Szendi Nóra: Van ilyen. Cser Kiadó, Budapest, 2023, 242 oldal, 4295 Ft

Szendi új regénye egyszerre olvasható a családregény és a traumairodalom műfaji konvencióinak kiforgatásaként. A fejezetekben öt szereplő kap markáns saját hangot: egyrészről özvegy Tatárné és három fia, akik közül Péterke és Sanyi (az ifjabb Tatár Sándor, alias Tátika) édestestvérek, Csabi viszont más apától született; másrészről pedig Csabi dílere, Ervin, aki a telefonbeszélgetéseik során Csabi számára – igaz egyoldalúan, de – szintén testvérként jelenik meg. A saját hang kifejezést itt a legszorosabb értelemben kell érteni, ugyanis a regény elsősorban a szereplőket beszélteti, az ő monológjaik és vallomásaik révén kristályosodik ki jellemük, egymással való kapcsolatrendszerük, ezáltal pedig a regény cselekménye is. Például azzal, hogy Sanyi elszereti Csabitól Babett-tet, fény derül a két féltestvér mindig is terhelt viszonyára.

► Pál Sándor Attila: Daloskönyv. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 112 oldal, 2999 Ft

A Daloskönyv elmozdul a Balladáskönyvet jellemző fiktív adatközlői hangok szerepeltetésétől – még ha van is ilyenre példa, a Vihar című vers –, és benne az antropológusi tekintet szemrevételező objektivitása kiegészül azzal, ami eddig nem jellemezte a Pál-lírát: a versekben megszólalónak ezúttal megismerjük a kötődéseit, kilátásait, a szövegek tárgyához való viszonyulását. Ezt a változást a kötet két gyújtópontjának tekinthető, a szerzői névre fókuszáló szöveg is jelezheti számunkra: az egyik a nyitóvers (Név), amely felvázolja a Pál, Sándor és Attila nevek jelentését és gyakoriságát a magyar népességben; a másik a nagyjából a kötet közepén elhelyezkedő Sanyi, amely Farkas Árpád Petőfi-hommage-ának újraírása.

Kulcsár-Szabó Zoltán: A jelölő visszahúzódása
Lőrincz Csongor: Hallgatag hangolások
Bruno Latour: Hibrid gondolkodás
Martha C. Nussbaum: Költői igazságszolgáltatás

Gerőcs Péter: Werkfilm. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 320 oldal, 4500 Ft

Gerőcs könyve jól azonosíthatóan két előképre épít. Az egyik Mészöly Filmje, amelynek elbeszéléstechnikájára bizonyos pontokon rájátszik azzal, hogy a werkfilmeseket teszi meg narrátorrá. De Mészöllyel ellentétben Gerőcs szövege a múlt és a jelen közötti kölcsönhatás helyett a film, annak forgatása, a werkfilm és a werkfilmkészítés közötti átjárásokat mutatja be. A másik forrás egyértelműen Térey Káli holtakja. Nemcsak konkrét utalásokat találunk erre a Werkfilmben, például, hogy János – aki a fővárosiak egyik vezetőjét, Lászlót játssza – elindul a „falubeli neveket” megismerni, hogy személyesebbé tegye a viszonyát Perőcsénnyel, úgy, ahogy Alex meglátogatja nagyapja sírját Kálban.

Ketten egy új könyvről – Michel Serres: A természeti szerződés. Fordította Seregi Tamás. Kijárat Kiadó, Budapest, 2021, 170 oldal, 2900 Ft

Meglepő lehet, hogy Serres a háború paradigmáját végig napirenden tartja, ráadásul nem is hidegháborúként, hanem nyílt konfliktusként értelmezve a jelenlegi helyzetet. Ezzel egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy a klasszikus, két küzdőfélt magában foglaló összecsapások ideje lejárt – be kell látnunk, hogy ha a földért folyik a küzdelem, az emberáldozatokkal jár, ha embercsoportokért, akkor pedig a földet károsítjuk meg.

Nyerges Gábor Ádám: Mire ez a nap véget ér. Prae Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 334 oldal, 3490 Ft

Már az első ötven lapon érződik, hogy a szerző hallgatott a Sziránót ért kritikákra, ugyanis az előző regény hibrid narrátorát lecserélte egy sokkal átláthatóbb szólamúra. Bár az egyes szereplők megszólalásai szabad függőbeszédekként ékelődnek a narrációba, az elbeszélő annyira közel megy a megszólalókhoz, hogy átveszi azok szófordulatait, nyelvhasználati jellegzetességeit. Ez a regény legfőbb humorforrása is: például miután a tabunak számító Görcsegér ragadványnéven szólítja Katit az egyik barátnője, már a narrátor sem képes elkerülni ezt a bakit: „Kuka mondott még valamit?, érdeklődött inkább. Hát ez az, hogy semmit, csak ott állt, […], de képzelheti a Kati (képzelte), tudja ő is, milyen az, amikor az Ildi megpróbál nem röhögni (Kati tudta, milyen az, így járt minden alkalommal, ha Ildi társaságában Görcsegérként emlegette magát). De végül is mondtál valamit, faggatta Mónit. Ja, valamit biztosan, de nem emlékszem már, tök ciki volt, érted. Görcsegér értette.”

L. Varga Péter: Más tartományok. Változatok fiktív és valós terekre. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 415 oldal, 3490 Ft

A legcélszerűbb tehát úgy kezelni ezt a gyűjteményt, mint ami bár megalkotja műfajtömbjeit, azok között biztosít átjárásokat: a tanulmányokban felvetett kérdések visszatérnek a kritikákban, az olvasmány- vagy sorozatélmények pedig befolyásolják az útinaplókban leírt helyek szerzői látásmódját. A könyv nyitánya egy, az Esterházy-esszéisztikára koncentráló tanulmány, amelyben a saját helyhez, Közép-Európához mint ismeretlen ismerőshöz igyekszik közelebb kerülni az értelmező, vagyis a történeti meg- és meg nem határozatlanságai révén kívánja megérteni azt a helyet, ahonnan majd a kötetben elindul amerikai, francia, osztrák és német szövegek olvasására és az Egyesült Államokba, Olaszországba és Észtországba kirándulni.

Kalapos Éva Veronika: F mint
Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni
Farkas Balázs: Lu purpu
Mucha Dorka: Puncs

Ketten egy új könyvről – Narratíva, fordítás, kánon. Tanulmányok Szegedy-Maszák Mihály emlékére. Szerkesztette Dávidházi Péter, Gintli Tibor, Kulcsár-Szabó Zoltán és Tóth-Czifra Júlia. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 334 oldal, 3500 Ft

A válogatás az összképet tekintve három jelentékeny belátással biztosan szolgál: 1.) felhívja a figyelmet arra, hogy a művek párbeszédének fenntartása és az olvasó történeti beágyazottságának tudomásul vétele az értelmezés önfelszabadításának alapjait jelentik, amennyiben általuk lehetséges leszámolni a berögzült billogokkal (például népi/urbánus, nemzeti/nemzetközi stb.); 2.) indirekt módon magyarázattal szolgál arra, miért Kosztolányi, Ottlik és Esterházy voltak Szegedy-Maszák kedvelt szerzői – még ha némi rosszindulattal kiolvasható a kölcsönös nimbuszépítés szólama is az ezekkel a szerzőkkel foglalkozó írásaiból; 3.) felveti az összehasonlító irodalomtudomány tétjét, lehetőségeit és feladatát a totális globalizáció korában, amikor már nem elégséges a kánonok egymáshoz viszonyulásával foglalkozni, és nem azon pszeudodichotómia valamely tagja mellett kell állást foglalni, hogy valaki „szövegcentrikusan” vagy „történetileg” olvas. A maga irodalomtudomány-alakító szerepében Szegedy-Maszák egy utat ehhez biztosan megmutatott, amikor hagyatékaként mindannyiunk számára kijelölte az életművek egymáson keresztüli újraolvasásának feladatát – most már a sajátja is ezek közé tartozik.

Szendi Nóra: Természetes lustaság. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 352 oldal, 2800

A főszereplőnek mint a XXI. századi Magyarország prototipizált Y generációs mizantrópjának nagy mélységektől nagy magasságokig jutó fejlődéstörténete akkor kezdődik, amikor a totális depresszió okozta homeosztázisából, avagy kényszerekkel súlyosbított természetes lustaságából – ahogy az egyik fejezet címe is szól – kibillen egy lánynak, Risch Blankának köszönhetően, aki alkatát tekintve egyébként a főszereplő kedvenc pornószínésznőjére hasonlít. Nem véletlen, hogy Blanka Tatjána-levélszerű üzenetéből értesülünk először a főszereplő nevéről is a regény közepe táján. Kapcsolatuk biztos kötőerejét elsősorban az jelenti, hogy mindketten fanatikus Való Világ-nézők, és erre épít a regény párhuzamosságot a villa és a főszereplő élete között, a sorsfordító eseményeknél (például a kórházba kerülése, az országgyűlési választás, a kapcsolati krízis), egymásba játszva a kettőt.

Gerőcs Péter: Ítélet legyen! Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 256 oldal, 2990 Ft

Valahányszor elnehezül az esszék nyelve – akár egyetlen bekezdésen vagy mondaton belül is –, legegyértelműbben a terminushalmozásnak, a giccsesbe és szépelgőbe forduló kifejezések garmadájának köszönhetően, nagy biztonsággal megállapítható, hogy a szöveg igazából nem az adott irodalmi, zenei vagy bölcseleti műről mond ítéletet, hanem arról a nyelvről, amelyet az értelmezéséhez használni szoktak.  Tehát amikor az esszék nem szerzői, hanem befogadói szempontból nyilatkoznak meg valamiről, az általuk közvetített vélemény sosem a tárgyukra, mint inkább a tárgyról való véleménynyilvánítás módjára vonatkozik – például a hideg, analitikus távolságtartásra vagy éppen a túlzott elragadtatásra.