Végső Zoltán

(Varga Judit igazságügy-miniszter: Smoke Gets in your Eyes – fertődi Esterházy-kastély)

Ahol egy gyakorló, hatalomban lévő politikus produkciója része lehet az ország egyik legjelentősebb műemlékében megtartott zenei előadásnak, ott nagy a baj! És még nagyobb baj, hogy a fellépő, a kísérő zenész, a körülötte toluló slepp és a teljes hatalmi elit ezt így tartja természetesnek, pedig még Torgyán József is értette, hogy ez így nem helyes. Ki szeretné, hogy az újrainduló zenei életben általános legyen, hogy politikusok játszanak nekünk koncerteken?

Tovább

(Rick Beato Youtube-csatornája)

A magyar zsurnálkritikus állandóan birkózik azzal, hogyan kerülje ki a zenei nyelvezetet, nehogy megbántsa az olvasót, hogy mondjuk a modális hangsorok ismeretét adottnak veszi. Beato egyenrangú partnernek tekinti a nézőt, miközben megmutatja, hogyan lehet harmóniai funkciókról magától értetődően beszélni, támpontot is ad, ha esetleg hallásunkat treníroznánk, és közben felfesti a pop-rock kultúrtörténetét egy olyan zenei tablóra, amelyben azért megemlékezik a nyolcvanéves Martha Argerichről, ahol az értékekről tényleg tudjuk, miért értékek. Ez az ember újra kitalálta magát, nyitottan tekint a világra, ha valami számára új, pillanatokon belül felveszi a fonalat. Beato adásai lekötnek, számít, amit mond, miközben a művészetbe, a szakmánkba vetett hit pozitív üzenete ad bátorítást, nem csak zenészeknek.

Tovább

(Vas Bence & Big Band: overture at al. – szerzői kiadás, 2020)

Azt hiszem, arra születni kell, hogy 14-ben, 15-ben, 6-ban, 7-ben és ezeknek az értékeknek a különféle sodró váltakozású lüktetésében írjon valaki magától értetődően gördülő darabokat, és nagyon úgy tűnik, ez Vas Bencének igencsak jól megy. A zenekar előadása fantasztikus: a kompozíciók hallásra is nagyon nehezek, tényleg sok múlik azon, hogy a közreműködő 24 zenész – a big band minden szekciójával – a tehetséggel párosuló koncentrációt nem fojtja bele a technikai megvalósíthatóság kérdéseibe, hanem a felmerülő zenei problémákat a zeneiség szem előtt tartásával igyekszik megoldani.

Tovább

Presser Gábor: Presser könyve. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 519 oldal, 6999 Ft

A könyv szerintem legszebb része, ahogy a Próba című balettelőadáshoz készített zenéről, az Electromatic szólólemezéről ír, és ezekből a mély gondolatokból van kevés. Persze, ott az ígéret, lesz még egy kötet, és az okosan összeállított első könyvet tekintve el tudom képzelni, hogy majd más alapokról indulva mesél a zeneszerző, kicsit talán intimebb megvilágításban. Viszont amit most Presser könyveként olvashatunk, az inkább a Presser-sztori.

Tovább

(Aki Takase és Daniel Erdmann: Isn’t it Romantic?; Palotai Csaba és Steve Argüelles: Cabane Perchée – BMC, 2021)

Még mindig kérdés, hogy Bartók zenéje mikor és miért működik jazz-alapanyagként. Egy lehetséges válasz, hogy a jazz a 2010-es évekre jutott el az idiómáinak kinyitásával a határterületekig, amilyen Bartók is, ha a jazz felől nézzük. Mert tagadhatatlan, a bartóki világ tényleg illeszkedik a kortárs jazzbe, és nem csak azért, mert a jazznek mindig is volt befogadó jellege, hiszen Parkerék, Coltrane-ék és persze sokan mások  a korabeli popzenéből és még az operettből is merítettek, ma pedig itt van Bartók, a jazz új sztárja. Már itthon is készült több releváns jazzalbum a zenéjéből (például Párniczky Quartet, Modern Art Orchestra) és vannak, akik konkrét darabok nélkül a szellemiséget emelik át. A Párizsban élő gitáros, Palotai Csaba és a brit dobos, ütőhangszeres, producer Steve Argüelles a konkrét daraboknál maradtak, úgy, hogy a szellemiségből kevesebbet ragadtak meg.

Tovább

(Brad Mehldau Trio – Zeneakadémia, május 25., élő online közvetítés)

Tudjuk, hogy a Zeneakadémia és általában Budapest (a Trafó, a Müpa) Mehldau fontos és kiemelkedő koncertjeinek színhelye volt eddig is, hiszen ott a csodás, négylemezes szóló antológián rögtön a nyitószám, amit az Akadémián rögzítettek. Mehldaunak szólóban és trióban is jól áll a Zeneakadémia nagyterme; ahogy mindig, ezt most is elismerte és kifejezte, hogy a hagyományok, a terem atmoszférája hatással van rájuk. N, de mégis, a világ talán legjobb jazz-zongoristája és triója milyen teljesítményre képes egy üres teremben? Próbálnak egy jót, és helló? Vagy mindent beleadnak?

Tovább

(Kéknyúl: Live Live Live – szerzői kiadás, 2020; Gyárfás–Premecz Organ Trio: Organ Grinder’s Suite – szerzői kiadás, 2021)

Erős, masszív megszólalás, mozgékony dallamok, ritmusok, és bár szerintem a nyolc tag bizonyos esetekben sok is lehet, viszont ilyen kvalitású zenészek itt bizony páran elférnének még, nem esne szét a produkció. Mint egy jó, klasszikus nyolchengeres autó: nagy hang, sebesség, minőség és örök értékek. Ha jó Hammond-játékot hallok, egy idő után rendszerint elkezdem azt érezni, hogy a hátralévő időmben bőven ellennék hammondos zenék hallgatásával. Premecz Mátyás zenekarvezető elő tudja csalogatni ezt az érzést, és a teljes zenekar is nagyon tud valamit a Hammond aranykorából úgy, hogy több stílust egybegyúrva alakították ki hangzásukat.

Tovább

Az ismert effektek, kopogások a hangszertesten, a vastag bőgőhang, a zongora perkusszív hatásainak kiaknázása és a kvintettel lefedett nagyzenekari spektrum lettek a Piazzolla-hangzás védjegyei. A bandoneónról valahol azt nyilatkozza, hogy abban különbözik az akkordeóntól és a harmonikacsalád többi tagjától, hogy azoknak a hangjában van vidámság, a bandoneón hangja viszont végtelenül szomorú, ez teszi alkalmassá a tangó drámájának megfestésére. A hangszer felépítése, a logikátlanul odaszórt gombok, a hangdoboz két oldalának más-más tónusú hangja, hogy az összenyomáskor és széthúzáskor ugyanazon gombokat lenyomva különböző hangmagasságok szólalnak meg, ördögi játékmódot kívánnak meg, és azt, hogy lépjünk ki saját magunkból. Technikai oldalról ez lehetett Piazzolla ars poeticája mögött, így emelte ezt a limitált adottságú hangszert concertáló szólóhangszerré.

Tovább

(Minka – szerzői kiadás, Sinistra Records, 2021)

A Minkát csak úgy, egy meghallgatás alapján, háttérzeneként senki nem fogja megszeretni, mert kihívásokat támaszt a hallgatóval szemben. Összetett rétegek, elvágólagosan abbamaradó számok, a kapaszkodók elvesztése, furcsa hangok és csak valahol a távolban felsejlő találkozási pontok jellemzik a dalokat. Azonban, ha megtaláltuk az elmélyedés egyénre szabott módját, kitárul a Minka lebegő univerzuma, és felismerjük a művészet iránt tanúsított alázatnak ezt a XXI. századi, különös formáját.

Tovább

(Szesztay Dávid: Iderejtem a ház kulcsát – szerzői kiadás, 2021)

Az Iderejtem a ház kulcsát annak ellenére kellemes lemez, hogy alapvetően depresszív hangulata van, és olyan generációs szorongásról szól, ami a mai egyik legszélesebb generáció, az X-Y határán születettek sajátja. A lemez több erénye közül a legfontosabb, hogy valódi dalokat hallunk, zeneileg és a szövegeket tekintve is jól megkomponált dalokat, olyanokat, amelyek egyedi harmóniavilágukkal együtt találtak maguknak formát.

Tovább

Peter Brötzmann az európai free jazz atyja, vagy, ahogy sokan emlegetik, a „Vastüdő”, nyolcvanévesen még mindig alkot, amikor pedig lehet, sűrű koncertprogramot bonyolít, és ugyanolyan radikális, mint korábban.

Tovább

(Tóth Viktor Arura Trió: Have no Fear – Fonó, 2020)

Nem szeretném túlujjongani magamat, de a Have no Fear a 2000-es évek egyik legjobb – és nemcsak magyar – jazzlemeze, úgy, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem az elmúlt húsz év jellegzetes hangütésével céloz, hanem sokkal régebbivel. Vagy nem is tudom: az anyag időbelisége megfoghatatlan, amiben annak is szerepe van, hogy olyan idolokat választ szellemi megidézettjeiként, akiknek igazsága ma is érvényes. És teszi ezt egy abszolút mai srác, aki így negyven fölött azért lassan a jazz középgenerációjához tartozik már, de aki képes örök értékeket a ma számára lefordítani.

Tovább

(Trio Squelini & Csókás Zsolt: Live in Venice – LV Records, 2020; Váczi Dániel Glissonic Trio: Rebus – Hunnia Records, 2021)

Váczi az alt- és a szopranínó szaxofon alkalmazásával szépen helyezi kontrasztba a glissotart, mutatja be annak fluid karakterét és ebből következően a tranziensek (markáns kezdő él) nélküli megszólalását. Meditáció és érzelem is megjelenik a szerzeményekben, a trió rengeteg zenei megnyilvánulási formával él.

Tovább

(Mandoki Soulmates: Living in a Gap  – Hungarian Pictures – Sony, 2020)

A Living in a Gap egy hazaszeretetre egyszer csak ráébredő disszidens számvetése, és mivel a bevezetésben leírt okok miatt van is miért szeretnie eredeti hazáját, hát pántlikának elkészítette a magyar motívumokban bővelkedő Bartók-lemezt.

Tovább

(Az Ötödik Évszak, a Cimbaliband és a Dalinda új lemezei – Fonó, 2020)

„Contemporary Folk Acapella” – áll a Dalinda Átjárók című albumának borítóján. Hallgatóként szerencsére nem fogjuk ennyire tudományosan méregetni, mit is hallunk; a lényeg, hogy a magyar zenében a három énekes, Nádasdy Fanni, Paár Julianna, Tímár Sára által képviselt, pontosabban kitalált stílusnak aligha van előzménye. Mondhatnánk, hogy valamelyest a finn vagy éppen a balkáni acapellában, a játékos többszólamú éneklésben gyökerezik a produkció, de nem mondjuk, mert annyira magyar, ötletesen játékos a nyelv kezelése, a dallamok, a ritmusok bontása egymásba és egymással szembe fordítása, hogy az újdonság ereje tényleg nagyon nagy.

Tovább

A Swans ördögi, kikészítő varázslata jutott eszembe a két óránál is hosszabb anyagról, ami lemezről meghallgatva is átgyalogol az elménken, élőben azonban a kőkemény baritonszaxofon riffek, a sűrű ritmusok és a beszippantó megszólalás még mételyezőbb lehet. Tényleg csak azok hallgassák meg, akik valamiféle kapitális őrületnek látják azt, ahol ma a világ tart; bizonyára vannak mostanság jó néhányan. A zenei merítés sem kisebb, mint maga a témaválasztás, az „eon”, ami a wikipédia szerint a „legnagyobb időegység a földtörténeti időskálán”, és ha jól értem, ezeket az időszakokat gyömöszölték ebbe a hatalmas formába.

Tovább

(Keith Jarrett: Budapest Concert – ECM/Hangvető, 2020)

Mert Jarrett képes odáig és úgy lassulni, hogy a zenét többnek érezzük, mint zenének. Ilyenkor – a kötöttségektől elszakadva – az élet lényegéig, a fontos kérdésekig jutunk el vele, és lépésről lépésre kell rájönnünk, hogy a jazz egyik legnépszerűbb előadójáról alig tudunk valamit, miközben ő mintha mindent tudna rólunk. A Budapest Concert időtlen anyag.

Tovább

(Decolonize Your Mind Society: A Courteous Invitation To An Uninhabited Anabatic Prism; Qiyan – mindkettő Hunnia Records, 2020)

A két lemez különböző, mégis van – a zenészek mindenféle egyéb kapcsolódásai mellett –, ami összeköti azokat: az ismeretlen terep bátor vállalása és egy vitális saját világ felépítése. A Decolonize… tudatosabb törekvések nyomán halad, még saját fejlesztésű hangszert is alkalmaznak (Váczi Dániel a glissonicot), külön idiómát teremtenek, a Qiyan pedig hagyományokat gyúr össze energiákkal, tapasztalatokkal, amik végül ellenállhatatlan sodrássá alakulnak.

Tovább

(Raktárkoncertek – MindiGo TV)

A Raktárkoncertek a zenészek megsegítése céljából jött létre, csak sokadlagos szempont a közönség és az, hogy a magyar kultúra szempontjából egyáltalán szükség van-e egy ilyen rossz aurájú tablóra. Ez a tabló persze sok mindent megmutat arról, mi zajlik itt, például cégérként ki lehetne tűzni rá a Dinamit együttest. A Dinamit annak idején is csupán két évig létezett, hasonlóan pártközponti szándék keltette életre, ahogy most a Raktárkoncerteket is.

Tovább

(Nubya Garcia: Source – Universal/Concord, 2020)

Ugye még önök sem hallottak kolumbiai cumbiát a jazzben? Egy bogotai kis kórussal vegyülve, szédítő dallamára reflektálva, azt kibontva, majd monoton ismételve megjelenik Archie Shepp szelleme, és vele jutunk el a transz állapotába. Vagy az Inner Game lassan kibomló és kicsavart calypsója Sonny Rollins híres koncertfelvételét, a Don’t Stop the Carnivalt idézi, míg a másik karibi allúzió, a yoruba ritmusokig vezető Before Us: In Demerara & Caura vendégszólistájával, a trombitás Ms Maurice-szal egy újabb dimenzióba lépünk, ahogy a kvartett kvintetté alakul.

Tovább
Élet és Irodalom 2021