Az idegenség a szájában azonban nem csökken. Leginkább akkor érzékeli, amikor fel kell olvasnia valamit, folyamatosan, hangosan és tagoltan kell beszélnie a nyilvánosság előtt. A nyelve, mint egy nehéz, rugalmatlan tömb, alig forog, folyton beleütközik a B6-ba vagy B7-be, a csökevényes, de félig kimeredő B8-ba is, melynek mintha szintén élesek volnának a szélei, pedig Rostam doktor végül legalább hatszor futott neki azzal a lassú, de hangos csiszológépével, hogy kényelmesre kerekítse. A felolvasott szöveg, a saját mondatai, amelyeket olyan lassan és körülményesen szövögetett, hozzáférhetetlenné válnak olvasás közben. Nem tud kapcsolatba lépni velük. A hangzó, kimondott, felolvasott szavak, mint a fűrészpor, elporladnak. Érti? Mintha nem beszélne, hanem valami más történne. Egy háttérzaj csupán. Valami más.

Egyébként már nem vállal felolvasást. Színházteremben, amikor mások a sötétben ülnek, ő pedig a kellemetlen reflektorfényben, azt sem látja, hogy kihez beszél, csak az első két-három sor arcai derengenek, és akkor ezek a fűrészpor mondatok meg a kínlódás a saját merev nyelvével – nem vállalja már. Fizikai akadálya van, szögezi le, erről többet nem mondhat, amikor felkérik, ezt szokta válaszolni.

Mikes Kelemen, Katona József, Tamási Áron, Rákóczi Ferenc, Móricz Zsigmond regényeit, Kosztolányi műveit, a kortársak közül pedig Szilágyi István Kő hull apadó kútba, valamint mostani beszélgetőpartnere, Tompa Andrea A hóhér háza című regényét ültette át angolra. Most A falu jegyzője fordítására készül. Idén ünnepli 80. születésnapját.

Tárcatár 2012 – a finis

TEMATIKUS PRÓZAÖSSZEÁLLÍTÁS

Az Élet és Irodalom minden évben három szerzőt kér fel, hogy – Szív Ernő mellett – egy éven át havi rendszerességgel írjon a „vonal alá”. Az idei csapat ezzel az összeállítással búcsúzik, Térey rendhagyó prózaverseit Tompa Andrea néhol személyes, néhol egészen közéleti tárcái követték. A hónapot rendre Csabai László zárta, aki a háború idején magát is megtipró tirpák világról küldött írásokat.

Jövőre, 2013-ban – Darvasi alteregója mellett – Kiss Judit Ágnes, Kántor Péter és Szilasi László számít a figyelmükre.

Nyáreste van, mégis úgy remegek, mint egy kutya. Nagy köteg kéziratlap fölött hajolunk össze, most mondanak először ítéletet a leendő könyvről. Létezik? Nem létezik? Fog létezni? Alig tudok a szavaira figyelni, annyira remegek. Hűvös van, közel az erdő. Kérek egy pulóvert vagy valamit, mondom, amikor már nem tudom fogni a tollat. A kisebbik kutyánk annyira reszket néha, hogy egyszer már felhívtam az orvost emiatt. Talán fázik, mondta. Ha nem múlik, vigyem be. Aztán lassan megértettem: belső fázás ez, remeg, ha izgalom éri, séta közeleg, labdát kap, sípolós játékot, feladatra vár vagy a vacsorájára. Ilyen fajta. Reszkető fajta.