Weiss János

Szénási Sándor: Szabadság, elvtársak! 30 éves a rendszerváltás. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2020, 194 oldal, 3600 Ft

A mindenkit foglalkoztató nagy kérdés azonban az, hogyan jutottunk el idáig, a mába: hogyan kerülhetett sor a rendszerváltás „kifordulására” vagy megtagadására? Ha az interjúk alapján ennek történetét kellene elmesélnem, talán az alábbi három idézetet használnám sarokpontként. Elek István arról számol be, hogyan került sor Csurka István megerősödésére az egykori MDF-en belül: „A társadalmi elégedetlenséget és a saját táborunk rossz hangulatát érzékelve kezdett el […] egyre gyakrabban visszanyúlni ahhoz a hagyományhoz, amit feltehetően még az apjától örökölt, és amit én plebejus radikalizmusnak nevezek. Ez a gondolkodásmód a két háború között működő szélsőjobboldalnak nagyon sok érvét, állítását felszívta magába […].” (115.)

Tovább

Richard Wagner: Válogatott el­mé­leti írások. Válogatta és az utó­szót írta Csobó Péter György, for­dí­totta Csobó Péter György és Fejérvári Boldizsár. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2020, 264 oldal, 3590 Ft

A mostani könyvnek csak a horizontján jelenik meg az alkotás és az alkotó. Mindenesetre az elméletnek még lenne egy fontos lépése, amely az alkotót a közönséggel köti össze. „A géniuszt a világgal való első érintkezése arra kényszeríti, hogy önmagát eltakarja. A szabály ez: a publikum mulatni akar, próbáld meg e mulatság örve alatt elfogadtatni velük művészetedet.” (Művészet és forradalom, 222.) Mindezen végig kellett mennie, hogy Wagner elmondhassa: elméletalkotóként is muzsikussá vált. (I.m. 15.) Erről a muzsikusról mondta nemrég valaki: „egy borzalmas zseni”. (Mosche Zuckermann: Wagner, ein ewig deutsches Ärgernis.)

Tovább

Popovics Zoltán és Széchényi Endre (szerk.): Esztétika – történelem – hermeneutika. Tanulmányok Kisbali László emlékére. L’Harmattan Kiadó, Budapest 2019, 266 oldal, 2290 Ft

Kisbali László a XX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben a magyar filozófiai élet legendás alakja volt. „Hírnevét, kollégáira és tanítványaira gyakorolt számottevő hatását [nem] híres könyveivel, hanem legendás egyetemi előadásaival vívta ki.” (7.) Szűkebb kutatási területe a felvilágosodás és Kant filozófiája volt. Erről mindent tudott. És mégis: a művek és a doktori értekezés valahogy nem készült el. „Súlyosan depressziós alkat volt, amin csak rontott, hogy képtelen volt munkáit bevégezni. Hiszen belátható, a szövegek lábjegyzeteinek patologikus ismerni akarása már két-három könyv után is a végtelenhez tartó exponenciális növekedést idéz elő.” (Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni, Magvető, 2019. 107.)

Tovább

Balázs Zoltán – Molnár Csaba: Irányzatok a magyar politikai gondolkodásban. Jelen és múlt. Osiris Kiadó, Budapest, 2020, 374 oldal, 3980 Ft

A könyvvel a legnagyobb (átfogó) problémám a rendszerváltás implicit megítélése: ez a szerzők számára a politikai gondolkodás pluralitását és kontinuitásának helyreállítását jelenti. Így most végre itt van (itt lehet) az, ami már mindig is volt. És ez jó így. A rendszerváltás azonban legeslegelső sorban (ha ezt szabad ilyen röviden kimondani) az ország fejlődésének nyugati pályára állítását jelentette volna. Erről írta Vajda Mihály: „[Vannak tényezők], amelyek jelentősen hátráltathatják, de hitem szerint megakadályozni nem tudják valamifajta – nyilván nem a leggazdagabbak közé tartozó – jóléti társadalom kialakulását.” (A történelem vége?, Századvég, 1992. 103.) Ez a történelmi folyamat azonban jó tíz év után akadozni kezdett, majd húsz év után másfelé fordult. Tamás Gáspár Miklós már 1992-ben „a kelet-európai változásokat kiváltó liberális eszmék válságáról” beszélt. (Beszélő, 1992. május 2. 26.) Takáts József pedig megállapítja, hogy rendszerváltásban meghatározó szerepet játszó liberális eszmék „inspirálója nem a magyar liberális hagyomány volt” (i.m. 148.), így hiányoztak a beágyazódásának feltételei. És így kerülhetett újra elő „az 1945 előtt használt jobboldali radikális nyelv”. (Uo.) És most itt van.

Tovább

Ketten egy új könyvről – Spiró György: Malaccal teljes éveink. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2499 Ft

A középosztály látja az alatta tátongó szakadékot, tudja, hogy van vesztenivalója, és szorong. Ezért ki van éhezve a populista ideológiákra és az archaizáló magyarázatokra. Itt a kontextus nemzetközivé tágul, miközben megállunk az előtt a nagyon fontos kérdés előtt, hogy a XXI. század második évtizedében Magyarországon hogyan kerülhetett sor a horthysta és a kádárista ideológia „sikeres és nagyszabású” szintézisére.

Ötven év szomorú története. Egy generáció perspektívájából elbeszélve. A mai fiatalok csak bizakodhatnak benne: „csak [újabb ötven év múlva] ne ez a dal legyen”. (Cseh Tamás – Bereményi Géza: Tíz év múlva.)

Tovább

Borsi-Kálmán Béla: Az aranycsapat és ami utána következik. Kortárs Kiadó, Budapest, 2019, 509 oldal, 8000 Ft

Egy jó fél évtizeddel később Esterházy Péter (a Termelési-regényben) már azt állítja, hogy ez a beszédmód maga is a válság része: Végh Antalnak sem sikerült elkerülnie a sportújságírás zsargonját. És talán hozzátenné: a leginkább a sportújságírásban lehet érezni a szocializmus általános nyelvrongáló hatását. De akkor hogyan beszéljünk a fociról? Először is engedjük el az eredményességre való orientációt. „A hármas – elkapkodott – bírói sípszó véget vetett a döntőnek. Valaki nyert. A közönség tetemes hányada hazafelé indult […].” Az eredmény már nem érdekes, a foci már csak az életforma elemeként vagy alakítójaként érdemel némi figyelmet. Eljött a kijózanodás ideje, és most következik egyfajta nyelvtisztítás.

Tovább

Az ÉS könyve áprilisban – Nádas Péter: Leni sír. Válogatott esszék, I. kötet. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 483 oldal, 4499 Ft

Nádas politikai gondolkodásának kiinduló pontja az 1992-ben megjelent Párbeszéd című kötet, amely 1989-ben készült beszélgetéseket tartalmaz. A könyvben Richard Swartz és Nádas beszélgetnek egymással. „Ha […] annak a változásnak, amely Európa keleti felén most elindult, van valamilyen esélye, akkor szükségszerűen el fogunk jutni egy olyan pontra, ahol éppen e kétféle tartásnak, életfelfogásnak és élettechnikának kell egymással szembesülnie. Akár élesen konfrontálódnia.” (Párbeszéd, 122.) Ez Swartz szólama, ő a konfrontálódásban, a kibeszélésben hisz, Nádas viszont azt szeretné, ha a keleti tartás hozzá tudna igazodni a nyugatihoz. 1992-ben Vajda Mihály még ezt írta: „[Vannak tényezők, amelyek] jelentősen hátráltathatják, de hitem szerint megakadályozni nem tudják valamifajta […] jóléti társadalom kialakulását. – Szabadságra ítéltettünk? Remélem.” (A történelem vége?, Századvég Kiadó, 1992, 103.)

Tovább

Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni. Tények és tanúk so­ro­zat, Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2019, 292 oldal, 4499 Ft

A kötetben szerepel portré festőről, kritikusról, kiadóról, művészettörténészről, egyetemi oktatóról, de a legtöbbjük mégis csak íróról vagy költőről szól. Közülük egyesek közelebb, mások távolabb álltak a szerzőtől; ezért is van különös súlya a „barát” szó szigorú és takarékos használatának. A portrék ugyanakkor sohasem sablonosak: az arcképek hitelességét néha a szeretetteljes ábrázolás, néha a kegyetlen őszinteség adja. Egyszer személyesebbek, máskor rövid mű-elemzéseket is tartalmaznak. Nagyon érdekes lenne ebből a szempontból összevetni a Tandori- és a Petri-portrét.  „Tandori a Weöres – Pilinszky – Nemes Nagy Ágnes – Juhász – Nagy László-korszak utáni nemzedék legnagyobb költője volt.” És nem Petri? – kérdezhetnénk. Petri egyik, a szerzőnek címzett dedikációja így szól: „Radnóti Sándornak, aki ráébresztett arra, hogy milyen nagy költő vagyok.” (197.) Nem, ebben a kötetben nem, a Petriről szóló írás ugyanis annyira személyes hangvételű, hogy költőként való értékelése föl sem merül.

Tovább

Musonius Rufus és Sztoikus Hieroklész töredékei – Kebész táblaképe. Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Steiger Kornél, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 160 oldal, 2800 Ft

Kezdjük onnan, hogy a sztoicizmus történetében a Kr. u. 1. században az etikai-egzisztenciális kérdések előtérbe kerültek a többi filozófiai diszciplínával (a fizikával és a logikával) szemben. Az etika pedig az egyes ember jól-létével foglalkozik, vagy másképp: a jó élet feltételeivel. Talán mindannyian föl tudjuk sorolni a jól ismert patenteket: a jó életet nem a külső tárgyak, nem a gazdagság és nem a hírnév, hanem a lelki béke vagy kiegyensúlyozottság biztosíthatja. Ehhez pedig bölcsességre, bátorságra és önmérsékletre van szükség. A recenzeált kötet éppen ebbe a korba, az úgynevezett „császárkorba” kalauzol minket. Méghozzá három nagyon különböző szöveggel.

Tovább

Albrecht Wellmer: Esszé a zenéről és a nyelvről. Fordította Csobó Pé­­ter. Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Bu­­dapest, 2019, 400 oldal, 4990 Ft

A könyv elsősorban Adornóval dialogizál – azt keresi, hogy Adorno után hogyan lehetséges a zeneesztétika; ezért a szerző különböző előadásokban és tanulmányokban többször is szembenézett az adornói koncepció korlátaival és vakfoltjaival. Talán pontosabb lenne elfogultságokról beszélni: mereven elutasítja a könnyűzenét (a dzsesszben például nem hajlandó meglátni a tiltakozási potenciálokat), és mintha előítéletesen tekintene a XX. század számos nagy zeneszerzőjére (Sztravinszkijra, Hindemithre stb.). Wellmer könyvében is vannak preferenciák, de ilyen típusú elfogultságok nincsenek. A legszebb dicséretet a könyvről talán Georg Mohr fogalmazta meg: „Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez fontos könyv, egy fontos témában, amely a megfelelő pillanatban jelent meg. A szerző nem csak azzal gyakorol ránk nagy hatást, hogy milyen átfogóan és szuverén módon ismeri Adorno zenefilozófiai reflexióit, hanem azzal is, hogy micsoda hatalmas ismeretei vannak a »klasszikus zenéről«, Bachtól napjainkig.” (Deutsche Zeitschrift für Philosophie 2010/4. 649.)

Tovább

Kálmán C. György: „Dehogyis terem citromfán”. Irodalomelméleti írások. Balassi Kiadó, Budapest, 2019, 238 oldal, 2600 Ft

Kétségtelen, hogy a tanulmányokon érezhető az alkalmi megszólalások könnyedsége és spontaneitása. De az elemzések ettől még az elmúlt évtizedek legsúlyosabb irodalomelméleti problémáival (is) foglalkoznak. Én azt mondanám, hogy a tanulmányokat nem az operettszerűség jellemzi, hanem inkább a kérdések burjánzása (amit a szerző is említ). „Amin nem – vagy alig – tudtam változtatni, az a kérdések mértéktelenül túltengő száma; ezek sokszor »költői« [...] kérdések, de sokszor valódi dilemmákat fogalmaznak meg.” (9.) Adorno elemzéseit követve azt mondanám, hogy a könnyű műfajok, így az operett, nem szeretik a kérdéseket. Fogadjuk el, hogy a sztenderdek alkotják a tömegkultúra meghatározó elemeit. („A sztenderdek eredetileg a fogyasztók szükségleteiből jöttek létre: ezért akceptálják őket minden ellenállás nélkül.” (Adorno: Gesammelte Schriften, 3. 142.) És ha igaz, hogy bennük a „manipuláció és a visszaható szükségletek” egyetlen körré fonódnak össze, akkor mondhatjuk, hogy a sztenderdek azt sugallják, hogy már mindig is mindenre meg vannak a válaszaink.

Tovább

Bacsó Béla: Kép és szó. Filozófiai és művészetelméleti írások, Kijárat Kiadó, Budapest, 2019, 212 oldal, 3000 Ft

A tanulmányokban közös a mindig meglepő oldalági pillantás, amely hatalmas ismeretanyaggal, nagyon hatékonyan tud kimozdítani, kibillenteni már bevált értelmezéseket, előítéletessé merevedett megközelítéseket, kanonizált interpretációkat.

Ez a kötet biztosan nem átolvasásra, átfutásra készült, minden olvasójától nagy-nagy koncentrációt követel. De megéri. A kötetben számos olyan tanulmány van, amelynek súlya, gondolati sűrűsége egy önálló kötettel (ha nem egy fél könyvespolcnyi irodaloméval) vetekszik. Én most négy tanulmányt szeretnék kiemelni, kötelező hivatkozásokként és államvizsga-tételekként ajánlva őket.

Tovább

Krausz Tamás–Szigeti Péter (szerk.): Lukács György és Mé­szá­ros István. Filozófiai útkeresés – levelezésük tükrében. Eszmélet Alapítvány, Budapest, 2019, 121 oldal, 990 Ft

A levelekben nyoma sincs semmiféle nyílt vagy rejtett kritikának. A tőkén túl című 1995-ben megjelent művének második kötetében azonban – csaknem negyed századdal Lukács halála után – Mészáros már élesen elhatárolódik a mestertől: „A probléma azzal volt, hogy Lukács bensőségesen elsajátította a posztrevolúciós fejlődés alapvető kényszerűségeit, nem pedig azzal, hogy holmi opportunizmussal személyesen alkalmazkodott volna a párt irányvonalához.” A különbségtevés finom, de a lényeg mégis csak ez: miközben Lukács az igazi marxista filozófia lehetőségeit kereste, belesüllyedt az 56-os forradalom utáni szituáció kényszereibe és megalkuvásaiba. Ez volt az otthonmaradás ára, mondhatná Mészáros, és Lukács most tényleg mérges lehetne.

Tovább

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése, avagy görögség és pesszimizmus. Fordította Kurdi Imre, Tatár Sándor, szerkesztette Isztray Simon. Szenzár Kiadó, Bu­­dapest, 2019, 268 oldal, 3499 Ft

Ez a kötet ugyanakkor jóval gazdagabb, mint a korábbi kiadások, méghozzá azáltal, hogy tartalmazza Nietzsche a témához kapcsolódó négy dolgozatát (Tatár Sándor igen szép fordításában). Isztray Simon utószavából megtudjuk, hogy fölmerült Nietzsche fontosabb előtanulmányainak közlése. (Ezek közül talán a legjelentősebb A dionüszoszi világszemlélet, amelyet Nietzsche Cosima Wagnernek ajándékozott. Lásd: Attraktor Kiadó, 2019.) De aztán a kötet készítői mégis inkább úgy döntöttek, hogy a hátrahagyott írásokból közölnek egy csokorra valót; kétségtelen ugyanis, hogy a mű kontextualizálását tekintve, ezek sokkal nagyobb segítségünkre vannak.

Tovább

Radnóti Sándor: A süketnéma Isten és más bírálatok
Martin Buber: Istenfogyatkozás
Borbély Gábor: A lehetetlen másolatai

Esterházy Péter–Nádler István: Hét utolsó szó

Tovább

Tovább

Gábor György: Nem félsz book. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2018, 239 oldal, 3590 Ft

A könyv nagy érdeme, hogy a félelemmel vívott küzdelem számára talált megfelelő formai konstrukciót. Eredetileg persze nem is könyvről van szó, hanem blogbejegyzésekről, amelyek 2015 októbere és 2018 októbere között születtek. A bejegyzések punktuálisak, alkalmakhoz kötődnek, de mindig nagyon szellemesek és lényegre törőek. A félelem elkerülésének bázisa a fölény megkonstruálásán keresztül jön létre.

Tovább

Tőzsér János: Az igazság pillanatai. Esszé a filozófiai megismerés sikertelenségéről. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 375 oldal, 3990 Ft

Először is próbáljuk rögzíteni az elemzés nézőpontját: általában az analitikus filozófia tekinti a filozófiát episztémikus vállalkozásnak. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy az egész koncepció Carnap metafizika-kritikáját próbálja átvinni a filozófia történetére. Carnap híres tanulmányában (A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül) a metafizikai állításokat egyszerűen értelmetlennek nyilvánította; szerinte egy logikai elemzéssel meg lehet mutatni, hogy a metafizikai állítások mind puszta „látszatállítások”. (A Bécsi Kör filozófiája, 62-63.) Tőzsér a kifejezésmódot kicsit finomítja: episztémikusan nem bizonyított és nem bizonyítható állításokról beszél. Ugyanakkor az elemzések tisztességességét mutatja, hogy a szerző ezt a diagnózist magára az analitikus tradícióra is vonatkoztatja.

Tovább

Borsi-Kálmán Béla: Pszeudo fociesszék. Széljegyzetek a futball, a politika és az irodalom határvidékéről. L’Harmattan Kiadó–Uránia Ismeretterjesztő Alap, Budapest, 2018, 228 oldal, 2700 Ft

A könyv legizgalmasabb része az Esterházy Péterről szóló hosszú esszé: „Esterházy Péterrel »éveket töltöttünk együtt futballpályán«.” (165.) Előbb a GALAMBOM FC nevű csapatban, majd az ÉS kispályás válogatottjában. Mit lehetett tanulni Esterházytól mint játékostárstól? Amikor a szerző először látta: „feltűnt nekem egy nagyorrú, viszonylag hosszú, jókötésű srác, aki boszorkányos ügyességgel s elképesztően gyorsan [...] kergette a labdát, s közben be nem állt a szája [...]. Átvillant az agyamon: de jól játszik ez a »zsidó fiú«.” (166-167.) Aztán nem sokkal később hallja, amint egy néző a szomszédjának mondja: „az ott egy gróf”. Borsi-Kálmán elszégyelli magát, mert rosszul hajtotta végre a hozzárendelést.

Tovább

Thomka Beáta: Re­gény­ta­pasz­ta­lat. Korélmény, hovatar­tozás, nyelvváltás, Kijárat Kiadó, Budapest, 2018, 264 oldal, 3200 Ft

Thomka Beáta új könyvében abból a megfigyelésből indul ki, hogy a regényirodalom történetében az ezredforduló körül nagy változásra került sor. (Létrejött egy új világ megalkotásának igénye.) A globalizációs folyamatok, a háborúk, az üldözések és az emigrációk eredményeként a kis kultúrákból érkező szerzők a nemzetközi irodalmi nyilvánosság szereplőivé válnak, abban szólalnak meg, abban próbálják kifejezni a maguk (és őseik) tapasztalatait. „A kettős kötődésű alkotóknál a származás régiójához, kultúrájához, hagyományához és az anyanyelvhez fűződő viszony kibővül a szerzett kultúra és társadalmi közeg tapasztalataival. Az eltávozás otthonról emlékezetlétesítésre, a korélmény és a nemzedéki tapasztalat átmentésére, az önazonosság reflektálására, a múlthoz való viszony újraértelmezésére készteti a kivándorlót.” (127.) Ezek lesznek az új regényirodalmi korszak legalapvetőbb vonásai.

Tovább
Élet és Irodalom 2020