával lehet a legjobban szemléltetni: szeretjük a rossz zenét. Ilyet nem mondunk. Azonban be kell látnunk azt is, hogy bizonytalanok a kritériumaink a rossz zenét illetően. Ha csak az úgynevezett „komoly” zene repertoárirodalmának területén maradunk, akkor egy szonátatételre mondhatjuk, hogy rossz, mert lapos, ötlettelen vagy önismétlő; egy operaária vagy egy dal lehet elviselhetetlenül szentimentális, olcsó hatásvadászatra törekvő. De ezzel együtt „rendesen” megkomponált a mű, iskolás értelemben semmi kivetnivalót nem találhatunk benne. Van eleje, közepe, vége. A formaérzékre lehet itt hivatkozni, amely meglehetősen „ködös érzék”, hiszen a formai követelmények nem az elvont, akadémikus formatan előírásaira vonatkoznak, hanem az érzékelés ama képességére, hogy a meglévő tagokat elrendezzük elménkben a zenehallgatás során. Mégis, az ilyen jól megcsinált zenemű lehet semmitmondó, üres. De nem kontár.

Nádasdy Ádám: 100 év – 100 kép – 100 gondolat, 1890–1989. Kossuth Kiadó, Budapest, 2020, 208 oldal, 5990 Ft

Ha nem is kivétel nélkül, de elvként végigvonul az albumon, hogy döntően olyan képek szerepelnek, amelyeken van ember. Ezt, mondja Nádasdy szintén az előszóban, lelkes amatőr fotós édesanyjától tanulta: „Volt egy szigorú elve: mindig legyen ember a képen (...). Személytelen képet sose csinált, de nem magyarázta el, miért. Utólag elgondolkodtam: talán az épületeket, tájakat ember nélkül üresnek, halottnak találta?” Talán igen, talán nem. Mivel a Fortepan amatőr fotók kincsestára, ezért észszerű arra gondolni, hogy az emberek legnagyobbrészt ismerőseiket, szeretteiket fényképezték le, és másodsorban kapták lencsevégre a tájakat vagy az épületeket.

Színház és zene számára elválaszthatatlan volt egymástól, azért, mert figyelmének középpontjában a zenés színház, elsősorban az opera állt. Hangszeres zenéről tudtommal nem írt semmit, noha alaposan ismerte és szerette elsősorban a XVIII. és XIX. századi repertoárt. Egyik tanulmánykötetének ez a címe: Zene és színház(Argumentum Kiadó – Lukács Archívum, 1998). A kötet belső szerkezete sokat elárul szerzőjének színházi-zenei gondolkodásáról. Az első rész a Belső színpad, a második a Külső színpad címet viseli. Az előbbi Fodor három nagyszabású színházi-zenei műértelmezése, az utóbb kritikák, visszaemlékezések gyűjteménye. S a kötet harmadik része, Con espansione címmel, valósággal „összeereszti” a belső és külső színpad világát, hogy eljusson a Fodorra általában nem jellemző személyes élményekből táplálkozó esszé műfajáig. Fodor Géza belső színpada örökös feszültségben állt a külső színpaddal. Mint született színházi embernek, belső színpadán világos elképzelése volt a dráma és az opera színreviteléről. Berendezte magának a képzeletbeli játéktért.

Wolfgang Amadé Mozart: Válogatott levelek és dokumentumok
Csehy Zoltán: Experimentum mundi
Populáris zene és államhatalom
A zenei hallás

Wolfgang Amadé Mozart levelei

Kárpáti András: Múzsák ellenfényben

Pauk György: Négy húron pendülök

Komlós Katalin: Tanulmányok a 18. századi zene történetéből

Ketten egy új könyvről - Péteri Lóránt: Mahler, a scherzo és a „kísérteties”, Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Budapest, 2015. 251 oldal, 3990 Ft

Mielőtt a partitúrához fordulna, Péteri Lóránt két nagy ívű témát jár be: az egyik a scherzo műfajtörténete, a másik a kísérteties fogalma. A műfaj a meghatározás nehézségeivel szembesíti a szerzőt. A scherzo ugyanis hibrid műfajként lepleződik le, afféle „puhatestű” műfaj, mely nélkülözi a rögzített és kodifikált formát, sőt, írásmódot. A scherzo a homályos zenei senki földjén tanyázik: képlékeny, kiismerhetetlen, funkciója problematikus, gyakran amorf. Ez a formai lebegés, meghatározatlanság az, amely Péteri szerint közel viszi a scherzót a kísérteties fogalmához.

Jens Johler: A világ hangolása

Egy barátság levelei

Nicholas Cook: Zene

Ignácz Ádám (szerk.): Műfajok, stílusok, szubkultúrák

Jan Caeyers: Beethoven. For­dította Bérczes Tibor. Typotex Ki­adó, Budapest, 2013. 618 oldal,4990 Ft

Bryan Magee: Wagner világképe

Barry Millington: Richard Wagner. Bayreuth varázslója

Dobszay László: A klasszikus periódus

Elizabeth Lunday: Híres zeneszerzők titkos élete

Márkus János: Zenei anekdoták, aforizmák és viccek

Norman Lebrecht: A komolyzene anekdotakincse

Julian Budden: Puccini

Erik Satie: Egy ütődött (én) megfigyelései

Az ÉS könyve novemberben - Fodor Géza: Mi szól a lemezen? II. kötet, Verdi és Wagner. Szerkesztette Várady Szabolcs, a diszkográfiát, a tárgy- és névmutatót összeállította Várady Éva. Typotex Kiadó, Budapest, 2012. 560 oldal, 5600 Ft

Génie oblige! A budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum kincsei. Szerkesztette Eckhardt Mária. Helikon Kiadó – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2011. 277 oldal,8990 Ft   

Oliver Sacks: Zenebolondok - Mesék a zenéről és az agyról. Fordította Bobák Orsolya