Széplaky Gerda

(BarabásiLab. Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve. Ludwig Múzeum, megtekinthető 2021. január 17-ig.)

Tovább

(MI – Andreas Fogarasi és Christian Kosmas Mayer kiállítása. Vintage Galéria, november 6-ig.)

Tovább

(Horváth Dániel: Csendélet mértékkel. A kiállítás megtekinthető szeptember 11-ig a B32 Galéria és Kultúrtérben.)

Tovább

Ketten egy új könyvről – Horváth Márk–Lovász Ádám–Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 361 oldal, 3990 Ft

A könyv kétféle elvárásnak is megfelel: egyfelől ismeretterjesztő kézikönyvként bevezetést kínál korunk egyik legizgalmasabb bölcseleti irányzatába: széles körű áttekintést nyújtva az elsősorban angol nyelvű szakirodalomból, felmutatja az irányzat legfontosabb kérdésköreit, képviselőit. Másfelől esztétikai és filozófiai mélyfúrásokat végez, melyek mentén szuverén, újszerű állításokat fogalmaz meg, ezáltal gondolkodásra sarkalló bölcseleti művé válik. Bár innen, a filozófiai elváráshorizont felől éppenséggel egy hiányossággal szembesülhetünk: a filozófiatörténeti megalapozás hiányával. A szerzők nem határozzák meg, hogy miféle bölcseleti hagyomány az, amellyel szemben a kritikai poszthumanista elméletek megfogalmazódnak. A humanista diskurzusok közötti különbségről például csak a Sartre és Heidegger közötti vita említésével kapunk eligazítást; a klasszikus antropológiák tézisei pedig csak az azokat bíráló kritikai elméletek bemutatásán keresztül kerülnek szóba.

Tovább

Tovább

(Sándorfi István kiállítása a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában megtekinthető jú­nius 14-ig.)

Sándorfi István (1948–2007) Magyarországon csak élete végén vált ismertté. A jórészt Franciaországban alkotó művész festményei zavarba ejtőek: nem ablakként, hanem tükörként viselkednek, ugyanis nem egy képzeletbeli univerzumra nyílnak, hanem egy olyanra, amelyet jól ismerünk. Ezeknek a festménytükröknek, melyekben élethűen megjelenített világdarabok rajzolódnak ki, a felületei is simák és fényesek, ami elsősorban az ecsetnyomok mesteri eltüntetésének köszönhető. De vajon mi az, amit tükröznek? Vajon a valóság felé vannak-e fordítva? Vagy inkább egy olyan horizont irányába, amely túl van a tér-idő kontinuumon? S ha túl van, ha ez már nem a fizikailag felfogott világ, akkor vajon mi, nézők hol vagyunk: honnan nézünk bele ebbe a tükörbe?

Tovább

(Katharina Roters–Szolnoki József: Wunderblock, MODEM)

Tovább

(Gaál Kata: Iskolapélda, Várfok Project Room, megtekinthető május 4-ig.)

Gaál munkáiban az a különös, hogy egyfelől mintha elvont téziseket jelenítenének meg narratív-figuratív eszközökkel, minek okán nagyon könnyű „érteni” a bennük megfogalmazódó állításokat; másfelől viszont a feje tetejére is állítják ezeket: olyan sokféle jel, üzenet van kódolva egy-egy kompozícióban, hogy az szükségképpen ellentmondások vizuális halmazává változik. A falakon függő alkotások eleve nem is képek, hanem sokféle műfajból összegyúrt alkotások: egyszerre ready made-ek és montázsok, szobrászati tárgyak és grafikák.

Tovább

 (Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben, Mikve Galéria. Megtekinthető április 23-ig.)

 

Tovább

(David Lynch: Kis történetek, Műcsarnok, megtekinthető június 2-ig.)

Tovább

(Bukta Imre: Nálunk, vidéken; Kieselbach Galéria)

 

Tovább

(DUNART.COM VI–VIII., MAMŰ Galéria, megtekinthető február 8-ig.)

Tovább

(Drozdik Orsolya: Az érzékiség és az anyag – Budapest Galéria. A kiállítás november 11-ig látogatható.)

Drozdik Orsolya kiállítása egy betegségnarratíva művészeti elbeszélése, amelyben a traumára való rámutatás, valamint a betegséget követő feldolgozás áll a középpontban. A Sulyok Miklós által rendezett kiállítás jórészt a 2017–18-as Sejtfestmény sorozat képeire épül, melyek előállítása a művész részéről önterápiás aktusként értelmezhető; de korábbi művek is bekerültek a tárlatba, mint például azok a közvetlen művészeti előzményként beemelt rajzok, amik szintén a test belső mikroorganizmusát jelenítik meg (Biológiai metaforák, 1983). A másik genezist egy, a történelem dimenziójába illeszkedő esemény adja: 2001. szeptember 11. Az éppen leomló tornyokról készített fotósorozaton az egypólusú nyugati kultúra megsebesülésének képei mint a kollektív trauma vizuális lenyomatai láthatók.

Tovább

(Ozsvát Sára kiállítása, ARKT, Eger. A tárlat november 13-ig látogatható.)

A töredékben maradt életmű, melyben egységbe rendeződik az ösztönösen megalkotott művészi formanyelv a személyes egzisztenciával, azt a lukácsi gondolatot igazolja, mely szerint a teremtő erővé előlépő sors megrendítő művészet létrehozására képes. A fiatal Lukács György írja A tragédia metafizikájában, hogy az embert saját sorsának felismerése és elfogadása emeli tragikus hőssé, a művészet pedig akkor válik naggyá, ha képes ezt a metafizikai felnövést felmutatni. Ozsvát Sára művészként mintha kezdettől fogva – a saját sorsával való kényszerű azonosulás előtt is – a tragédia hívásának engedelmeskedett volna.

Tovább

(Gaál József: Vezeklések kora; Műcsarnok. A kiállítás november 11-ig megtekinthető.)

Az arc az a testrész, ami az ember egészét reprezentálja, hiszen önmagában is képes megjeleníteni a teljességet. Mindez a keresztény teológiára és a bizánci művészeti hagyományra vezethető vissza: az ikonok az istenség képmásaiként a teljességbe engedtek betekintést. A portré művészettörténeti kitüntetettségét emellett az arcnak abból a jelsűrűségéből is nyeri, amely más testfelületekről hiányzik: az érzések és a gondolatok olvashatóan fejeződnek ki rajta, ezért is tudunk a lélek feltárulásának a helyeként, egyúttal az emberi kommunikáció legfontosabb médiumaként tekinteni rá. A szemtől szembe forduló arc nyíltan odatartja magát a másik ember elé. Őszinteségével kihívja a Másikat, morális viszonyulásra kötelezi. De, ahogyan arra Emmanuel Lévinas felhívja a figyelmet, egy felém forduló arc meztelenségében nemcsak a pőreség lepleződik le, hanem a másik embernek az én világomtól való idegensége is.

Tovább

(Xu Bing: Thought and Method, UCCA, Peking. A kiállítás október 18-ig tekinthető meg.)

Xu Bing, aki művészete középpontjába az írásbeliség és a kortárs kultúra közötti viszony vizsgálatát helyezte, kezdettől erős társadalomkritikai attitűdöt képviselt. A nyolcvanas évek végére nemkívánatos személlyé vált hazájában, ezért 1990-ben Amerikába költözött. 2008-ban a – művészeti szabadsággal szemben immár némi toleranciát mutató – hatalom megengedte, hogy visszatérjen Pekingbe. Az időközben világhírnevet szerzett művésznek a „798” nevű, régi gyárépületek átalakításával létrehozott művészeti negyed központi galériájában, az UCCA-ban most átfogó kiállítása nyílt – első kínai életműtárlata.

Tovább

(A Frida Kahlo-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában november 4-ig látogatható.)

A kurátor, Lantos Adriána a tematikusan építkező kiállításon öt szekcióba csoportosította a műveket. Ám koncepciójának középpontjában nem az esztétikai értékek felmutatása áll, hanem a művész mint ember láttatása: a megidézett életeseményekből és a sorsfordító kapcsolatokból egy magával ragadó személyiségű festőnő alakja bontakozik ki.

Tovább

(A kiállítás június 24-ig látogatható.)

Tovább

(Várnai Gyula Rewind című kiállítása a MODEM-ben május 27ig tekinthető meg.)

A legizgalmasabbak azok a narratív projektek, amelyek a hétköznapi tárgyak és a berendezett terek segítségével nem pusztán elmesélnek egy konkrét szituációt, hanem azt történelmi kontextusba is helyezik – mint a Vádalku vagy az Asztaltársaság a kommunista diktatúrára történő utalásokkal. E sorozatba illeszthetjük a kiállítás legszebb munkáját, a Védőbeszédet, amely poétikus volta révén túllép az előző művek konceptuális jellegén. A két egymás melletti falra installált intermediális mű egy vetítésből és egy „képszoborból” áll. Mindkettőt a lefelé tartó mozgás szervezi: a videóanimációban betűket látunk, amint a sötét égből a semmibe hullanak alá; a fekete fülhallgatókból megalkotott, falra simuló objekt pedig esztétizált, lírai formavilágával úgy hat, akár egy festmény.

Tovább

(Futurum Perfectum, Fiatal Képzőművészek Stúdiója, megtekinthető március 23-ig.)

A Nemes Z. Márió kurátorságával megvalósult Futurum Perfectum című tárlat különösen erős atmoszférát teremt, jóllehet mindössze hat alkotás került a galéria nem túl nagy terébe. Még ha van is köztük egy (Szűcs Attila festménye), amely érettebb formanyelvet mutat a többinél, nem érzékeljük a művek közötti rivalizálást, hiszen más és más médiummal dolgozó, más és más műfajt képviselő alkotásokat látunk. A közös pontot az jelenti, hogy mindegyik feltárja ugyanazt a létminőséget, amely bár nem tartozik hozzá a mindennapokhoz, a jelenkori világtapasztalatunkat mégis alapvetően befolyásolja. Éppenséggel az a kiállítás legnagyobb erénye, hogy explicitté tudja tenni azt, ami a világunkban csak elfojtva van jelen. Amint bekerülünk a műalkotások által teremtett atmoszférába, előtörnek azok a víziók, amelyeket a rohamos technikai fejlődés és virtualizáció, s az ezzel párhuzamosan háttérbe szoruló humanista emberkép miatti félelmek táplálnak.

Tovább
Élet és Irodalom 2020