Stőhr Lóránt

(Boris Lojkine: Camille. Forgalmazza: Ci­nego. MyFrenchFilmFestival, 2021. január 15–február 15.)

Camille tekintetén át látunk, ám természetesen többet, mint amit a bátor művésznő fényképezőgépe állóképekben megragadhatott. Lojkine történetet ír, kontextust vázol a fotók köré, afrikai fiatalok történetét, akik közgazdászhallgatókból a politikai forgószél nyomán áldozatokká, menekültekké vagy éppen vérszomjas harcosokká váltak. A címszerep, a dráma azonban ezúttal sem az övék, hanem a csinos, fiatal, fehér bőrű fotósé.

Tovább

(Park Hye-ryeong: Vándorszakács, Na­than Grossman: Én vagyok Greta. Verzió Filmfesztivál.)

Szívszorító látni, ahogy ez a 15-16 éves apró termetű, kislányos arcú lány elszánt tekintettel, a lelkes rajongói közt is magányosan vonul a tömegben brüsszeli, New York-i felvonulásokon, zárkózottságát legyőzve beszélget a világ nagyhatalmú politikusaival, dühödt hangon olvas be az ENSZ közgyűlésének, szorongja végig az átkelést az Atlanti-óceánon egy apró vitorláson. A legmegdöbbentőbb pillanat mégis az, amikor az erdők kiirtásáról, a fajok tömeges kipusztulásáról beszélve elsírja magát az Európai Parlament meghallgatásán. Az anyatermészet haldoklását elképzelve még a rendíthetetlen elszánással az Ügyre fókuszáló Asperger-szindrómás fiatal lány önfegyelmén is áttörnek a könnyek.

Tovább

(Tomas Vengris: Anyaföld. Arte Kino Fesztivál)

Mikor jutnak el görög, szerb, litván, bolgár, grúz filmek a magyar mozikba, de akár a nemzetközi kereskedelmi televíziócsatornákra is? Ugyanakkor hogyan is képzelhetünk közös európai jövőt egymás sorsfordító történeteinek megismerése, személyes tapasztalatainak megélése nélkül? Az Anyaföld című litván film egy másik kelet-európai ország rendszerváltozásán keresztül segít rápillantanunk saját közelmúltunkra.

Tovább

(Burhan Qurbani: Berlin, Alexanderplatz)

Qurbani, hogy méltó legyen Fassbinderhez, gazdag kiállítású, expresszív hatásokkal operáló, helyenként bombasztikus filmet rendezett, az élénk színekkel megfestett látvány, a techno alapon dübörgő kortárs zenék, a giccsel kacérkodó fantáziabetétek sora deklaráltan aktuálisra színezi az 1920-as évekbeli szöveget – legalábbis a felszínen. A regénytől messze rugaszkodó aktualizálás azonban nem szül eredeti értelmezést.

Tovább

(Verzió Filmfesztivál. Magyar versenyprogram)

Talán kevesen tudják, hogy 2019-ben ismét bő egy évre leállt a magyar dokumentumfilm-gyártás állami finanszírozása, ami a korábbi évek felemás döntései mellett bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy az idei Verzión nem volt átütő erejű versenydarab. A kortárs trendek követői helyett a klasszikus formájú, az interjú és a megfigyelés módszerével dolgozó dokumentumfilmek emelkedtek ki az ez évi mezőnyből a műfaj hagyományos erényeit képviselve – a kiszolgáltatottak melletti csendes kiállást, az emberi lét drámáinak tapintatos, érzékeny megfigyelését.

Tovább

(Dominik Moll: Bestiáda)

A Bestiáda azonban arról szól, hogy az ember vágyai félreértésekre, döntései irracionális mozgatórugókra támaszkodnak, s még gondosan kiszámított cselekedeteit is minduntalan más véletlen események írják felül, így az ellenkezője lesz a végeredmény, mint amit a szereplők erőszakkal vagy szenvedéllyel megpróbáltak elérni. Az én elvész a különös egybeesések és furcsa találkozások esetleges szövevényében.

Tovább

(Szalay Péter: Nincs parancs – magyar dokumentumfilm)

Bella Árpád és Harald Jäger. Bella a 1989. augusztus 19-i Páneurópai piknik alkalmával vele szemberohanó németek ellen nem alkalmazott erőszakot, hagyta, hogy a tömeg benyomja a kaput, és átzúduljon osztrák földre. Jäger pár hónappal később, november 9-én Berlinben a Bornholmer strassei határátkelőnél engedte át a keletnémeteket Nyugat-Berlinbe. Alezredesek világos parancs nélkül ott állnak szemben a szabadság felé rohanó tömeggel – Szalay Péter ezt a párhuzamot látja meg a két ember sorsában és hozza össze őket egy film erejéig.

Tovább

(Pietro Marcello: Martin Eden)

A történet idejének, a meghatározatlan múltnak testet és színt ad, hogy a Martin Edent a digitális korszakban archaikusnak tűnő 16 mm-es filmszalagra forgatták, és gondos utómunkának vetették alá. A képek lágysága, enyhe szemcséssége, a koloritot meghatározó kékek és barnák gazdag árnyalatai nemcsak a múltat, de az Edent körbefogó szegényes tárgyi-emberi környezetet is a nyers materiába öntik. Kritikus attitűdje ellenére Pietro Marcello mégis jóval derűsebb, szinte pittoreszk módon beszél a szegénységről, mint Jack London tette.

Tovább

(Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre)

Két csodálatos színészi alakítás sodor magával minket. Bodó Viktor okosan figyelő, orvosi, emberi tapasztalatát gondolattá érlelő, megfontoltan nyugodt, ugyanakkor játékosan nyitott középkorú férfit alakít. Ragyogó világoskék szeme uralkodik Stork Natasán, aki szenvedélyes pontossággal visz végig a főhősnő folyton változó érzésein és gondolatain, egyszerre feszült és lágy, határozottan és bizonytalan. Egy baj van csak a nagyszerű színésznővel: túl fiatal a szerephez.

Tovább

(Lakos Nóra: Hab)

A történet teljes badarság, játékos bolondozás, nem lehet és nem is kell komolyan venni. S hogy mégis élvezetes a film, az a részleteknek, egy-egy karakterfestő mozzanatnak, érzelmileg hiteles pillanatnak, néhol szellemes (máskor kényszeredett) humorának és főként a stílusos rendezésnek köszönhető.

Tovább

(Małgorzata Szumowska: A másik bárány)

Małgorzata Szumowska eleddig erősen konceptuális nagyjátékfilmekkel jelentkezett, írtunk is róluk e lap hasábjain (Arc, Test), friss mozibemutatója, A másik bárány esetében viszont a horror műfaja kínálta szerzői szuverenitással élve az angol nyelvű nemzetközi koprodukciós filmkészítés terepére lépett.

Tovább

(Atom Egoyan: A díszvendég)

Hová tűnt a csodált ifjú zseni, a kommunikáció csődjéről és az új technikai eszközök végzetes hatásáról szóló agyafúrt filmek szerzője? S közelebb lépve kritikám tulajdonképpeni tárgyához, hogyan vehetnénk komolyan legújabb filmjeit, így a tavalyi Velencei Filmfesztiválon bemutatott A díszvendég messzemenőkig eltúlzott és titoktalanná simított drámáját?

Tovább

(Hajdú Eszter: Barta Tamás – Siess haza, vár a mama)

A dokumentumfilm erős jelenetei és gazdag képi-hangi anyaga ellenére dramaturgiailag egyenetlen alkotás. A jellegzetes magyar sorstörténet és a megrendítő családi dráma nyomai a vásznon nem tesznek ki egy töredékben maradt életet.

Tovább

(Jean-Pierre Dardenne–Luc Dardenne: Az ifjú Ahmed)

A bűnről és megbocsátásról, önelvesztésről és elfogadásról valódi társadalmi érzékenységgel és mély humánummal szóló Dardenne-filmek a kortárs mozgóképkultúra legjelesebb alkotásai. Az utóbbi időben azonban varázsuk megkopott, kiszámíthatóvá lett dramaturgiájuk okán csendesen elvesztek a művészmozik dömpingjében. A tavalyi cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendezés díját elnyert filmjük, Az ifjú Ahmed fent említett kezdő képsorának láttán egyszerre fogott el az ismerősség és az aggodalom érzése: vajon a hasonló korú címszereplő méltó lesz-e A fiú zavarba ejtően komplex címszereplőjéhez, vajon az a közel másfél óra, amit fizikailag is fiatal hősünkhöz tapadva fogunk tölteni, okoz-e majd hasonló katartikus belátást, mint Dardenne-ék korábbi remekműve, életem egyik legnagyobb filmélménye?

Tovább

(Jan Komasa: Corpus Christi)

A harmincas évei végén járó Jan Komasa nagy ambíciójú rendező, aki kortárs drámák, bűnügyi tévésorozatok mellett nemzetközi visszhangot kiváltva egy kiszínezett, felhangosított második világháborús fikciós dokumentumfilmet (A varsói felkelés) és ugyanabból a témából akciódús történelmi játékfilmet (Varsó ’44) is rendezett. A Corpus Christi rendezőjeként erős kézben tartja  ezt a lengyel viszonyok között botrányosnak ható történetet, határozott elképzeléssel vezeti a főszereplő színészeket, és jó érzékkel teremt közeget, a stílusos fényképezés azonban gyakran túllép a film egészét meghatározó realitáselven.

Tovább

(José María Cabral: A filmvetítő. Dominikai film. Bemutató: HBO GO)

Azért vesztegetek ennyi szót a filmvetítés hónapokig kényszerűen nélkülözött kultuszára, mert ez a kiindulópontja e heti kritikám tárgyának, A filmvetítőnek. José María Cabral hőse, egy vándormozis, aki naphosszat zötykölődik ócska kamionjában, és járja Dominika városait, falvait, hogy a csillagos ég alatt a közös sírás és nevetés élményével ajándékozza meg szerény hozzájárulást fizető nézőit. A vándormozis tematikájú filmek közül A filmvetítő nem a Mesés férfiak kurblival nosztalgikus ízű Menzel-varázslatával rokon, inkább Az idő sodrában című Wenders-darabbal a hetvenes évek közepéről. Wenders és Cabral főhősei magányos férfiak filmtekercsekkel, akik fájdalmas gyerekkorukat eltemetve gyökértelenül járják az országutakat, és tudattalanul keresik az elveszett otthon felé vezető utat, miközben a technológiai váltás (a múltban a televízió, a jelenben a digitalizáció) megélhetésüket és magányos létformájukat veszélyezteti.

Tovább

(Melina León: Cím nélküli dal. Perui nagyjátékfilm. Forgalmazó: HBO Go)

A tavalyi Cannes-i programban szerepelt, az HBO-n most bemutatott perui nagyjátékfilm megtörtént esetet mesél el – híradás az 1980-as évekből, ahogyan az akkori gyerek, ma a rendezőnő, Melina León emlékeiben a tévéképek alapján él. S mégis másról van itt szó, mint a korabeli mozgóképes dokumentumok imitációjáról – a filmezés eredendő naivitása, az emberek, események, dolgok és tájak ráérős megfigyelésének és megörökítésének türelmes gesztusa idéződik fel, ami nélkülözi a néző lenyűgözésének vágyát, vagy a minél teljesebb valóságimitációt.

Tovább

(Spaces – 22 kisfilm a Thessaloniki Filmfesztivál szervezésében. Stories in Place – 8 kisfilm a Vimeo videomegosztón.)

Enyedi Ildikó szellemes bábfilmje azért is vált az egész válogatás legjobbjává, mert a világ nagy részén szerencsére évtizedek óta ismeretlen válsághelyzetben elszaporodott vulgárfilozófiát formálta újjá kedvesen humoros mozgóképes meseként. A szamár és a nyúl beszélgetése Nr. 27.-ben a két mesebeli állat Platón nyomán az ideákról elmélkedik. A plüssnyúl Enyedi budai lakásából tekint ki az ablakon az utcán futó villamosra, a műanyag szamár Rév Marcell operatőr Los Angeles-i kertjéből szemléli a világot. A közelről megfigyelt otthoni tárgyak és jelenségek nyomán jutnak el eredeti és képmás, valóság és idea kapcsolatának problémájától a teremtés kérdéséig.

Tovább

(Kis Anna: Csak családról ne. Magyar dokumentumfilm. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál/Indavideó)

Kis Anna rendező és a Campfilm bátor filmje betekintést nyújt a kilátástalanság újratermelődésének könyörtelen folyamatába a társadalom perifériáin, ám egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a magányosan élő, elhanyagolt, lelkileg, fizikailag abuzált gyerekek hasonlóan labilis kortársaikon kívül mégis csak az iskola közösségére és a tanárok közvetlen jelenlétére, odafigyelésére és szeretetére támaszkodhatnak.

Tovább

(Alexander Nanau: Colectiv. Román dokumentumfilm. Verzió Filmfesztivál, HBO GO)

De már a Colectiv című film megszületése miatt is irigykedhetünk, a kortárs magyar dokumentumfilm-művészetben elképzelhetetlen egy ilyen politikai természetű kormánykritikus alkotás. Ha akadna is rá pénz és bátorság, képzeljünk el ma Magyarországon egy minisztert, akivel független, kritikus hangvételű dokumentumfilmes forgathat! Képzeljünk el egy magyar minisztert, aki az állami szintű korrupcióval kapcsolatban egyetlen őszinte mondatot ki tud mondani!

Tovább
Élet és Irodalom 2021