Bűnbak minden időben. Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Szerkesztette Gyarmati György, Lengvári István, Pók Attila, Vonyó József. Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Pécs–Budapest, 2013. 559 oldal,4500 Ft

Lajtai L. László: „Magyar nemzet vagyok”. Az első magyar nyelvű és hazai tárgyú történelemtankönyvek nemzetdiskurzusa. Argumentum Kiadó–Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2013. 643 oldal,3900 Ft

Három regény egy-egy részletéről szeretnék írni e cikkben, mely műveket nem köti össze más, csak egy költemény, melyet mindegyik alkotás így vagy úgy megidéz. A költemény szerzője Goe­the, mindössze nyolcsoros, az egyik regényben azt olvashatjuk róla, hogy a legszebb német vers, a másikban azt, hogy „a valaha megírt német versek legismertebbike, melyet minden német gyereknek kívülről kell fújnia”. Valóban a legismertebbek egyike lehet, ismerjük keletkezésének a napját, megírásának körülményeit, képes levelezőlapokon látható a világhírű jelenet, amint a már idős költő újra felmegy a Türingiai-erdő legmagasabb csúcsára, s az ott álló vadászkunyhó falán megtalálja ötven évvel korábban ráírt költeményét, amely A vándor éji dala címet viseli, akárcsak több más, hasonló rövidségű Goethe-vers. A nyolc sort sokféle fordításban ismerheti a magyar olvasó, akár azt is mondhatnám, túl sok fordításban: legalább harminc magyar változata létezik. Egyik ritkábban idézett fordítása, Tandori Dezsőé, így hangzik: „Már minden ormot / Csend borít, / A fákon a lombot / Alig / Járja a szél: / Madarak csendje az erdőn. / Érted is eljön, / Várj csak, az éj.”

A latin-amerikai próza – többek közt Bioy Casares, Manuel Puig, Cabrera Infante – egyik jeles észak-amerikai fordítójának, szakértőjének, Suzanne Jill Levine-nek az Orlando és a Száz év magány párhuzamosságait tárgyaló előadásában olvasom, hogy 1968-ban, nem sokkal García Márquez regényének megjelenése után a latin-amerikai próza egyik nagy kortárs kritikusa, Emir Rodríguez Monegal így fogalmazott: „az Orlando nyitott ajtót Latin-Amerikában a fantasztikus elbeszélés világára, mely a történetmondás művészetének legrégibb, s a tizennyolcadik századig – amikor is az írók elkezdtek a realizmusra áttérni – egyedüli formája volt”.

Három évvel ezelőtt olaszul e címmel jelent meg a neves német-brit szociológusnak, Ralf Dahrendorfnak egyik utolsó könyve: Erasmiani. Gli intellettuali alla prova del totalitarismo. (Roma-Bari, Laterza, 2007.) A cím második felét így fordíthatnánk magyarra: „Értelmiségiek a totalitarizmus vizsgáján", esetleg így: „Értelmiségiek a totalitarizmus megpróbáltatásai közt". Miután már meglehetősen sok könyvet pazaroltak olyan értelmiségiek gondolkodásának az elemzésére, akik kommunistává, nácivá vagy fasisztává lettek, vagy legalábbis ilyen politikai rendszerek, ideológiák szolgálatába állították a tollukat pályafutásuk során, vagy éppen a felsoroltakhoz hasonló saját totalitárius ideológiával álltak elő, Dahrendorf épp ellenkezőleg, olyan gondolkodókról írt könyvet, akik nem kerültek valamely szabadságmentes, szabadságot nélkülöző társadalom víziójának hatása alá - amint arra könyvének eredeti, német címe (Versuchungen der Unfreiheit. München, Verlag C. H. Beck, 2006.) is utal.

Olasz újságolvasók, ha átnézték az aznapi számot, gyakran otthagyják a napilapjukat a bárok asztalain vagy a parkok padjain. Másfél évvel ezelőtt, Rómában élve egy hónapig, valamelyik februári vasárnap így lettem örököse egy Corriere della Serának. Aki néha vagy gyakran kézbe szokott venni idegen nyelvű napilapokat, tudja, hogy a hétvégi számok magyar újságolvasó számára meghökkentően vaskosak. A Corriere della Sera vasárnaponként nyolcvanoldalas, ötvenhat oldal az országos kiadás, huszonnégy a római melléklet (a lap milánói). Engem leginkább az időjárás-jelentés oldala nyűgözött le, tizenhat kis térkép az olasz régiók, az európai régiók és a többi kontinens aznapi várható időjárásával: ha felszállok aznap délután a Johannesburgba induló gépre, innen megtudhatom, hány fok meleg vár megérkezéskor a repülőtéren. A kulturális rovat tágassága is hasonló: aznapi vezető cikkét Javier Marías írta, kiváló spanyol regényíró. Miért nem fordulhat elő ez az eset magyar napilapban?

A Kulturális Főváros-pályázat viszontagságai

Követési távolság