(Guido Reni – Der Göttliche, Städel Museum, Frankfurt am Main, megtekinthető március 5-ig.)

Fő műveiből frissen restaurálták a házigazdák Krisztus a szégyenoszlopnál (1604 k.) vásznát, spanyol vendég a Szent Katalin vértanúsága (1606 k.), francia kölcsönzés a Dávid Góliát fejével (1605/06), angol tulajdon a Lót és lányai (1614/15 k.). Még érdekesebbek a külföldi, újonnan felfedezett és eddig sosem látott, neki tulajdonított alkotások, mint a Saulus megtérése (1616/19 k.) az El Escorialból. Korai, bolognai oltárképei után 1607–14 közti római periódusából freskóinak sorát ezek vázlatai képviselik, tollrajzoktól a részletes krétatanulmányokig mint grafikai bravúrok. Izmos alkatú, de finom eleganciájú férfiaktjai női partnerekkel jelennek meg, mint a Bacchus és Ariadne (1614/16 k.) Los Angelesből vagy a Hippomenes és Atalante (1615-18 k.) Madridból.

(Tilla Durieux – Eine Jahrhundertzeugin und ihre Rollen, Leopold Museum, Bécs.  Megtekinthető február 27-ig.)

Noha hosszú évtizedekkel áldotta meg a sors, méltatói mégis azt csodálják, hogyan fért bele olyan sokféle minden. A színpad és a mozifilm mellett az előadói pódium meg az országos turnék, rádiós felolvasások és hangjátékok, tévéfilmek és sorozatok stb. Nem volt szépség a szó banális értelmében – és ezt ő maga is jól tudta –, de ennél több volt: szuggesztív. Így aztán sorra eljátszhatta mondabeli vagy bibliai hősnők tucatjának címszerepeit vagy markáns karaktereit, amelyekben híres festők, grafikusok, szobrászok és fotográfusok egymással versengve örökítették meg, így korának legtöbbet portretírozott asszonya lett.

(Magyar Modern – Ungarische Kunst in Berlin 1910–1933, Berlinische Galerie. Megtekinthető február 6-ig.)

A jobbára ismeretlen mesterekre is kiterjedő mustrát a Hirmer Verlag német és angol nyelvű katalógusa kíséri, tizennégy magyar, német, USA-beli vagy kanadai szakértő tanulmányával (felsorolásukról helyszűke miatt sajnálattal eltekintünk), 272 oldalon mintegy 300 (!) repróval.

(Arnulf Rainer – AKTE, Galerie Reinisch Contemporary, Graz. Megtekinthető január 16-ig.)

A kettősség mindvégig dominál, a drámaiság mellett olykor lírai vénája is előtör, vagy éppen a humor, amely groteszk firkájú nyelvöltögetésig fajulhat. A skála szélességére jellemző, hogy akadnak szépszerével széles heverőn szabadon elnyúló, decensen intim vagy merészen szétterpeszkedő, spontán beáll(ít)ások is mint afféle hagyományos női aktok. Az egymástól eltérő, konkrét figurativitást a domináns hangulathoz idomuló, erősen differenciált kolorit is tovább fokozza, a drámai kobaltkék-bordó vagy krómzöld-narancs kontrasztoktól a pasztell türkiz-citromsárga harmóniákon át a monokróm okker árnyalatokig. A datálatlan, cím nélküli, ám szignált képekhez katalógus is készült, azonos címmel.

 (Changes, Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig, Bécs. Megtekinthető január 29-ig.)

A lajstromban olyan világnagyságokra bukkanunk, mint Christo, Marcel Duchamp, Yoko Ono vagy Robert Rauschenberg. Az anyagot négy tematikára osztották: Váltások, Absztrakciók, Textúrák és Életterek néven. Címét az amerikai fekete Sam Gilliam (1933–2022) ún. „drape paintings” (kárpitképek) 1970-es sorozata ihlette. Gilliam a festékfoltos vásznait nem keretezte be mereven, hanem a plafonról alálógatta, így háromdimenzióssá váltak, másrészt minden új kiállítóhelyen más-más alakzatot vesznek fel. Ez lett a tárlat hívóképe.

 (Death and the Maiden – Der Tod und das Mädchen. Junge ukrainische Kunst. Tresor im Bank Austria Kunstforum Wien. Megtekinthető január 15-ig.)

Realista figurativitással ábrázol kartonruhás, hátrakötött vagy álluk alatt összebogozott fejkendős, ódivatú kézitáskás bábuskákat, és paradox módon épp a látszólagos tárgyilagossága hordoz olyan érzelmi töltetet, amely meghatódottságot és együttérzést vált ki a nézőben. A tárlat hívóképe egy ilyen nénike, amint durván gyalult fagerendához támasztja homlokát és tenyerét – mint az ikonokhoz szokás az ortodox templomokban –, ez lehet emlékoszlop, fejfa vagy feszület alja, a képkivágásból nem derül ki egyértelműen, így tág teret ad a fantáziának.

 (Aufbruch in die Moderne – Prominenz aus der Stadtmuseum Berlin, Berlinische Galerie – Museum für Moderne Kunst, 2026 őszéig)

Berlin városának múzeuma (Stadtmuseum Berlin) nevéhez illően gyűjti a porosz metropoliszhoz kötődő művészek munkáit. Mivel ez év végén sokrétű renoválási munkálatok miatt bezárják előre láthatóan négy évre, kollekciójának legjavát átmeneti letétbe helyezi testvérintézményében, a Berlinische Galerie épületében. Itt a nívós anyagot állandó kiállításuk mellett mutatják be a közönségnek 2026 őszéig. A választás a korai modernek hét illusztris képviselőjére esett, akik a huszadik század elején – tartósan vagy átmenetileg – itt éltek és jelentősen befolyásolták a főváros művészeti életét.

(Mondrian. Evolution, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, Düsseldorf, megtekinthető február 12-ig)

Mivel a laikus publikum, sőt, még a szakmabeliek többsége is főként a három alapszínre redukált és fekete keretekbe zárt négyszögek mértani szigorú szerzőjeként tartja számon őt, a bemutatók különös vonását az adja, hogy ezek mellett felhívják a figyelmet korai, természetelvű piktúrájára is.

 (Enst Wilhelm Nay – Retrospektive, Museum Wiesbaden, megtekinthető február 5-ig.)

Kis jóindulattal akár emberi testekre, végtagokra vagy szemekre asszociálhatunk. Így jogosnak látszik az a legújabb nézet, hogy Nay munkásságát nem szabad szakaszokra tördelni, hanem szerves egységként kell kezelni, amely a figurativitás és az absztrakció végletei között lebeg. Ezt igazolja a kölni Wie­nand Verlag gazdagon illusztrált, vaskos katalógusa is.

 (A tárlattrió június 4-ig látogatható.)

Mivel művészeti vásárainkon rendszeresen szerepel és a párizsi magyarokkal is foglalkozik, a nálunk is jól ismert Le Minotaure Galéria jelenleg egy mifelénk ismeretlen ukrán-zsidó-francia avantgárd mestert mutat be a francia fővárosban, három helyszínen. A festő munkáinak az izraeli MoBY Bat Yam-i emlékhelyével összefogva az Alain le Gaillard társgaléria meg a mahJ (Musée d’Art et d’ Histoire du Ju­daisme) zsidó művészeti és történeti múzeum épülete ad helyet. Itt látható Issachar Ber Ryback (1897­–1935) retrospektívája, francia, angol vagy orosz első monográfiájával, Hillel Kazovsky, a kijivi Kultur-Lige szakértője és Hila Cohen-Schneidermann, a Ryback Múzeum igazgatónője tanulmányaival.

(Heimo Zobernig, Grafische Arbeiten – Generali Foundation Studienzentrum, Rupertinum, Salzburg. Megtekinthető május 22-ig.)

Zobernig munkásságában a művészet ellentmondásos kutatási felületként jelenik meg, amelyhez különböző módokon kell közelíteni. Nála a művészet szemléltetőeszköz és az analízis tárgya is egyben. Kísérletezései szinte minden síkon megjelennek, az apróbb részletekben éppúgy, mint a nagy egészben. A nyolcvanas évek derekától karakteres layout-uniformisát többek között az egységes A4-es formátummal, illetve a tipográfiában a kizárólagos Helvetica-betűtípussal érte el.

(Dalí–Freud – Eine Obsession, Orangerie – Unteres Belvedere, Bécs. Megtekinthető május 29-ig.)

Így egyszerűen, csak ez a két húzó név a címe a bécsi Belvedere mostani kiállításának. Igaz, hogy alcímében kiegészítésül még azt is hozzáfűzték: „Egy megszállottság”. A szürrealizmus spanyol-katalán mestere (1904–1989) és a pszichoanalízis osztrák-zsidó atyja (1856–1939) másfél száz tárggyal vendégszerepel az Orangerie falai közt, a festmények, szobrok, fotók, filmek, könyvek, újságok, levelek mellett egyéb dokumentumokkal is. Egyébként az alsó kastély hosszabb bezárás után most nyílt meg újra, generálrenoválva, a látogatók kényelmét, valamint a tökéletes műtárgybiztonságot szolgáló technikák legújabb vívmányaival felszerelve.

 (Georgia O’Keeffe, Fondation Beyeler, Riehen-Basel, a kiállítás május 22-ig látható.)

A huszadik század egyik legjelentősebb festőegyéniségének sajátos valóságszemlélete és ábrázolásmódja, meghökkentő léptékváltása, megvilágítása és képkivágása eddig ismeretlen látvánnyá változtatja a realitást, manapság is segíthet a laikus közönségnek más szemmel nézni és látni a környező világot.

(Klasse Gesellschaft – Alltag im Blick niederländischer Meister. Mit Lars Eidinger und Stefan Marx. Hamburger Kunsthalle, meghosszabbítva április 24-ig, a berlini Hatje Cantz Verlag azonos című katalógusával, 368 oldalon 250 repróval.)

A hamburgi műcsarnok kereken kétszáz művet felvonultató bemutatója főként saját zsánerképállományából, emellett világhírű múzeumok kölcsönzéseiből való, a harmadik harmad viszont kortárs: Stefan Marx germán grafikus konkréten itteni, klasszikus elődeit kommentálja alkalmi, sajátos betűtípusú írás-képeivel, míg Lars Eidinger német színész, filmsztár, fotós és DJ címet sem ad európai metropolisokban lencsevégre kapott pillanatainak.

 (Renoir, Monet, Gauguin – Bilder einer Fliessenden Welt, Museum Folkwang, Essen. Megtekinthető május 15-ig.)

A centenáriumát ünneplő esseni Folkwang Múzeum a francia impresszionizmus nyomán egy német–japán kiállítással köszönti látogatóit. Saját anyagból és a tokiói Nyugati Művészet Nemzeti Múzeuma kölcsönzéseiből százhúsz képet, illetve plasztikát válogattak össze, az említett intézmények magánkollekcióból.  A többértelmű címadás egyrészt a stílusirányzat tünékeny jellegére utal – a fodrozódó vízfelületeken vagy szélfútta faleveleken megcsillanó napfénnyel –, másrészt a kor gyors gazdasági-társadalmi-kulturális változásait tükrözi a rohamos iparosodás következtében.

 (Minimal Art – Körper in Raum, Bucerius Kunst Forum, Hamburg, a müncheni Hirmer Verlag 128 oldalas katalógusával, április 24-ig)

A cél a művészet demokratizálása volt, hogy a szemlélő bármilyen előképzettség nélkül, azonnal élvezhesse a művet, mindenféle utalástól, képzettársítástól vagy célozgatástól mentesen. Ezt a célt egyrészt a végletekig redukált formanyelvvel érték el, másrészt újszerű, iparilag előállított alapanyagokkal, cserébe viszont megkülönböztetett figyelmet fordítottak a felület esztétikus kidolgozására. Bár javarészt a piktúra területéről érkeztek, hamarosan a háromdimenziós teret vették birtokukba, méghozzá szembeszökő tárgyi méretekkel és a köztük lévő távolságok levegősségével, hogy a látogató körbejárhassa őket, illetve közelről vagy távolról egyaránt érzékelhető lehessen a monumentalitás.

(Ruth Hildegard Geyer-Raack – Raumgestaltung der 1920er bis 1950er Jahre, Berlinische Galerie, válogatott művek az állandó kiállítás anyagából, megtekinthető április 18-ig)

A modern képzőművészet keretében a fotóra és architektúrára is koncentráló Berlinische Galerie sokrétű érdeklődését most egy kamaratárlatán demonstrálja, amelyet saját anyagából válogatott. A „főszereplő” a néhai országos hírű belsőépítész, faldekorátor, valamint textil- és bútortervező – Ruth Hildegard Geyer-Raack (1894–1975) –, aki a korabeli lakberendezési és iparművészeti szaklapokban (Innendekoration, Dekorative Kunst, Das Ideale Heim) elméleti vagy gyakorlati cikkek tömkelegét publikálta, és a kölni nemzetközi „térkiképzési” seregszemle (IRA – Internationale Raum­aus­stellung) művészeti vezetője, valamint egyetlen női résztvevője is volt.