Nagy változásoknak nézünk elibé.

Kiköltözik a királyi palotából az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria, előbbi a lágymányosi híd környékén, az utóbbi pedig az 56-osok terén kialakítandó új múzeumi negyedben nyer méltó elhelyezést; ugyanoda költözik a Néprajzi Múzeum is. Helyükre - tehát a királyi palotába és a volt igazságügyi palotába - nyilván az az intézmény vagy személy kerül, amelynek vagy akinek a feladatköréhez ez a fajta építészeti környezet passzol leginkább. Ami pedig a múzeumi negyedet illeti, az a kulturális államtitkár szerint azért jön létre, hogy az eddig szétszórtan működő fővárosi múzeumi intézményeket összefogja.

„Mondjuk ki az igazságot: a valódi probléma nem Berlusconi. A probléma mi vagyunk, olaszok", írta az olasz sajtó nagy öregje, Piero Ottone pár héttel ezelőtt (Repubblica, január 20). Józan ésszel könnyű belátni, hogy Ottonénak igaza van, mert hiszen tudvalévő, hogy Berlusconit nem a földönkívüliek ültették az olaszok nyakába, hanem maguk az olaszok választották, ergo amit művel, az az ő saruk, a népé. Minden demokratikus országnak olyan kormánya és ezen belül olyan kormányfője van, amilyet megérdemel. Csak hát ezt nem szokás leírni, bármennyire magától értetődik is, hiszen a nép szava Isten szava, a nép nem dönthet rosszul. Ha tudniillik rosszul döntene, vagyis mondjuk Hannibal Lecterből csinálna miniszterelnököt, akkor ki kéne mondani, hogy a nép alkalmatlan. Mire alkalmatlan? Arra, hogy népként funkcionáljon. El kell tehát csapnunk, és keresnünk kell egy kompetensebb népet mielőbb.

Koltay András médiajogász múlt heti, Van-e sajtószabadság Magyarországon? című írásában az áll, hogy „érdeklődéssel olvastam az ÉS előző heti cikkeit a törvényekkel kapcsolatban, bár sajnos sem Váncsa István, sem György Péter nem írt konkrét kritikát a törvényről, miközben meglehetősen lesújtó véleményüket tették közzé róla".

György Péter nevében nem nyilatkozhatom, ami viszont engem illet, Koltay Andrásnak igaza van: az idei első számban megjelent írásom a médiatörvényt illetően konkrétumokat csakugyan nem tartalmaz.

Képzelje magát hatalmas és befolyásos embernek, mondta a pszichológus, az alany pedig gyorsan összegyúrt egy figurát abból, ami épp az eszébe jutott. Volt benne egy-egy rész Ben Bernanke, Spiderman, Pu­tyin, Dzsingisz kán, Gandalf, Hu Csin-tao, Abdul Aziz és Bill Gates; Obama azért marad ki, mert az amerikai elnököket néha tudvalévőleg sarokba szorítják. Megvan, kérdezte a pszichológus, az alany bólintott. Nagyszerű. Akkor most rajzoljon a homlokára egy nagy E betűt.

Mellőzzük annak a végiggondolását, hogy vajon a nyájas olvasó hajlandó volna-e nagy E betűt rajzolni a homlokára csak azért, mert egy kerge lélekbúvár így látja jónak, pláne hogy hajlandó volna-e ilyesmire abban a malaszttal teljes pillanatban, amikor épp a földkerekség leghatalmasabb figurájának képzeli magát, mindenesetre a kísérlet alanyai rajzoltak.

Fordított nagy E betűt rajzoltak mindannyian.

A kontrollcsoport tagjai viszont rendes E betűt rajzoltak a homlokukra, tehát olyat, amit mások, ha rápillantanak, E betűként fognak azonosítani. Nyilvánvaló, hogy ehhez már bizonyos szellemi és erkölcsi érettségre van szükség, hiszen a homlokunkra rajzolandó E betű a mi számunkra tükrözve jelenik meg, és csak némi gondolkodás eredményeképp ébredünk rá, hogy nekünk most látszólag fordított E-t kell rajzolnunk, ha azt akarjuk, hogy mások azt normál E-ként ismerjék föl. El kell fogadnunk az ő nézőpontjukat mint létezőt és mértékadót, noha az a mienkkel e pillanatban épp nem egyezik.

(Bizet: Carmen - St. Mark\'s Opera Company, Firenze)

Megyesi 60

Mozdíthatatlannak tartott akadályokat, évtizedes tabukat döntöttünk le, mondta a miniszterelnök a költségvetés parlamenti vitájában gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy elmondta már vagy kéttucatszor, és ahogy még legalább ugyanennyiszer el fogja mondani. Azért csak ne legyintgessünk rá, megtanulhattuk már, hogy az ő lózungjai mögött néha súlyos tartalom lapul. „Most következik vállalkozásunk második szakasza: a megújulás. Teljes megújulás kell..." - folytatta, és ez az, ami mögött nem tanácsos elsiklanunk.
Nyájas olvasónk talán azt gondolná, hogy nincsen itt már semmi megújítanivaló, hiszen ami volt, az romokban hever, törvényesség, jogbiztonság, demokrácia, hatalommegosztás, fékek & ellensúlyok, minden odavan. Stimmel, ám a kormányfő evvel együtt úgy érzi, hogy őt továbbra is civilizációs tabuk fojtogató hálója veszi körül, a megújulás pedig akkor perfektuálódik, amikor ő ezeknek a nyomaitól is megszabadul.

(Verdi: Rigoletto - Teatro La Fenice, Velence)

(Verdi: La traviata - Teatro La Fenice, Velence)

Tavasszal a választópolgárok arra hatalmazták föl a Nemzeti Ügyek Kor­mányát, hogy amire szüksége van, azt kérdezés nélkül bárkitől elvegye. Benne van a kormányprogramban: „Nem pusztán módosítás­ra, kiigazításra adtak felhatalmazást, hanem arra, hogy a nemzeti együttműködés erejével új politikai, gazdasági és társadalmi rendszert alkossunk, amely az élet minden területén új szabályokra épül." Vagyis a fülkeforradalmárok nemcsak a politika ügyes-bajos dolgainak inté­zé­sét tették le a Nemzeti Ügyek Kormányának a kezébe, hanem a sze­mélyes javaikat, a jövőjüket, a boldogságukat, a lelkük üdvösségét, min­dent. Amikor tehát a kormány befagyasztja a magán-nyugdíjpénz­tári utalásokat - más szóval lenyúlja a pénzt, amelyet öregkorunkra akarnánk félretenni -, akkor a mi egyértelműen kinyilvánított óha­junk­nak megfelelően jár el, annak érdekében, hogy jobb legyen mine­künk.

Áprilisban a magyarok arra hatalmazták fel a Nemzeti Ügyek Kormányát, hogy úgy bánjon el a szakszervezetekkel, ahogy megérdemlik. Sok jóra, ha belegondolunk, nemigen számíthatnak. Tény ugyan, hogy a gyurcsá­nyi önkény vérzivataros esztendeiben megvívták a maguk harcát, milliárdos károkat okoztak, és kudarcba fullasztották a zsarnok reformterveit, ám ez ma már a múlt. Arról pedig szó se essék, hogy ama bizonyos reformelképzelések egy része, ha idejekorán megvalósul, jól jöhetett volna a Nemzeti Ügyek Kormányának is, de hát Éger István, Gaskó István és Jakab István betartott nekik, s ezért még majd némi korholás leend az osztályrészük. A lényeg azonban az, hogy ők immár fölöslegesek. Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét, létrejött a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelyben harcoló alakulatoknak többé nincs helyük. A szakszervezeteknek most az a dolguk, hogy részt vegyenek a szocialista építőmunkában és erősítsék a néphatalmat, továbbá a párt és a tömegek közötti transzmissziós szíjként funkcionáljanak, ahogy ezt Sztálin 1923-ban, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XII. kongresszusán oly találóan megfogalmazta. (G. F. Ale­xandrov, M. R. Galaktjinov, V. Sz. Kruzskov, M. B. Mitjin, V. D. Mocsálov, P. N. Poszplélov: Joszif Visszarionovics Sztálin. Rövid életrajz. Szikra, Budapest, 1949.)

Megalakult az a hét [nyolc] ideiglenes munkacsoport, amely az új alkotmány előkészítésén fog dolgozni. Létrejött az alkotmányos alapértékek, az alapvető jogok és kötelességek, a kormányzati rendszer és a hatalomgyakorlás formái, az igazságszolgáltatás, az alkotmány- és jogvédelem, a helyi önkormányzatok, a közpénzügyek és az összegző munkacsoport - adta hírül az MTI kedden délután.

Zimbabwéban ezt úgy mondják, Operation Chimhumhumhu.

Freud saját szakácskönyve. Szerkesztette James Hillman és Charles Boer. Fordította és az utószót írta Hárs György Péter

Kedden délelőtt, amikor ezt a cikket írom, Moszkvában huszonegy fok van, Nyizsnyij-Novgorodban tizenkilenc, Szaratovban huszonöt. A hőhullámnak lassan vége. Most nagy valószínűséggel hurrikánok és tornádók jönnek, mondja az orosz főmeteorológus a RIA Novosti hírügynökségnek, amelynek az anyagait az orosz nép nem igazán olvasgatja. A lakosság, ahogy nálunk is, legfeljebb a tévéhíradót nézi, abban pedig inkább csak oklahomai tornádókat és Floridát letaroló hurrikánokat mutogatnak, a nyizsegorodszkajai tornádóról ráér a néző akkor értesülni, amikor már ott kotorászik a tölcsér a sufniban. A meteorológusok egyébként a mostani nagyon forró nyarat és a tűzvészeket is megjósolták, viszont a falvak népe csak akkor szerzett tudomást a veszélyről, amikor már a konyhájában gomolygott a füst. Iam proximus ardet Vcalegon, ég Úcalegón is, a szomszéd, üvöltötte a klasszikus műveltségű falusi polgár, és futott, ahogy a lába bírta, de sajnos akkor már tűz volt mindenfelé.

A kormányzás első, bevezető, megalapozó szakasza véget ért, mondta a nemzeti centrum frakcióvezetője, mi, magyar emberek pedig csöndben, méltósággal örvendezünk. Helyükre kerültek az alapok. Effélét 1962-ben éreztünk utoljára, amikor az MSZMP VIII. kongresszusa határozatban nyilvánította ki, hogy a szocializmus alapjainak lerakása befejeződött. Más kérdés, hogy arra az örömre tizenhárom évet kellett várnunk, erre a mostanira pedig mindössze hatvan napot. Ha a tizenhárom évig alapozott szocializmus negyven évig maradt fönn, akkor a 0,16 évig alapozott Nemzeti Együttműködés Rendszere meddig húzza, kérdezzük fürge észjárású kisunokánkat, ám ő elszalad. Okos gyermek. A helyes válasz egyébként valószínűleg az, hogy sokáig.

Harmincöt fokot jósol a hosszú távú előrejelzés a jövő hét derekára, ám a törvényhozók, eltérően az eredeti menetrendtől, még akkor sem fognak nyaralni, hanem hozzák a törvényt, mint galambok az ambróziát Jupiternek. A házbizottság hétfői rendkívüli ülésén a Közép-Európa újjászervezése iránt elkötelezett atlantista párt azt javasolta, hogy az Országgyűlés a jövő héten ne egy, hanem négy napig ülésezzen, merthogy dologidő van, egyebek között új alkotmánybírákat kell választani, arra pedig nincs mód előbb, csak jövő csütörtökön.