(A budai Vár)

Mindez nagyon szép, de persze a legtöbben tudjuk, hogy nem erről van szó. Itt is rendszerváltás folyik, ne legyenek kétségeink. Radikális koncepcióváltás, amiben a fenti érvek csak kitakarásul szolgálnak, kitakarásául annak, ahogy a fideszes hatalom makacs következetességgel foglal egyre több helyet a budai Várban.

(Az új vásárcsarnok épülete Békásmegyeren)

Az elmúlt évtized piacépítkezéseiből három dolog biztosan tudható. Egyrészt a régi, még félnomád piacokat (lásd Eldorádó – a Bosnyák még tartja magát!) egyre jobban kiszorítják a steril, de KÖJÁL-kompatibilisebb, fedett vásárcsarnokok, másrészt ezekhez is lehet finomabb meg mindenáron ingatlanfejlesztős kézzel hozzányúlni. Harmadrészt pedig megértem ugyan, de lelkes híve nem vagyok a változásoknak. A főleg önkormányzati választások idején felélénkülő beruházási násztáncok végére általában a nyitott piacok szabad áramlása szokott eltűnni.

(A Tér/Erő – II. Építészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban)

Ezek a kortárs építészet dilemmái, mi pedig egy kiállításon vagyunk, amin ugyanezek nem kérhetők számon. Ráadásul jóval szkeptikusabb voltam 2014-ben, amikor a műcsarnokbeli hatalomátvétel után maga az (akkori) MMA-főnök, Fekete György váltatta valóra dédelgetett álmát a nemzeti szalonok sorozatával. Azóta öt év telt el, és én is meglepődtem, az idő mennyi mindent megoldott azóta. Egyrészt Fekete György már nem ugyanott van, a Szalon maradt szalon, mégsem olyan borzalmas ezt elviselni.

(A párizsi Notre-Dame)

Annyi biztos, hogy a Notre-Dame-ot az elemésztő tűz óráiban (majdnem) az egész világ magáénak érezte, mindenki, aki már valaha állt vagy állni akart előtte. Aztán elkezdődött a szálazás: vajon sok év egyetemes kultúrtörténete égett-e azon az éjjelen, vagy a világ egyik katolikus temploma, esetleg a világ egyik leglátogatottabb keresztény temploma? A történelem és a gótika diadalmas folyamatosságát látjuk-e bele, vagy éppen a fénykorok és pusztulások állandó váltógazdaságát?

(Az ötvenéves Intercontinental)

Aki ma átnéz rá Budáról, még mindig érez némi merészséget/túlterjeszkedést/illeszkedési döccenést. De Finta József 50 éve csak azt tette, amit száz évvel korábban a mellette/mögötte álló Vigadó tett meg a környék akkori, klasszicista egyemeleteseivel, magasabbra tört, azaz nem illeszkedett az aktuális jelenhez.

(A felújított Gül Baba türbe a Rózsadombon)

Gül baba türbéjét valószínűleg sokan nem ismerik, pedig alig pár percnyire vagyunk a Margit híd meg a Margit körút forgalmától. Különleges zug volt ez a Rózsadomb oldalában, a csupa török utcanévvel (Mecset, Turbán, Gül Baba) körbevett keleti dombtető sokáig a romantikus romlás, a posztmodernt igen szabadon értelmező villafantáziák és a Margit utca felől úgy tíz éve betüremkedő, szikáran kortárs óriás téglalakóház háromszögében leledzett – randizó diákok ideális terepeként szeszélyesen szétszórt lépcsőkkel, fákkal, ülőkékkel. A türbe környezetét újratervező és a környezetet kitakarító Mányi István csapatával egyszerre igyekezett a mi, hazai szempontjaink szerinti korszerűségnek megfelelni és figyelembe venni a török fél olykor speciális igényeit.

(A váci református templom a Csányi körút mellett)

Ma már persze mindegy, hogyan végződött a templomalapító elleni egyházi per, az épület szempontjából az adott és hiányzó pénzek, az MSZP és a Jobbik is irreleváns, az is csak szomorú, korfestő érdekesség, hogy a templomterveket készítő mindkét építész (Boczkó Ákos és Mohai Zsuzsanna) külön-külön Nyugaton dolgozik. A templom áll a főút mellett, amibe több mint 200 hívő fér be. Lemaradt végül az urnatemető, nem lett semmi a zarándokvonzó katonahősök emléktábláiból sem, és az a bizonyos összekulcsolt kéz sem úgy valósult meg statikailag.

Tehát Sissi nekem kiábrándító. És még kiábrándítóbb az, hogy a nyilvánvaló esztétikai érvek sem számítanak.  Mert mire föl ez a szubjektív érzésekre alapozó és homályos erkölcsi premisszákra célozgató esztétikai fölény? Egy állítás itt, egy állítás ott – másoknak, például Oláh képviselő úrnak nagyon is tetszik, ami nekem gejl és elkeserítő giccs.

(A Szépművészeti Múzeum felújított terei)

Nekem most a felújított Szépművészeti Múzeumról kellene írnom, miközben aki ide bejön, ugyanazt a több mint százéves, jóleső folyamatosságot érzékeli. Túlméretezett, reprezentatív terek, lehalkított, félig kizárt külvilág, a termek falain pedig pazarló gazdagságban a művészettörténet. Az emeleti termek kissé  régimódian felaprózottak ma már, de Európa bámely nagyvárosában lehetnénk, és az „én és a kép” intimitása a régi – pontosabban kortalan.

(12 fal – Építészet és kortárs ornamentika Veszprémben)

Egyrészt van az, ami szűken értelmezve csak egy igen szórakoztató kiállítás: a paradigmások 12 feltörekvő európai, amerikai, illetve magyar építészt – építészcsapatot kértek fel, hogy tervezzenek díszítést (ornamentikát) az épület egy-egy falára, amit aztán a budapesti tűzfalfestéseiről már ismert Neopaint csapata készített el. A málló vakolatú, álmennyezeteitől megfosztott, kétszintes, üres épület már önmagában is figyelemre méltó terep az érzékelhető múltrétegeivel (a bemutatón nekem egy régi zenét tanuló diák, ma apáca mutogatta meg, mi, hol működött régen), de a friss falfestményekkel egészen izgalmas gellert kap.

20 év – pillanatnyilag –, több mint 20 épület, 60 cég 16 hektáron. A helyszín végül az egykori óbudai Gázgyár területe lett, valahol a Hajógyári-sziget északi csúcsa és a mai Auchan között, ahol 1913-ra Európa egyik legmodernebb gyára, Budapest első nagyteljesítményű gáztermelő üzeme épült fel. (…) Aztán persze elfeledett fertály, majd úgynevezett rozsdaövezet lett, ahol a világhírt szerzett ArchiCAD tervezőszoftver kifejlesztője, Bojár Gábor és cége a Graphisoft eredetileg magának kezdte el építeni a Parkot.

(A Hello Wood Építész Mustra idei faépítményei Tokaj-Hegyalján)

A Hello Wood eddig a csórompusztai nemzetközi alkotótáboráról volt híresebb, de tavaly az összes építészképzést folytató magyar egyetem (+ a Képzőművészeti) hallgatóinak a Tokaji borvidéken elindították a Hello Wood Építész Mustrát is. A fiatalok és tanáraik a részt vevő településeken Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanáccsal egyeztetve már korábban kiválasztották, mit szeretnének építeni, majd fél év szemináriumi tervezgetés után az egyhetes nyári tábor alatt meg is építették. Tavaly hét településen 11 projekt készült el, idén nyolc választott településen tíz faépítmény.

(Budapest felhőkarcolói)

Mi vagyok? Szerintem realista, amikor úgy gondolom, nem önmagában egy épület magassága a döntő, és amikor tudom, hogy egy nagyvárosban számtalan szempont szerint építenek – akár felhőkarcolókat is. De mielőtt hagynánk magunkat betéríteni a vita szokásos úgy an blok esztétizáló medrébe, nem árt meghatározni a pozíciónkat: mik lehetnek ez ügyben egy kívülálló, laikus városlakó szempontjai – aki nem építője, hanem csak nézője, nem haszonélvezője, hanem csak társutasa/elviselője lesz egy új – amúgy fizikailag kimagasló – városi épületnek?

(A Ludovika-campus és a felújított Orczy-kert)

De mielőtt teljesen beleszerelmesednénk, van azért néhány cudar ízlésficama is ennek a nagy ívű fertályrehabilitációnak. A szintén einstandolt Bárka Színház egykori épülete még nem kapcsolódott be a nagy reorganizációba (egyszerűbben: még zárva, talán újra vívóterem lesz?), amit viszont a Ludovika főépület előtti tágas rét főhelyére állított Kossuth-szoborcsoporttal műveltek, az több mint abszurd.

(Palazzo della Civiltà del Lavoro és Fuksas Felhő központja Rómában)

Római történetünk két főszereplője is változatos utat járt be eddig –az egyik már több mint 80 éves, a másik pár éve lett kész, de igazán még mindig nem működik. Kezdjük az utóbbival, hogy aztán egy múltkanyar után visszatérhessünk hozzá: az olasz építész sztár, Massimiliano Fuksas által tervezett új római EUR-kongresszusi központ (Nuvola, azaz a Felhő) az elmúlt 50 év legnagyobb római kortárs beruházása, de hatalmas – és többször túllépett – költsége miatt leginkább a politikai harc középpontjában áll.

 (A Treehouses Noszvaj erdei szállásépületei)

(Kortárs építészet a Pannonhalmi Bencés Apátságban)

Pannonhalmán láthatóan a világörökségi cím sem volt akadálya annak, hogy az ezeréves bencés apátságot olyan maradandó kortárs épületekkel vegyék körbe, amelyek már Európa szerte hírvivők. A bencések a jelen gondjaira is úgy keresték a megoldásokat, hogy közben nem egy-két éves távlatban néztek előre. Várszegi Asztrik mesélte, hogy amikor – még az elején – erős óvatosságát fejezte ki a fogadóépületet tervező Skardelli Györgynek, ő azt válaszolta: – Főapát úr, itt egy ezeréves apátság... mit tehetünk mellé? Egy parasztépületet, egy neobarokk vagy klasszcista utánzatot? Nem, ehhez kortársak kellenek.

(A frankfurti és lipcsei magyar könyvfesztiválstandok)

Nem én lehetek az első, aki ezt érezhette, mert néhány éve Magyarország egyedien önálló standokkal jelent meg főleg a két legnagyobb könyvvásáron – a legnagyobb frankfurtin és a második legnagyobb lipcsein (ezt nemcsak a szakma, a közönség is látogathatja). A kreatív domborítás abból áll, hogy a berlini Collegium Hungaricum Berlin építészirodáknak írt ki meghívásos építészeti pályázatokat a magyar fesztiválpavilonok megtervezésére. Abban a hatalmas reklámkakofóniában, amelyet egy ilyen vásár jelent, a több irányból is újragondolt építészeti környezet tényleg nagy ötlet, mert az ilyen fesztiválok gyenge pontja az iparszerűség és a vásárcsarnokok tényleg vásári paravánépítészete, amiben körülbelül annyi eredeti, mint egy zacskós húslevesben.

(Az új Hauptbahnhof és környéke Bécsben)

Ha a mi Keletink, Nyugatink, Délink – és a múlt századfordulós könnypára – felől igyekszünk közelíteni hozzá, rögtön el is felejthetjük a nosztalgiát. Hiába látjuk  pályaudvarainkat menőbbnek mondjuk a berlini vagy prágai átmenő pályaudvarnál, elég beleolvasni néhány vasutakkal foglalkozó blogba, hogy kiderüljön, a szép vasszerkezet nem minden.

(A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont a Zugligetben)

Na de most akkor totál negatívak legyünk vagy kissé naivan pozitívak? Azok a fortepanos romképek jussanak eszünkbe, amiket Makovecz Benjámin készített 1983-ban az elhagyott villamos végállomásról, vagy az a nosztalgikus gyönyörűség, ami 2017-ben újra képbe hozta a budai Hegyvidék múltját a XIX. századi, itteni nyaralóépületek úgynevezett alpesi favázas stílusával, a téglahomlokzatokat övező, cirkalmas fadíszítésekkel?