Gerevich András
Tovább
Osztálytársak
– De örülök neked, Péter! – mondja, ahogy elém lép.
– Szia. Ezer éve. Alig ismertelek meg – mormolom zavaromban, közben felállok, jobb kezemet nyújtom felé, és arcon pusziljuk egymást.
– De megismertél? – vágja rá, ő is zavarban, enyhén elpirul, megfeszül az arca, ahogy kérdőn a szemembe néz. Nem tudom, mit mondjak. Semmi frappáns vagy szellemes nem jut az eszembe.
– Nem. Ne haragudj. Tudom, hogy ismerlek, de nem emlékszem...
– Nem baj, nem te vagy az első. Laura – bemutatkozásra nyújtja a kezét. A név sem mond semmit. Nem tudom hova tenni.
– Péter.
– Igen, tudom. Gimiben osztálytársak voltunk. Én voltam a Miki.
