(A játszótérrel, sportrészekkel felújított Tabán)

Lehet a civilekben nyűgöt látni, de nem érdemes: ők a legjobb helyszakértők. Mint például Saly Noémi, aki a bontás előtti régi Tabán térképével segítette a főkerteseket, hiszen új fát ültetni lehetőleg az egykori udvarok helyére érdemes, nem a bontási sitthalmokra. Vagy a Zöld Tabánért csoport képviselői, a kertészmérnök végzettségű Székely Kati és Őze Ildikó: mindketten kutyások, és másokkal összefogva már évek óta maguktól is ültettek emlékfát minden elpusztult tabános kutyának.

(Amiről nem írtam 2020-ban)

Minden évben 12 építészettel foglalkozó cikket írok az ÉS-be – havonta egyet, általában a hónap első számába. Ki van már próbálva, hogy – hiába telik el közben négy hét – nem szeretek mindig ugyanonnan közelíteni. Egy sima–egy fordított: nagyra jöjjön kicsi is, legyen mindig vidék, a sok újdonság között régi, amit már 10-20 évig rágott az idő, és olyan, amin csak nekem akadt meg a szemem. És persze a választás is annyiféle: van, ami adósság, mert mindig csak későbbre halasztódik, más vészhelyzetben csúszik be, megint más csak nekem tűnik jelentősnek, aztán írás közben derül ki, hogy épp csak alagúteffektussal megy át az érdekesség/jelentékenység léc fölött. Szóval van 12 kiválasztott téma, és végtelenül sok, ami kimaradt. Hiánypótlásként jöjjön tehát most 12 olyan, amiről nem írtam 2020-ban.

(A többszörös díjnyertes Vizafogó Tagóvoda épülete a XIII. kerületben)

Egy óvoda még akkor is jó hely, ha (az épülete) rossz. A Vizafogó Tagóvoda viszont nem egyszerűen csak jó, de úgy lett szívet melengetően jó épület, hogy sem különlegesség, sem különleges költségvetés nem predesztinálta erre. Persze óvodát tervezni legalább olyan szerelemgyerek lehet, mint  templomot vagy borászatot (állítólag ezt a kettőt különösen szeretik az építészek), de a kisgyerekek világát idéző tereket mintha valami puha, női aura is kipárnázná.

(A Szent II. János Pál katolikus templom Pátyon)

A pátyi nyilvánvalóan a rendszerváltás utáni puritán-modern templomépítészet újabb kiemelkedő darabja: semmi historizálás, semmi cicoma, az időtálló téglából Gutowskiék mégis olyan templomot teremtettek, ami Nagy Tamás dunaújvárosi vagy gödöllői templomát éppúgy megidézi, mint a pannonhalmi bencés bazilika John Pawson-féle áramvonalasítását vagy éppen az egykori mester, Ekler Dezső ellipszisformáit.

(A 80 éves Bán Ferencről és az 5 éves Vision Towers irodaházról)

Bán Ferenc különleges helyet foglal el az elmúlt fél évszázad hazai építészetében. Sok épülete nem épült meg (igaz, harmincévesen, nagy fővárosi irodák ellenében tervezhette meg a kor magyar építészetének másik emblematikus épületét, az 1981-ben átadott és nemrég felújított nyíregyházi művelődési központot), de egészen más a hivatalos díjak övezte ismertség, meg az, ha meglévő épületei és az ő vidéki gerilla harcmodora fiatal építészek és mesteriskolások tucatjait vonzotta mindig magához.

(A Millenáris Park újabb része a Széllkapuval Budán)

Működik tehát itt, a közepén állva az elvarázslás? Működik. És az igazi varázslat hatása alatt sosem a forintszámlálóra figyelünk. Pedig a különleges parkintimitásnak azért itt-ott más ára is volt – és nem csak a ráfordított százmilliók tükrében nézve. Az a szinte mellékes követelmény például, hogy a park éjszakára bezárható legyen (hasonlóan a Millenáris korábbi évtizedeihez – ja, és a park változatlanul maradt határozottan nem kutyabarát!), építészeti főszereplővé vált, hiszen a Margit körút és a Kis Rókus utca felől méretes betonfal veszi körül. Számomra maga a többszintes névadó építmény, a fémszerkezetes Széllkapu is a Kedves Hiábavalóság emlékműve, hiszen nagyon nem vezet sehová – csak az autós átmenő forgalmat volt hivatott áthidalni –, mégis inkább kedves, mint riasztó emlékmű ez.

(A Győri Nemzeti Színházról)

De vegyük sorra a polgármester érveit is. Az első szerint az épület ormótlan, ami tipikusan laikus és esztétizáló – és mint ilyen erősen véleményes – érv: egyrészt nem veszi figyelembe, hogy a színház jellegzetes síugrósánc sziluettjét nem a tervezői ihlet formálta ilyenné, hanem a szükségszerűség. Akkor is spórolni kellett, ezért egy Szlovákiában akkor elterjedt, kábeles felfüggesztést választottak (lásd drótkötélpályák) a színház  79 méter fesztávú tetőszerkezetéhez, hiszen annak egy gigantikus magasságú zsinórpadlást is magában kellett foglalnia.

Ferkai András: Modern házak és lakóik
Saly Noémi: Micsoda népek...
Dányádi Sára: Belvárosi növényvilág
Rajk László A tér tágassága

(A PPKE kiürülő piliscsabai kampusza)

25 év után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elhagyja Piliscsabát, és véglegesen a pesti Palota-negyedbe teszi át székhelyét. Nagyjából párhuzamosan azzal, hogy a Természettudományi Múzeumot sitty-sutty, éppen Debrecenbe telepítenék (kell az a Ludovika, teljesen) az 1994-ben átadott piliscsabai kampusz Budapesttől 24 kilométerre és  egyórányi vonatútra  mégis csak túl messzinek bizonyult, ez szerintem már a hallgatói jelentkezések számát is befolyásolhatta.

(45 éve indult a tulipános vita az ÉS-ben)

45 évvel ezelőtt dübörgött az ÉS-ben az úgynevezett paksi tulipános vita. Az idő pedig könyörtelenül ledarálja és betemeti a korabeli illúziókat – különösen, ha azok némiképp még hamisak is voltak. Ahogy a nagyjából vele egyidős Kertész Ákos-regény, a Makra címszereplőjének szerelme, Vali mondta: az idő irreverzibilis folyamat, tehát ami egyszer megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni többé, azon értelmes ember nem rágódik tovább. 

(Az idei Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának nyertes pályázata)

Az Építészeti Biennálé magyar pavilonjában tehát – a halasztás szerint – augusztus végén csupa kelet-európai, posztkommunista országokban dolgozó fiatal építészirodák állítják majd ki, mit gondoltak a felsorolt budapesti épületekről. Lesz geg és alapos áttervezés, komolyan vett funkcióváltás és látványos installáció: hogyan lehet komolyan (vagy félkomolyan) venni ma a hazai szocmodern építészet örökségtotemjeit, illetve aktuális módszerekkel beleépíteni a mába.

(50 éves az óbudai Faluház)

Ez a szép, kerek évforduló sok mindent eszébe juttat az embernek, például azt, hogy akkoriban nagyjából 30-40 évre tervezték ezeket a panelházakat, meg mennyire más volt a kor és abban a korban a lakáshiány. És mennyi jövőre vonatkozó tévedést, mennyi fordulatot, mennyi véletlent hozott ez az 50 év.

(A Liget-projekt 10 éve)

Mi tetszik Orbán Viktornak? Tényleg akarják ezt, vagy csak kommunikációs kutyacsontként tartják fenn? Van elég pénz? Vagy van elég pénz, ha a Várból kell kiköltöztetni? A Liget-projektet illetően aztán évekre beállnak a dolgok: ligetvédők sátrakkal, kontra a győzködés magasfokon pörgő píár bullshitje, időnként néhány hevesebb biztonsági őr. Több lesz a zöld, mi nem vágunk ki fákat… ja, mégis. Akkor inkább átültetünk, mindegy mennyiért, de gyorsan, mert kell az eredmény.

De mi van, ha tévedünk, neveket cserélünk fel, írunk le rosszul… Sallangmentesebb leszek: a pillanat később múló hatása alatt hülyeséget írunk. Persze ez a hülyeség is relatív, hiszen úgy talán pontosabb, ha pillanatnyi nézőpontunk ott, akkor még nem vett vagy vehetett figyelembe más nézőpontokat, leírva viszont már megmásíthatatlanul állandó marad. Ez meg persze máris mentegetőzés.  

(A kortárs koreai építészet kozmopolita arca című kiállítás és az új Koreai Kulturális Központ – ingyenes, de 2019. december 16. és 2020. január 1. között szünetel!)

És mi az alany? Hangsúlyosan a kortárs építészet (a kiállítás pontos címe: A kortárs koreai építészet kozmopolita arca), tehát nincsenek bukolikus ligetektől övezett, szép, régi pagodák – és megúszós – időtlen harmóniákat sugalló múltbeliség, csak a brutális ma. Egymásra licitáló toronyházak erdeje látszik például Dongdaemunban (ez a főváros egyszerre történelmi és trendi – modern negyede), ahová középre azért még beszuszakolták a Zaha Hadid Arhitects Dongdaemun Design Plazáját (DDT).

 (Az új Nemzetközi Iskola épülete Debrecenben)

Többszörös konkrét és szimbolikus határterületen járunk: egy (elit) magániskola közpénzből, a civil kívülállók tekintetétől jó távol, egy kertes külvárosban, a kerítésen túl pedig már tényleg a naturás erdő kezdődik. Ha mindezeket osztjuk/szorozzuk és az épület nyelvére próbáljuk lefordítani, legfeljebb annyi marad, hogy azért volt elég pénz erre a beépített ötvenezer négyzetméterre.

(A MOME új campusa a budai Zugligeti úton)

Először jöjjenek a nagy szavak: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új campusa jelenleg alighanem az ország legnagyobb kreatívipari beruházása. Dupla annyi oktatási helyszín, ötször több közösségi tér, háromszor annyi a műhelymunkára és még több kutatásokra. A hangzatosságból mondjuk némileg visszavesz, ha ismertük az utóbbi évtizedekre jellemző kínos helyszűkét, de most azért tényleg európai szintű és összetettségű campus született.

(Két emlékhely Olaszliszkán)

Ha továbbmegyünk a Kossuth Lajos út alvégi szakaszán, néhány száz méterre áll Szögi Lajos emlékműve. Alkotója nem ismert, az is lehet, több tételben készült, mert a betonalap, a kopjafa, körülötte a fémkerítés és a kőből faradott, kihajtott könyv igazi spontán emlékmű – kissé sírköves, kissé olyan, amilyeneket az utak mellett helyeznek el a balesetben elhunytak rokonai. De most az ízlés regiszterei semmit nem számítanak, mert minden részlete súlyosan üt, a temetői évszámpár, a néhai tanár derűs nézése a fényképén éppúgy, mint a napnak kitett színes fotó enyhe fakulása. Kiszáradtak a kisebb koszorúk és a kopjafára kötött szalagok is.

(A Hello Wood Építész Mustra 2019-es faépítményei Tokaj–Hegyalján)

Egyik oldalról jön a hely és a hagyományok ismerete, másik oldalról az Y generáció speciális nézőpontja. Mert ha rögtön fejest ugrunk is a konkrétumok közé, nyilván nincs az az élő egyetemista, aki rátalált volt például a Tolcsva külterületén, a susnyásban lévő Tilalmasra. Itt valaha egy valószerűtlen parasztfürdő működött, afféle helyi mini vigalmi negyed a még álló fürdőházzal és félig összeomlott épületekkel. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatói és tanárai csak az első lépést tették meg a Tilalmas-fürdő megújításához – a folytatás majd helyi erőből és a jövőben várható.