Bán Zsófia

Tovább

Tovább

Jég, jég, mindenütt jég!

Abban az évben a Duna csontig befagyott, így volt, hidd el. Simán át lehetett jutni a túlpartra. Hét-nyolc évtizede is megvolt annak, hogy ilyen komolyan befagyott. De erre már csak a legöregebbek meg a közepesen öregek emlékeznek. Mit tudtok ti a régi hidegekről. Képtelenek vagytok összevetni az előző időket az utóbbi időkkel. Zuhog rátok a jelen, mint a keményen kopogó jégeső. Azt hiszitek, régen minden nagyon más volt. Hinni a templomban kell, fiam.

Egy reggel a Duna, mint a Volga Sztálingrádnál ’42 zimankós telén, úgy befagyott, hogy tankkal is át lehetett volna kelni rajta.  Na jó, annyira talán nem, de simán benne volt a levegőben a lehetőség. Erre viszont már tényleg csak a legöregebbek emlékeznek. Azon a reggelen, amikor a legfiatalabbak még az igazak álmát aludták, a legöregebbek meg a közepesen öregek épp a kávéjukat kevergették, kavargatták, amikor álmosan kinéztek a jégvirágos ablakon, és akkor.

Tovább

Mindig a csúcsdísz, az hiányzik. 

Hol a csúcsdísz?! Ami volt, tudod.

Feltűnik egy pillanatra, friss molyirtót teszel a szekrénybe, erős, felszálló levendulaillat, már-már émelyítő, és akkor, valahol ott, az akasztott molyirtók mögött.

Felfénylik egy felső polcon, egy doboz mélyén, egy hínáros tó fenekén pislákol talán, a szemed sarkából, periférikusan észleled a derengést, mint valami távoli ködcsillagét, de ahogy odakapod a fejed, kivetnéd pillantásod hálóját, eltűnik; nem, nem kialszik, hanem úgy, mintha ott se lett volna, hülyét csinál belőled, ez az igazság; de, hogy mi az igazság, azt kutyanehéz eldönteni, és egy kutya, hát, főleg, így decemberben, amikor hirtelen megnyílik az ég, lezúdul a városra az ólmos, szennyezett eső, és a bundája megszívja magát vízzel, na, akkor, kész, ereszd el. És ha elereszted, akkor bármi lehet, ez benne a profiterol, odakopizod a fa tetejére, és save. Mented, ami menthető. Csillogni fog, mint a kikefélt kutyaszőr egy nyári délután. Ereszd el.

Tovább

Tovább

Hal voltam, elhagytam az óceán locsogó vízét, és magamra haragítottam úrnőjét, a szelíd Iemanját, egy virágokkal megrakott kis csónakból eltorzult arccal rikácsol velem, nem hiszem el, kinek képzeled magad, te kis kurva, fejhangra csúsznak fel szavai, azt hiszed, csak így itthagyhatsz, mi?, nem állt jól neki a rikácsolás, ki se néztem volna belőle, ebből a szelídnek tűnő, madonnaszerű lényből,  csúf grimaszba csúszó arca kivörösödött, köhögni és fulladozni kezdett, fulladj meg, parancsolta két köhögőroham között, de én egyetlen szavára sem hederítve, kilélegezve, belélegezve, tempósan kiúsztam a partra, és menten lábakat növesztettem, nagy, széles kacsalábaim voltak, és kacsacsőröm, folyton szétcsúszott rajta a rúzs, fájtak az új lábaim, pokoli kínjuk minden lépéssel egyre csak nőtt, ha egy élesebb kavicsra léptem, felszisszentem a fájdalomtól, a kacsaláb kacsatalpa, ha nem is ezer, de legalább öt sebből vérzett,

Tovább

A semmiből tűnik elő, mint aki kést ránt egy sötét utcasarkon. Alattomosan, észrevétlenül terjed a bőre alabástrom-nyugalmú reggelén, bíborszín rémhírterjesztő. Egyszer csak ott van, mint a tetthelyre kényszeresen visszajáró elkövető, visszavenni a szalaggal lezárt területet. Előbb semmi, aztán ott van, mutatja magát. Vágtató nyulakkal díszített öblös porcelántálba szórja a müzlit, előveszi a tejet a hűtőből, ellenőrzi, nem járt-e le a szavatossága, semmi, felszeleteli a gyümölcsöket, előbb az almát, aztán a narancsot, végül, mint egy győzedelmes záróakkordot, a méregzöld kiwit, még mindig semmi, az egészet rákotorja a müzlire, és előveszi a mézesbödönt meg a nyeles, simára esztergált faspirált, beledöfi a sűrű, aranyló mézbe és rácsurgatja az egészségbombára, csurgat, még mindig semmi, azúrkék ég, nyugodt hajózás, a reggel feszített, dagadó vitorlákkal suhan a jelen időben.

Tovább

Tovább

„Neked nincs fiad!” (Saul fia)
„I heard a fly buzz when I died” (Emily Dickinson)

 

1945 májusában Lee Miller, amerikai fotográfusnő és haditudósító, Hitler aznapi halálhírére meztelenül beleült a Führer müncheni lakásának fürdőkádjába, majd az általa gondosan megkomponált képet kollégájával, David Schermannal lefényképeztette. 

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020