Gyárfás Endre

Tovább

„Állandó lakhelye...?” Oda van írva, tessék csak elolvasni! Majd elmagyarázom, hogy miért nem ott...

„Születési helye...” Az egy kisközség, Pesttől úgy hetven kilométerre.  Nem hallottak róla a biztos urak? Semmiről nem híres. Egyszer volt ott egy kettős gyilkosság, úgy tizenöt éve, családi ügy, alig ismertem őket.

Ott, kérem, abban a faluban éltem harminc évig. Onnét jártam a városba, a szakközépbe. Majdnem le is érettségiztem.

Szüleim korán meghaltak. Apám vonatbalesetben, vasutas volt, két vagon ütközője közé szorult, anyám csak úgy, hirtelen betegségben, vagy talán a búbánatban...

Meg is nősültem, falubeli lányt vezettem oltárhoz, tehetős családból valót.

Takaros kis házunk volt, tapasztott fal, cseréptető, magam dobattam le korábban a nádfedelet, amikor munkába álltam, a téesz gépállomásán lettem szerelő. Traktor, kombájn, vetőgép, daráló, teherautó, bármit rám bízhattak a górék.

Tovább

Tovább

Tovább

Három férfi ült a kocsin. Mindhármuknál puska. A legidősebbnek látszó, bekecses, kucsmás, bajuszos ember megszólított. Nem, pontosabb, ha azt mondom: rám kiáltott.

–  Hé, te! Azonnal kössél pórázt a kutyádra! Muflonok járnak a környéken. Nemrég telepítették őket ide.

– Nincs nálam póráz – hebegtem. El nem tudtam képzelni, hogy a kamaszkorú Sajó felfal egy felnőtt muflont.

– Márpedig akkor elbúcsúzhatsz a kedvencedtől. Lelövöm, és kész.

Leakasztotta válláról a fegyvert.

– Törvényesen – fejelte meg az ultimátumot.

Megijedtem. Mintha a dupla cső egyenesen az én mellemnek szegeződött volna. Már az is kétségbeejtő lenne, ha megölnék a „barátomat”. De hogyan magyarázom el a gondno­kéknak, hogy mi történt?

Tovább

Tovább

A „fordulat éve”, 1948 előtt egy-két esztendővel mi, pesti gyerekek még láthattunk valamit a nyugati világból. Ha másképp nem, hát filmeken.

Moziba általában anyámmal jártam. Közel volt a Barlang – később Ady, majd Filmmúzeum, manapság pedig színház. Jó mozinak számított a Fórum – ma Puskin –, az Irányi utcában a ma már nem működő Belvárosi, és a legnagyobb, a Városi Színház, ami ma az Erkel Színház.

Ott láttam A dzsungel könyvét. Nemcsak hogy színes volt, de igazi, élő vadállatokkal és Maugli szerepében a hindu Sabuval mesélte el a történetet. Előtte már olvastam a regényt. Nem láttam sok különbséget az általam elképzelt és a vásznon kúszó, mászó, lapuló, szökkenő négylábúak között.

Tovább

Tovább

A családi legendárium szerint Péter ősei a török kiűzése után érkeztek hazánkba egy morva kisvárosból, ahol tímárok voltak. Egerben telepedtek meg. Az egyik szépapa a protestáns hitről áttért a katoli-kusra, és házasodás révén elérte, hogy a rátarti tímár céh befogadja. Szokás szerint Péter nevű fiának is folytatnia kellett volna a mesterséget, ám kiderült, orra nem bírja a cserzett bőr szagát. Így hát kijárták, hogy a legényke inas – ahogy akkoriban mondták – apród lehessen egy hordókészító kádárnál, vagy ahogy arrafelé mondták, bodnármesternél. A borvidéken kívánatos iparág azután több nemzedék férfiainak adott munkát, szép jövedelmet.

Tovább

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020