Báron György

(Nincs gonosz. Német–iráni–cseh film. Rendező–forgatókönyvíró: Mohammad Raszulof.)   

Nincs gonosz – mondja a film címével az iráni rendező. Nem az ember megátalkodott, hanem a rendszer, amely a rosszra kényszeríti. De ez így túl egyszerű volna. A tükörszerkesztésű négy történetben az első és a harmadik mese főszereplője öl, még ha legális módon teszi is, míg a másodiké és a negyediké a morális parancsot fontosabbnak tartja a jogi kötelességnél. Raszulof azt állítja, ugyan nincs gonosz, de léteznek gonosztettek, s embertársaink, akik azokat elkövetik. Mindig van választás.

Tovább

 (Visszatérés Epipóba. Magyar dokumentumfilm. Rendező: Oláh Judit.)

Oláh Judit, a Visszatérés Epipóba rendezője gyerekként maga is e miniállam polgára volt. Afféle osztálytalálkozóra hívja volt társait, akik közösen emlékeznek vissza, rakják össze a memória töredékes mozaikkockáiból az idő megfakította képet. Nem könnyű a múltidézés, elvégre jó néhányuknak nem csak a táborbéli anomáliákra kell visszaemlékeznie, hanem a Tanár Úr lakásán történt konkrét abúzusokra is.

Tovább

(Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy. Francia–olasz film. Rendező: Roman Polanski.)

Annak ellenére, hogy Polanski folyvást hangsúlyozza, mennyire fontos neki a téma, a végeredmény a legkevésbé sem személyes. Hiányzik belőle mind a szenvedély, mind az eredeti megközelítés. A két és fél órás mű tempója lassú, gyönyörködteti a szemet, ám szellemi izgalmat annak, aki ismeri a történetet, nem kínál.

Tovább

Tovább

(Az igazság. Francia–japán film. Rendező: Koreeda Hirokazu.)

Valódi jutalomjáték ez a hatvanas-hetvenes évek antiszexszimbólumának, a megközelíthetetlenül hűvös, gyönyörű Deneuve-nek. Érezhetően annak szánták, s hogy gyengére sikerült, abban csak részben a főszereplő a ludas. Ő is, persze, elvégre fénykorában sem gazdag, árnyalt színészi eszköztárával, hanem lenyűgöző megjelenésével hatott a vásznon. Erős kisugárzása volt, különösen, amikor riasztóan jéghideg szőkéket alakított, Buñuelnél, Polanskinál. Ám a varázs az idővel megtört. A matrónakorba ért Deneuve ebben a filmben nem nyújt többet egy igyekvő vidéki epizódistánál.

Tovább

(Pesti balhé. Magyar film. Rendező: Lóth Balázs.)

A jószerivel elérhetetlen nulla fok – amit a magyar film az utóbbi években már többször megközelített – most a maga vegytiszta formájában ragyog fel előttünk. A neve: Pesti balhé. Ideális demonstrációs anyag igényesebb filmiskoláknak: mit és hogyan nem szabad csinálni. Száz perc, amelyben egyetlen értékelhető pillanat sincs, még véletlenül sem. Lóth Balázs rendező-forgatókönyvíró olyan tévedhetetlen kézzel képes rontani, ami már szinte tudás. Ritka képesség ez is.

Tovább

(A hazugság színe. Angol–olasz film. Rendező: Giuseppe Capotondi.)

Megjelenik a házigazda, Mick Jagger, s lazán lejátssza a két ígéretes fiatal színészt. A rocklegenda tucatnyi játékfilmben szerepelt már (a nagyszámú dokumentumfilmről nem beszélve), ám azok elsősorban az ikonikus Jagger-figurára építettek: a kamaszosan karcsú férfialakra, a lazán lebbenő félhosszú hajjal, ami a sztár vizuális névjegyévé vált az évtizedek során. Aztán, ahogy a rockikon idősödött, az arca és a játéka lett érdekes. Hetvenhét éves korára már nemcsak lehet, hanem érdemes is közeliket adni róla. Rovátkolt, érett fizimiskája önmaga nagy történet, a mimikája és a gesztusrendszere lenyűgöző. Egyszerre okos, cinikus és sátáni, kifinomult és romlott.

Tovább

(A terápia. Francia film. Rendező: Guillaume Nicloux.)

Ezúttal is az önmagát alakító Michel Houellebecq a főhős, aki bevonul egy luxusgyógyintézetbe regenerálódni, hogy megszabaduljon a depressziójától, a piálástól és a láncdohányzástól. Nem könnyű ez egy olyan életunt, cinikus hedonistának, mint a Goncourt-díjas író, akinek már csak a vörösbor és a cigi meg a hajdani fergeteges – s írásaiban igencsak érzékletesen ábrázolt – szeretkezések emléke okoz örömöt. 

Tovább

Tovább

(Ema. Chilei film. Rendező: Pablo Larraín.)

Larraín a politikai filmek és hollywoodi sikerek után ezúttal átszellemült, mély Művészetet akart csinálni, ami becsülendő elhatározás. Paradox módon – s ez talán a művészi alkotás megfejthetetlen titkáról is elárul valamit – azokban az epizódokban sikerült neki, amelyekben erre a legkevésbé törekedett.

Tovább

A bohókás-játékos Ricsi még gyerekforma, Kristóf már komoly kamasz, csaknem férfi. Néhány rövid felvételen láttam őket, amit maguk készítettek a járvány miatti kényszerű bezártságban töltött napjaikról. A kamerát, pontosabban a mobilt Csuja László, a Virágvölgy és a Kilenc hónap háború alkotója adta a kezükbe. A rendező nem filmezni ment a gyermekotthonba, nem is azért, hogy filmezni tanítsa a lakóit. A film.hu-n olvasható tanulságos karanténnaplójából kiderül, állást keresett és talált ott, a filmes munkák szünetelvén, ki tudja, meddig. Feladata a gyerekek segítése volt az online tanulásban.

Tovább

(Szarajevó hídjai. Rendezők: Jean-Luc Godard, Cristi Puiu, Szergej Loznica, Ursula Meier és mások.)

Az előítélet pszichológiája és mechanizmusa független attól, ki kerül épp a célkeresztbe: magyarok, amerikaiak, zsidók, svájciak, a Führerprinzip katolikus bölcselője, abszurd drámaszerző vagy szerbek, bosnyákok, horvátok. Puiu hálószobai története az utat mutatja, amely a múlt században kétszer is Szarajevóba vezetett.

Tovább

Ha mindazokat a filmeket, amelyekben szerepelt, eltüntetnénk az archívumok polcairól, nem egyszerűen szegényebb lenne a modern európai filmművészet, hanem ebben a formájában nem létezne. Halálával egy korszak zárult le, mondhatjuk némi pátosszal, de nem ok nélkül.

Tovább

Eddig a hollywoodi történet hasonló a budapestihez. Tanulságosak azonban az apró különbségek is. Amerikában elképzelhetetlen lett volna, hogy a hatalom valamelyik kurzusideológusa (ha mondjuk Clinton alatt lett volna is ilyen) miniszterektől és államtitkároktól kérte volna a döntés megváltoztatását, mint tette azt nálunk Schmidt Mária. Ha erre vetemedik, vagy hülyének nézik, vagy harsányan kiröhögik, hiszen a Filmakadémia (mármint az amerikai) független szakmai szervezet, politikusnak ott semmi keresnivalója.

Tovább

(Békeidő. Magyar film. Író-rendező: Hajdu Szabolcs. vimeo.com)

Ez azonban csak a sztori durva szerkezete, amelyet számos további színtér és dramaturgiai elágazás tarkít-finomít. Ha csak ennyi lenne, akkor is jobb filmiskolák forgatókönyvírói kurzusain kéne tanítani – s remélhetően fogják is. Miként a magyar filmben ritka életteli párbeszédeket és a metakommunikáció finom gesztusait. Ám ennél jóval gazdagabb-színesebb a textúra, s ettől lesz Hajdu újabb munkája az utóbbi évek egyik legizgalmasabb magyar mozgóképévé: ahogy a bonyolultan összerakott vázszerkezetre, akár festő a laza skiccre, felviszi a dús anyagot, ahogy a struktúra megtelik vibráló élettel.

Tovább

Tovább

(Tuniszi terápia. Tuniszi–francia film. Rendező: Manele Labidi. A ruha szabaddá tesz. Francia–algériai–belga–katari film. Rendező: Mounia Meddour.)

Bátor és okos film a Papicha (ez az eredeti címe, a magyarított címnél – A ruha szabaddá tesz – nehezen tudok elképzelni ízléstelenebbet), amely szörnyű állapotokat mutat ugyan, de remény ragyogja be, amelynek aranyfedezete a törékeny-bájos hősnő kőkemény karaktere. Labidi bő két évtizeddel később játszódó filmjében azt láttuk, ha lassan is, de finomul arrafelé a kín, vagyis a remény nem alaptalan – csak idő kell kivárni.

Tovább

(Critics Awards for Arab Films, 2020.)

A huszonkilenc versenymű a jéghegy csúcsa, a sok száz darabos arab filmtermés java, ám már elég nagy számú ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le a térség filmművészetének jelen állapotáról. Végignézve a játék- és dokumentumfilmek hosszú sorát, amely csaknem háromszorosa egy átlagos fesztivál versenyprogramjának, az összbenyomás több mint kedvező. A mezőny kifejezetten erős, a huszonkilencből legalább tíz kiemelkedően értékes alkotás, s a derékhad is érdekes, színvonalas munkák sora, mindössze négy-öt versenymű mondható részben vagy egészében elhibázottnak.

Tovább

(Nyomorultak. Francia film. Rendező: Ladj Ly.)

Némi rosszmájúsággal azt mondhatjuk, ha egy francia film Nyomorultak címmel indul, már eleve odafigyelnek rá, ez még a kevéssé olvasott ítészek számára is ismerősen hangzik. Ugyanakkor Ladj Ly mai történetének csak egészen távoli köze van Victor Hugo romantikus nagyregényéhez. Annyi mindössze, hogy abban a párizsi külvárosban, Montfermeilben játszódik, ahol az író élt, s amelynek szegénynegyede inspirációt jelentett Jean Valjean históriájához. A könyv főhőséhez hasonló figura ugyan nem bukkan fel a vásznon, de a rendező biográfiájában találhatóak Valjean sorsára emlékeztető epizódok.

Tovább

(Zárójelentés. Magyar film. Rendező-forgatókönyvíró: Szabó István.)

Ám a filmesek zenekara, a forgatókönyvíró-rendező vezényletével, fülbántóan hamisan játszik. Kínos ezt nézni-hallgatni két órán át: egy indulatoktól és ambícióktól valósággal szétfeszülő mozgóképet, amelyben nincs egyetlen hiteles helyzet, mondat, kép sem. Nehéz erre magyarázatot találni, elvégre Szabó minden eddigi mozidarabja, még a gyöngébbek is, nagyfokú érzékenységet és biztos kezű profizmust mutatott. Mindezeknek az új művében nyoma sincs, s csak tűnődhetünk a kudarc föltételezhető okain.

Tovább
Élet és Irodalom 2020