Tóth Vivien

A lakásunk egy aknára nézett, szinte mindig sötét volt. Reggel figyeltük egymást, és azon gondolkodtunk, hogy mennyit aludtunk, két órát vagy nyolcat. A feleségem hatkor kelt, odasétált az ablakhoz, kinyitotta és beleszívott a dohos levegőbe. Minek szívod, egyszer rákos leszel. Nem érem meg én azt, hogy rákos legyek. Reggelit készített a konyhában, vajas kenyeret, csak át kellett nyújtania, máris a hálóban volt a keze. Elrágtam, a fele penészes, nem szóltam, hónap vége volt. Dolgozni mentünk, elfáradtunk, hazaértünk, vacsora, néha egymáshoz értünk, beszélgetni egyre kevesebbet, villany le, sötét, alszol már? Csönd. Akkor vettem először észre, hogy valami megváltozott, amikor reggelenként az üvöltésére ébredtem. Állt az ablaknál és sikítozott, addig csinálta, amíg valaki el nem küldte a mocskos anyjába. Utána folytatta a napi rutinját, penész, rágás, este találkozunk.

Tovább

 Apám egy szombat reggel vigyorogva nyitott be a szobámba. Ásítva kérdeztem, hogy miért keltett fel ilyen korán, ma nincs iskola. Különleges nap ez a mai, dörzsölte a kezét, öltözz! Gyorsan magamra kaptam a ruháim meg a gumicsizmám. Apám türelmetlenül rángatott ki az udvarra. Már ott állt a szomszédból Józsi bácsi meg a fia, aki alig volt nálam idősebb. Előrehozzam? – kérdezte Józsi bácsi. Nem kell, majd a fiam, legyintett apám. Ide figyelj, gyerek, hozd már előre a malacodat, mutassuk meg Józsiéknak, mondta. Először nem értettem, hogy mire ez a nagy felhajtás Kucu körül, aztán megörültem, hogy mások is kíváncsiak rá. Végre eldicsekedhetek vele valakinek. Kihajtottam az ólból, a nyakára kötelet kötöttem. Megbeszéltem Kucuval, hogy jól kell viselkednie, mert vendégek vannak nálunk. Megígértem neki, hogy utána gyorsan megetetem. Büszkén vittem előre. Ez az?

Tovább

Elmúlásprózák – Tematikus próza-összeállítás

„Elmúlásprózák. Szilágyi Aladár, Tóth Vivien, Péter János és Szív Ernő írása is a halál, a véges lét magányával foglalkozik.” Ezzel az ajánlószöveggel hirdettük meg múlt héten, az Élet és Irodalom második oldalán az e heti prózarovatot. Nem tudtuk, hogy Szilágyi Aladár, vagy ahogy a szerkesztőségben mindenki hívta, Ali, barátunk, kollégánk éppen farkasszemet néz ezzel a bizonyos magánnyal. „Elmúlásprózák”, sajnos már az ő emlékére.

Tovább

Mikor újra bejött hozzám, mintha törölték volna a beszélgetést a fejéből. Évek mentek el így. Nekem meg ketyegett a biológiai órám. Féltem, hogy bedarál a nagymutató. Benyúlok a combom alá, már jó meleg a műanyag. Nyílik az ajtó, az asszisztens engem szólít, a szívem ott dobog a torkomban. Próbálom lenyelni, hogy visszakerüljön a helyére, de nem megy. Mesélem a tüneteim, közben az jár a fejemben, hogy valami baj lehet velem, mert az nem lehet, hogy egy kis élet lakik bennem. Talán rákom van. Egy daganat elzárja a méhem kijáratát, ezért nincs vérzésem. Azt sem tudom miről beszélek, de elhiszem magamnak. Felfekszem az asztalra, kedves a doktornő, nyugtat, lazuljak el. Gratulálok, ez bizony egy kisbaba. Nem daganat? Mosolyog, nem. Mutatja az ultrahangot. 18 milliméter, akkora, mint egy málna. Eszembe jut a gyümölcs édes íze.

Tovább

Áll a mentő a ház előtt, tudom, hogy hozzánk jött. Véres a járda a bejárat előtt. Hat éves koromban anyám bejelentette, hogy egyszer ki fog ugrani az erkélyről. Ezt kaptam a szülinapomra. Elég lett volna a plüss, de megfejelte egy traumával. Egész nap sírtam, fogtam a szoknyáját, hogy visszahúzzam, pedig messze volt a korláttól, a kanapén ült. Remegtem mellette, előre gyászoltam, majd másnap elfelejtettem. Sokszor felvetődött benne az ötlet, akkor is, amikor kiöntöttem a pudingot a szőnyegre. Fogta az erkélyajtó kilincsét, üvöltöttem artikulátlanul, hogy ne vegye el tőlem az anyám, kihajolt, és behozta a vödröt. Rám parancsolt, hogy halkabban legyek, a pudingot akarja felmosni. Meg volt az a másik eset, amikor apámmal kaptak össze, és kirohant az erkélyre.

Tovább

Lekaparták a nevem a postaládáról. Nem jött meg a pénz. Vagy megjött, csak a postás anyám zsebébe tette a postaláda helyett. Nehezen veszem a lépcsőfokokat, lefele húz a szégyen, amit miatta érzek. Vajon könyörög érte, vagy elég, ha megcsillan a képzelt szegénység a szemében? Működik a lift, szól utánam a szomszéd. Belépvén a lakásba, megcsap a bujkálás szaga. Nem elég nagy a konyhánk, könnyen megtalálom. Hazugságát már kitalálta, az életén töpreng, amit én csesztem el, amikor kettészakítottam vagináját. Ezt betéve tudom már, tíz éve verte belém a karácsonyfa mellett. Egyél szépen még szaloncukrot, a büdös picsádat, te kurva gyerek, hogy miattad lettem ilyen löttyedt, melyik a kedvenc ízed? A karamellás?

Tovább
Élet és Irodalom 2021