Weiss János

Richard Wagner: Válogatott el­mé­leti írások. Válogatta és az utó­szót írta Csobó Péter György, for­dí­totta Csobó Péter György és Fejérvári Boldizsár. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2020, 264 oldal, 3590 Ft

A mostani könyvnek csak a horizontján jelenik meg az alkotás és az alkotó. Mindenesetre az elméletnek még lenne egy fontos lépése, amely az alkotót a közönséggel köti össze. „A géniuszt a világgal való első érintkezése arra kényszeríti, hogy önmagát eltakarja. A szabály ez: a publikum mulatni akar, próbáld meg e mulatság örve alatt elfogadtatni velük művészetedet.” (Művészet és forradalom, 222.) Mindezen végig kellett mennie, hogy Wagner elmondhassa: elméletalkotóként is muzsikussá vált. (I.m. 15.) Erről a muzsikusról mondta nemrég valaki: „egy borzalmas zseni”. (Mosche Zuckermann: Wagner, ein ewig deutsches Ärgernis.)

Tovább

Popovics Zoltán és Széchényi Endre (szerk.): Esztétika – történelem – hermeneutika. Tanulmányok Kisbali László emlékére. L’Harmattan Kiadó, Budapest 2019, 266 oldal, 2290 Ft

Kisbali László a XX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben a magyar filozófiai élet legendás alakja volt. „Hírnevét, kollégáira és tanítványaira gyakorolt számottevő hatását [nem] híres könyveivel, hanem legendás egyetemi előadásaival vívta ki.” (7.) Szűkebb kutatási területe a felvilágosodás és Kant filozófiája volt. Erről mindent tudott. És mégis: a művek és a doktori értekezés valahogy nem készült el. „Súlyosan depressziós alkat volt, amin csak rontott, hogy képtelen volt munkáit bevégezni. Hiszen belátható, a szövegek lábjegyzeteinek patologikus ismerni akarása már két-három könyv után is a végtelenhez tartó exponenciális növekedést idéz elő.” (Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni, Magvető, 2019. 107.)

Tovább

Balázs Zoltán – Molnár Csaba: Irányzatok a magyar politikai gondolkodásban. Jelen és múlt. Osiris Kiadó, Budapest, 2020, 374 oldal, 3980 Ft

A könyvvel a legnagyobb (átfogó) problémám a rendszerváltás implicit megítélése: ez a szerzők számára a politikai gondolkodás pluralitását és kontinuitásának helyreállítását jelenti. Így most végre itt van (itt lehet) az, ami már mindig is volt. És ez jó így. A rendszerváltás azonban legeslegelső sorban (ha ezt szabad ilyen röviden kimondani) az ország fejlődésének nyugati pályára állítását jelentette volna. Erről írta Vajda Mihály: „[Vannak tényezők], amelyek jelentősen hátráltathatják, de hitem szerint megakadályozni nem tudják valamifajta – nyilván nem a leggazdagabbak közé tartozó – jóléti társadalom kialakulását.” (A történelem vége?, Századvég, 1992. 103.) Ez a történelmi folyamat azonban jó tíz év után akadozni kezdett, majd húsz év után másfelé fordult. Tamás Gáspár Miklós már 1992-ben „a kelet-európai változásokat kiváltó liberális eszmék válságáról” beszélt. (Beszélő, 1992. május 2. 26.) Takáts József pedig megállapítja, hogy rendszerváltásban meghatározó szerepet játszó liberális eszmék „inspirálója nem a magyar liberális hagyomány volt” (i.m. 148.), így hiányoztak a beágyazódásának feltételei. És így kerülhetett újra elő „az 1945 előtt használt jobboldali radikális nyelv”. (Uo.) És most itt van.

Tovább

Ketten egy új könyvről – Spiró György: Malaccal teljes éveink. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2499 Ft

A középosztály látja az alatta tátongó szakadékot, tudja, hogy van vesztenivalója, és szorong. Ezért ki van éhezve a populista ideológiákra és az archaizáló magyarázatokra. Itt a kontextus nemzetközivé tágul, miközben megállunk az előtt a nagyon fontos kérdés előtt, hogy a XXI. század második évtizedében Magyarországon hogyan kerülhetett sor a horthysta és a kádárista ideológia „sikeres és nagyszabású” szintézisére.

Ötven év szomorú története. Egy generáció perspektívájából elbeszélve. A mai fiatalok csak bizakodhatnak benne: „csak [újabb ötven év múlva] ne ez a dal legyen”. (Cseh Tamás – Bereményi Géza: Tíz év múlva.)

Tovább

Borsi-Kálmán Béla: Az aranycsapat és ami utána következik. Kortárs Kiadó, Budapest, 2019, 509 oldal, 8000 Ft

Egy jó fél évtizeddel később Esterházy Péter (a Termelési-regényben) már azt állítja, hogy ez a beszédmód maga is a válság része: Végh Antalnak sem sikerült elkerülnie a sportújságírás zsargonját. És talán hozzátenné: a leginkább a sportújságírásban lehet érezni a szocializmus általános nyelvrongáló hatását. De akkor hogyan beszéljünk a fociról? Először is engedjük el az eredményességre való orientációt. „A hármas – elkapkodott – bírói sípszó véget vetett a döntőnek. Valaki nyert. A közönség tetemes hányada hazafelé indult […].” Az eredmény már nem érdekes, a foci már csak az életforma elemeként vagy alakítójaként érdemel némi figyelmet. Eljött a kijózanodás ideje, és most következik egyfajta nyelvtisztítás.

Tovább

Az ÉS könyve áprilisban – Nádas Péter: Leni sír. Válogatott esszék, I. kötet. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 483 oldal, 4499 Ft

Nádas politikai gondolkodásának kiinduló pontja az 1992-ben megjelent Párbeszéd című kötet, amely 1989-ben készült beszélgetéseket tartalmaz. A könyvben Richard Swartz és Nádas beszélgetnek egymással. „Ha […] annak a változásnak, amely Európa keleti felén most elindult, van valamilyen esélye, akkor szükségszerűen el fogunk jutni egy olyan pontra, ahol éppen e kétféle tartásnak, életfelfogásnak és élettechnikának kell egymással szembesülnie. Akár élesen konfrontálódnia.” (Párbeszéd, 122.) Ez Swartz szólama, ő a konfrontálódásban, a kibeszélésben hisz, Nádas viszont azt szeretné, ha a keleti tartás hozzá tudna igazodni a nyugatihoz. 1992-ben Vajda Mihály még ezt írta: „[Vannak tényezők, amelyek] jelentősen hátráltathatják, de hitem szerint megakadályozni nem tudják valamifajta […] jóléti társadalom kialakulását. – Szabadságra ítéltettünk? Remélem.” (A történelem vége?, Századvég Kiadó, 1992, 103.)

Tovább

Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni. Tények és tanúk so­ro­zat, Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2019, 292 oldal, 4499 Ft

A kötetben szerepel portré festőről, kritikusról, kiadóról, művészettörténészről, egyetemi oktatóról, de a legtöbbjük mégis csak íróról vagy költőről szól. Közülük egyesek közelebb, mások távolabb álltak a szerzőtől; ezért is van különös súlya a „barát” szó szigorú és takarékos használatának. A portrék ugyanakkor sohasem sablonosak: az arcképek hitelességét néha a szeretetteljes ábrázolás, néha a kegyetlen őszinteség adja. Egyszer személyesebbek, máskor rövid mű-elemzéseket is tartalmaznak. Nagyon érdekes lenne ebből a szempontból összevetni a Tandori- és a Petri-portrét.  „Tandori a Weöres – Pilinszky – Nemes Nagy Ágnes – Juhász – Nagy László-korszak utáni nemzedék legnagyobb költője volt.” És nem Petri? – kérdezhetnénk. Petri egyik, a szerzőnek címzett dedikációja így szól: „Radnóti Sándornak, aki ráébresztett arra, hogy milyen nagy költő vagyok.” (197.) Nem, ebben a kötetben nem, a Petriről szóló írás ugyanis annyira személyes hangvételű, hogy költőként való értékelése föl sem merül.

Tovább

Musonius Rufus és Sztoikus Hieroklész töredékei – Kebész táblaképe. Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Steiger Kornél, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 160 oldal, 2800 Ft

Kezdjük onnan, hogy a sztoicizmus történetében a Kr. u. 1. században az etikai-egzisztenciális kérdések előtérbe kerültek a többi filozófiai diszciplínával (a fizikával és a logikával) szemben. Az etika pedig az egyes ember jól-létével foglalkozik, vagy másképp: a jó élet feltételeivel. Talán mindannyian föl tudjuk sorolni a jól ismert patenteket: a jó életet nem a külső tárgyak, nem a gazdagság és nem a hírnév, hanem a lelki béke vagy kiegyensúlyozottság biztosíthatja. Ehhez pedig bölcsességre, bátorságra és önmérsékletre van szükség. A recenzeált kötet éppen ebbe a korba, az úgynevezett „császárkorba” kalauzol minket. Méghozzá három nagyon különböző szöveggel.

Tovább

Albrecht Wellmer: Esszé a zenéről és a nyelvről. Fordította Csobó Pé­­ter. Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Bu­­dapest, 2019, 400 oldal, 4990 Ft

A könyv elsősorban Adornóval dialogizál – azt keresi, hogy Adorno után hogyan lehetséges a zeneesztétika; ezért a szerző különböző előadásokban és tanulmányokban többször is szembenézett az adornói koncepció korlátaival és vakfoltjaival. Talán pontosabb lenne elfogultságokról beszélni: mereven elutasítja a könnyűzenét (a dzsesszben például nem hajlandó meglátni a tiltakozási potenciálokat), és mintha előítéletesen tekintene a XX. század számos nagy zeneszerzőjére (Sztravinszkijra, Hindemithre stb.). Wellmer könyvében is vannak preferenciák, de ilyen típusú elfogultságok nincsenek. A legszebb dicséretet a könyvről talán Georg Mohr fogalmazta meg: „Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez fontos könyv, egy fontos témában, amely a megfelelő pillanatban jelent meg. A szerző nem csak azzal gyakorol ránk nagy hatást, hogy milyen átfogóan és szuverén módon ismeri Adorno zenefilozófiai reflexióit, hanem azzal is, hogy micsoda hatalmas ismeretei vannak a »klasszikus zenéről«, Bachtól napjainkig.” (Deutsche Zeitschrift für Philosophie 2010/4. 649.)

Tovább

Kálmán C. György: „Dehogyis terem citromfán”. Irodalomelméleti írások. Balassi Kiadó, Budapest, 2019, 238 oldal, 2600 Ft

Kétségtelen, hogy a tanulmányokon érezhető az alkalmi megszólalások könnyedsége és spontaneitása. De az elemzések ettől még az elmúlt évtizedek legsúlyosabb irodalomelméleti problémáival (is) foglalkoznak. Én azt mondanám, hogy a tanulmányokat nem az operettszerűség jellemzi, hanem inkább a kérdések burjánzása (amit a szerző is említ). „Amin nem – vagy alig – tudtam változtatni, az a kérdések mértéktelenül túltengő száma; ezek sokszor »költői« [...] kérdések, de sokszor valódi dilemmákat fogalmaznak meg.” (9.) Adorno elemzéseit követve azt mondanám, hogy a könnyű műfajok, így az operett, nem szeretik a kérdéseket. Fogadjuk el, hogy a sztenderdek alkotják a tömegkultúra meghatározó elemeit. („A sztenderdek eredetileg a fogyasztók szükségleteiből jöttek létre: ezért akceptálják őket minden ellenállás nélkül.” (Adorno: Gesammelte Schriften, 3. 142.) És ha igaz, hogy bennük a „manipuláció és a visszaható szükségletek” egyetlen körré fonódnak össze, akkor mondhatjuk, hogy a sztenderdek azt sugallják, hogy már mindig is mindenre meg vannak a válaszaink.

Tovább

Bacsó Béla: Kép és szó. Filozófiai és művészetelméleti írások, Kijárat Kiadó, Budapest, 2019, 212 oldal, 3000 Ft

A tanulmányokban közös a mindig meglepő oldalági pillantás, amely hatalmas ismeretanyaggal, nagyon hatékonyan tud kimozdítani, kibillenteni már bevált értelmezéseket, előítéletessé merevedett megközelítéseket, kanonizált interpretációkat.

Ez a kötet biztosan nem átolvasásra, átfutásra készült, minden olvasójától nagy-nagy koncentrációt követel. De megéri. A kötetben számos olyan tanulmány van, amelynek súlya, gondolati sűrűsége egy önálló kötettel (ha nem egy fél könyvespolcnyi irodaloméval) vetekszik. Én most négy tanulmányt szeretnék kiemelni, kötelező hivatkozásokként és államvizsga-tételekként ajánlva őket.

Tovább

Krausz Tamás–Szigeti Péter (szerk.): Lukács György és Mé­szá­ros István. Filozófiai útkeresés – levelezésük tükrében. Eszmélet Alapítvány, Budapest, 2019, 121 oldal, 990 Ft

A levelekben nyoma sincs semmiféle nyílt vagy rejtett kritikának. A tőkén túl című 1995-ben megjelent művének második kötetében azonban – csaknem negyed századdal Lukács halála után – Mészáros már élesen elhatárolódik a mestertől: „A probléma azzal volt, hogy Lukács bensőségesen elsajátította a posztrevolúciós fejlődés alapvető kényszerűségeit, nem pedig azzal, hogy holmi opportunizmussal személyesen alkalmazkodott volna a párt irányvonalához.” A különbségtevés finom, de a lényeg mégis csak ez: miközben Lukács az igazi marxista filozófia lehetőségeit kereste, belesüllyedt az 56-os forradalom utáni szituáció kényszereibe és megalkuvásaiba. Ez volt az otthonmaradás ára, mondhatná Mészáros, és Lukács most tényleg mérges lehetne.

Tovább

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése, avagy görögség és pesszimizmus. Fordította Kurdi Imre, Tatár Sándor, szerkesztette Isztray Simon. Szenzár Kiadó, Bu­­dapest, 2019, 268 oldal, 3499 Ft

Ez a kötet ugyanakkor jóval gazdagabb, mint a korábbi kiadások, méghozzá azáltal, hogy tartalmazza Nietzsche a témához kapcsolódó négy dolgozatát (Tatár Sándor igen szép fordításában). Isztray Simon utószavából megtudjuk, hogy fölmerült Nietzsche fontosabb előtanulmányainak közlése. (Ezek közül talán a legjelentősebb A dionüszoszi világszemlélet, amelyet Nietzsche Cosima Wagnernek ajándékozott. Lásd: Attraktor Kiadó, 2019.) De aztán a kötet készítői mégis inkább úgy döntöttek, hogy a hátrahagyott írásokból közölnek egy csokorra valót; kétségtelen ugyanis, hogy a mű kontextualizálását tekintve, ezek sokkal nagyobb segítségünkre vannak.

Tovább

Radnóti Sándor: A süketnéma Isten és más bírálatok
Martin Buber: Istenfogyatkozás
Borbély Gábor: A lehetetlen másolatai

Esterházy Péter–Nádler István: Hét utolsó szó

Tovább

Tovább

Gábor György: Nem félsz book. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2018, 239 oldal, 3590 Ft

A könyv nagy érdeme, hogy a félelemmel vívott küzdelem számára talált megfelelő formai konstrukciót. Eredetileg persze nem is könyvről van szó, hanem blogbejegyzésekről, amelyek 2015 októbere és 2018 októbere között születtek. A bejegyzések punktuálisak, alkalmakhoz kötődnek, de mindig nagyon szellemesek és lényegre törőek. A félelem elkerülésének bázisa a fölény megkonstruálásán keresztül jön létre.

Tovább

Tőzsér János: Az igazság pillanatai. Esszé a filozófiai megismerés sikertelenségéről. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 375 oldal, 3990 Ft

Először is próbáljuk rögzíteni az elemzés nézőpontját: általában az analitikus filozófia tekinti a filozófiát episztémikus vállalkozásnak. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy az egész koncepció Carnap metafizika-kritikáját próbálja átvinni a filozófia történetére. Carnap híres tanulmányában (A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül) a metafizikai állításokat egyszerűen értelmetlennek nyilvánította; szerinte egy logikai elemzéssel meg lehet mutatni, hogy a metafizikai állítások mind puszta „látszatállítások”. (A Bécsi Kör filozófiája, 62-63.) Tőzsér a kifejezésmódot kicsit finomítja: episztémikusan nem bizonyított és nem bizonyítható állításokról beszél. Ugyanakkor az elemzések tisztességességét mutatja, hogy a szerző ezt a diagnózist magára az analitikus tradícióra is vonatkoztatja.

Tovább

Borsi-Kálmán Béla: Pszeudo fociesszék. Széljegyzetek a futball, a politika és az irodalom határvidékéről. L’Harmattan Kiadó–Uránia Ismeretterjesztő Alap, Budapest, 2018, 228 oldal, 2700 Ft

A könyv legizgalmasabb része az Esterházy Péterről szóló hosszú esszé: „Esterházy Péterrel »éveket töltöttünk együtt futballpályán«.” (165.) Előbb a GALAMBOM FC nevű csapatban, majd az ÉS kispályás válogatottjában. Mit lehetett tanulni Esterházytól mint játékostárstól? Amikor a szerző először látta: „feltűnt nekem egy nagyorrú, viszonylag hosszú, jókötésű srác, aki boszorkányos ügyességgel s elképesztően gyorsan [...] kergette a labdát, s közben be nem állt a szája [...]. Átvillant az agyamon: de jól játszik ez a »zsidó fiú«.” (166-167.) Aztán nem sokkal később hallja, amint egy néző a szomszédjának mondja: „az ott egy gróf”. Borsi-Kálmán elszégyelli magát, mert rosszul hajtotta végre a hozzárendelést.

Tovább

Thomka Beáta: Re­gény­ta­pasz­ta­lat. Korélmény, hovatar­tozás, nyelvváltás, Kijárat Kiadó, Budapest, 2018, 264 oldal, 3200 Ft

Thomka Beáta új könyvében abból a megfigyelésből indul ki, hogy a regényirodalom történetében az ezredforduló körül nagy változásra került sor. (Létrejött egy új világ megalkotásának igénye.) A globalizációs folyamatok, a háborúk, az üldözések és az emigrációk eredményeként a kis kultúrákból érkező szerzők a nemzetközi irodalmi nyilvánosság szereplőivé válnak, abban szólalnak meg, abban próbálják kifejezni a maguk (és őseik) tapasztalatait. „A kettős kötődésű alkotóknál a származás régiójához, kultúrájához, hagyományához és az anyanyelvhez fűződő viszony kibővül a szerzett kultúra és társadalmi közeg tapasztalataival. Az eltávozás otthonról emlékezetlétesítésre, a korélmény és a nemzedéki tapasztalat átmentésére, az önazonosság reflektálására, a múlthoz való viszony újraértelmezésére készteti a kivándorlót.” (127.) Ezek lesznek az új regényirodalmi korszak legalapvetőbb vonásai.

Tovább

A német idealizmus és romantika esztétikai hagyománya szerint minden műalkotásnak van egy olyan reflexiós szintje, amely nem csak lehetővé teszi, de meg is követeli a fogalmi artikulációt. Ezért hiába mondanánk a legszívesebben, hogy a zenének éppen az a sajátossága, hogy valami nyelven túlit fogalmaz meg. A zenéről igenis lehet beszélni, sőt filozófiai fogalmakkal is elemezhető. A XX. századi filozófusok és esztéták közül Theodor W. Adorno tett a legtöbbet egy zenefilozófiai koncepció megalkotásáért. Az elmúlt hetekben-hónapokban két zenei monográfiája is megjelent magyarul. Az alábbiakban e két mű egy-egy gondolatából kiindulva próbálok közelíteni Adorno koncepciójához.

Tovább
Élet és Irodalom 2020