Szűcs R. Gábor

„Emberek haltak meg, muszáj volt azonnal cselekedni”, ismételgette pontosan tizenkétszer, szemmel láthatóan zavartan, bizonytalanul és kétségbeesve Zdravko Počivalšek (Modern Centrum Pártja, SMC)1, a Janša-kormány gazdasági minisztere a szlovén közszolgálati televízió negyedik csatornája (RTV 4) Tarča (Céltábla) című riportműsorának a Covid–19-járvány elleni védőeszközök beszerzéséről szóló, 2020. április 30-i műsorában. A csatorna Studio 3 nevű tényfeltáró rovatának adásában2 a minisztert és az ügy számos más érintettjét dokumentumokat bemutatva a tényekkel szembesítették. Ekkor kezdett felszínre emelkedni az a polip, amelynek szerteágazó csápjai még a korábbi korrupciós botrányokhoz (például a finn Patria lövészpáncélosok Janša miniszterelnök által fémjelzett beszerzéséhez)3 képest is lélegzetelállítónak mondhatók.

Tovább

A tervek szerint ősszel megindul Magyarországon a diplomataképzés. Posztgraduális oktatásról van szó, amelyért államtitkár a felelős.  Honlapja szerint „a Magyar Diplomáciai Akadémia a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő oktatási intézmény. Ez az első olyan magyar diplomataképző, amely biztosítani tudja a magyar diplomáciai szolgálat egységes, magas szintű elméleti és gyakorlati képzését és az utánpótlásnevelést”1. Némi kétséget ébreszthet talán, hogy a leendő oktatók nevét nem ismerjük (bár a sajtóban Schmitt Pál és Gyurta Dániel neve is fölmerült). A tanulmányutak közül egyedül Erdélyt említették („erdélyi és egy választható határon túli tanulmányi kirándulás”)2. Ennek hasznos és szükséges jellegét nem vonva kétségbe a legalább ilyen hasznos Brüsszel (EU, NATO) és talán Genf (ENSZ-szervezetek, WTO), London (EBRD), valamint Bécs (EBESZ) közül legalább az egyik mintha hiányozna. Könnyen lehetséges, hogy ez a magyar külpolitika jelenlegi prioritásait tükrözi. De még azt sem igazán, mert ugyancsak kimaradt Trieszt, a Közép-európai Kezdeményezés (CEI) székhelye, úgyhogy e tekintetben most tanácstalan vagyok.

Tovább

Egészen a közelmúltig mélyen meg voltam győződve arról, hogy a magyar kormány döntéseit legalább a tengeri kikötő megválasztásakor azért mégiscsak a gazdaságosság vezérli. Ez a szempont ugyanis meghatározó, közvetlen hatással van az áru kezelésére, minőségére, árára, s bár mint mindenütt, itt is lehetnek politikai megfontolások, a gazdaságosság szempontja az elsődleges.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020