Széplaky Gerda

(A Frida Kahlo-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában november 4-ig látogatható.)

A kurátor, Lantos Adriána a tematikusan építkező kiállításon öt szekcióba csoportosította a műveket. Ám koncepciójának középpontjában nem az esztétikai értékek felmutatása áll, hanem a művész mint ember láttatása: a megidézett életeseményekből és a sorsfordító kapcsolatokból egy magával ragadó személyiségű festőnő alakja bontakozik ki.

Tovább

(A kiállítás június 24-ig látogatható.)

Tovább

(Várnai Gyula Rewind című kiállítása a MODEM-ben május 27ig tekinthető meg.)

A legizgalmasabbak azok a narratív projektek, amelyek a hétköznapi tárgyak és a berendezett terek segítségével nem pusztán elmesélnek egy konkrét szituációt, hanem azt történelmi kontextusba is helyezik – mint a Vádalku vagy az Asztaltársaság a kommunista diktatúrára történő utalásokkal. E sorozatba illeszthetjük a kiállítás legszebb munkáját, a Védőbeszédet, amely poétikus volta révén túllép az előző művek konceptuális jellegén. A két egymás melletti falra installált intermediális mű egy vetítésből és egy „képszoborból” áll. Mindkettőt a lefelé tartó mozgás szervezi: a videóanimációban betűket látunk, amint a sötét égből a semmibe hullanak alá; a fekete fülhallgatókból megalkotott, falra simuló objekt pedig esztétizált, lírai formavilágával úgy hat, akár egy festmény.

Tovább

(Futurum Perfectum, Fiatal Képzőművészek Stúdiója, megtekinthető március 23-ig.)

A Nemes Z. Márió kurátorságával megvalósult Futurum Perfectum című tárlat különösen erős atmoszférát teremt, jóllehet mindössze hat alkotás került a galéria nem túl nagy terébe. Még ha van is köztük egy (Szűcs Attila festménye), amely érettebb formanyelvet mutat a többinél, nem érzékeljük a művek közötti rivalizálást, hiszen más és más médiummal dolgozó, más és más műfajt képviselő alkotásokat látunk. A közös pontot az jelenti, hogy mindegyik feltárja ugyanazt a létminőséget, amely bár nem tartozik hozzá a mindennapokhoz, a jelenkori világtapasztalatunkat mégis alapvetően befolyásolja. Éppenséggel az a kiállítás legnagyobb erénye, hogy explicitté tudja tenni azt, ami a világunkban csak elfojtva van jelen. Amint bekerülünk a műalkotások által teremtett atmoszférába, előtörnek azok a víziók, amelyeket a rohamos technikai fejlődés és virtualizáció, s az ezzel párhuzamosan háttérbe szoruló humanista emberkép miatti félelmek táplálnak.

Tovább

(Monochrome – Natoinal Gallery, London; Museum Kunstpalast, Düsseldorf. A kiállítás Londonban február 18-ig; Düsseldorfban március 22-től július 15-ig látogatható.)

Miért van szükségünk színekre? Mi a funkciójuk: a világtapasztalás milyen sajátosságaiért felelősek? Miért érzékelünk polikrómiát, miért nem csak figuratív vagy plasztikus minőségeket? A látás fiziognómiájával és az optikával foglalkozó tudósok válasza a szín-jeleségre viszonylag egyöntetű (legalábbis Herman von Helmholz 19. századi felfedezése óta): az a sok-sok színárnyalat, amit látunk, három alapszínre vezethető vissza. Az emberi szemben lévő receptorok ennek a három alapszínnek, illetve a színes tárgyakról visszaverődő háromfajta nagyságú-hullámhosszú fénysugárnak az észlelésére vannak beprogramozva, és minden látott színárnyalat ennek a három alapszínnek az egyidejű, kevert észleléséből áll. Innen nézve a fekete és a fehér nem is tekinthető színnek, hiszen ezek a háromfajta hullámhosszú fénysugár összeadódásának, kivonódásának, végső formájában hiányának az eredményei.

Tovább

(Hiányjelek – Ország Lili és Fábián Noé­mi kiállítása a Síp12 Galériában március 25-ig látható.)

Fábián művei Ország Lili Jelek című monotípiája köré szerveződnek, ami szintén a múlthoz való viszonyt tematizálja. Ország az emlékezet problémájához a zsidó kultúra írásos hagyománya felől közelít, a héber betűkből, a kapu-, illetve sírkőmotívumból sajátos kompozíciót hozva létre. A múlt nála is roncsolt: a betű nem jut el a konkrét jelentéshez, a képiség ereje révén mégis szakrális tartalmat nyer. Az 1976-ban készült mű a kollektív emlékezet „papirusza”: palimpszesztként egymásra íródó rétegeket enged előtűnni. Az évezred fordulója körül készült Fábián-munkák, a „viasztáblák” a személyes múlt feldolgozására tesznek kísérletet. Előbbi a fehér papírra rótt írásjelekkel hűvös, objektivizáló hangulatot teremt, ugyanakkor a feketén kanyargó motívumok hálójából mégis fájdalmas hangoltság, a múltra való emlékezés sötétsége árad; utóbbi a viasz melegbarna színe, elképzelt forrósága révén érzéki elevenséget, közvetlenséget, a jelenvalóság illúzióját sugallja.

Tovább

Tovább

(Mystical Simbolism. The Salon de la Rose + Croix in Paris, 1892–1897; Peggy Guggenheim Múzeum, Velence. A kiállítás 2018. január 7-ig látogatható.)

Nyilvánvaló azonban, hogy ez az átszellemített nőkép sokkal kevésbé van jelen a kortárs kultúrában, mint a vámpirizált nő idolja. Sőt ez utóbbi is eltűnni vagy legalábbis átalakulni látszik. Mert bár a férfifantázia hívta életre, a feminizmus számára jelentett kiindulópontot: ebből az irodalmi és vizuális képzelgésből született meg az önmagát birtokolni képes nő eszméje. A nőé, aki tisztában van saját erejével, de ezt az erőt immár nem a férfi elcsábítására, nem a férfivágy felébresztésére akarja használni, hanem önmaga szüntelen újrateremtésére.

Tovább

(Eperjesi Ágnes D. 365 napja című installációja az Inda Galériában október 20‑ig látható.)

Tovább

(Receptorok. Kozári Hilda multiszenzorális intervenciója az Antal–Lusztig-gyűjteményben, MODEM. A kiállítás 2018. január 1-ig látogatható.)

Tovább

(Ionel Mihai: Újjászületés, Centrul de Interes. A kiállítás szeptember 23-ig látogatható.)

Tovább

(Anish Kapoor kiállítása, MacRo Múzeum, Róma, megtekinthető április 17-ig.)

Tovább

(Forgács Péter: Véletlen Testek Történetei. Molnár Ani Galéria, megtekinthető április 28-ig.)

A Véletlen Testek Történetei című kiállításon szereplő művek, melyek testeket állítanak elénk, a nyolcvanas évekből való, jórészt talált fotók felhasználásával születtek. Ilyen módon kidobott, azaz a készítőik vagy a tulajdonosaik által „cenzúrázott” képekről van szó – legalábbis a művész által megalkotott, a kiállítási projektet egységbe fogó narratíva szerint. A talált képekbe Forgács Péter belefestett: jelentés nélkülinek tetsző színes foltokat, amelyek annyiban mégiscsak értelmet nyernek, amennyiben a funkciójuk az, hogy elrejtsék az arcokat: maszkká lényegüljenek.

Tovább

(Szűcs Attila Kísértetek és kísérletek című kiállítása a  Ludwig Múzeumban február 19-ig tekinthető meg.)

 

Tovább

(FERi Feminista projekt galéria, 2016. 11. 25.–12. 17.)

Tovább

Deczki Sarolta: Fordított világ. Szépmesterségek Alapítvány, Miskolc, 2016. 311 oldal, 2500 Ft

Egy kritikagyűjtemény szükségképpen széttartó: sokszínűséget és sokféleséget fejez ki. Éppen olyan, mint Deczki Sarolta könyvének borítója, amelyen ragyogó színek és geometrikus formák kavalkádját látjuk. Ám amiképpen Kandinszkij művén (Sárga, vörös, kék) egységes képpé alakul a szétesőnek tetsző természeti látvány – annak ellenére is, hogy a kompozíció éppenséggel nem az olvasható narratíva megképzésén, hanem egyfelől a redukcióra való törekvésen, másfelől az alkotás szabadságának improvizatív erején alapul –, úgy ebből a kritikagyűjteményből is egységes kép rajzolódik ki.

Tovább

(A Modigliani-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában okt. 2-ig tekinthető meg.)

Tovább

(William Kentridge Berlinben)

Tovább

(Molnár Ágnes Éva: A család albuma, Viltin Galéria)

Tovább
Élet és Irodalom 2021