(Josef Ignaz Mildorfer – Rebell des Barock, Oberes Belvedere, Bécs. Megtekinthető 2020. január 6-ig.)

A Salzburg Múzeum 1742 körüli két kölcsönzése teljesen szabályos hadi téma, noha az egyik a schärdingi csata drámai csúcspontja, élő és holt harcosok és lovak átláthatatlan kavalkádjával, teljesen bizonytalan kimenetellel, míg a München feladása az eldőlt küzdelem utáni békés lezárás, vízszintes tagolású hadi rendben, a város kulcsainak átadásával, gyalogosan térdet hajtva a lovas győztesek előtt.

(Point of no Return – Wende und Umbruch in der ostdeutschen Kunst, Museum der bildenden Künste Leipzig. Megtekinthető november 3-ig. Lapszámunk képeit a tárlat anyagából válogattuk.)

(Faistauer, Schiele, Harta & Co – Malerei verbindet, Salzburg Museum Neue Residenz, megtekinthető október 13-ig.)

(Gustave Caillebotte – Maler und Mäzen des Impressionismus. Alte Nationalgalerie, Berlin. Megtekinthető szeptember 15-ig.)

Valljuk be őszintén: a francia impresszionisták nevének felsorolása közben kevés valakinek juthat eszébe Gustave Caillebotte (1848–1894). Pedig nélküle a legnagyobbak is csak később és kevésbé lettek volna ismertek. Még a harmincat sem töltötte be, amikor 1877-ben, a mozgalom harmadik tárlatán nyilvánosan is bemutatkozott témájában, stílusában és méretében egyaránt rendhagyó vásznával.

(A jelenlegi reális és virtuális komplex bemutató október 6-ig látogatható.)

(Familienbande – Die Schenkung Schröder, Museum Ludwig, Köln. Megtekinthető szeptember 29-ig.)

 (Ai Weiwei, Kunstsammlung Nordr­hein-Westfalen, K20 und K21, Düsseldorf, szeptember 1-ig látható.)

(Schönheit. Lehmbruck & Rodin – Meister der Moderne, Lehmbruck Museum, Duisburg, a müncheni Hirmer Verlag katalógusával. Megtekinthető augusztus 18‑ig.)

Címéhez híven a „szépség” jelentésváltozása a reprezentatív rendezvény vezérfonala. Habár a Belle Epoque (szép korszak) idején nőttek fel, és az ókor, a gótika vagy a reneszánsz formáit egyaránt tisztelték, az akadémizmus és neoklasszicizmus múltba tekintő elvárásait, a klasszikus előképek folytatásának ideálját Lehmbruck és Rodin is elvetette. Bár nem szakítottak teljesen az esztétikai konvenciókkal, de egymástól eltérő módon keresték a kitörést a merev sémákból, hogy életet leheljenek a hagyományba. Műveik felhergelték a korabeli kritikusokat, akik munkáikat egyenesen „művészetellenes bűntettnek” vagy „hisztérikus deformációnak” bélyegezték. Pedig a századfordulón a modernizmus megjelenése kritikus reflektorfénybe vonta a szépség kategóriáját, amely többé nem az igazat és a jót jelentette, hanem a hamisat, a hízelgést és a szépelgést. Rodin szerint: „Csúnya a művészetben az, ami művi; ami csinos és tetszetős próbál lenni, anélkül, hogy kifejező (»expresszív«) volna...”

(Kosmos Kubismus – Von Picasso bis Léger, Kunstmuseum Basel, meghosszabbítva augusztus 18-ig)

A vizuális nyelv eddig soha nem volt szemantikával vadonatúj analógiákhoz vezetett, a motívum önálló struktúrává vált. Az új eljárások és alapanyagok nyomán új műfajok születtek, mint a képobjektek, kollázsok, papírkivágások, asszamblázsok. A hivatalos köröktől elhatárolódott művészkettőshöz hovatovább mások is csatlakoztak, mint a festő Léger vagy Gris, a szobrász Laurens.

 (Mantegna und Bellini – Meister der Renaissance, Gemäldegalerie, Berlin. Megtekinthető június 30-ig.)

A padovai asztalosnak egy közepes piktornál inaskodó fia korán kiugró tehetség volt, hamar önállósult, és 1452-ben benősült a velencei Bellini művészdinasztiába. Ez nagy előnyt adott a konkurenciával szemben, mert magával hozta a műhelytitkok mellett a személyzetet és kontaktusrendszert is. A nagyjából egykorú két ifjú művész egy évtizedig megosztotta műtermét, vállvetve dolgozott, inspirálta vagy akár „másolta” is egymást, sokszor nyíltan felvállalt „ikerképeket” alkotva egész pályafutása során, és ezen az sem változtatott sokat, amikor 1460-ban Mantegna családostól Mantovába költözött, hogy udvari festőként a Gonzaga hercegi famíliát szolgálja, míg Bellini haláláig Velencében maradt, felváltva egyházi, főúri és állami megrendeléseket teljesítve.

(Asger Jorn – Das druckgrafische Werk, Museum der Moderne Salzburg – Mönchsberg. Megtekinthető június 30-ig.)

Bennfenteseknek ismerős lehet az 1948–51 közt működött nemzetközi művészcsoport – a Cobra –, amelynek elnevezése Koppenhága, Brüsszel és Amszterdam kezdőbetűiből adódott össze, de a benne tömörült egyes alkotók – a dán Asger Jorn, a belga Christian Dotremont vagy a holland Karel Appel, Constant és Corneille – lajstromát már kevesebben tudnák felsorolni.

(Der junge Picasso – Blaue und Rosa Periode, Fondation Beyeler, Riehen. Meghosszabbítva június 16-ig. Picasso – Das späte Werk. Aus der Sammlung Jaqueline Picasso, Museum Barberini Potsdam, megtekinthető június 16-ig.)

(British Pop Art – Meisterwerke massenhaft aus der Sammlung Heinz Beck, Ludwiggalerie – Schloss Oberhausen. Megtekinthető május 12-ig.)

(Lassnig – Rainer, Das Frühwerk. LENTOS Kunstmuseum Linz, május 19-ig, Museum Moderner Kunst Kärnten, Klagenfurt, június 14.–szeptember 1. között)

(Wege ins Freie – Von Waldmüller bis Schindler. Leopold Museum, Bécs. Megtekinthető április 28-ig.)

Múlt heti számunkban sajnálatos módon egy másik kritikát közöltünk a képanyaghoz, így utólag adjuk közre az Utak a szabadba című kiállítás ismertetőjét. Olvasóinktól, a szerzőtől és a múzeumtól elnézést kérünk.