Géczi János

Nem előzmények nélküli Sziveri képvilágának beavatott módú képviselete. A Puskin utca egy megformált hagyományt követett. 1994-ben Mátis Lívia szerkesztésében és Baráth Ferenc tervezésében a Kortárs Kiadónál napvilágot látó Sziveri János minden verse is utalt már arra a gazdag és igényes, a képző- és fotóművészet új fejleményeivel rokonságot tartó, s a vajdasági könyv- és folyóirat-kiadásra többnyire jellemző képmívességre, amely hatása alatt nem kizárólag a költő, képzőművész, szerkesztő Sziveri értékvilága formálódott ki. Mindennek kimutatható a hatása Sziveri közszerepléseinek szcenírozottságára, irodalmi megnyilvánulásai performalitására és létezése vizuális dokumentálódására. A verskollekció tipográfiájának, a könyvmű képiségének kialakítója a szintén vajdasági Baráth Ferenc grafikus, aki avatott ismerője a költő élettereinek, a költői életmű képvilágainak és a fényképanyagnak. Elképzelése szerint valósult meg a gyűjtemény: a kötetek szerint fejezetekké rendeződő verseket az első megjelenés idejéhez kötődő felvételek egészítik ki. Valamennyi részt egy teljes oldalas, 3-4 képből összeállt és az egyoldalas, Sziverit centrumba helyező fotó vezeti fel. Dormán László, Dudás Szabolcs, Grencsó István, Lábass Endre fényképei hol portrék, hol pedig életképek. Beállított pillanatképek véletlenül sem szerepelnek. Az utolsó, a szerző által ugyan autografizált, de a kezéhez nem került kötetnek, az 1991-es Magánterületnek az anyagát a farkasréti temetés képi emlékei vezetik föl.

Tovább

Baka István képei alapján, összehasonlító vizsgálat eredményeként beszélhetünk akár költőnk attribútumairól, élete állandó kellékeiről, akár azokról a hatásokról, amelyek meghatározóak rá illetve korára. Hol a szájában, hol a jobb kezében, ott az időről időre más alakú pipa. Nincs szinte kép, amely a pipájával történt ádáz hadakozásait ne dokumentálná, s emlékező, aki ne jegyezné meg. S azt, hogy mily akkurátusan tudta szétmorzsolni, s végezetül porrá őrölni és szerteszórni környezetében a dohánytörmeléket, s a hamut. Terjedelmes lencséjű, mindenkor vastag keretű szemüvege ugyancsak állandó viselete, definitív kelléke. Pápaszemet használt, távolba látóra volt szüksége, az általános iskolától kezdve viselte a gyermekkorában inkább keskeny, aztán ifjúságában, kora felnőtt korában egyre magasodó és szélesedő okulárét. (Ha megnézzük a korabeli érettségi tablókat, a legtöbb szemüveges ilyesfélét visel.)

Tovább

Tovább

Mindhárman különösek voltak, és sokak szerint zseniálisan alakították ki, majd át rendkívüliségüket. A két író – Viktor (1868–1912) és László (1878–1929) – tulajdonképpen mindent megtett azért, hogy kivezetődjön az irodalomból. Amelynek összetett látásmódjuk és virtuozitásuk miatt nélkülözhetetlen alkotói. Viktor egy 1910-es interjúban elmondta, azon ügyködik, hogyan menekülhetne meg az irodalomtól. Ugyanakkor könyvek sora, újságcikkek tömege fűződik a nevükhöz, amit mégsem láthatunk csupán a megélhetés kényszerének termékeként. Jenő (1870–1950), a tudós és ismeretterjesztő, aki népszerűsége következményének állítja az útleírásait (ámbár ezek honoráriumából tartja el a századfordulótól kezdve apját s testvéreit és azok családját). 

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Cholnoky László: Búzakalász. Novellák, publicisztikák. Zsidó tárgyú novellák zsidó kulturális térben. Múlt és Jövő Klasszikusok. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2016. 519 oldal,3900 Ft

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2021