Lengyelországnak ma még nincs történeti múzeuma, ahol a lengyel állam több mint ezeréves történetét végigkísérhetné a látogató. Mivel a XVIII–XIX. században nem létezett lengyel állam, az 1862-ben megalapított varsói Nemzeti Múzeumban a lengyel nemzet történetének bemutatásáról szó sem lehetett, így az tisztán szépművészeti jellegű. E hiányt hivatott pótolni a 2006-ban létrehozott Lengyel Történeti Múzeum (Muzeum Historii Polski), amely hosszú tervezési szakasz után 2019-ben nyílhat meg a varsói Citadellán felépített 30 ezer négyzetméteres épületben. Az alábbi beszélgetésben egy magyar és egy lengyel történész cserél eszmét: múzeumról, a lengyel állam újjászületésének 100. évfordulójáról, valamint a lengyel történetírásban zajló vitákról.

Önmagában is problémás a keleti és a déli nyitás politikája, hiszen a nemzetgazdaság szintjén semmilyen kimutatható eredménnyel nem járt, politikailag viszont rengeteg kárt okozott. Még nagyobb baj, hogy az Európához és ezen belül Közép-Európához fűződő viszony, nevezetesen a visegrádi négyek (V4) együttműködésének javítása teljes mértékben háttérbe szorult.

De a hadiállapot bevezetésével van egy másik probléma is. Mégpedig az, hogy az indoklás szubjektív érzéseken alapul. Wojciech Jaruzelski több mint harminc éven keresztül próbálta – sikertelenül – bebizonyítani, hogy nem volt más választása: vagy a szovjet hadsereg vonul be, vagy ő támad a társadalomra.

„Amikor tehát nálunk szívesen vetik össze Lengyelországot Magyarországgal, amikor a „budapesti gyors” Varsóba érkezéséről beszélnek, vagy éppen Lengyelországban az ország „orbanizálódásától” tartanak (copyright Adam Michnik), akkor éppen az a döntő mozzanat marad ki, hogy itt nem egy minden tekintetben válságban lévő országról beszélünk, ahol jogos választói düh miatt mennie kellett a kormánynak, hogy majd egy új erő kivezesse onnan az országot, hanem éppen ellenkezőleg.”

A rendszerváltás után a magyar külpolitika három koncentrikus körben mozgott. A legkisebb és sok szempontból legfontosabb kör a Kárpát-medencére terjedt ki (határon túli magyarság, szomszédságpolitika), majd következett a Visegrádi Négyek együttműködése, végül az Európai Unió és a NATO, tehát az euroatlanti integráció. Az egyes kormányok külpolitikája – igaz, változó súlyponteltolódásokkal – mindig ebben a koordináta-rendszerben volt értelmezhető.

Józef Mackiewicz: A katyńi tömeggyilkosság. Ez a könyv volt az első. Fordította Pálfalvi Lajos. Attraktor Könyvkiadó, Máriabesnyő, 2011. 282 oldal, 3200 Ft