Úgy három évtizeddel ezelőtt többször is módom volt a társadalmi veszélyhelyzeteket kutatni. Előbb a rendszerváltást követő (Kornai János által transzformációs válságnak nevezett) időszakban vizsgáltam, hogy a háztartások miként védekeznek a válsággal szemben (Sik, 1992, Redmond–Sik, 2000), majd a taxisblokád természetét próbáltam megérteni a zavar és a csapás fogalmainak alkalmazásával (1991/2001), később a politikusok felelőtlen handabandázása s a válságfogalommal való oda- és visszaélése (annak függvényében, hogy kormányon vagy ellenzékben voltak) hergelt fel.1 Ennek okán írtam egy művet (1995), amelyben a társadalomban létrejövő veszélyhelyzetek szociológiai szempontból egymástól gyökeresen eltérő szerkezetét törekedtem bemutatni.