Tóth Krisztina

Dr. Kreutzer a jegyzetei alapján úgy számolt, hogy a balesetnek legalább két éve kellett történnie. Tudni szerette volna, hogy hol tart ez az asszony a gyász folyamatában, mennyire stabil lelkileg, hogy valóban terhelhető-e, ahogyan állítja, és nem csak menekül egy másik, nehéznek feltételezett feladatba. Semmi szüksége nem volt olyanokra, akik a figyelmüket akarják elterelni valami szerintük hősies, erejüket meghaladó vállalással. Kiegyensúlyozott, elszánt emberekre vágyott, miközben tudta, hogy maga a munka kifejezetten vonzza majd az olyanokat, akik a saját feldolgozatlan problémáik, zavaros szorongásaik elől futnak egy olyan helyzetbe, ahol a szorongás végre körvonalat, sőt, bizonyos értelemben célt, nemes célt is kap majd.

Nemes cél! Finoman, féloldalasan elmosolyodott, végigsimított a bőrnotesz lapjain.

A nő nem válaszolt rögtön. Töprengett, mintha össze akarná szedni a gondolatait, mielőtt felel. A nyakán enyhén megereszkedett a bőr, amitől az áll vonala kissé fellazult, de még így is felidézhető volt az egykori arc harmonikus, kerekded vonala. A nyakában ezüstláncot viselt, a láncon pedig egy zománcozott, kék szívet, ami érdekesen rímelt a szemére.

Szép, kék szeme volt. Megtört, de szép.

Dr. Kreutzer várt. Ügyelnie kellet, hogy ne alakuljon ki valamiféle hamis egyezség, olyan látszat, mintha ez az asszony terápiába járna hozzá. Nem akarta, hogy rábízza magát, és most, a beállt csendben kicsit meg is bánta, hogy ilyen gyorsan, szinte mohón visszakérdezett a fiára.

– Rendet raktam – kezdte vontatottan a nő, és nem nézett fel, hanem valahová belülre figyelt. – Apránként, szépen, mindenütt rendet csináltam.

Tulajdonképpen hetekig csak pakoltam, jártam körbe a lakásban. Külön a nyári, külön a téli ruháit. Mindenét. A cipőket, a régi kesztyűket. Úgy értem, az orkánkesztyűket. Olyanokat később nem hordott, de valahogy megmaradtak.

Annyi minden megmaradt.

Tovább

Tovább

Összeszedem a holmikat, hogy elinduljunk a strandra, de a tornácra kilépve látom, hogy beborult az ég. Egész délelőtt tűzött a nap, még tíz perccel ezelőtt is éles árnyékot vetett a cseresznyefa, most meg tömött, lilásszürke felhők gomolyognak.

Zsoltika kijött. A földre kuporodva igyekszik belebújni a szandáljába. Ébredés óta percenként kérdezgette, mikor lesz már négy óra, most nincs szívem azt mondani neki, hogy mégse megyünk le a vízhez. A lányom a lelkemre kötötte, hogy négy előtt ne vigyem ki, nehogy leégjen. Felkötöm a fejére a sapkát, megcseréltem a lábán a szandit, mert megint kacsalábra vette fel, aztán fogom, beteszem a gyerekülésbe.

Gyalog legalább tíz perc a part, kocsival három. Ha az unokám nincs itt, többnyire lesétálok, akkor ihatok este egy pohár bort a kikötőben.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Négyre ígérte magát az a házaspár, amelyik a múlt héten telefonált a hirdetésre. Jobban örültem volna, ha délben vagy kora délután jönnek, amikor még besüt a nap, de azt mondták, háromig dolgoznak. Felgyújtom a villanyokat, hogy világosabb legyen, aztán sorban leoltogatom őket, nehogy azt gondolják, azért égnek, mert sötét a lakás.

Négy óra háromkor becsöngetnek. Gyorsan igazítok még a függönyön, és ajtót nyitok. Steppelt télikabátos, piros sálas férfi áll az ajtóban, mellette magas, kipirult, szőke nő. Félreállok, betessékelem őket.

Lecövekelnek a szűk előszobában, és néhány másodpercig tétovázva bámulnak, mint akik rossz helyre toppantak be. Elkérem a kabátjukat. A férfi felfelé fordítja a tekintetét, megkérdezi, mennyi itt a belmagasság. Kettő ötven, válaszolom, mire a nő is a plafont kezdi mustrálni, aztán visszafordul felém: legalább könnyű kifűteni. Forgolódnak, kukucskálnak befelé, a nappaliba. Örülök, hogy legalább az olvasólámpát égve hagytam, barátságos fénykörbe vonja a kanapét.

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020