Nem jön át a rozson
Új fordítás, új perspektívák. Rozsban a fogó címmel adta ki ismét az Európa Könyvkiadó J. D. Salinger Zabhegyezőjét. Barna Imre fordítása bátor vállalkozás, elkészítésének indoklásaként hosszú magyarázatot találhatunk a fülszöveg helyett kiadott tájékoztatóban. Az új fordítás remélhetően új olvasókat szerez a klasszikus regénynek, és ez mindenképpen jó dolog. Minden generáció számára érdemes Salingert olvasni és minden generációnak érdemes újraolvasnia a The Catcher in the Rye‑t. Holden Caulfield története minden életszakaszban támaszt adhat ahhoz, hogy egy sötét, átbolyongott manhattani éjszakát követően reménykedve ébredjünk másnap vagy harmadnap, akár egy pszichiátriai klinikán, akár Budapesten. A kiadó az új fordítással egy időben adta ki David Shields és Shane Salerno az íróról szóló és nagy leleménnyel Salinger című, megállapíthatatlan műfajú életrajzi dokumentarista könyvét, amely minden – nem kevés – gyarlósága ellenére hozzájárul az író életének jobb megismeréséhez. Már amennyiben az olvasónak valóban szükséges megismernie mindazt, ami az íróval történt, hiszen a kívánatos konstelláció mégiscsak az lenne, hogy az író által életre keltett személyeket ismerjük meg; márpedig a Glass család tagjai, Holden Caulfield és a vele kapcsolatba kerülő emberek jóval összetettebb és izgalmasabb személyiségek, mint alkotójuk. Ez így van annak ellenére, hogy Salinger kalandos életű, különc életvitelű volt.
Mindazonáltal sem az ambiciózus új fordítás, sem a „control c–control v” életrajzi anzix nem jön át a rozson. Elmondom azt is, hogy miért nem.