1848. március 15. – a modern Magyarország születésnapja. Kisiskolás korunk óta tudjuk, mi történt ezen a napon a Pilvaxban, a Landerer és Heckenast nyomdában, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén vagy Táncsics börtönénél. De vajon mit csinált ezen a napon a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István?

Idén 170. esztendeje, hogy az 1848–49. évi magyar szabadságharcot – az orosz cári segítség túlerejével – leverő osztrák császári önkényuralom elrettentésül 1849. október 6-án, Aradon kivégeztetett 13 honvéd főtisztet, Pesten pedig az első felelős miniszterelnököt, Batthyány Lajos grófot. Társítsunk ehhez egy másik évfordulót: tavaly múlott kétszáz esztendeje, hogy 1818. január 30-án, a Szepes megyei Toporcon megszületett Görgei Artúr, a későbbi honvéd tábornok, hadügyminiszter, a szabadságharc tavaszi hadjáratában győztes honvédseregek fővezére. A két dátum összekapcsolása jó alkalom arra, hogy áttekintsük, miképp áll napjaink nemzeti emlékezetkultúrájában az a problémahalmaz, amelyet hagyományosan Görgei-kérdésnek nevezünk.

Március 15. a tavasz és az ifjúság ünnepe, de ezzel összekapcsolódva egy olyan történelmi változásé is, amely a magyar államalapítás, Szent István király ideje óta a legjelentősebb átalakulást eredményezte a Duna medencéjében. E nap annak a küzdelemnek talán legfontosabb és legragyogóbb pillanata, egyben szimbolikus forulópontja, melynek során a középkori, elmaradott, feudális viszonyok helyében kialakult a modern, polgári Magyarország. Ám most – kissé talán rendhagyó módon – nem 1848. március 15-ét, hanem annak első ünnepét, vagyis 1849 tavaszát, a második március 15-ét idézzük fel! Egy fontos és érdekes történelmi vitának jutunk így a nyomába, és jobban értjük majd, hogyan formálódott idővel e nap jelképes tartalma.

Ketten egy új könyvről - Molnár Antal–Tóth Tamás: A Falconieri-palota. Róma. Balassi Kiadó, Budapest, 2016, 212 oldal, 5225 Ft

Egy híján 90 esztendeje, hogy Róma belvárosában a Palazzo Falconieri a magyar állam tulajdonába került. A palotáról és a benne működő intézmények, a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Egyházi Intézet történetéről 1998-ban megjelent egy tudományos igényű, többszerzős kötet Száz év a magyar–olasz kapcsolatok szolgálatában. Magyar tudományos, kulturális és egyházi intézetek Rómában (1895–1995) címmel. Az építészettörténeti fejezetet Hetényi Ágnes, a történeti fejezetek egy részét a könyv szerkesztője, Csorba László írta. Tizennyolc évvel később, tavaly ősszel jelent meg a Balassi Kiadó és a Balassi Intézet közös gondozásában Molnár Antal és Tóth Tamás A Falconieri-palota. Róma című, a fülszöveg szerint „az érdeklődő közönségnek szóló” kötete. Az új vállalkozásról a korábbi könyv két munkatársa írt.

Széchenyi István örökké aktuális. Az idén 225 esztendeje született „legnagyobb magyar” munkássága, gondolatai, sikerei és kudarcai sokféle szempontból alkalmasak arra, hogy életünk újabb és újabb fordulatainál segítsenek a közösségi gondokról folytatott párbeszédben. Ezek sorában vonzó szellemi élmény és komoly kihívás időnként átgondolni vallásosságával, hitével kapcsolatos vallomásait, hívő beállítottságának egész személyiségével, erkölcsi karakterével, tevékeny életútjával való szoros összefüggéseit. Különösen izgalmas azoknak a naplóbejegyzéseinek az értelmezése, amelyekben 1818–19-ben zajló keleti utazása során, az Égei-tenger partvidékén és Dél-Itáliában, a pihenés óráin tisztázta a maga számára a felnőtt férfi világnézetének alapvonásait. Ezekhez a nézeteihez azután egész életében hűségesen ragaszkodott. Alábbiakban az ezzel foglalkozó legutóbbi elemzéseket tekintjük át.