Várkonyi Benedek

Báthori Csaba eddig verseket, esszéket írt, és rendületlenül fordított. Most, hatvannégy évesen olyan könyvvel jött elő, amellyel csak nyolcvanon túl szoktak, és azt is csak kevesen. Az a címe: Szó szerint minden; ezerkétszáz oldal, benne az élete, a világirodalom, a múlt, miközben saját koráról – a miénkről – eléggé szigorú hangon beszél. Mert ez interjúkönyv, de ha más szögből nézzük – akár a trükkös rajzokat –, akkor óriási méretű esszét látunk.

Tovább

Tovább

Vannak regények, amelyeknek saját léte is külön regény. Sorsuk van, néha hányattatáson mennek keresztül, máskor meg a csúcsra érnek. Ez a hullámzás biztosan független az író szándékától, aki állandóan a csúcson szeretné látni alkotását. A regény életébe persze beépül a szerzőé is, különösen akkor, ha az negyvennégy éves korában meghal. Francis Scott Fitzgerald 1924-ben megírta A nagy Gatsby című regényét. A nevezetes jazzkorszak világa ez, amely azóta már nosztalgiává távolodott Amerikában és Európában is. Különös, hogy e műnek most egyszerre három fordítása is „él”; a legutóbbi az Európa Könyvkiadónál jelent meg, és Wertheimer Gábor munkája.

Tovább

Tovább

Száz esztendő korszerűség – ez tiszteletet érdemel. Még akkor is, ha a művészetben a tisztelet kétes dolog, elvégre az újonnan jövők éppenséggel sokszor tiszteletlenül bántak az elődökkel. Alkotásaikat lenézték, esetleg nevettek rajtuk, vagy azt gondolták, szakítani kell a múltjukkal, mert csakis így lehet új utakra indulni. Száz éven át korszerűnek maradni nagy teljesítmény, kivált, ha a mesterekben és növendékekben nem is volt ilyen szándék. Mert nem szándékkal alkottak; nem a hatás érdekelte őket, hanem az anyag, amellyel dolgoztak. Nem kifelé néztek, és nem azt figyelték, mi a kelendő, hanem energiákkal teli izgatott lelkük diktált. Mertek kísérletezni, ahogyan a gyerek is próbálgatja az újat, az ismeretlent. Ezért is tudtak évtizedekkel előre korszerűek lenni, hogy azután egy évszázadon át művészek maradjanak.

Csakhogy a Bauhaus, ez a bonyolult fogalom nem tisztán művészet. Mert az intézmény legelőször is iskola volt, nemzedékszervező, hogy újat hozzon, és új művészetre neveljen. Ahogyan Walter Gropius, a Bauhaus szíve írta egy levélben: „bel- és külföldről özönlöttek a fiatalok, és nem azért, hogy funkcionális lámpákat tervezzenek, hanem hogy részeivé legyenek egy közösségnek, amely az új embert készül megteremteni, új környezetével együtt”. A nagy háború végével újra indult a világ, de az a kor mégiscsak jó volt arra, hogy lendületet kapjon az élet, hogy új dolgokkal lehessen előrukkolni. Halottakkal és válsággal teli idő volt ez, ám fölbukkantak a korszerűsítők, hogy Weimar reményteli légkörében olyannal jöjjenek elő, ami korábban még nem volt.

Tovább

Péter Nádas: Almanach. For­dí­totta Marc Martin, Phébus Kiadó, Paris, 2019, 336 oldal, 22 €

Arra számítunk, hogy ama elegáns növénygyűjtemények egy darabjával találkozunk, amelyekben az írók megfigyeléseket, gondolatokat, ízeket szoktak összegyűjteni; ezeket az olvasó szívesen veti egybe saját tapasztalataival. De az Évkönyv egészen más, még ha bizonyos értelemben ez is engedelmeskedik a műfaj szabályainak. Benne vannak a munkák és napok; a meg nem érkező tél, a kert ápolása, a fukszia dugványa, a kaszálás – oly nehéz – művészete, a kerti gép vásárlása, beszélgetés a szomszéddal. [...] A szabadságról és a hatalomról, a behódolásról szóló feltárás a legkeményebb oldalak forrásául szolgál. Nádas Péter a nyolcvanas évek végének fordulóján ír. Magyarországról 1989 novembere előtt kezdett fölemelkedni a vasfüggöny. Az események nem jelennek meg, de természetesen inspirálják azt a filozófiát, amely kitérőket tesz Titus Livius és a római birodalom felé. A legkonkrétabb, legregényszerűbb részek fölidézik az író emlékeit, a gyermekkorát, „a kommunista terror” alatti szerelmeit. Sőt, a mű elején az évkönyv elindításához nyilvánvalóan azért nyit új füzetet, hogy „hozzáférjen az emlékeihez”, és nem azért, mert az az „utolsó, képzeletbeli menedék”. [...] Az, ami az emberek között történik – akik megismerkednek és találkoznak –, foglalkoztatja a regényírót. Ám az is nehéz, hogy leírja azokat a szálakat, amelyek közte és egy ismeretlen között szövődnek.

(Claire Devarrieux: Nádas Péter szabad alakzatokban. Libération, 2019. május 17.)

Tovább

Gazdaságtörténészként dolgozott, de ezt a tudományt szerinte nem nagyon becsülték Amerikában. Ezért ment hosszú időre Németországba. A gazdaságot nem számok halmazaként látja, hanem inkább olyan világfolyamként, amely hatással van az emberi élet minden területére, a hosszára, sőt az ember magasságára is. Ma Amerikában élő nyugdíjas, de le nem venné a szemét az ottani gazdaságról, amely „még sok problémát fog okozni az emberiségnek”. Nemrégiben a Magyar Tudományos Akadémián előadást tartott A trumpizmus diadalának gazdaságtörténete címmel. Vérbeli pesszimista, bár a szavaiból az derül ki, hogy erre alapos oka van, talán azért, mert átlátja a világot.

Tovább

Tovább

Tovább

1933-ban Vámbéry Rusztem, a művelt, okos és szabadkőműves büntetőjogász egyszer csak írt egy tanulmányt a Századunk című folyóiratba (amelynek egyik szerkesztője is volt), azzal az egyszerű címmel: Hazugság. Korát annyira áthatotta, átjárta a hazugság, hogy alighanem úgy érezte: védőbeszédet kell tartania az igazság mellett. Mert vannak korszakok, amelyek erősebben, kitartóbban hazudnak, mint mások, aszerint, hogy politikai vezetőik mennyire félnek. A valóság ugyanis sokszor félelmetes, kell hát egy másik valóság, egy hazug, amely megvéd a világ kellemetlenségeitől. Hazugság nélkül persze nem lehet élni, de elveszett az, aki arra teszi föl az egész életét. Vámbéry Rusztem alaposan áttanulmányozta a hazugság birodalmát, és minthogy az emberi lélek néhány század alatt szinte semmit sem változik, az ő tükre a mi tükrünk is. Történelmi áttekintés ad, egészen addig megy vissza, ameddig a múltunk ködbe vész; Rudolf Jhering jogtudóst és filozófust idézi – kételkedve –, aki úgy vélte, hogy az ember eredetileg hazug volt.

Tovább

Borgos Anna: Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018, 311 oldal, 3490 Ft

Női tabló ez, rajta sok-sok energikus, okos, művelt asszonnyal, és e tablót nézegetve-olvasva megint csak rájövünk arra, hogy mennyire pazarló ez az ország. Mert a „holnaplányok” jó része arra kényszerült, hogy elmenjen innen, miközben naplókat, memoárokat írnak, mintha a későbbi nemzedékeknek dolgoznának. A portrékon át megmutatkozik a korszak szellemi világának egy kicsi, de nagyon fontos része. Ez a könyv fölfedezi a lelkek hálóját, azt, hogy ki kinek volt a tanítványa, a pártfogoltja és hogy ki kit analizált. Az embernek az az érzése, mintha az összes pszichoanalitikus ugyanabban a családban élt volna. És mindez nem csak Budapesten és Magyarországon, hanem az egész világon. Arról persze már a történelem tehet, hogy ezt a termékeny és élénk magyarországi elmeközpontot szétrobbantotta, mert emigrálni kényszerített csaknem mindenkit, akit a lélek működése érdekelt, és ezt az érdeklődést tartotta a foglalkozásának is.

Tovább

Minden hangszer érzékeny, de az orgona, ez a leghatalmasabb instrumentum különösen. Egy orgonának már a szerkezete is műalkotás. A hangszerek királynőjének mondják, de a Zeneakadémia orgonája évtizedeken át a hangszerek mostohagyereke volt. Az eredetit a Voit & Söhne cég építette, még a ragyogó szecessziós épülettel egy időben; a ház és a hangszer egy test, egy lélek volt. Mígnem a hatvanas években egy új Walcker-orgona került a helyére, a régi sípjainak egy részét vidékre vitték. Most majdnem egy évtizedes munkával visszahozták a múltat: rekonstruálták az eredeti, több mint százéves hangszert. Épülettest és hangszerlélek megint egymásra talált. A munkálatok szakmai vezetője, Szabó Balázs orgonaművész és hangszerének elhivatott szakértője.

Tovább

Valaha hivatalos kultusza volt, ma már csak a szívekben hódít. Inkább, mint Ady Endre. Talán az egyetlen olyan költőnk, akit kamaszok maguktól is olvasnak, és megrendülnek tőle. Mert József Attilának az élete is megrendítő. Ám kevésbé ismert a teoretikus gondoldó világa, amely most csaknem másfél ezer oldalon tárul elénk – szinte kimeríthetetlenül – kritikai kiadásban. Tverdota György irodalomtörténész ma a költő egyik legalaposabb ismerője.


 

Tovább

A prágai tavaszt, a szocialista világrend pompás felvillanását kissé elfeledte az utókor. Alexander Dubček, a Csehszlovák Kommunista Párt első titkára 1968-ban „emberarcú szocializmust” akart, reformokkal, valódi demokráciával. A „Brezsnyev-doktrína” ezt nem tűrhette, és a szocializmus védelmében Lengyelország, Magyarország, Bulgária és a Német Demokratikus Köztársaság támogatásával augusztus 21-én elindultak a tankok Prága felé, hogy szétzúzzák ezt a kezdődő és parányi szabadságot is. A Szabad Európa Rádió percről percre adott hírt a fejleményekről; e híradásokból lett az a 4000 oldalas gyűjtemény, amelyet az 50. évfordulóra a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) – az akkori események szerint tényleg percről percre – közzétett. László-Herbert Márk és Mink András történész, az OSA munkatársa e történetnek jó ismerője.

Tovább

Theodor W. Adorno: Mahler. Egy zenei fiziognómia. Fordította Weiss János. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2018, 207 oldal, 3490 Ft

Ez a könyv – mint Adorno minden műve – végtelenül kreatív; elemzésében ott van a saját személyisége, filozófiája. Az a szemlélet, amely más és új gondolatokat hozott a Frankfurti Iskola friss levegőjéből. Mintha nem is mindig Mahlerről és a zenéjéről akarna írni; meglehet, ő csak ürügy arra, hogy a saját szimfóniáját előadhassa. Mindez pompás szellemi akrobatamutatvány, Mahler maga is alighanem elbűvölve olvasta volna. Mi pedig elgondolkodunk azon, hogy milyen gazdagság is rejlik itt, ebben a zenében és abban, amit a filozófus szellem ki tud hozni belőle.

Tovább

A közelmúltban Budapesten járt egy különös tanár; fölmenői német dohánygyárosok, ő azonban elkanyarodott a családi hivatástól, és bölcsésznek állt. Német tanulmányokat folytatott, filozófiát tanult. Hamburgban megalapította a Társadalomkutató Intézetet. Az újkori német irodalom professzora, Hamburgban tanít. Több mint másfél évtizeddel ezelőtt ő kezdeményezte azt a nevezetes kiállítást, amely a Wehrmacht-katonák kegyetlenkedéseit mutatta be, és amelyet több történész is bírált, de a hibákat azután kijavították. Ám legelőször is az erőszak kutatásának szakértőjeként nevezetes; hatalmas könyvet írt ezzel a címmel: Bizalom és erőszak a modern társadalomban. Amikor az Atlantisz Kiadó megjelentette magyarul, Jan Philipp Reemtsma előadást tartott Budapesten, az Akadémián.

Tovább

Ketten egy új könyvről – Moritz Föllmer: A Harmadik Birodalom kultúrtörténete. Fordította Kurdi Imre. Corvina Kiadó, Budapest, 2018, 268 oldal, 3990 Ft

Ravaszul kiagyalt terv szerint ment minden végbe, a mindenhová befurakodó és mindent átható propagandával. A történész éles fénnyel világítja meg azt a folyamatot, ahogyan a Harmadik Birodalom és a náci szellemiség fokozatosan, de gyorsan maga alá vonja az egész német kultúrát; mindenre gondolnak, figyelmüket semmi sem kerüli el. Fölfalják a filmipart, ellenőrzik a könyvkiadást (a fiatal, alig három hónapos rendszer már égeti a rossz szellemű könyveket), előadásokat tartanak, a hangversenyek is – a zseniális Furtwänglerrel – az új német szellemiséget sugározzák. De a mindenhová eljutó rádióhang a legfontosabb. „A rádió azonnal a nemzetiszocialisták markába került” – írja Föllmer, majd „újságok szűntek meg”, azután pedig Goebbels sajtótájékoztatójából idéz: „Magától értetődik, hogy el fogjuk látni önöket nemcsak információkkal, hanem instrukciókkal is. Nemcsak arról fognak értesülni, ami történik, hanem arról is, hogy mit gondol erről a kormány”.

Tovább

Rüdiger Safranski: Idő
Reinhart Koselleck: Kritika és válság
Miskolczy Ambrus: Cioran hosszú kamaszkora
Rainer Maria Rilke: Levelek I–IV.

Tovább

Tovább

Először a ’70-es évek elején járt Magyarországon, majd 1985-ben újra, már DAAD-ösztöndíjasként, végül 1989-ben úgy döntött, hogy Budapestre költözik. Azóta a magyar főváros lakójaként már többes szám első személyben beszél rólunk, és nagy kedvvel alapít ún. kulturális kávéházakat, korábban az Ady Endre egykori törzskocsmája helyén, a Goethe Intézet földszintjén működött Eckermannt, most pedig a november 22-én, a költő születésnapján nyíló Három Hollót. A legutóbbi időkig az ELTE Germanisztikai Intézetének oktatójaként, a Német Nyelvű Irodalmak tanszék lektoraként ismert Wilhelm Droste – aki mindeközben a Neue Zürcher Zeitung és a Neue Pester Lloyd munkatársa – ezúttal az Ady Endre munkássága, életműve iránti rajongásáról és a költő publicisztikájának néhány ma is aktuális gondolatáról beszél.

Tovább
Élet és Irodalom 2020