Pétervári Zsolt

Számos jel arra mutat, az elmúlt hónapok során váratlanul világszerte szétáradó koronavírus-járvány egy új társadalmi és gazdasági modell kezdetét jelezheti a glóbusz egészén. Az agresszíven terjedő vírus nyomában a fejlett és feltörekvő államokban egyaránt villámgyorsan leálló termelő és szolgáltató szféra tetszhalott állapota tagadhatatlanul jelzi: a hétköznapjaink vélhetően már soha nem kerülnek vissza a megszokott kerékvágásba. A második járványhullám előtt álló társadalmak a koronavírus rémálmából hamarosan egy új világban fognak felébredni.

Tovább

Tovább

Az alternatíva híján kényszerűen a jobboldali rendszerpártot támogató nacionalista középtársadalom szemében ugyan erkölcsileg rég megbukott az orbánizmus, de az alacsony olajár, a kedvező kamatkörnyezet és a 2020-ig bőkezűen érkező EU-támogatások együttese középtávon mégis képes fenntartani a kurzust. A megkezdődő erózió végpontjaként mégis borítékolható a CEU-botrányt követően saját nagyvárosi diplomás közegét is elveszítő rezsim közeledő csúfos bukása. Az emberöltőnyi bürokratizmus, korrupció és erőforrás-pazarlás után vajon milyen körülmények és közállapotok fognak várni az összeomló centrális erőtér romjain megjelenő új rendszerváltókra?

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Már-már közvélekedéssé vált a demokratikus ellenzék soraiban, hogy az Orbán-éra despotikus zárványnak tekinthető az EU hazánkat körülölelő békés tengerében. Az alábbi írás ezzel szemben az orbánizmust az elhúzódó globális válság szülte európai új bonapartizmusok trendjébe illeszkedve szemléli. Az értelmiség soraiból elsőként Heller Ágnes jelölte bonapartizmusként a gazdasági hátországát éppen napjainkban átrendező Orbán-rezsimet egy 2011 novemberében adott interjújában, mégsem vált általánossá precíz megjelölése. Vajon honnan ered, meddig és mivé terebélyesedhet a krízissel „kéz a kézben járó” új bonapartizmus hazánkban és Európa egészén?

Tovább

Amennyiben a baloldal ambicionálja még egyáltalán – a Fidesz-éra középtávon várható bukását követően – saját kormányra kerülését, és e célkitűzést nem engedi át a rendszerkritikai pozíciót jelenleg teljességgel uraló Jobbiknak, akkor az MSZP-t nem megújítani kell, hanem felszámolni. Ez esetben lehetne egy „barnamezős politikai beruházás” keretében a siker esélyével újraindítani a szociális, jogállami és demokrata Magyarország-projektet. 2014 tavaszától ugyanis gyökeresen új helyzet állt elő: a sokak számára mindössze átmeneti „kisiklásként” megjelenő Orbán-éra immár bizonyítottan tartósan berendezkedett hazánkban.

Tovább

A német választásokat követően vélhetően gyorsulva föderalizálódó „újkaroling” európai centrum közép-európai övezete ugyan pénzügyileg jobb állapotban van a mediterránnál, de társadalmi krízise megkérdőjelezhetetlen a lassan végérvényesen rázáródó demográfiai csapda miatt és a minden szektort átható forráshiány okán. Lengyelország és Románia után az elmúlt öt esztendőben már Magyarországon is érzékelhetően egész generációkat szív el hazájukból Mag-Európa. A kontinens peremterületei romokban, a félperifériák nemzetállamainak déli ügyvivő-technokrata és keleti autoriter-nacionalista politikai osztályai pedig válaszok nélkül állnak a pénzügyi-társadalmi krízis viharaiban.

Tovább

Tovább

A Paks II. beruházás az előző kormányciklus közepétől kezdődően folyamatosan napirenden van hazánkban az azóta bekövetkezett – és minden korábbi szakmapolitikai programot felülíró – kormányváltás ellenére is. A nagypolitika szintjén példátlan konszenzust élvező (mára az energiapolitika prioritásává előlépett) megaberuházás gyorsított előkészületei alig kapnak médiafigyelmet. Holott a gigaprojekt – hitelkamatokkal együtt értelmezett – bruttó összköltsége megközelíti az állam egyévi költségvetési bevételét. Az elkészített tanulmányok számlája immár majd’ 13 milliárd forintra rúg. A háttérben csendes Fidesz–MSZP–Jobbik-atomkoalíció sejthető.

Tovább

A véleményformáló szociálliberális értelmiség, az Orbán-rendszer bornírtságától joggal felháborodott fővárosi középréteg és a virtuális közösségi térben szerveződő fiatal civil aktivisták az Együtt 2014 zászlóbontásával megkapták azt, ami az őszödi beszédet követő közép-bal összeomlás óta a leginkább hiányzott nekik: a reményt a pártpolitikai verseny kimenetelének nyitottá válására. Vajon a közép-bal pólus régi-új népfrontos stratégiájával lehet-e a legnagyobb valószínűséggel lebontani a gyáripari multikkal már-már a Mussolini-féle korporatív államot idéző stratégiai partnerségre törekvő orbáni rendszerpárt hatalmi monopóliumát, vagy reálisabb koncepció is felvázolható?

Tovább

A spanyol bankrendszer válsága, valamint a görög káosz euróövezetre gyakorolt együttes hatásából fakadó nagyfokú bizonytalanság sem feledtetheti velünk: Orbán akár másfél évtizedre szólóan is kiépíthette hatalmi struktúráit hazánkban. A Fidesz az elmúlt két esztendő folyamán megközelítőleg elvesztette ugyan korábbi heterogén bázisa csaknem felét, de még mindig a választási küzdelem egyetlen potenciális esélyeseként minősíthető. A vezérelvű jobboldal hatalomgyakorlása hosszabbnak ígérkezik, mint valaha.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020