Siba Antal

(Bayer show)

Itt azonban nem álltak meg, terítékre került Németország. Schmidt Mária szerint a mostani zöldek, akik korábban Amerika, a NATO és az atomfegyverek ellen tüntettek, „a legnagyobb Amerika-csicskák” Németországban, és háborús héják. Ekkor a műsorvezető föltette a nyilvánvalóan már régóta benne motoszkáló kérdést: van még egyáltalán Németország?

Tovább

(Vitaműsorok a csatornákon, a Baranyi Krisztina-ügy)

Mi okoz ebben a televíziós környezetben feszültséget? Például amikor az ATV élő adásában a PestiSrácok egyik újságírója is a kérdezők közé kerül. Baranyi Krisztina már korábban kijelentette, így köztudott róla, hogy a propagandamédia munkatársainak nem ad interjút, a szerinte oda tartozó Szalai Szilárd kérdéseire nem is válaszolt. Ami engem illet, talán válaszoltam volna, de megértem Baranyi Krisztinát.

Tovább

(Vadon János tréfálkozik, RTL Klub)

Nem tanult belőle, a bocsánatkérésből az derül ki, hogy fogalomzavarai vannak. Ez az ember még mindig ott tart, „ironizálni” szeretett volna, sajnálja, ha ez nem jött át. Egyszer valaki a környezetében elmagyarázhatná Vadonnak, mi az az irónia, mert láthatóan nem tudja. És mégis mi jött volna át? Hogy milyen vicces megalázni egy gyereket?

Tovább

(Telex-riportok a YouTube-on)

Képviselők nyilatkoznak arról, mi a véleményük a törvényről (akkor még törvénytervezetről), amely a továbbiakban vármegyének nevezi a megyét, főispánnak a megyei közgyűlés elnökét. Ha valakinek kétsége van afelől, mi az a tőről metszett butaság, a szervilizmus és e kettő elegye, annak minden világos és érthető lesz.

Tovább

(Geert Wilders kitüntetési ünnepsége a külügyminiszter közösségi oldalán)

2016-ban Geert Wilderst egy 2014-es kampányrendezvényén elhangzott mondatai miatt elítélték, de nem kapott büntetést: diszkrimináció keltéséért és gyűlöletbeszédért perelték be, ez utóbbi azonban a bíróság szerint nem valósult meg a rendezvényen. Ez a per látható Youtube-on, tanulságos felvétel. Részben üdítő, hogy vannak országok, ahol politikusok legalább bíróság elé perelhetők, és védekezni kénytelenek, ráadásul az is látható, hogy mindenki normális marad.

Tovább

(Hadházy Ákos a Facebookon bemutatja Magyarországot.)

Augusztusban Hadházy beszámolt arról, akkora a tanárhiány, hogy egy fővárostól harminc kilométerre lévő település általános iskolája pedagógusi végzettség nélkül is felvenne tanárokat. Hónapok óta keresnek matematika-, angol- és kémiatanárt. „A kétségbeesett poszt szerzője valósággal könyörög, hogy valaki jelentkezzen végre, az sem baj, ha nincs tanári diplomája, csak konyítson valamennyit ezekhez a tárgyakhoz” – írja Hadházy a közösségi oldalán.

Tovább

(Celebek a kórházban – videóüzenetek, Facebook-bejegyzések)

De ez mind semmi ahhoz képest, milyen ellátást kapott Nagy Feró. Térdműtétre feküdt be a siófoki kórházba. „Ráadásul az altató főorvos asszony meg egy tündér volt” – írta a zenész  lelkendezve a Facebookon, amit annak idején a hvg.hu vett észre. „Itt mindenki engem ápol-kezel-altat-ellát, egy szuperül felszerelt kórházban. Nekem úgy tűnt, ez a XXI. század. Itt csak gyógyulni lehet” – összegezte tapasztalatait Nagy Feró, aki egyúttal felhívta figyelmet, hogy aki még egyszer  az egészségügyi ellátásról hülyeségeket ír, azt nyakon vágja.

Tovább

(Biztonsági őrök akcióban – Sziget, Forma1)

Nyilván van olyan helyzet, amikor egy biztonsági őrnek fizikailag meg kell védenie magát, de ez a két szituáció aligha volt ilyen. A szigeti bulizók valamit esetleg beszólhattak a biztonsági embereknek, de bármit mondtak is, a rendet fenntartani odarendelt emberek nem büntethetnek.

Tovább

(FTC–Slovan meccs az Üllői úton)

A meccs kedd délután elkezdődött, ha szabad így mondai.  A Budapestre megérkező szlovák szurkolókra vadásznak „F.ck you Slovan” feliratú transzparensekkel. Fekete ruhás ultrák vonultak a belvárosban, hogy a szlovák labdarúgó csapat szurkolóinak üzenjenek a szerda este kezdődő meccs előtt. Az ultrák egészen a Szent István Bazilika lépcsőjéig vonultak, miközben éles megjegyzésekkel kezdték el sértegetni a szlovákokat. Szar Szlovákia, utálunk, szar Szlovákia – skandálja a tömeg.

Tovább

(Szellő István elköszön, az Origo kritizál)

Most azonban a megszokotthoz képest valami más történt, a műsorvezető másként köszönt el – amúgy az RTL Híradó talán az egyetlen, ahol ez nem annyire szokatlan, sőt. A humort elég távolról ismerő Origo valamelyik munkatársa nyomban nádpálcát ragadott és igen komor kritikába kezdett, gondolom, rossz néven vette, hogy valaki humorizált az ezeréves Magyarország szép emlékű intézményével. Így pufogott: „A magát korábban újságírónak nevező, és ezzel az internetezők nagy részét alaposan megnevettető RTL-hírolvasó, Szellő István ismét megalázó utasítást kapott főnökeitől – vagy túlteljesítésképpen, maga jelentkezett erre a feladatra. A héten bejelentett vármegyerendszer felállítására kellett mókásan reagálnia. Nem árulunk el nagy titkot: nem sikerült.”

Tovább

(A kitakarás joga a nyilvánosságban)

Nem a személyhez fűződő jogok erősítésével van a gond, mert azt csak üdvözölni lehet, hanem azzal a homállyal, ami ennek jogszabálynak a végrehajthatóságát illeti majd. Ha valaki ellátogat a kormányfő valamelyik rendezvényére, aligha lesz kifogása egy fényképen mutatkozni a két közjogi méltóság valamelyikével. Az már kérdésesebb, nem az történik-e majd, hogy bemondásra lehet kiblőrözni embereket fotókról.

Tovább

(Magyar–angol, olasz–magyar a televízióban)

A stadionban így 30 ezernél több gyerek volt, és tizedannyi felnőtt. Ennek aztán az lett a vége, hogy a rasszizmus ellen térdepeléssel tiltakozó angol játékosokat az iskolások fütyülték ki. Az angol szövetségi kapitánynak, mint meccs után elmondta, eleinte tetszett a gyerekekkel teli stadion, aztán meglepődött a pfujoláson. Gareth Southgate angol szövetségi kapitány azt mondta: „Azért térdelünk, hogy ezzel is nevelni próbáljunk. Úgy gondolom, hogy a fiatalokat csak az idősebbek tudják befolyásolni, így a füttyszó nekem öröklött gondolkodásnak tűnik. (…)”

Tovább

(Elnökök a képernyőn)

Néhány perccel korábban a Híradóban Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin és Aljakszandr Lukasenka belarusz államfő ült egy asztalnál, ők is beszélgettek. Putyinnak láthatóan nincs szerencséje a képi tudósításokkal. Ő többnyire tábornokaival konzultál, akik általában egykorúak vele, vagy idősebbek. Oroszokon kívül nincs partnere, pontosabban egy állandó partnere van, a már említett Lukasenka. Ezek a partnerek nem egyenrangú partnerei az orosz elnöknek, már hogy is lennének, amikor például Belaruszban jelentős orosz haderő állomásozik, olykor onnét indítanak akciót, nem vagyok abban biztos, hogy a belarusz elnök ezekről egyáltalán kap-e naprakész információt. Így viszont nehéz azonos súllyal beszélgetni.

Tovább

(Egy csatorna megszűnése)

Személy szerint az a véleményem, bármelyik orgánum megszűnése a sajtó egészének vesztesége, még akkor is, ha a két most elgyengült műhely oszlopos tagjai a Népszabadság megszűnését például lelkesen ünnepelték, de hát az is egy kultúra, meg az is, amelyik úgy gondolja, hogy a sajtó akkor erős, és akkor bír alakító erővel, ha kiadói, üzemeltetői egyenlő versenyhelyzetben működnek, és jelen van az összes politikai irányzat szereplője. 

Tovább

(Bencsik Gábor az M1-ről)

Nem tudom, hol élt eddig Bencsik Gábor, és miért évtizeddel később írta ezt a bejegyzést, mint amióta ez az állapot létezik. Most vette észre? Vagy eddig másként látta? Úgy érezte, hogy az M1 és kapcsolt társai kiegyensúlyozottan tájékoztatták a közvéleményt? Ez így nagyon kevés, sokkal érdekesebb lett volna, ha megírja, miért nem látta ezt korábban, vagy ha látta, miért nem írta ezt meg.

Tovább

(A kormány és embereinek elsumákolt válaszai a tévében)

Pedig ne feledjük, ez a kormány az összes minisztériumával együtt a nyitottság, az őszinteség és az alázat meg a szolgálat programját hirdette meg. A kormányfő szűzbeszédében külön kiemelte, miniszernek lenni annyi, mint vállalni a szolgálatot, hiszen a szó maga is szolgálatot jelent. Elhiszem azt is, sok a kérdés, időt, energiát igényel a válasz szakszerű megadása, de azt is tudom, hogy a magyar kormányszervek olyan mértékben felduzzasztottak, hogy bizonyára akad ott néhány ember, akit erre a munkára be lehet állítani.

Tovább

(Diáktüntetés, RTL Klub, mérce.hu)

Lapzárta napján diákok tüntettek tanáraik mellett, ami azt mutatja, hogy az iskolákban a tanár-diák viszonyban alighanem új kötőelem képződött: egy egymás iránti szolidaritás (mérce.hu). Ez aligha jelenthet mást, mint hosszabb távú személyi érdekszövetséget, mert csak a vak nem látja, hogy itt valóban valami közös jövőről van szó. Ez a szövetség az erő oldaláról persze érezhető kevésnek is, de ez a sok-kevés, elég-nem elég viszonyrendszer képes egyik pillanatról a másikra is megbomlani.

Tovább

(Csatt, Voks 2022, ATV)

A harmadik olyan műsor, amelyikben szakértők vitatkoztak, azt érzékelteti, hogy ez valamiféle koncepcióváltás: nem az innen-onnan érkező, igazi szakterülettel nem rendelkező hályogkovácsok mondanak véleményt, hanem olyanok, akiknek a téma a kutatási területük, esetleg hivatásukhoz amúgy is közel áll. Mindhárom külpolitikai szakértő naprakész adatokkal, a legfrissebb újságcikkek ismeretében vitatkozott és győzhetett meg minden nézőt: a szakismeretnél nincs izgalmasabb.

Tovább

(Bpiautósok.hu) 

A videót nézőből előjön az állat: kissé előre dől, és azt morogja, üsd már pofán! Szeretné látni, amint a büntetőfékező az ütéstől összerogy, és elterül az aszfalton. Nos, ez történik, a megfegyelmezett egy balhoroggal földre küldi azt, aki az imént még fegyelmezett, ő kissé rogyadozva föláll, valamit mond, aztán kap még egyet, alighanem nagyobbat, mint az első. Ebből is föláll, aztán többet már nem látni, eddig tart a film.

Tovább

(Kampányfilmek, kampányképek a Fideszről)

A videó a KicsiKÉM – Sir Austin Powers 2. című film feldolgozása: ebben Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke dr. Genyaként jelenik meg, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt pedig annak klónjaként, Kicsi Énként. Mellettük Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is látható. Bravó!

Tovább
Élet és Irodalom 2024