Váncsa István

Tovább

Mongóliában zsúfolásig vannak a kórházak koronavírusos betegekkel, a Seychelle-szigeteken naponta több mint száz új megbetegedést regisztrálnak, Chilében a múlt héten oldották fel a korlátozásokat, ám az ország továbbra is naponta több ezer új covidos esettel szembesül. Az átoltottság mindhárom államban bőven ötven százalék fölötti, viszont Mongóliában is, a Seychelle-szigeteken is és Chilében is csaknem kizárólag kínai vakcinát használtak.

Mindezt a CNN adta hírül szombat hajnalban, mi pedig boldogan és büszkén gondolunk arra, hogy hazánkban, ahol a lakosság nagy része ugyancsak kínait kapott, betegek hovatovább nincsenek is. Nemhogy vírusfertőzöttek, másmilyenek se, nálunk a kínai gyógyír egyebek közt a lúdtalp, az aranyér és a podagra ellen is bevált. Ellentétben például Indonéziával, ahol a helyzet végképp katasztrofális, noha a nép lubickol a kínaiban, és ahol a járvány a kínai vakcinával idejekorán telenyomott orvosokat és ápolókat is egyre-másra elviszi.

Nálunk a kínai vakcinával oltottak közül senki meg nem hal, sőt a már jobblétre szenderültek is lépten-nyomon föltámadnak.

Tovább

Egyszerűsítsük a képletet, legalább átmenetileg, később úgyis bonyolódni fog. A gazpacho egzisztenciája az antikvitásban gyökerezik, közelebbről az olívaolaj + kenyér + bor formulában, ami a görög-római köznép elsődleges, sőt csaknem kizárólagos tápláléka volt. Az éhező maga elé tett egy tálkát, olajat öntött bele, kenyérrel kimártogatta, bort ivott hozzá, és ennyi. Természetesen az olajba kerülhetett némi zöldfű­szer, ami ott nőtt a domboldalban, optimális esetben egy kis hagyma vagy fokhagyma is. Egyébként az az olaj a maga eredeti mi­voltában sokkal jobb volt, mint gondolnánk, a bor sokkal rosszabb, a kenyér olyan, amilyen, a világ pedig többé-kevésbé áttekinthető. Ma már ezt nem lehet róla elmondani, mert hiszen az andalúziai gaz­pacho valójában fűszeres paradicsomlé, amit nyaranta poharakban, frissítő­ként kínál­nak, míg viszont a málagai (azaz semmivel se kevésbé anda­lúz) gaz­pachóban ördöghal, vénusz­kagyló, krumpli és majonéz is lehet, mind­ezt pedig telente és ráadásul forrón tálalják. Ezzel szemben a Bri­tannica úgy tudja, hogy a málagai tartomány gazpachója mandula ala­pú és szőlőt is tartalmaz.

Vagyis a „gazpacho” szó jelentése – már ha van ilyen egyáltalán –, minél tovább vizsgálom, annál ködösebb...

Tovább

Tovább

Múlt pénteken reggel nyolckor megjelent az Indexen a Mészáros Lőrinccel készült interjú, amelyben szó volt egyebek közt a Mészáros Csoportról, a Magyar Bankholdingról és az Opusról, két és fél órával később pedig a Portfolio már hírül is adta, hogy az interjú hatására az Opus árfolyama jelentős mértékben emelkedett. A Blikk kiszámolta, hogy a papírok értéke fél nap alatt 14,5 forinttal nőtt, így a Mészáros-féle részvénycsomag péntek kora délután összesen 6,3 milliárd forinttal ért többet, mint pár órával azelőtt. Akárhogy is nézem, ez olyan történet, amin érdemes alaposan elgondolkodnunk.

Lőrinc barát szólt, és ettől a vagyona tovább sokasodott, vagyis az ige testté lőn. Ez a csoda nem a ködbe vesző mitikus korban történt, hanem most, egy átlagos, szürke délelőttön, bekövetkeztének logikus magyarázata nincs. Egyszer csak borzongatóan szép, varázsos erejű, bűvöletes szókkal telt meg az online tér, hatásukra a tőzsdéző embersokaság lelkében csiklandó vágyak méhrajai keltek szárnyra, s mindez sok-sok Opus-részvény megvásárlásában konkludált. Közelebbről mintegy háromezer-nyolcszáz szó jelent meg az Indexen, azaz két teljes ÉS-oldalnyi terjedelmű betűtenger. Olyan, mintha a pártközpontban fogalmazták volna nemcsak a kérdéseket, hanem a válaszokat is. Hivatali bikkfanyelvet használó érdektelen, alig olvasható szöveg, amely mégis anyagi erővé vált és Mészáros Lőrincet gazdagítja.

Tovább

Tovább

A jelen lapszám nyomdába adását követő napon az országgyűlés általános vitát tartott a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozását célzó törvényjavaslatról, és azt ujjongó örömmel elfogadta. Sajnos a vita részleteire nem áll módomban reflektálni, hiszen ezt a szöveget két nappal korábban írom, a szavazás eredményének megjósolásához azonban Teiresziász látnoki képességeire nincs szükség.

Az történik, amit főméltóságú kormányzó urunk akar, vagyis Fudan fölött ugyanolyan közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány bábáskodik majd, amilyeneket a kormány az elrabolt közjavak kevésbé monumentális kupacai fölé rendelt annak érdekében, hogy azokba senki bamba képű szegénylegény bele ne botolhasson. Vannak viszont árnyalatnyi különbségek is. Az elrabolt közjavak el vannak rabolva, ám a közpénz a továbbiakban is csordogál beléjük, míg ezzel szemben a Fudan nem elrabolva lesz, hanem befogadva, másrészt abba a közpénz nem csordogálni, hanem ömleni fog.

Tovább

Tovább

Nehéz idők jönnek.

Merkel asszony, kormányzó urunk európai őrangyala távozik a hatalomból, pártja, a CDU–CSU pedig egy külvárosi kocsma képét mutatja záróra előtt. Az úri közönség verekszik, népszerűsége ennek megfelelően zuhan, mint a Flórián téri felüljáróról leváló betondarabok. Ott tartunk, hogy a németeknél már a zöldpárt a legnépszerűbb, és cseppet se kizárt, hogy a szeptemberi választásokat követően az ő jelöltjük lesz a kancellár.

A magyarok vezetőjének helyében éjszakánként álmatlanul forgolódnánk emiatt.

Annalena Baerbock, a zöldek társelnöke és egyszersmind kancellárjelöltje túlképzett nemzetközi jogász, alig múlt negyvenéves, gyerekkorában toronyugró volt, országos harmadik helyezett, nem ijed meg semmitől és senkitől. Merkel a nála kilenc évvel fiatalabb magyar bugrist anyáskodó jóindulattal kezelte, Baerbock nem ilyen lesz. Ismerjük a korosztályát, nekik már semmi se szent, öregedő, potrohos diktátorok csábosnak szánt mosolyától szívük nem kalimpál erősebben, csokor virággal, tábla szalonnával lábukról le nem vehetők. Kormányzó urunk az ő azeri, kazah, üzbég stb. szaktársaival azonnal megtalálja a közös hangot, a kínaiakról már nem is beszélve, viszont az Y generációhoz tartozó nyugat-európaiak közül inkább csak az elmeháborodottakkal képes szót érteni, bár velük se egykönnyen.

Tovább

Tovább

Nyolc város jelezte, hogy hajlandó a nyári labdarúgó Eb mérkőzéseit közönség előtt megrendezni, közölte az UEFA múlt pénteken. Bilbao, Dublin, München és Róma még gondolkodik, ami az ő helyzetükben meg is érthető, hiszen az ő vállukról a döntés ódiumát senki főhatalom le nem veszi. Nekik nincsen bölcs vezetőjük, aki mindenkinél mindent jobban tudna, vagyis a város dolgaiért a városi önkormányzat és mindenekelőtt a főpolgármester maga felel. Nehéz kenyér. Velük ellentétben magyar kollégáiknak mostanra hovatovább semmi tennivalójuk nem maradt, vígan fröccsözhetnének a kedvenc kocsmájukban, ők viszont ehelyett csak böstörködnek és bírálják kormányzó urunkat, aki helyettük dolgozik, és az orrukat is megtörli, ha muszáj. Budapest főpolgármesterét a foci-Eb ügyében senki még csak meg se kérdezte, a városháza tisztségviselői az eredményről éppúgy az UEFA április kilencedikei hivatalos közleményéből értesültek, ahogy mindenki más, két szalmaszálat se kellett a várható dicsőség reményében keresztbe rakniuk, vajon legalább megköszönték?

Ugyan.

London a rendelkezésre álló férőhelyek huszonöt százalékán hajlandó nézőket fogadni, vagyis maximum negyedházas csoportmeccsekre lát lehetőséget, Amszterdam, Bukarest, Koppenhága és Glasgow huszonöt-harminchárom százalékot ajánlott, Baku és Szentpétervár ötvenet. Egyetlen város van széles e világon, amelyik – járvány ide, járvány oda – telt házas mérkőzések rendezését vállalta, nyájas olvasónk már tudja, melyik az, de ha mégse tudná, rájön előbb-utóbb.

Tovább

Tovább

Van egy senki által sem ismert, miszteriózus testület, amely eldönti, ki kapjon oltást, mikor és milyet, ezt a titkot Rétvári Bence államtitkár & miniszterhelyettes szivárogtatta ki március 19-én. Nem kötötte azonnal a teljes nyilvánosság orrára, hanem csak Szabó Tímeával (Párbeszéd) osztotta meg, ő azonban azonnal kikotyogta. Meg nem állja szérdék a nyársat, asszony a titkot, mondja a népi bölcsesség, más kérdés, hogy az EMMI államtitkára/miniszterhelyettese roppant agyas ember, s mint ilyen, a föntiekkel maga is tisztában van. Következésképp csakis azt súgja meg a cserfes asszonynépnek, amit kormányzatunk az alattvalók látkörének szélesítésére vagy inkább az ellenoldal froclizására alkalmasnak tekint.

A megnyilatkozás apropóját Szabó Tímea szolgáltatta oly módon, hogy az egyébként is roppant elfoglalt államtitkárt/miniszterhelyettest okvetetlenkedő kérdésekkel háborgatta. „Az EMMI-től többek között azt kérdeztem, hogy miért nem vonják be a háziorvosokat abba a döntésbe, hogy a saját betegeik közül ki és mikor, milyen sorrendben kaphatja meg az oltást. Hiszen ki ismerné jobban a betegeket [...], mint a saját háziorvosuk?” – ezt a képviselő asszony Facebook-oldaláról idézzük. Az államtitkár & miniszterhelyettes válasza rövid volt és velős. „Az oltóanyagok felhasználásáról a Vakcina Bizottság dönt folyamatosan, hétről-hétre. A Bizottság tagja a háziorvosok képviselője is, aki javaslatokat és észrevételeket tesz, képviseli a háziorvosok tapasztalatait, aktívan részt vesz a döntések meghozatalában.”

Tovább

Tovább

A világ első alagútja Mezopotámiában épült időszámításunk előtt 2180 és 2160 között, legalábbis a Britannica szerint, avval a céllal, hogy a királyi palotát az Eufrátesz túlpartján levő templommal összekösse. Hossza kilencszáz méter körüli volt, a folyó medre alatt vezetett át, megépítésének nehézségei pedig az emberi képzelőerő határain messze túlmutatnak. Gyakorlati hasznáról vagy értelméről nemigen beszélhetünk, hiszen a problémát hídépítéssel jóval egyszerűbben lehetett volna megoldani, arról nem is szólva, hogy a kompot már az ősember feltalálta. Más kérdés, hogy a született uralkodó tudatában ilyesfajta megfontolások fel se ködlenek.

Ő azért építtet alagutat a nappalija és a temploma közé, mert megteheti, és csak akkor, ha a beruházás kellőképp sokba kerül.

Kormányzó urunk számára az igazi szentély a stadion, joggal várhatja el tehát, hogy ne a profanum vulgus sűrűjén kelljen magát átverekednie akkor, amikor az ő saját katedrálisába igyekszik, hanem nyíljon meg számára egy csakugyan királyi út. A helikopter-leszállóhely, lévén olcsó és pórias megoldás, szóba se jöhet, a kozmodróm talán igen, de az a következő ciklusok valamelyikében esedékes.

Tovább

Chantal Delsol: A világ gyűlölete
Byung-Chul Han: Pszichopolitika
David Graeber: Bullshit munkák
Ole Thorstensen: Hogyan csináljuk jól?

Tovább

Tovább

Támadják a BKK-t, ám ez csak a kezdet. Támadni fogják a vízellátást, a gázellátást, a szemétszállítást is, éspedig azért, hogy a kormányba vetett bizalom meginogjon. Ezt Földi László, az akkori főpolgármester biztonságpolitikai szakértője (a továbbiakban ezredes) mondta bő három éve, rámutatva, hogy az ellenzék mostantól a városi infrastruktúra támadásával próbál zavart kelteni. Persze az utca szájtáti népének ebből semmi se szúrt szemet, nekünk ugyanis nincs olyan speciális képzettségünk, mint az ezredesnek, ami képessé teszi őt arra, hogy bármely tárgykörben kérdeztetvén lényeglátó, ám egyszersmind messzemenően pragmatikus szemléletű megállapításokat tegyen. Pályafutását a Kádár-korabeli állambiztonsági szolgálatnál kezdte, hírszerző volt, titkos ügynök, secret agent, olyan, mint Kim Philby, Frederick Forsyth vagy Graham Greene, hogy csak néhány ismertebb nevet mondjunk. Az ilyen ember másképp látja a világot, mint az egyszerű halandók, olyasmit is észrevesz, amit mi soha. Nem mellékesen a titkosszolgálat angolul intelligence service, az értelmiségszociológia által használt (orosz eredetű) intelligentsia fogalom pedig azt a kelet-európai értelmiséget jelöli, melyet küldetéstudat, a társadalom átalakításának vágya és antiburzsoá, forradalmár attitűd jellemez. Küldetéstudata az ezredesnek is van, antiburzsoá, forradalmár attitűdjét átmenetileg talonba rakta, a társadalom átalakítására irányuló szándéka viszont explicit. Más kérdés, hogy ő nem továbbfejleszteni vágyik, hanem visszabontani, nem kicsit, hanem nagyon, és ezt pillanatra se rejti véka alá, sőt.

Tovább

Tovább

„Leoltjuk hamarosan az egészségügyi dolgozókat, aztán végzünk a szociális otthonokban lakókkal, a harmadik kategória a hatvan év feletti, krónikus betegségben szenvedő honfitársainknak a csoportja. Ennyi kínai vakcinánk tulajdonképpen lenne is.” Az idézet szó szerinti, bár kissé tömörített, forrását megjelölnünk pedig nyilván fölösleges. Aki nem jön rá magától, az meg se érdemli azt a temérdek aggodalmat, gondoskodást, törődést, amit a legfőbb személy tanúsít iránta, sőt a kínai vakcinát se érdemli meg, ám evvel együtt megkaphatja. Kormányzatunknak nagy szíve van. A bökdösés, ha minden igaz, a szavazóhelyiségekben lesz abszolválva, nyilván nem véletlenül. Jövőre veled ugyanitt, ezt kell memorizálnia az élemedett korú honpolgárnak, ide kell egy év múlva eljönnie, erre a helyre, ahol a nyomorúságos életét megmentették, és azért kell visszalátogatnia, hogy arra a személyre szavazzon, akinek az oltóanyagot köszönheti. Nota bene kormányzó urunkra, aki elindult Marco Polo nyomában, áthatolt a Pamír fennsíkjain és a Takla-Makán sivatagon, szembeszállt ezer veszéllyel, de elhozta nekünk a Mennyei Birodalom csodaszerét, melynek birtokában esélyünk leend az ugyanonnan származó kórságot leküzdeni. Vagy ha mégse, a szociális otthonok lakóival és a hatvan fölöttiekkel akkor is rövid úton végezni tudunk.

Tovább
Élet és Irodalom 2021